Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

2007. MÁRCIUS 23., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP DIÁKVILÁG —SÉTA 11 Ott-hon-talanul magyar vagy román vagyok és lettem? Az élet sokszor különös játé­kot játszik, saját bőrömön tapasztalva írom ezt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy másik országban ■ kell folytatnom az életem, mint ahol születtem. A szüle­im egy jobb jövő reményé­ben döntöttek úgy hat e\ \ el ezelőtt, hogy elhagyjuk a ha­zánkat, és ide költözünk Ma­gyarországra. Boldogan lép­tem át a határt, mert igazán fel sem fogtam, mi történik, csak szerettem utazni. Teltek a hetek, és kisgyerekként fel­tettem magamnak a kérdést: miért nem megyünk haza? Lassan rá kellett jönnöm, ne­kem már itt van a haza. Meg kellett tanulnom helyesen beszélni, az ott használt sza­vaimat elfelejteni. Az embe­rek viszonyulása hozzám, s az arról a helyről kialakított vélemény, ahol én éltem, megrémített. Napról napra hiányzott az otthonom, a táj, az életmód, de legjobban a családom. Egy olyan ország­ból jöttem, ahol idegen vol­tam, s oít) országi tan élek, ahol idegen vagyok. Mi váltó-: zott? Én sem tudom. Furcsa érzés volt, mikor hazamen­tünk látogatóba. Az emberek szinte felnéztek ránk, hogy mi itt élünk és milyen jó ne­künk. Ma ott tartok, hogy szétesett a családom, alig be­szélgetek a szüleimmel, és ez nyomasztó. Megkérdezik az emberek: na és jobb itt??? Kapásból rávágnám, hogy nem. Persze anyagilag min­denképp, de érzelmileg csak egyre rosszabb. Ha valaki tud választ adni a kérdésemre, megtapsolom! Ott azért bántottak, mert magyar vagyok, itt azért, mert román vagyok. HOVA MENJEK??? ■ Imre Tímea, 10/B Kner Imre Gimnázium, Gyomaendrőd I ±oldal'«§éta /!; Zd^tnTrZaak Veszeti tervező Mészáros Csilla, Helykeresés - idegen földön gyökerek Soknemzetiségű nép a magyar, keveredtek a nációk ***** "K *ÄÄäf£*/'. 1. Hozzánk, a Kner Imre Gimnázium­ai ka is több olyan gyerek jár, aki a m családjával a határon túlról érkezett. | Egyikőjük éppen a SÉTA-program keretén belül megfogalmazta gondo­latait a hazáról, a szülőföldről, a másságról és az elfogadásról. Töb­ben elolvastuk az írást, majd papírt és t.oI,at ragadva körbejártuk az is- ko,at’ tanárokat és diákokat, meg- kérdezve, mit gondolnak erről Kintről a meleg tavaszi szél söpört végig a termeken és a folyosókon, a madárcsicsergés is az igazi tavasz megérkeztét jelezte, reménykeltő pillana­tok, hogy jókedvű emberekkel beszélgethessünk. A téma kap­csán azonban elkomorultak a tekintetek, és igen súlyos mon­datok hangzottak el. Tóth Ferenc tanár, Timi osz­tályfőnöke a tavalyi évet idézte fel, amikor osztályfőnöki órán erről beszélgettek. Többen nem is ismerték Timi történe­tét. Volt, aki — különösebb rosszindulat nélkül — román­nak vélte osztálytársnőjét. A tanár úr bátornak nevezte a lányt, aki ottani és itteni sérel­meiről mesélt. Az egyik „sétás” tollforgató- nak, Tóth Katinak az az el­lentmondás tűnt föl, hogy miközben sokan ilyen vagy. olyan ok miatt elhagyják ott­honukat, és külföldre men­nek (Magyarországról is), ad­dig egyre többen vannak, akik nem tudják elfogadni az „új”, másnak vélt embereket. Csak magukkal foglalkoznak, „idegen” társaik beillesz­kedését végképp nem segí­tik. Imre Gina szavai is rög­tön elárulják véleményét a kérdésről: — Itt állunk 2007-ben megannyi problé­mával, amelyek miatt foly­ton panaszkodunk. De úgy tűnik, nincs is annyi problé­mánk, hiszen embertársa­ink hántására még mindig van időnk! Igazán rájöhet­nénk már, hogy mind egyenlőek vagyunk! Volt, aki tanácsot is adott, miközben elmesélte a saját történetét. Bujdosó Évi csa­ládjával országon belül költö­zött, hasonló okok miatt, mint Timiék — egy jobb jövő remé­A történész távlatokban lát múltat és jövőt Az igazgató, dr. Kovács Béla a történész szemével közelített a kérdéshez. A törököt és a németet is felidéző eszmefuttatásában a jelenkorhoz érve fájdalmasan je­gyezte meg: - Szomorú az a pri­mitív nemzettudat, ami „leroma- nozza” az erdélyi magyarokat. Normális viszonyok között az em­ber a testvérétől, a családjától várhat támogatást, megértést. nyében -, s ugyanolyan gyö- kértelennek érezte magát. Ők visszajöttek, haza. Sokféle nemzet keveredett a magyarhoz, igazán senki sem bizonyosan „tiszta” magyar, becsüljük a többi nációt is. A 9. osztályos Nagy Ildi a jö­vőre gondolva fogalmazta meg: — Szörnyű, ha el kell szakadni a megszokott arcoktól, de túl kell élni. Találni kell egy olyan apró kis kapaszkodót, amitől jobb lesz. Tanáraink, akik a határon túlról érkeztek, csak csöndes bólogatással fejezték ki egyet­értésüket Timivel. Nagyon ne­héz erről beszélni. Az egyéb­ként mindig jókedvű Hüse Ju­lianna tanárnő most némi szomorúsággal mondta: hisz abban, hogy lesz egy olyan kor, amikor az emberek a kü­lönbözőségben a jót veszik észre, és nyitottak lesznek egymásra, és mindenki büszke lehet a saját nemze­tiségére, hovatartozására. Kérdéseinkkel felbolydí- tottuk az iskolát és magun­kat is. Mi is elgondolkoz­tunk azon, hova tartozunk. ■ A Kner Imre Gimnázium SÉTA csapata, Gyomaendrőd A végzős 12/F osztály csapata | j decemberben helytállt az or- jj szágos gépíróversenyen, a Halik Gyula, Lénárt Renáta és Sipos István alkotta trió pedig országos nyolcadik helyezést ért el a szövegszerkesztők iij küzdelmében. Molnár Eszter |j januárban megnyerte a me- | í gyei Implom József helyesírá- I; si versenyt, februárban pedig országos második helyezést ért el. Jónás Edit 10/F osztá­lyos tanuló márciusban me­gyei győztes lett a szép ma­gyar beszéd versenyen, j f A Kevermesről bejáró Tóth j! István 11. évfolyamos tanuló a szakiskolások számítás­id technikai versenyének első fordulójában a legtöbb pontot érte el a dél-alföldi régióban, j Szegeden a második forduló- i ban elért harmadik helyezé- I sével bejutott az országos j döntőbe. Békés megyét hár- I man is képviselhetik a nagy || viadalon. 11 Soperla Bettina Kelemen Szakiskola Kollégium, Battonya Lúzer-e alúzer pasi? Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen. Egyáltalán mi a lúzerség? Egyesek­nek, mint nekem az olyan „férfiak”, akik azt hiszik, hogy mert izmo­sak és jól néznek ki, ak­kor már ők jobbak, mint a többiek. Másoknak a kövérek, akik alig tudnak járni, majdnem elesnek és ez néha olyan vicces. Megint másoknak az okostojás, alacsony, szem­üveges és köpcös fiúk, akik megkaphatják ezt a „címet”. A lényeg az, hogy senki sem születik tökéletesnek, ezért ne a kinézetük alapján ítéljük meg az embereket. A bel­ső érték fontosabb. ■ Nagy Bernadett Zwack József Kereske­delmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola, Békéscsaba Látványos show, remek és ismert zenék szép koreográfiával fesztivál A DUMA’Színház „Alom egy álomba rejtve” című előadásával készül az ifjúsági színházak találkozójára A Hunyadi János Középiskola DUMA’Színháza javában ké­szül az éves nagy megméret­tetésre, a zenés színpadok országos fesztiváljára (SCHERZO). Duma Zsolt ta­nárt, a színház művészeti ve­zetőjét kérdeztük a nagy erő­próbáról.- Hiánypótló rendezvény­ként indult a zenés színpadok fesztiválja, célja a szakmai eredmények összegzése, a mű­faj országos megmérettetése — mondta. - A rendezvénynek felváltva ad helyet Békéscsaba és Pápa. Az idei a 12. fesztivál, a helyszín Pápa, az időpont áp­rilis 29.-május 1. — Mikor vett részt először a DUMA’Színház a fesztiválon?- Társulatunk 1998-ban sze­repelt első alkalommal ezen a fesztiválon, jubilálunk, 10. al­kalommal leszünk ott. Össze­sen 42 díjat nyertünk, ebből háromszor kaptuk meg a leg­rangosabb elismerést, az „ABSZOLUTÓRIUM”-ot, ami a diák és a felnőtt szakmai zsűri egybehangzó véleménye alap­ján jár a legjobb produkciónak. Ezek mellett számtalan első díj és egyéni különdíj boldog tu­lajdonosai vagyunk.- Milyen produkcióval lé­pünk fel Pápán?- Idén a tematikus műsorok kategóriájában az „Álom egy álomba rejtve” című bemutató­val készül a társulat, mely a legszebbtől a legrémisztőbb ál­mainkig vezet. Mindezt a tő­lünk már megszokott látvá­nyos show keretében, remek és jól ismert zenékkel, kitűnő koreográfiával, egyedi látvány- világgal adjuk elő. Reméljük jövőre musical kategóriában is Tehetségesek a lányok és a fiúk, élvezet a látványos produkció. bemutatkozhatunk egy egész estés, teljes darabbal. — Nem nyomasztó az esélye­sek terhével fellépni minden esztendőben?- A sikerek mellett ez egyben teher is számunkra, hiszen év­ről évre mind várja a megúju­lást, s azt, hogy a korábbi esz­tendőkhöz hasonlóan a legma­gasabb színvonalon szerepel­jünk, és a legjobb eredménnyel zárjuk ezt a fesztivált. ■ Szeder Attila 11/C Hunyadi János Középiskola, Mezőkovácsháza

Next

/
Thumbnails
Contents