Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

2007. MÁRCIUS 23., PENTEK- BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Rablótámadás: pénzt, cigarettát vitt egy férfi a bakterházból Rabló járt a megyeszékhely erzsébethelyi városrészében. Az Indul a bakterház nevet vi­selő italmérőbe szerda este nyolc óra körül toppant be a hívatlan látogató, s a bevételt követelte. A fején csuklyát vi­selő férfi meglökte és fejbe ütötte az egyetlen vendéget, egy harminckilenc éves haj­léktalant és a huszonhat éves ■ A bevétel mellett a váltópénzt köve­telte, de ezzel nem elégedett meg. pultost, majd egy fegyvernek látszó tárggyal is megfenye­gette őket. A bevételt nem ta­lálta elégnek, így emellett még a váltópénzt is követelte, de ezzel sem érte be: magához vett néhány karton cigarettát, majd távozott. Az egyelőre is­meretlen rabló összesen két­százötvenezer forinttal károsí­totta meg a jaminai búfelejtő tulajdonosát, a sörözőben tar­tózkodó vendég és az ott dol­gozó férfi pedig megúszta könnyű sérüléssel az esetet. A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, s várják a szemtanúk jelentkezését. ■ Cs. Á. A bödönös rablókat több év börtönre ítélte a bíróság A Szárvasi Városi Bíróságon a minap ítélet született annak a két férfinak az ügyében, akik tavaly júliusban kiraboltak egy idős embert Gyomaendrődön. A vádlottak a házba behatolva a sértett karját hátracsavarták, és azzal fenyegették, hogy megkötözik. Eközben pénzt és takarékkönyvet követeltek tő­le. A férfi a bántalmazás hatá­sára elárulta, hogy a padláson tartja betétkönyveit. A két, ösz- szesen több mint kétmillió fo­rint értékű betétkönyvet a rab­lók meg is találták egy üres zsírosbödönben. A bíróság első fokon a gyomäendrödi vádlot­tak egyikét visszaesőként 4 év 8 hónap, míg másikukat 2 év 10 hónap börtönre ítélte. A vádlottak fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős. ■ Ny. L. Korán keltek a kullancsok vérszívók A szúnyogok is elszaporodhatnak, ha tavasszal sok eső esik A kirándulókra az aljnövényzetben és az árnyékos lombok között veszély leselkedik. A kullancsok érzékelik az ember által kibocsátott hőt. A természet korai ébredé­se miatt egy hónappal hamarabb kezdődött idén a kullancsszezon. Amennyiben csapadék­ban gazdag lesz a tavasz, a szúnyogok számának megsokszorozódására is számíthatunk. Frankó Marianna Korábban kezdődött idén a kul­lancsszezon. A meleg miatt több élősködő vészelte át a telet, így szokatlan módon már az év első hónapjaiban tartani kell a parazitáktól.- A fagy nem végzett a szo­kásos mértékben pusztítást a kullancsok, szúnyogok, legyek és egyéb kellemetlenkedő rova­rok soraiban. Az enyhe időjárás miatt ezek az élőlények koráb­ban váltak aktívabbá - fejtette ki Vasas László növényvédelmi zoológus. Elmondta, amennyi­ben a tavasz csapadékban gaz­dag lesz, nyáron a szúnyogok számának megsokszorozódásá­ra számíthatunk. Világszerte nagyjából két­száz fertőző betegség kórokozó­inak terjesztésében van szere­pük a kullancsoknak. A legve­szélyesebbek ezek közül a víru­sos agyvelő- és agyhártyagyul­ladás, illetve a Lyme-kór. Utób­bira nincs védőoltás. Éppen ezért fontos az elővigyázatos­ság: a nadrágot a zokniba, az inget a nadrágba kell betűrnie annak, aki a természetet járja. Ezzel felére csökkenthetjük az esélyét annak, hogy egy kul­lancs belénk ■ A csípés körüli vörös udvar megjelenése Lyme-kórra utal, amely gyógyítható, ha időben kezelik. másszon. Ma­gyarországon jelenleg Nóg- rád, Pest, Zala és Somogy me­gye, illetve Bu­dapest a legveszélyeztetettebb terület az országban, a betegek háromnegyed részét innen je­lentik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshol ne kellene vé­dekezni a kullancsok ellen.- Aki gyakran járja a termé­szetet, annak ajánlott már a szezon elején védettséget sze­rezni egy oltássorozattal a kul­Járványügyi adatok — Lyme-kór hazánkban Ev 1998. Beteg 1092 1999. 992 2000. 1106 2001. 1283 2002. 1258 2003. 1223 2004. 1224 2005. 1433 2006. 1237 KWU& OfcK lÁRVANVOCYl OSZTÁLY lanes által terjesztett agyvelő- és agyhártyagyulladásra. A vé­dettség megőrzése érdekében az oltást háromévente kell is­mételni - mondta Tombácz Zsuzsanna. Az ÁNTSZ dél-alföl­di regionális járványügyi osz­tályvezetője felhív­ta a figyelmet, hogy túrák után minél előbb tart­sunk kullancsvizi­tet. A vérszívó kö­rülbelül négy órán keresztül még nem adja át a fer­tőzést. Ha kullancsriasztó ke­nőcs, spray használata ellenére mégis csípést szenvedünk, ak­kor az élősködőt a gyógyszertá­rakban kapható speciális csi­pesszel távolítsuk el. Ha később a kullancs helye körül a Lyme- kórra utaló piros udvar jelenik meg, fontos minél hamarabb or­voshoz fordulni. A paraziták a kutyákat sem kímélik. Ők az úgynevezett babézist kaphatják el a kullan­csoktól, ami akár végzetes is le­het. A tünetek: kedvetlenség, Í9|I étvágytalanság és pirosas vize­let. Ha időben kap kezelést, ak­kor meggyógyul az állat. A kul­lancs terjesztette egysejtű kór­okozóknak van ugyanis egy na­gyon jó ellenszere - mondta dr. Sprőberg Zoltán. A békéscsabai állatorvos tanácsolja a gazdák­nak, ha erdőbe vagy parkba vi­szik kedvenceiket sétálni, az ál­latra érdemes kullancsirtó cseppet csöpögtetni vagy kul­lancsriasztó nyakörvvel ellátni. Míg korábban inkább csak a Balaton környékén fordult elő állatoknál Lyme-kór, 8—10 éve rendszeresen találkoznak az ál­latorvosok Békéscsabán ilyen megbetegedéssel. is Ha otthon nem merjük eltávolítani a kullancsot, forduljunk orvoshoz. JEGYZET NIEDZIELSKY KATALIN A városkép üdvözlete le a kalappal mindenki előtt, aki nemcsak lakásán belül és kerítés mögötti por­táján söpröget, hanem háza előtt, az utcán is rendet tart Sokan még virágokat is ültetnek, facsemetéket te­lepítenek, csakhogy környe­zetük szebb legyen. Az ilyen házakba jó hazamen­ni, egészen más érzés a gondozott, színes virágoktól pompázó falvakba, városok­ba megérkezni, azokon át­utazni. ITT EMBEREK élnek, akik ad­nak a környezetükre — ez látszik az ápolt előkerteken, virággal, fákkal beültetett ut­cákon. Igényesek, szorgalma­sak, szeretik a szépet. S nem érik be azzal, ami kertjükön belül virít, gondoskodnak az utcai látványról, a városkép­ről is. Nem várják el, hogy a közterületet mások tegyék rendbe helyettük. SAJNOS MINDIG AKADNAK olyanok is, akik mások munkáját nem becsülik, ut­cáinkat, tereinket, az Élővíz­csatorna partját szemétlera­kónak használják. A környe­zetszennyezés ismeretlen fo­galom számukra, és nem zavarja őket a saját abla­kukból „élvezhető” panorá­ma sem. Ezeket a szemetelő- ket az sem tartja vissza,' hogy éppen néhány rendes szomszéd nyírja a füvet, metszi a régi fákat, telepíti az újakat ott, ahová vödrü­ket, kukájukat borítják gát­lástalanul. AKI látott már friss virág­ágyáson átszáguldó moto­rost, kerékpárost, a földből növényeket kitépkedő, facse­metéket kettétörő vandálo­kat, tudja, miről beszélek. Pusztítás után lesújtó a kép. S nem csak a tájról, a tette­sek leikéről is. Az egész vi­lágban tombol az erőszak, s úgy látszik, ez alól a kert, a zöldövezet sem lehet kivétel. A rohanó világban egyéb­ként is nehéz észrevenni a .szépet, megbecsülni mások munkáját. Új korszak a kisebbségeknél románság Önkormányzatokkal a kulturális autonómiáért Az országos kisebbségi önkor­mányzatok 2008. január elsejé­től költségvetési szervezetek, ami új korszakot jelent és meg­szabja működésüket. A kulturá­lis autonómia jegyében intéz­ményeket vehet­nek át, alapíthat­nak. A folyamatot indította a román­ságnál a gyulai dokumentációs és információs köz­pont 2004. októberi megnyitása, a kétegyházi román tájház tava­lyi megvétele. Kreszta Traján el­nök elmondta, tegnap megvá­lasztották az ügyrendi és jogi bi­zottságot is, elnöke az eleki dr. Szelezsán János lett, míg a pénz­Az országos közgyű­lés tagjai Békés, Hajdú-Bihar, Csong- rád megyeiek és budapestiek. ügyi ellenőrző bizottságot a méhkeréki Radics János vezeti. A napokban további bizottságo­kat hoznak létre, lehetőleg haj­dú-bihari vezetéssel. Mivel tör­vény szerint az országos önkor­mányzatnak már nem lehet elnöksé­ge, kabinet létre­hozásán gondol­kodnak. A kabinet a békési és a Haj­dú-Bihar megyei, a budapesti önkormányzat, az országos önkormányzat elnö­kéből és alelnökéből állna. Bu­dapesten ez idáig nem sikerült létrehozni a fővárosi román ön- kormányzatot, most koalícióval megalakították. ■ Sz. M. Kreszta Traján együttműkö­dik a román­ság önkor- iá nyzatai- val. Az expókapuk májusban nyílnak vásár Az építőipar és a szolgáltatók viszik a prímet A hagyományokhoz hűen általá­nos jellegű vásár lesz a tizenötö­dik Csaba Expo május 10-13. között a megyeszékhelyi sport- csarnoknál, de kapcsolódik hoz­zá a III. Békés Bau Építőipari Szakkiállítás. Váradi Zoltán, az Expo Team Kft. ügyvezetője a tegnapi tájékoztatón elmondta: nem könnyű a jelenlegi gazda­sági helyzetben összehozni egy kiállítást, viszont mindent meg­tesznek, hogy a színvonal ne csökkenjen. Maguk mögött tud­ják a városvezetés támogatását, ezt Hanó Miklós alpolgármester is megerősítette. Hanó Miklós hozzátette: az itt élők lehetősé­geit javíthatja egy ilyen rendez­vény. Ha a vállalkozóknak, cé­geknek sikerül üzleteket kötni­ük, akkor esetleg nem megszün­tetnek, hanem teremtenek munkahelyeket. Kérdésünkre Váradi Zoltán elmondta, ma már jellemzően nem a gyártók, ha­■ Ma már jellemzően nem a gyártók, ha­nem a forgalmazók bérelnek standot a Csaba Expón. nem a forgalmazók bérelnek standot, és egy-egy ilyen kiállí­tási területen több cég terméke­it mutatják be. Ami nem válto­zik: a belépés díjmentes lesz, és ugyanúgy kiosztják a vásárdíja­kat a zsűri, valamint a közönség döntése alapján, mint eddig. - A szakmai programok között a bé­késcsabai városfejlesztési pro­jektek és a Nemzed Fejlesztési Terv régiónkat érintő beruházá­sai is terítékre kerülnek — ecse­telte Váradi Zoltán. Lovász Sándor, a Gyulai Pálin­kafesztivál főszervezője kiemel­te: nagy esély van arra, hogy lát- ványfőzdét is működtethetnek az április 20-22. közötti feszti­válon. Az Expo Team Kft.-vel kö­zösen először rendezik meg a kisüstibulin az I. Gyulai Idegen- forgalmi Szakkiállítást és Vá­sárt. Itt a megye turisztikai lehe­tőségeit ugyanúgy bemutatják, mint a külföldre közvetítő utazá­si irodákét. ■ Ny. L. k s I á

Next

/
Thumbnails
Contents