Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-22 / 68. szám
2007. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HlRLAP MEGYEI KÖRKÉP < ; A Bumeráng Békéscsabán is megpördült országjárók Szemtől szemben tesztelik a poénokat, valaki mindig kirántja a többieket a morcosságból Kisebb forgalmi dugón kellett áthajtaniuk a megyeszékhely városközpontjában tegnap az autósoknak. A Szabadság téren ugyanis sátrat vert egy rádiós stúdió. Frankó Marianna Békéscsabáról közvetítette reggeli show-műsorát az egyik országos kereskedelmi rádió. A Bumeráng három műsorvezetője reggel hattól délután háromig szórakoztatta a helyszínen ácsorgó békéscsabai közönséget és a rádió hallgatóit. — Színpadon teljesen más dolgozni, mint a budapesti stúdióban. Itt egyből látom a közönség Leleményes taxis: az őrsre vitte támadóját Egy rendőrőrshöz szállította késsel fenyegetőző támadóját egy kínai taxisofőr. A sofőr direkt nekiment egy, az őrs előtt parkoló autónak, hogy felhívja magára a figyelmet. Miközben éppen a rendőrség épülete előtt hajtottak el, a taxis hirtelen elrántotta a kormányt, és a taxit nekivezette az őrs bejárata előtt parkoló egyik autónak. A zajra az épületből kiszaladtak a szolgálatban levő rendőrök és a támadóval küzdő taxis segítségére siettek. Szexjelenet a híradóban: lapátra került a kolléga Egy amerikai televízióadó kirúgta azt a munkatársát, aki pornófilmrészletet illesztett egy hírműsorba. A meg nem nevezett munkatárs még március 12-én tett adásba egy félperces pornófilmrészletet Phoenix város adókörzetében. A televízió szóvivője közleményben tudatta: azonnali hatállyal kirúgták kollégájukat, miután az ügyben indított nyomozás kiderítette, hogy ki volt a felelős az esetért. Az orvosok betiltatnák a gyermekek mobilozását Több mint harminc flamand gyermekorvos nyílt levelet írt alá, amely arra szólít fel, hogy tiltsák meg a mobiltelefon használatát a 16 évesnél fiatalabbak körében. A mostani akciót azzal indokolták, hogy tudományos kutatások szerint minél hosszabb ideig éri hatás a fiatalokat, annál szorosabb összefüggés figyelhető meg a mobiltelefon használata és a gyermekek agyi tevékenységének zavara között. Hölgyem, ez a férfivécé: frizurája miatt nőnek nézték Egy kínai fiatalember azzal ment el a fodrászához, hogy igazán progresszív frizurát szeretne. Ez annyira jól sikerült, hogy a hajvágást követően kiküldték a férfivécéből. A fodrász teljesítette is a divat- magazinoknak dolgozó fiatalember kérését, szépen megvágva és befonva haját. Sőt, a fodrász arról is biztosította a divatdiktátort, hogy ez a legújabb trend. reakcióját, bele tudok nézni a szemekbe. így könnyen tesztelhetek a poénok - osztotta meg gondolatait a kihelyezett vidéki élő adások szépségeiről Boros Lajos. A rádiós műsorvezető a hetedik éve működő Mosolyturné történetéről is beszélt:- Hármunk közös ötlete volt az országjárás. Míg azonban mi, Voga János barátommal hajlamosabbak vagyunk a kompromisszumokra, Bochkor Gábor töretlenül kitartott az elképzelései mellett, és kiharcolta ezt a mobil stúdiót a Mosolyturné számára. így nem kell lemondanunk az állandó stúdiónk műszaki felszereltségéről és kényelméről, ugyanakkor közvetlen kapcsolatot tudunk teremteni a közönségünkkel is. A közgés Izabella nyerte az országjáró reggeli show-műsor lábszépségversenyét Békéscsabán. HIRDETÉS Mii serlés gulyáshús • 100% sertéscombból • 500g, 1158/k.g Friss marha rfarálthás • Zsírtartalom: 20% * 500q, 998yig Friss sxaléVélt karai • 400g • 1448/kg Friss pulykamellfiié • 850g, 1176/kg Gebirgsjäger Sxalami/felvagotf • Artiönder/óriás paprikás/szerzetes/ füstölt pulyka, 200g, I 245/kg Granarovn Instant kávé • 200g • 2495/kg Friss sértéstarja * Csont nélkül, süitségjelzővel • 800g, 1124/kg Világos sor • Alkohol- tortalom: 4,6% • Visszaváltható üvegben • 0,51, 258/1 Iá Hői, 20% • 1759, 372Ag Többféle ízben, leheletvékony 200g/150g 1145/kg/ 1527/kg M 25 Ft bátétdij Szőnyegseprő • Mechanikus készülék a szőnyeg gyors tisztítására • Állítható magasságú kefeszerkezet, természetes sortévá m Az akció időtartama: 03:22 - 03.28. között vagy a készlet erejéig. (* Az akció időtartamo: 03.22 - 03.24. között vagy a készlet erejéig!) A kora reggeli órákban kezdődő show-műsor három házigazdájának az a feladata, hogy jó kedvre hangolja ébredező hallgatóit. De mitől derül fel egy műsorvezető hajnalok hajnalán? — Valaki mindig van a csapatban, aki jókedvűen ébredt és kirántja a többit a morcosságból. Számítunk állandó hallgatóinkra is, akik szinte már családtagjainkká váltak. Ez a hárminc- negyven ember reggelente folyamatosan küldi SMS-ben a jobbnál jobb poénokat, telefonál, jó kedvre deríti az egész stábot - avatott be a reggeli műsorkészítés titkaiba Boros Lajos. Egynapos békéscsabai látogatása után sátrat bontott a Mosolyturné, és ma már Baján szórakoztatja élő műsorral a közönséget Pamela Anderson a férfiak helyett a fiúkra esküszik Anderson mindössze négy hónapig bírta legutóbbi férjével, Kid Rockkal, akivel februárban váltak el. A frigy hirtelen vége után Pamela nem akar újra férjhez menni. Úgy látja, hiába próbált meg többször is újraházasodni, hogy gyermekei ne apa nélkül nőjenek fel, nem ez jelenti a megoldást. A színésznő ezért most ott tart, hogy végleg szakít a szexszel is, hogy 9 és 10 éves fiának szentelje életét, bár ezt már pár éve is bejelentette egyszer. Keanu Reeves elcsapta az őt fotózó paparazzót Keanu Reeves, a Mátrix-trilógia főszereplője a minap egy dél-kaliforniai parkolóban kiállás közben súrolta az őt lekapni próbáló fotóst. Hogy Reeves 1996-os Porschéja milyen sebességgel jött ki a parkolóhelyről és mekkora sérülést okozott a fotóson, nem tudni, mindenesetre a fotós a földre zuhant, és kórházba került. A színésznek egy haja szála sem görbült. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Rúzsa Magdi kedvező helyen az elődöntőben Rúzsa Magdi a sokak szerint kedvezőnek tekinthető 22. helyen indul az elődöntőben a Helsinkiben megrendezendő eurovíziós dalversenyen, amelyen saját szerzeményét angolul énekli. Az elődöntő első tíz helyezettje jut tovább a május 12-ei döntőbe. A dalversenyen szereplő dalok sorrendjét a házigazda sorsolás útján állapítja meg. A résztvevő országok nézői telefonon és SMS-ben szavazhatnak az összes dal elhangzását követően. Magdi saját szerzeményével versenyez. k 4 é