Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-16 / 63. szám

. 2007. MÁRCIUS 16., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP DIÁKVILÁG —SÉTA ■ Plüssmaci vagy parfüm? Szív küldi szívnek szívesen. névnap, szülinap, karácsony, húsvét, ezt lehet mindenfelé hallani: Most mit vegyek ne­ki? Nem, az nem jó, olyat már kapott tőlem! Szerinted örülni fog ennek a maci­nak? Természetesen majd megbolondítom egy kicsit a parfümöm­mel, tudom, hogy imádja az illatát. Ez a gyűrű megfelelő lesz, és hozzá kap egy szál vörös rózsát. So­rolhatnám a különfélébb va­riációkat. Titkos szerelmi üzenetek vagy épp romanti­kus vacsorák, ez jellemzi a Valentin-napot, illetve ezt tartjuk róla. De valójában in­kább az a döntő, hogy ki ve­szi a drágább ajándékot a másiknak, és ha az épp nem megfelelő, van olyan, aki emiatt bevágja a durcát. Természetesen vannak kivé­telek, de még így is azt kell mondanom, hogy az egész napnak, az ünnepeknek el­veszett az igazi jelentősége. Kacagjunk együtt egy jó nagyot, ha bántanak bennünket, erősödjünk az élet visszásságaival szemben, mi, a kéri csapata! Nem valami H könnyű dolog felnőni... és *■ nemcsak fel­nőni, hanem ezt felfogni sem. A felnőtté váláshoz hozzátarto­zik, hogy kisebb-nagyobb problémákat élünk meg, melyek később más nagy­ságrendben térnek vissza az életünkbe! Ilyenkor jönnek majd jól a még tinédzserkorban ért örömök és sérelmek, melyekből kivétel nél­kül mindig tanalunk valamit. Aki fiatalkorában nem találko­zik a kétszínűséggel, a hazug­sággal, akit nem érnek csalódá­sok - csak azért, mert más élet­vitelt folytat mint azok, akik kö­rében ezek mindennaposak -, az is ugyanúgy meg fogja tapasz­talni, hogy milyen is az, amikor valaki rosszat akar nekünk. Ha majd belépünk a nagybe­tűs életbe, senki nem fogja meg­kérdezni tőlünk például hogy: „Ugye nem bántalak meg, hogy­ha most kirúglak?” Az efféle csalódásokon is túl kell lép­nünk majd, mivel az élet megy tovább, és nem fog megállni csak azért, hogy mi kényelme­sen kisírhassuk magunkat. Éppen ezért most sem kell másképp tenni! Vannak rossz napjaink: megbánthatnak ben­nünket, rossz jegyet szedünk össze, szakítanak velünk egy olyan valaki miatt, akit eddig barátnak hittünk. Becsaphatnak, kibeszélhetnek, és még számos olyan dolog tör­ténhet velünk, ami miatt abban a pillanatban úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, inkább térdre rogynánk és várnánk, hogy mi­kor érkezik a végső csapás, hogy mikor lesz már vége a szenvedés­nek, mikor jön a boldogság. Ne várjuk ezt a pillanatot! Ne várjuk, mert sosem fog eljönni! Olyan nincs, hogy minden tö­kéletes, valamilyen kis tüske mindig van, és lesz is! Bozó Evelin 11/d Zwack Jó­zsef Kereske- I delmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola, Békéscsaba Éppen azért, hogy legyen mi­ért harcolni! Újabb akadályok jönnek, amiket újból legyő­zünk, hogy várhassuk a követ­kezőt! És erről szól az élet! Harcolni kell, küzdeni, kitar­tani, sohasem feladni, még ak­kor sem, hogy ha úgy érezzük, akkora sebet ejtettek bennünk, ami sosem gyógyul be! Eresszünk ilyenkor egy 1000 dolláros mosolyt a világra, és köszönjük meg neki, hogy utunkba sodorta pillanatnyi kétségbeesettségünk, szomorú­ságunk, magányosságunk és megbántottságunk okozóját! Mert attól függetlenül, hogy ár­tani akart nekünk, pont az el­lenkezőjét tette! Megerősített! És ezért hálá­val tartozunk neki! Pénz küldi ; szívnek, valóban szívesen? Szerelem. Ez mozgat min­dent - gondolják, e körül fo- ! rog a legtöbb ifjú gondolata. • Mikor elérünk egy bizonyos [ kort, kezdjük keresni párun- . kát, másik felünket. A régebbi időkben, mikor mi ' még meg sem fogantunk, az • ünnepeknek megvolt a maga * varázsa. Saját kézzel készí­tett ajándékok, romantikus találkák. Valahogy meghit- ) tebb volt az egész. A mai vi- . lágban inkább anyagi kérdés- ' sé vált az ünneplés. Egy vagy ’ két héttel a Valentin-nap, a Giró-Szász; Adrienn Éva 11/6 Orosházi Evangélikus Általános és Gimnázium Mit árul el hű jellemedről a neved? divat A legkülönlegesebb női és férfi változatokkal találkozunk napjainkban „Lenge lány, / aki sző, / holdvi­lág / mosolya: / ezt mondja a neved... ” (Kosztolányi Dezső ugyan Ilonához írta e szép so­rokat). Aida, Délia, Erna, Gré- ta, Julietta, Leonetta, Szandra, Teodóra - itt tanulnak velünk együtt a battonyai középiskolá­ban e különleges nevet viselő lányok. Hát igen! Az utónév választása mindig szép, de nehéz feladata a szü­lőknek. Mert - valljuk be - ma is divat az egyre különlegesebb keresztnév adása. Főleg lányok­nál, persze fiúknál is. Nőnap kö­zelében azonban beszéljünk in­kább a lányokról! A névválasz­tás oka sokféle lehet: családi ha­gyomány (mert valamelyik csa­ládtag neve is ez); a név népsze­rűsége (mert ismert személyé); a név egyedisége (mert ritkán fordul elő); a név jelentése, be- cézhetősége, hangzás... És még ki tudhatja, mi?! Egy biztos: a nevünk hozzánk tartozik. Ezért is jó, ha tudjuk, miért éppen az a nevünk, ami. íme néhány szü­lői válasz: „ Tetszettek a francia hangzású nevek. Volt egy ilyen nevű énekesnő. Olvastam vala­hol. Tetszett a jelentése... ” Egyesek szerint azért fontos, hogy ismerjük a nevünk jelen­tését is, mert az akár befolyá­solhatja a sorsunkat, a jelle­münket. Egyesek szerint... S már lapozom is az utónév­könyvet. H...e...n...r...i... ■ Kasa Henrietta 9/a Mikes Kelemen Gimnázium, Szakiskola és Kollégium, Battonya A dohányzás: lassú öngyilkosság, még ha passzív is Magyarországon egy főre 3100 szál cigaretta jut egy évben. A cigaretta milliméte­renként 5 milliárd korom­szemcsét tartalmaz, ami be­jut a tüdőbe. Lerakódik an­nak falára és tönkreteszik a csiliókat és a védőnyálkát. A cigarettafüst belégzéskor kék, kilégzéskor fehér színű a káros szemcsék miatt. A dohányzás már a magzat megfogantatását is nehezíti. Nőknél a peteérést, férfiak­nál a spermiumok termé­kenységét gátolja. A dohány­zás a fiatalokra is káros. Nö­veli a vérnyomást, csökkenti az értelmi képességeket. A passzív dohányosok is ká­rosodnak. Tüdő-, gége-, ajak-, nyelv-, szájrák, érelmeszese­dés, nemi zavarok is előfor­dulhatnak. A passzív dohányzásra kény­szerítés lassú emberölés. ■ Liziczai László 10/a Kner Imre Gimnázium, Gyomaendrőd ■ Zsongás vagy ■ bezsongás Reggel megérkezünk ide, délután le is lépünk. Meg­van a napi rutin, és elő van írva, hogy mit kell vinni és mit kell csinálni. Csengő jelzi a lazítást, és csengő jelzi a gyomor-összehúzó­dást. Mindennap ugyanaz a 8 téma, ugyanazok az arcok i és ugyanazok a hangok. ^ Reggel megérkezünk és dél- I utánig jó hangulatot terem- I tünk. Adott az órarend, 1 minden nap másik dolgoza- I tot írsz, minden nap másik I felszerelést viszel, és cserél- i geted őket egész héten. 1 Gondok mindig lesznek, 1 de ellensúlyozd őket viccel 1 és pár szaftos pletykával. ■ Szabó Katalin Rebeka Kner Imre Gimnázium Az év egyik legjobb hete volt az ausztriai sítábor mindenkinek kikapcsolódás Beszélgettünk, sokat buliztunk, játszottunk, nevettünk, sídiplomát is szereztünk pár nap alatt Végre eljött a nagy nap, III. 3., (szombat). Reggel 7 órakor megkezdtük utunkat mi, hu­nyadisok Mezőkovácsháza- Budapest-Mariazell/Hochkar (Ausztria) irányába. Röpke 10- 12 óra alatt megérkeztünk a szálláshelyre, amit pár percen belül otthonossá tettünk. A föld­szinten kialakított étteremben fogyasztottuk el a jobbnál jobb ételeket, és az itt kialakított „zsibongóban” csillogtatta meg ki-ki a pingpong-, a billiárd-, a csocsó-, illetve tánctudását. A „sok” hóra való tekintettel vasárnap föl kellett utazzunk az 1726 méteren fekvő hochkari síparadicsomba, amit így utólag nem bán­tunk meg. Kiérvén a síterep­re mindenki ámult, bámult. A kötelező bemelegítés után csoportokra oszlottunk és vé­gigsíeltük az egész napot. Be­jártuk a kék, a piros és a feke­te pályákat, néha külön uta­kon jártunk. A felvonóban (ami itt-ott kicsit meredekre sikerült) föltöltődtünk energiá­val, ám délben jelzett a gyom­runk: ebédidő! Kinéztünk a hegycsúcson egy jó kis mele­gedőt (osztrákosan: hütte-t) és minden nap egy órát itt töltöt­tünk. Pihentünk, lakmároz- tunk. Délután négy órakor be­zártak a felvonók. Lesíeltünk a buszhoz, összepakoltuk a fel­szereléseket és elindultunk vissza a szállásra. így ment ez mindennap. Este a jól megérdemelt forró zuhany 2 után jött a vacsora, majd egy | kis társasági élet. Az első eme- ! létén szólt a fifti, vegyesen fiúk I lányok múlattuk az időt, míg el fnem álmosodtunk. Beszélget­tünk, sokat nevettünk, mind­ezek mellett kipihentük ma­gunkat (legalább is próbáltuk). Ez volt a forgatókönyv egészen szerda estéig. Akkor ugyanis a záróesthez érkeztünk. A hét összegzése, a sídiplomák kiosz­tása, élménybeszámolók töm­kelegé, valamint a lényeg: a „dedikálások”. Az éjszaka fo­lyamán buliztunk egy kiadósat és szomorúan ugyan, de beletö­rődtünk, hogy csak 2008-ban találkozunk. Hazafelé shoppin- goltunk egy kicsit, a táskák megteltek a finomabbnál fino­mabb alpesi csokikkal. ■ Szeder Attila, 11/c Hunyadi János Középiskola, Mezőkovácsháza Í ÄS \ «ST 1 szeti tervező I Mészáros Csilla-

Next

/
Thumbnails
Contents