Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-12 / 60. szám
BEOL.HU BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ BEOL-FÓHU M Murony-Békés: ma már nem jár a vonat ADANi - Én utaztam rajta kb. másfél hónapja, akkor rajtam kívül egy utas volt. De mondták, volt, mikor üresen vagy egy utassal indult el a BZ. Ha meg csak egy-két utas van, szerintem akkor is jobban járnak, ha taxit hívnak nekik. fifi - Legalább a közutat csináltatnák meg! név nélkül - Igazán nem értem, hogy miért tartják sokan akkora katasztrófának, hogy megszűnik ez a vasútvonal. Néhány éve én is rendszeresen utaztam a kisvonaton, és elmondhatom, hogy sokszor ketten- hárman ültünk rajta. Ha a buszok rendesen járnak a budapesti csatlakozásokhoz képest, a diákok és munkába járók éppúgy tudnak busszal is menni, mint ahogy eddig vonattal mentek. Ez nem állami költség- vetési intézmény, ez egy zárt részvénytársaság, amely teherfuvarozásból jól megélne, de üzemelteti a személyszállítást is, mikor mennyi pénzért, mikor mennyi költséget kap az államtól. apa - Szerintetek gazdaságos a BKV? Nekünk Békés megyében kell a budapesti új metró? Szüntessünk meg mindent, ami nem gazdaságos, sőt káros! Pl.: Malév, MÁV, Volánok, honvédség, határőrség, MSZP. név nélkül - Nem értem, hogy miért mindent aszerint ítélünk meg, hogy gazdaságos-e? Az állam pont azért létezik, mert vannak olyan dolgok, amelyek soha nem lesznek gazdaságosak, mégis fontos egy kisebb-nagyobb közösség számára. de - Mikor jártam Pestre suliba, használtam a kis pirosat. Láttam, ahogy szorítják vissza a jelentőségét. Először a hajnali és késő esti utakat törölték (ami fontos lett volna), aztán belefulladt a kis piros a politikába... Biztos drága a fenntartása, meg nem kell, de mikor több hét után, pár nehéz vizsga után Muronyban leszálltunk és várt minket a kis piros, büszkék voltak a békésiek, hogy igen, nekünk ilyen kis zötykölődő vonatunk van. A Kiscsillag a húsz évvel ezelőtti Kispál és a Borz tagjaiból áll, leszámítva Kispált és Lecsót (balról jobbra: Leskovics, Ózdi, Lovasi). Ne legyetek már hisztis, libák! — fakadt ki (persze a tőle megszokott gyilkos iróniával) tizenéves rajongóira Szarvason Lovasi András, a Kiscsillag együttes frontembere, amikor azok Kispál-szá- mokat kezdtek el követelni. Bizony, bizony: más a Kispál és a Borz és más a Kiscsillag, még hogyha az a reszelős, senki mással össze nem téveszthető énekhang ugyanaz is. Korbely György Pedig a Kiscsillag gyakorlatilag a húsz évvel ezelőtti Kispál és a Borz tagjaiból áll — leszámítva, hogy a névadó Kispál András ennek a formációnak nem tagja, helyette Lecsó, azaz Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere gitározik és néha vokálozik, énekel, de a banda a Kispálhoz hasonlóan Lovasi Andrásra épül. Igaz, ezúttal nem a basszust, hanem a gitárt nyúzza. Az ős-Kispál-tagok a ritmusszekciót erősítik: Ózdi Rezső kezeli a basszusgitárt, Bräutigam Gábor pedig dobol. Ők a két profi mellett a Kiscsillag amatőréi, természetesen nem esztétikai értelemben, hanem beállítódásukat tekintve, hiszen egyikük köszönte szépen, de nem kért a profi világgal járó megpróbáltatásokból, az utóbbi pedig kiszorult innen. (Ózdi hálózatvizsgáló egy energiaszolgáltatónál, Bräutigam pedig egy baranyai falu egyetlen közmunkása, aki reggelente lila melegítőben a bolt előtt sörözik, merthogy olyan kicsi a település, hogy még kocsmája sincs — mint egyik dalukban meg is éneklik ezt.) Ez az örömzeneprojekt azonban más, itt nem azok a szabályok érvényesülnek. Azért is volt élvezetes a zenekar napokban tartott szarvasi koncertje, mert igazi félamatőr produkciót láttunk, mindezen természetesen a garázszene minden pozitívumát értve: belülről jövő gitárzene, ökörködés a színpa■ Kiscsillag, a „félamatőr”: belülről jövő gitárzene, ökörködés a színpadon, fiatalos hév annak ellenére, hogy a fiúk a negyedik ikszet tapossák. dón, fiatalos hév annak ellenére, hogy a fiúk a negyedik ikszet tapossák, Lovasi például az idén tölti be a bűvös kort. Ennek ellenére van mondanivalójuk nemcsak a jelenlévő „kortárs csoportnak”, hanem a fiatalabbaknak is — és szerencsére ők voltak többen kedden este is a Zebrában (pedig a „hisztis libák” sem kapták meg Kispál-adagjukat). Az együttes céljai egyelőre nem nagyra törőek, ezt többször is hangsúlyozták: a Kiscsillag egy szabadidő-zenekar, még hogyha szabad időből nem is sok jut nekik családjuk és egyéb zenekaraik mellett. Azért egy bő nagylemeznyi anyagot sikerült összehozniuk fél év alatt, amivel most az országot járják. Szarvas előtt Szegeden, a JATE-klubban játszottak, ezt követően Eger felé vették az irányt. A szabadidő-zenekar filing már-már nonprofit jelleggel is párosul, például a zenekar honlapjának elkészültekor az elkészült dalok többsége mp3-ban kikerült, és azóta is innen tölthetők le olyan, gyorsan slágerré vált dalok, mint a Ha én lennék a szerelmed, a Jávor Pál, a Mol-kútnál, vagy a Sószsák. Ez a megoldás persze marketingtrükknek sem utolsó: mire indul a koncertszezon, a közönség ismeri a dalokat, így jobb hangulat kerekedik. Lemezt vásárolni manapság pedig már csak a fanatikusok szoktak, illetve azok a lúzerek, akik nincsenek tisztában a lemezmásolás, illetve a fájlletöltés nyílt titkaival. Lovasi júniusban tölti be negyvenedik életévét Lovasi András a Kispál és a Borz együttes frontembere, a hazai könnyűzene meghatározó személyisége az idén tölti be negyvenedik életévét. 1967- ben született Pécsett, most Orfűn él. 2001-ben Bandi a Dalszövegei önálló alkotásként is megállják a helyüket. hegyről címmel szólólemezt jelentetett meg. 2005-ben meg alapította a Kiscsillag zenekart, ahol a basszus helyett a gitárt kezeli. Szövegei önálló költeményekként is megállják a helyüket. Számos hazai filmben látható, egyebek közt több Jancsó-filmben, a Csinibabában, illett e Pálffy György Sztornó című alkotásában a főszerepet játssza. Közéleti szerepet is vállalt: egyik kezdeményezője volt a PANKK- nak (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért), valamint egy ideig tagja volt a Szeretem Magyarországot mozgalomnak. B(EOL)LOG Mobiltrendek: mi kerül a fenyőfa alá? Elkészült az egyik legnagyobb elemző cég, a Deloitte prognózisa a mobilvilág 2007-es várható trendjeiről, amit azért is célszerű figyelembe venni, mert ki tudja, milyen készülék kerül év végén a karácsonyfa alá? Régi-új reménysége a mobilszektornak a mobiltelevízió. A zsebkészülékeken nézhető tévéadás helyett azonban a fejlett piacokon működő szolgáltatóknak az adatáramlás megfordítására kellene törekedniük — vélik az elemzők. Egyre jobb felbontású kamerával szerelt mobiltelefonok vannak forgalomban, a Web 2.0 szellemében pedig egyre nő az igény a felhasználók által alkotott videotartalmak megosztására. A mobilszolgáltatók történelmi küldetése az volt, hogy kültéren teljes lefedettséget biztosítsanak. A legnagyobb ■ A Deloitte tanulmánya szerint 2007 a távközlési szolgáltatások adományozásának jegyében telik majd. harc ma már a beltéri lefedettségért folyik. 2007-ben egyre több mobilhívást beltérről kezdeményeznek majd. A mobilszolgáltatók stratégiája a jelek szerint teljes mértékben ehhez igazodik; maximalizálniuk kell a beltéri hívások minőségét és az adatminőséget. A mobiltelefonok beltéri használatának ösztönzésére tarifakínálatukat is bővíteni kell. Noha a távközlési szolgáltatók valószínűleg továbbra is előtérbe helyezik a nagy adat- állományok és adattartalmak mozgatásával járó szolgáltatásokat, a távközlési szektorban nem minden esetben a nagyobb a jobb. Ingyenes vagy drága? A Deloitte tanulmánya szerint 2007 a távközlési szolgáltatások adományozásának jegyében telik majd. Persze az ingyenesség látszat: az ilyen ajándékok az ajándékozónak és az ajándékozottnak egyaránt pénzbe kerülnek. ■ (beol.hu/blog) HIRDETÉS KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Földgázszállító Zrt. 2007. június 13-án 10.00 órától 14.00 óráig r fc települést érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállítórendszeren GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZÜNETTEL JÁRÓ KARBANTARTÁSI MUNKÁT VÉGEZ. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. A MÓL Földgázszállító Zrt. és az Égáz-Dégáz Zrt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tisztelt Választópolgárok! A köztársasági elnök 2007. március 5. és április 22. közé eső időtartamra kitűzte a megyei bíróságok, a helyi bíróságok és a munkaügyi bíróságok ülnökeinek megválasztását. Tehát a jelenleg működő bírósági ülnökök megbízatása májusban lejár. Az igazságszolgáltatás folyamatos működése, a bíróságok munkájában való részvétel érdekében Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, valamint a kisebbségi önkormányzatok testületé - a bíróságok szervezetéről és az igazságszolgáltatásról szóló 1997. évi LXV1. tv., valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény rendelkezéseinek értelmében - bírósági ülnököket választ a Békés Megyei Bíróság, a Békéscsabai Városi Bíróság, valamint a Munkaügyi Bíróságban való közreműködésre. A bírósági ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek - kivéve a pártokat -jelölik. Jelölt lehet minden büntetlen előéletű. 30. életévét betöltött, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgár, akinek választójoga van. A jelöléshez, továbbá a jelölt elfogadó nyilatkozatához szükséges nyomtatvány a polgármesteri hivatal jogi és önkormányzati csoportjánál (Békéscsaba, Szent István tér 7., em. 113—114. iroda) rendelkezésre áll. A jelöléshez csatolni kell a jelölt elfogadó nyilatkozatát és egy rövid önéletrajzot. A jelölést a polgármesteri hivatal megjelölt irodájában kérjük leadni, vagy postán megküldeni 2007. március 19. napjáig. Békéscsaba, 2007. március 1. Vantara Gyula polgármester *Q^r>Qor\*- söpörjük ki együtt a megyét! A Békés Megyei Hírlap és a BeoLhu segít megtisztítani a megyét az illegálisan lerakott szeméttöL Első lépésként elkészítjük Békés megye szeméttérképét. Ha Ön tud a környezetében illegális hulladéklerakóról elhagyott szemétdombról írja meg nekünk a pontos helyét s ha tudja, fényképezze le! (email: szerk.bekes@axels.hu, i@beoLhu, postacím: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) A térképet eljuttatjuk a KVM zöldkommandójához, valamint az illetékes önkormányzathoz és a kommunális szolgáltatókhoz, majd segítünk a szeméthegyek eltakarításában is. Ragadjon előbb tollat és fényképezőgépet, majd söprűt egy tisztább Békés megyéért! A BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2007. márCÍUS 30. A beküldők közt értékes díjakat sorsolunk ki. KÉS Mi H í REAP Ragyogott a Kiscsillag rock Lovasi András régi-új csapata a Zebrában játszotta-