Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-05 / 30. szám

12 KRIMI &BULVÁR&MŰS OR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2007. FEBRUÁR 5., HÉTFŐ wmmrnmmMmmmmmmmmmmMMmmm m Életveszélyben a húszéves fiatalember súlyos, életveszélyes sérü­lésekkel került kórházba az a kondorosi fiatalember, aki gépkocsijával vasárnap dél­után fának ütközött a Kon­doros és Csorvás közötti úton. Mivel kisforgalmú út­szakaszról van szó, a baleset pontos idejét nehéz megálla­pítani, a tragikus esemény minden bizonnyal délután négy és fél öt között történt. A súlyosan sérült férfit a tűzoltók szabadították ki gépkocsija roncsai közül, majd a mentők súlyos, élet- veszélyes sérülésekkel vit­ték kórházba. Az autóban egy kistestű, feltehetően ke­verék kutya is utazott, a szintén súlyosan megsérült négylábút állatorvoshoz szállították. A helyszínelés idejére a teljes útszakaszt lezárták. Kezdődik a felgyújtott lány gyilkosának pere ma És kedden tárgyalja elő­reláthatóan a Csongrád Me­gyei Bíróság elsőfokon a ma- gyarcsanádi Pénzes Henriet­ta felgyújtásával vádolt fia­talkorú fiú ügyét. A vádirat szerint a fiú kerékpárral Makó külterületére vitte az áldozatot, ott legalább egy­szer megütötte, majd meg­erőszakolta. Végül a megkö­tözött lányra bezint öntött, és felgyújtotta. Sztárok és nyomozók zsarumesék Bergendy István autóját Doszpot Péter tesztelte Ha a rendőrök humoristá­val akadnak össze, viccet kérnek, a zenészek aján­dék CD-kel igyekeznek el­kerülni a büntetést. Csontos Tibor \ Ha a közúti járműellenőrzés hor­gára humorista akad, a rendőrök mindig kérnek egy-két jó viccet. Ilyen helyzetben Nádas György így indít: ismerik azt a viccet, amelyben egy holtfáradt humo­rista találkozik két érteden rend­őrrel? Trunkó Barnabásban a rendőr és a humorista találko­zott egyszerre. A Rádiókabaré ál­landó szerzőjéről kevesen tud­ják, hogy a Magyar Rendőr cí­mű lapnak kezdett írni, majd a Rendőrtiszti Főiskola tanárse­gédjeként büntetőjogot tanított. Főnökei igyekeztek megnyerni hivatásos rendőrtisztnek, de nem vállalta, mert nem utazha­tott volna külföldre. Délhúsa Gjon viszont elkövette azt a bak­lövést, hogy a 70-es években az NDK-ba ment hosszabb turnéra, az itthon maradt feleségét pedig elszerette egy rendőr. A Bergendy Szalon- és Tánc­zenekar vezetője belehabaro­dott az Alfa Rómeókba. Mielőtt azonban egyiküket megvette volna, Doszpot Pétert kérte meg, tesztelje számára a kivá­lasztott típust. A tesztvezetés Benke Laci bácsi a zsaruk kedvenc szakácsa, rendőrnapra mindig őt hívják idején Bergendyné attól tartott, hogy a bűnözők megjegyzik a rendszámot és azt hiszik, a sztárzsaru kocsija, s a későbbi­ekben bajuk lehet belőle. Doszpot azonban megnyugtat­ta a zenészt: Pista, ha észreve- szed, hogy valami piros villog és ketyeg, azonnal hívj a mobilomon. A Neoton Família tagjai közlekedési szabálytalan­ság során felajánlották a rend­őröknek, hogy a büntetés fejé­ben otthagyják nekik cserébe Csepregi Évát, csak tekintsenek el a feljelentéstől. Az egyik köz­ismert humorista annyira hálás volt a büntetés elengedéséért, hogy a rendőrnek azóta is kül­di megjelent lemezeit, DVD-it. Benke László mestersza­kács, a zsaruk kedvenc főző­guruja forgatásra sietett, la­kott területen túlhaladta az 50-et, és a rendőrök lemeszel­ték. Laci bácsi megjegyezte, fi­aim, az Isten küldött hozzám benneteket. A kacsát betettem a sütőbe, lehet, hogy már a ház is ég, oda rohanok éppen. Nem mennétek előttem? Na jó, most az egyszer felvezetjük. Máskor a mesterszakácsot ki­sebb szabálytalanságért meg­állította a rendőr, azt mondta neki: Laci bácsi, nagyon finom volt a babgulyás, amit a rend­őrnapon főzött nekünk, de amit most főzött, azt magának kell megennie. Ismeretlen férfit vittek a határőrök a megyei kórház pszichiátriájára Ismeretlen férfit vittek be a gyu­lai Pándy Kálmán megyei kór­ház pszichiátriai osztályára ja­nuár 23-án délután a lökösházi határőrség munkatársai. A kór­ház olvasóink segítségét kéri. Január 23-án a Magyarorszá­got elhagyó Pannónia nemzetkö­zi gyorsvonaton, Lökösházánál Ki lehet az ismeretlen férfi? találták meg a férfit a határőrök, nem sokkal 12 óra előtt. Okmány nem volt nála, csak néhány tárgy, így kenyérdarab, palack. Pénze nem volt és beszélni sem tudtak a férfivel, aki lehetett magyar és külföldi is. A határőrök tudako­zódtak környékbeli, sérülteket gondozó intézeteknél, de a férfi sehol nem hiányzott, a körözött személyek között sem volt. A ha­tárőrök így Gyulára vitték, hátha a kórházban kiderül személyazo­nossága, vagy keresi őt valaki. Nem keresték. A férfi körülbe­lül 165 centiméter magas, 30- 40 év közötti, szőkésbarna hajú, sovány testalkatú. Különleges is­mertetőjele nincs. Beszélni, írni nem tud, kérdésekre csak a fejé­vel bólint. ■ Sz. M. TELEVIZIO-MUSOR ] tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2007. FEBRUÁR 5., HÉTFŐ i RTL KLUB *o a 'S 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow Benne: Hírek félóránként 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) TV 2. 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.35 Alfred Hitchcock © (am. krimisor. -1985) 5.50 Nap-kelte 9.00 A szólás szabadsága 9.55 Mit főzzünk ma? 10.05 Szívtipró gimi ® (ausztrál sorozat - 40/11.) 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 5.50 Nap-kelte 9.00 Miért? 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.05 Rondó 10.35 Együtt 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Baywatch© 9.00 Halálbiztos diagnézis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Petrocelli (ismétlés) © 12.10 Kojak (am. krimisor.) 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 Heti hírmondó (ismétlés) 9.25 Kilátás a Nagy-Kopaszról (ismeretterj. film) 10.20 Szürke kincsünk 11.00 Négyzetméter (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Bob Geldof Afrikában (1.)© 6.40 A Broadway (1.)© 7.45 Zamatos Európád.) 8.20 Louvre © 9.20 Kényszerek börtönében 10.20 Hokihakni Oroszhonban 11.15 River Cottage meséi i Q 12.15 A nagy zsákmány (francia-olasz akcióvígjáték) Fsz.: Jean-Paul Belmondo 14.05 06-91-334-334 15.05 Disney-rajzfllm 15.35 Isteni sugallat © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A klbeszélőshow © 12.30 Észbontó 13.30 Az óriás (amerikai vígjáték, 1998) Fsz-.: Sharon Stone 15.30 Lisa csak egy van © 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Everwood (amerikai sorozat) 12.30 Roma magazin 12.55 Domovina 13.25 Munka társ Magazin 13.55 KészPénz 14.20 BBC exkluzív 15.30 Csendül a nóta 16.25 Quinn doktornő © . 17.15 Híradók 12.30 Múlt kor 13.00 Magyar évszázadok 13.20 Föld és tűz 14.15 Szignó (természetfilm) 15.10 Színfolyam 16.00 Kívül-belül 16.05 Magyar évszázadok 16.30 Válaszd a tudást! 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Petrocelli © (amerikai krimisorozat) 14.00 Halld, Izrael! (ismétlés) 14.25 Magyar népi vlseletek 14.55 Kézművek 15.05 Ördögmalom (dokumentumfilm) 16.05 Skippy kalandjai (ausztrál sorozat) 16.30 Heuréka! 12.25 Aphrodité könnye 13.30 Tündöklő hegyek (3.) 14.25 Bob Geldof Afrikában (ism.) © 15.00 Telefortuna 16.05 Zamatos Európa (ism.) 16.40 Vadvilág (18-19.) 17.50 Földünk, a csodabolygó Ö5 H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem © (argentin sorozat) 19.35 Legyen ön Is milliomos! 20.10 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.40 Barátok közt® (magyarsorozat) 21.15 A negyedik angyal © (angol akciófilm, 2001) 89 * Fsz.: Jeremy Irons 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.10 Irigy Hónaljmirigy -Csaló Darwin© 21.10 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © (amerikai krimisorozat) A felvétel Fsz.: Mark Harmon 17.35 Bűvölet© (olasz sorozat -198.) 55 * 18.35 Jog alap 18.40 Tv-taxl 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 A tv ügyvédje A megoldások show-ja Juszt László műsora 20.40 Kék fény© Bűnügyi magazin 17.30 Érzékeny if 18.00 Klikkerek ' 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház 20.40 In memóriám Fábri Zoltán (magyar dokumentumfilm) 21.05 Az ötödik pecsét© (magyar film, 1976) 17.25 Vészhelyzet© 17.00 (amerikai sorozat) 17.45 18.30 Rózsaszín Párduc 18.00 (amerikai 18.30 rajzfilmsorozat) 18.40 19.00 Benny Hill 19.00 (angol vígjátéksorozat) \ 19.30 Vldióták © 20.00 (magyar show-műsor) 20.55 20.00 Nevess tovább! © (kandikamera-show) 21.20 Világunk A házigazda ajánlja Híradó. Sport Váltó Mese Derrick © (német krimisorozat) 58' Sportaréna Híradósok © (kanadai sorozat - 30/28.) Híróra 18.50 Világörökségek három kontinensen (japán útleíró sor., 5.) A Viktória-zuhatag 19.50 Hadurak (dokumentumfilm-sorozat) Churchill és Sztálin 20.50 Brit háborús hősök 21.50 Katasztrófák évszázada (15.) © Nevetés és könnyek 23.05 Lángoló város® (am. akciófilm, 1979) 98' 1.10 Reflektor © 1.25 Bundesliga 2.35 IttHON 2.50 AutóMánla (ismétlés) 3.15 Fókusz (ismétlés) © 22.15 SzulákAndrea-show 23.15 Tények este 23.45 Cslllagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 0.35 Furcsa fickók a fedélzeten © (amerikai vígjáték, 1985) 21.40 Titkosszolgálat - MI-5 < (angol sorozat - 46/3.) 22.30 Hétfő este 23.05 Kultúrház 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.45 Provokátor © 22.55 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/6.) 23.25 Napló 0.25 Szent István Vándorlás 0.50 Telesport (ismétlés) 1.20 Kékfény (ismétlés) © 2.10 Kllkkerek (ismétlés) 21.05 Szex és New York © (amerikai sorozat) 22.05 Édes november © (am. romantikus film) 116' Fsz.: Keanu Reeves 0.40 Szexbeszéd © (amerikai erotikus film) 22.25 Esti szürkületben- dr. Ferdinánd István 23.25 Miért?!-Egytragikus szerelem története © (magyar dokumentumfilm) 0.25 Molto vivace (magyar koncertfilm - 2006) 22.45 Békebeli bűnügyek (francia dokumentumsor.) 23.55 Hetedhétország tudománya © (ismeretterj. sor.; 9-10.) 1.05 Milliárdos ügyletek (angol ismeretterj. sorozat) magyar atv 12.15 Reggeli járat. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont 1630 Euró­pai híradó. 17.00 Híradó. Sport 1730 Csin­talan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esti ßors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzár­ta. 21.00 Híradó 21.2135 Pálya. 22.06 Hír­világ 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta 12.05 Laci bácsi konyhája. 1240 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 1635Tempó. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Generációk. 18.00 Fórum. 1835 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíróklub. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Tetthely. Rendvédelmi műsor. 23.10 Játszma 1020 700-as klub (ismétlés) HALOZAT 15.00 Játékháló. 16.00 Dokumentumfilm. 17.00 Dokumentumműhely. 1730 Nagy me­zőgazdasági magazin. 18.00 Irányjelző. 1830 Kisvárosi vagányok (am. vígjáték). 2020Jog­alap. 2030 Hírháló. 21.00 Otthon, rémes ott­hon (am. thriller). 23.00 Tüzes jég (amerikai akciófilm). 1.00 Mindörökké Júlia! FILMMÚZEUM 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Kalauz. 1530 Kockázat (13.). 1630 Megtalált városok. 17.00 A népi tehetségek forrása (szovjet pro­pagandafilm). 1725 Isten hozta, őrnagy úr! (magyarfilm, 1969). 19.05 Hollywoodi párok. 20.00 Kiutazása közérdeket sért (magyar dok.-film). 21.00 Nap, széna és pár pofon MINIMÄX DISCOVERY 930 Női kézilabda. DVSC-Ferencváros. 12.15 Olasz labdarúgás. Intemazionale-Roma. 15.15 Kosáriabda. Cleveland-Detroit 17.15 Olasz labdarúgás. 18.15 Holland labdarúgás. 19.15 Mai helyzet 1930 Angol labdarúgás. 2030 Francia labdarúgás. 2130 Portugál lab­darúgás. 22.15 Spanyol labdarúgás 6.00 Rajzfilmek. 1630 Bori bari. 16.40 Thomas. 1630 Mondókák. 16.55 Charley és Mimmo. 17.00 Hunyor-major. 1725 Ander­sen, a mesemondó. 17.55 Bing és Bong. 18.00 Az elsüllyedt világok. 1830Arútkiska- csa és én. 19.00 Találjuk ki együtt, apu és én! 19.05 Arthur. 1930 Maya és Miguel 14.00Túlélték az elemektombolásáL 15.00 Hogyan csinálják? 16.00 Autókereskedők. 17.00 Amerikaihotrodok. 18.00 Amcsi mo­torok. 19.00 Állítólag... 20.00 Gigászi épít­mények. 21.00 Trauma. 22.00 FBI-akták. 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24.00 Ho­gyan történhetett a baleset? GYULA TV KOROS TV KOSSUTH RADIO ÜPETOFI RADIO" 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese gyere­keknek 18.30 .Mandala” (természetgyógy­ászati magazin) 19.00 Híradó 19.20 Foga­dóóra (városi magazin) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek 20.35 Vidámpark (amerikai film) 22.00 Híradó 22.15 Orosházi hírmagazin 23.15 Képújság 10.02 Napi Gondolat 10.07 Heh Hfrösszefog laki 10.47 Három szín: fehér (francai— lengyel-svájci) film 12.14 Műsorzárás 12.16 Képújság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó 20.20 Vigyázz ma­gadra! -Kiobusiczky György előadása 22.12 Híradó 22.27 Képújság 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 19.00 Szarvasi híradó 22.00 Válogatás műsorainkból Óránként: Hírek. Időjárás. 4.34 Határok nélkül. 5.39 Falurádió. 6.33 Az én hazám. 8.00 Kró­nika. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.33 Szepességi történet 3.12.00 Krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál 13.30 A görög katolikus egyház félórá­ja. 14.00 Krónika. 14.10 Zene-szóval. 15.05 Tudósfórum. 16.00 Krónika. 16.15 .Magyarország­ról jövök..." 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Határok nél­kül 19.30 Spottvilág. 19.49 Mese. 20.04 Aranyemberek. 20.37 Nagy Endre: Egy város regé­nye - Nagyváradi történetek folytatásokban 1.21.05 A Szabó család. Óránként Hírek. Időjárás. 4.30 Népdalok, magyar nóták, cigány nóták. 5.03 Hajnali dallamok. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.17 Petöfr-délelótt. 10.10 Avéleményszabad...-In­teraktív óra a hallgatókkal. 11.03 Sporthírek. 11.10 Életmódmagazin. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállásjelentés. 13.17 Slágermúzeum. 14.04 Kí­vánságműsor- Népszerű előadók, csodás dallamok, feledhetetlen pillanatok - a hallgatók ké­rései alapján. 15.03 Sporthírek. 16.04 Csúcsforgalom. 1830 Könyv-jelző. 19.03 Sportper­cek. 19.20 Rockportré: Ronnie James Dió. 20.03 Világzene. 21.04 Művilág. f 1

Next

/
Thumbnails
Contents