Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-26 / 48. szám
2007. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Szelet arat a Viharsarok foglalkoztatás Nagyobb szerepet kaphat a nap és a biomassza Az ügyintézés körülményes. Ha sikerül minden szakhatósági engedélyt beszerezni, talán ősszel elkezdődhet a megyében az első szélerőmű építése. A kistelepülésen élők is építsék, fejlesszék tovább a közösségüket A Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Hálózat Program tapasztalatairól esett szó azon a találkozón, amelyet a hétvégén rendezett meg a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete, A programba bekapcsolódtak a ■ A szervezők várják olyan települések képviselőit, ahol bátorítás kell a közösségépítéshez. Dunavecsei Ifjúsági Egyesület tagjai, de érkeztek résztvevők a kunszentmiklósi kistérség falva- iból is, valamint Csanádapácáról, Okányból, Békésről, Gábortelep- ről, Tarhosról, Telekgerendásról, Sarkadról. A civilek több olyan településre ellátogattak, ahol példaértékű közösségfejlesztő munka folyik: Békésen a Civil Házba, a Mégis Van Remény Egyesülethez, a Tarhos Fejlődéséért Közhasznú Egyesülethez, a Kondorosi Faluszépítő Baráti Társasághoz. ■ P. R. Megyénk diákjai helyesírásból az elsők között a rangos versenyen Gyulán szombaton hirdettek eredményt az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén. Megyénkből a gimnazisták között harmadik Pándi Tünde, a szeghalmi Péter András gimnázium diákja. Felkészítő tanára Czellárné Zsuró Anikó. A ■ Az Erkel gimnázium jóvoltából 20 éve Gyulára jönnek a magyar helyesírás hívei. szakiskolások között második Molnár Eszter, a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakiskola diákja. Felkészítő tanára Mudrityné Baji Klára. Különdíjat vehetett át a legjobb erkeles diákként Kelecsényi Nándor, a gyulai gimnázium tanulója. Felkészítő tanára Szabóné Ökrös Erzsébet. Idén Implom-díjat vehetett át megyénkből dr. Kuruncziné Tornóczky Katalin, az Erkel gimnázium magyar munkaközösségének vezetője. ■ Sz. M. Már csak egyetlen szak- hatósági engedély hiányzik ahhoz, hogy Békés és Murony határában elkezdődhessen a régóta tervezett szélerőműpark építése. A szakemberek szerint viszont nem a szélenergia lesz a megye gazdaságának motorja. Csiszár Áron-Papp Gábor A területen létesítendő erőmű egy úgynevezett szélcsatornában található, amely nem igazán jellemző a Viharsarokban. A megyei önkormányzat szakembere, Nátor István talán éppen ezért is tartja igazi kuriózumnak a kezdeményezést. Az Európai Unió tagországaiban viszont tavaly reElőrehozott választásokat akar a kisgazdapárt 2008-ra - jelentette be szombaton este Gyulán, a Magyar Gazdapárttal tartott közös sajtótájékoztatón Hegedűs Péter, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt országos elnöke, aki Békés megye kisgazdatársadalkordszámú új szélerőművet adtak át, így a szélenergia már a teljes áramtermelés több mint három százalékát nyújtja. A hazánkban megtelepülni kívánkozó, általában külföldi tulajdonban lévő cégek gyakran az ügyintézés körülményességére panaszkodnak. A Békésen szélerőműpark létesítését tervező osztrák Windreise KfL-nek — nem tévedés - nem kevesebb, mint 19 szakhatósági állásfoglalást kellett beszereznie. Igaz, ezek közül már csak egyetlen, a műemlék- védelem engedélye hiányzik. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az építési engedélyezési eljárás, s az érintett földterületek tulajdonosainak kétharmadával is megkötötték a bérleti szerződést. A majdnem 450 hektáros területen mával találkozott. A kisgazda- párt vezetése Új remények címmel alapelveiket fogalmazta meg: történelmi gondolataikat összegzik, és főként a mezőgazdaságból élőkhöz szólnak. A pártot keresztényszociális pártnak, a jobboldal meghatározó politikai erejének harmincöt, száz méter tengelymagasságú, 2,3 megawattos teljesítményű erőmű építését kezdhetik el még idén ősszel. Nátor István ígéretes és figyelemre méltó kezdeményezésnek tartja a Békés és Murony közötti terveket. Ugyanakkor hangsúlyozta: más alternatív energia- források nagyobb lendületet adnevezte Hegedűs Péter. Céljuk, hogy megteremtődjön a népjólét belátható időn belül. A független kisgazdapárt az előrehozott választásokkal olyan fordulatot akar, ahol a népet senki nem tévesztheti meg, és a tettek beszélnek. A pártnak talpra kell állnia, és mindegy, ki a hatnak a térség fejlődésének.- A foglalkoztatás szempontjából nagyobb jelentősége van a termálvíznek, a napenergiának, vagy akár a biomasszának. A szélenergia hasznosításának a módja ugyanis olyan, hogy kevesebb ember számára biztosít munkát — ecsetelte Nátor István. szövetségese jobboldalon - mondta az elnök. Jelenleg 1082 regisztrált alapszervezetük van, alvó pártszervezetük ebből 800-900. Az elvekre épülő programmal ezeket szeretnék megszólítani. Hegedűs Péter szerint alakulóban van egy új kisgazdapárt. ■ Sz. M. Don Quijote lovagként nem találja fel a spanyolvi- aszt az az osztrák cég, amelyik szélerőműparkot épít Békés és Murony határában, hiszen még az 1930-as években is nyolcszáz kisebb-na- gyobb szélmalom őrölte a gabonát hazánkban. Az olcsó energiaárak miatt később feledésbe merültek ezek a szerkezetek, de most, amikor már nem csak pár forintos villanyszámlával érkezik a postás, ismét előtérbe kerülhetnek. mindig őszinte csodálattal nézem Ausztriában a rengeteg szélkereket. A sógorék nagyságrendekkel előrébb tartanak nálunk ebben a kérdésben (is), hiszen már minden hatodik háztartás energiaellátását szélerőművel biztosítják. Azt sem szabad persze elfelejteni, hogy ott ebből a szempontból jóval kedvezőbbek a szélviszonyok. Ennek ellenére örvendetes, hogy egy osztrák cég úgy gondolta, letelepedik nálunk, még akkor is, ha ezzel nem sok embernek nyújtanak majd munkát. AZÉRT FÚRJA AZ OLDALAMAT a kíváncsiság, hogy minek kell tizenkilenc szakhatóság engedélye ahhoz, hogy megvalósuljon egy ilyen szélerőműpark. Én már valószínűleg azt mondtam volna az osztrákok helyében, hogy a fene fog itt egyik hivatalból a másikba talpalni, Don Quijote lovagként küzdeni, na nem a forgó széllapátok ellen, hanem pontosan értük. EGYSZER KÍVÁNCSI LENNÉK egy olyan összesítésre, hogy hány cég telepedett le más országban azért, mert Magyarországon nem bírta kivárni a papírok beszerzését. Biztos vagyok benne, hogy elkeserítő számot kapnánk. Amíg „824” engedélyre van szüksége a külföldi befektetőnek ahhoz, hogy vállalkozást alapítson hazánkban, ne csodálkozzunk, hogy többségük veszi a kalapját. Adatbázis készül a megújuló energiáról A megújuló energiaforrások - a gáz és villany árúnak folyamatos emelkedésével párhuzamosan - egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek Egy kon- zortíum - amelynek tagja a Szegedi Tudományegyetem is-éppen egy bioedit nevű adatbázis lébehozásán dolgod Ebben a megújuld energiával kapcsolatos összes, hiteles szereplő helyet kapna. A programot egy előadás- sorozat is kíséri, amely a napokban érkezett Békésre — tudtuk megZuba Jánostól, a megújuló energiarendszerek képviselőjétől Új remények az új kisgazdapárttal programismertetés Fordulatot, előrehozott választásokat akarnak jövőre A 44-es és a 47-es úton történik a legtöbb tragédia Békésben biztonsági öv Használatával felére csökkenhetne a halálos balesetek száma, és kevesebb lenne a súlyos sérülés is Autóval Görögországban a legveszélyesebb a közlekedés Európában, a régiókat tekintve a Dél- Alföld - ahova megyénk is tartozik — a huszadik a halálutakat nézve. Hazánkból az észak-alföldi régió a hetedik, a közép-dunántúli a tizenhetedik. A mi régiónkban a 47-es út a legveszélyesebb, tavaly az első kilenc hónapban kilencen haltak meg itt balesetben. Ha megyénket nézzük, akkor a 47-essel holtversenyben áll a 44-es főút is, jóval kevesebb tragédia következik már be a 46-os főúton. Az európai közlekedési felmérés szerint a skandináv országokban és Máltán a legbiztonságosabb autózni, a Az utakon a rendőrségi ellenőrzések is a baleset-megelőzést szolgálják. legtöbben Lettországban halnak meg az utakon, Magyarország a hatodik. Többek között Románia és Szlovákia is előttünk áll. Jóval kevesebben veszítenék életüket balesetben, ha bekötnék a biztonsági övüket. Pardi Ildikó százados, a megyei főkapitányság munkatára elmondta, a biztonsági öv használatával felére csökkenhetne a halálos balesetek száma, és kevesebb lenne a súlyos sérülés. A könnyű sérültek 8Q százaléka pedig biztosan elkerülhetné a kórházi ápolást. Sok baleset történik az utakon a világítás nélkül közlekedő kerékpárosok miatt is. Ezért kötelezővé tennék, hogy a biciklisek fényvisszaverő-melTévhit, hogy a jól kitámasztott végtagok segítenek Sokakban él a tévhit, hogy jól kitámasztott végtagokkal fékezhető az ütközés pillanatában a tehetetlen test úgy, mint biztonsági övvel. Ennek cáfolata, hogy már 30 km-es sebességnél bekövetkező ütközésnél is a testsúly 20-30-szorosát kellene megtartania a kezeknek, lábaknak. Ez egy 75-80 kg-os embernél akkora teher, mintha fel kellene emelnie az autót. lényt viseljenek. A megyében néhány kerekező már használja is a citromsárga öltözetet.- Függetlenül attól, hogy az okozó vétkes volt-e vagy sem, komoly traumát él át — vallott egy halálos baleset névtelenséget kérő sofőré. - Szinte üldözési mániává fejlődött bennem az önvád. Ettől akkor sem szabadultam meg, amikor a bíróság kimondta, hogy nem én tehettem a tragédiáról. A sofőr egy kereszteződésben gázolt el egy kivilágítatlan biciklist, aki váratlanul kihajtott elé. Tavaly 234 balesetnél, amelyben okozóként vagy sérültként kerékpáros is benne volt, 24-en világítás nélkül közlekedtek. A