Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-16 / 40. szám

Hét és fél év fegyházbüntetés a gázpisztollyal támadó férfinak Gázpisztollyal több mint 12 mil­lió forintot rabolt el korábbi ve­vőjétől az a mezőberényi férfi, akit tegnap jogerősen hét és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi ítélőtábla - írta az MTI. A mezőberényi Csákó Csaba libatömésből élt, az általa nevelt állatokat rendszeresen egy ma­kói cég vásárolta föl. A férfi elha­tározta, hogy felhagy a munká­val, és kirabolja a vállalkozás tu­lajdonosát. Csákó Csaba egy elektromos sokkolóként is hasz­■ A férfi elhatározta, hogy kirabolja a vállal­kozás tulajdonosát. nálható zseblámpával és egy gázpisztollyal felszerelkezve, a fejére húzott álarcban 2005. ok­tóber 4-én hajnali kettő körül megtámadta a cégtulajdonos pénzt szállító lányát és feleségét. A mezőberényi fiatalember 12,2 millió forintot zsákmányolt. A meglopott férj és lánya kü- lön-külön vették üldözőbe a rab­lót. A menekülő—aki többször is rálőtt az őt követőkre - kidobta a táskát az autóból, majd megpró­bált elrejtőzni. A vállalkozó azon­ban megtalálta, s dulakodni kez­dett vele. A verekedésben mara­dandó fogyatékossággal járó kéz­sérüléseket szenvedett a meglo­pott férfi. Nem sokkal ezt követő­en megérkeztek a rendőrök is, akik elfogták a rablót. ■ 10 KRIMI &BULVAR&MUS OR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 16., PÉNTEK Hőstett a filmvásznon terror Oliver Stone mozija Cage szerint katartikus alkotás A World Trade Centert tartja karrierje egyik leg­fontosabb filmjének Nicolas Cage. A terrortá­madásokban összeomlott ikertornyok egyik túl­élőjét alakítja megrázó hitelességgel a DVD-n most forgalomba kerülő produkcióban. Tvr-hét __________________- Hogyan fogadta a felkérést a World Trade Center fősze­repére?- Jó érzéssel töltött el. Meg­tisztelő volt, hogy a rendező, Oliver Stone rám gondolt. Éppen valami katartikus történetre vágytam, és akkor jött ez a mun­ka. A képernyőn keresztül is megdöbbentő volt a 2001-es ter­rortámadás. A film segítségével még inkább át tudtam érezni az akkori tragédiát.- Mi volt a legnehezebb a sze­rep megformálásakor?- John McLoughlin, akinek a „bőrébe bújhattam”, igazi hőstettet hajtott végre 2001 szeptemberében. Nekem a vásznon kellett ugyanezt vég- hezvinnem. Mindennap órá­kat töltöttem azzal, hogy felké­szüljek az előttem álló forga­tásra. Sokat meditáltam, jógáz­A World Trade Center című film kedvéért lánglovagnak állt. Nicolas Cage 1964. január 7-ÉN született Long Beachen TANULMÁNYAI: American Conservatory Theater fontosabb filmjei: Madárka (1984), Gengszterek klubja (1984), Las Vegas, végállomás (1995), A szikla (1996), Con Air - a fegyencjárat (1997) DÍJAK: Oscar-díj (1996) tam, méltó akartam lenni hozzá.- Mennyi időt töltött John McLoughlinnal?- Sokat beszélgettünk arról, mi zajlott le benne, amikor társá­val az épületben rekedtek. Ren­geteget segített a felkészülésben. Néha csak azzal, hogy együtt voltunk.- Elégedett az életével?- Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, pontosan látom, mi­lyen hibákat követtem el. Nem panaszkodom, hiszen tanultam belőlük. Nekik is köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki lenni szeretnék. Főképpen boldog családapa.- Foglalkoztatja még, hogy mások mit gondolnak önről?- Elmúlt belőlem a görcsös megfelelni vágyás. Nincs ben­nem félelemérzet. Teszem a dolgomat a legjobb tudásom szerint. Örülök a mának, és igyekszem élvezni minden pil­lanatát.- Következő filmje?- Egy képregény filmes adap­tációjában újra megmutatom, hogy nem koptak el az ízületeim. Szellemlovas lesz a produkció cí­me. Fordulatos és humoros mo­zi. Ajánlom mindenkinek. (Bővebben a Tvr-hét magazinban) Rosszul álltak anyagilag, ezért betörtek a sarki vegyesboltba Többhetes előkészület után tört be az egyik helyi vegyesboltba egy 15 és egy 17 éves békési fi­atal hétfőről keddre virradó éj­szaka. A két fiú már hetekkel ezelőtt elhatározta, hogy „szorult anya­gi helyzetük” miatt valahonnan pénzt szereznek. Egyikük gyak­ran megfordult az említett üz­letben, így lehetősége volt „fel­mérni” a terepet. Hétfő este ■ Több hetet készültek a betörésre, mégis a rendőrségen találták magukat. 9 óra körül azután együtt indul­tak el a sarki bolthoz. Az egyik fiatalember az utcán figyelt, mi­közben társa az ablakot fesze­gette, majd miután kiütötte az üveget, mindketten bemásztak a helyiségbe, ahonnan kész­pénzt és különböző árufélesége­ket vittek el, összesen körülbe­lül 150 ezer forint értékben. A zsákmányon egyikük garázsá­ban osztoztak meg. A Békési Rendőrkapitányság munkatársai villámgyorsan in­tézkedtek, s kedd este már el is fogták a két diákot, és ellenük lo­pás gyanújával indítottak eljá­rást. A zsaruknak a boltból ello­pott árucikkek nagy részét és a pénz egy részét is sikerült lefog­lalniuk, amit vissza is adtak tu­lajdonosának. ■ P. G. TELEVIZIO-MÜSOB 2007. FEBRUÁR 16, PENTEK 'W a 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjáték) 12.00 Híradó TV2 6.00 Strucc © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.45 Alfred Hitchcock © (am. krimisor. -1985-1989) 12.45 Észbontó 5.50 Nap-kelte 9.00 Testi mesék © Önismereti show 9.56 Mit főzzünk ma? 10.05 Szívtipró gimi © (ausztrál sorozat - 40/20.) 11.10 ntokzatos Násztya (orosz-am. sor. - 127/44.) 5.50 Nap-kelte 9.00 Marseillaise 9.30 Szabadkőművesség Franciaországban 10.05 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (am. krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Petrocelli (ism.) © 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ism.) 9.20 Heuréka! (ism.) 9.50 Magyar elsők 10.05 Külvárosi rendőrök © 11.00 Carlo és vendégei 6.00 Határtalan határok 6.35 Blenheim © 7.25 Zamatos Európa Belgium 8.00 Csillagháborús álmok © 9.00 Alternatív (13-14.) © 10.10 Koktélábécé © 11.20 Kölcsönkonyha visszajár I 'W a 12.15 Kerge kacsák © (amerikai vígjáték, 1992) Fsz.: Emilio Estevez 14.00 06-91-334-334 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Isteni sugallat© 16.30 A szembesítöshow © 17.30 A kíbeszélőshow © 13.45 Betartott ígéret- Oksana Baiul története (amerikai film, 1994)89' 15.30 Lisa csak egy van 16.30 Bűbájos boszorkák 17.30 Doktor House © (amerikai sorozat) Fsz.: Hugh Laurie 12.15 TV Taxi (ismétlés) 12.30 Sorstársak 12.55 Sírjaik hol domborulnak? 13.30 Delta (ismétlés) 14.00 Regi óra 14.50 Kodály 125 15.00 Ablak 17.00 Múltidéző Vitrayval 12.30 Abszolút 13.00 Angolka 13.25 Jobbulást! © 13.55 Életem Afrika j 14.30 Pápua Új Guinea 15.00 Info-generáció 15.30 ...Az én váram 16.00 Válaszd a tudást! 12.10 Kojak © 13.10 Magnum © (amerikai akciófii m-so rozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Petrocelli © 11.30 Kívánságkosár 14.00 Duna Mozi (ism.) 14.40 Az Adria mélye (16.) 15.10 Egy év a királyi botanikus kertben (20.) 15.45 Sklppy kalandjai (15.) 16.10 AutóKözlekedés 16.30 Talpalatnyi zöld 12.25 A fájdalom gyermekei, a remény unokái © 13.30 Veszélyes vadvllág Vastagbélrűek és társaik 14.25 Határtalan határok 15.00 Telefortuna 16.00 Zamatos Európa Belgium B cfl W 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem © (argentin sorozat) 19.35 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.30 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.10 Mátrix ® (am. akciófilm, 1999) 124' Fsz.: Keanu Reeves, Laurence Fishburne 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.10 B. ú. é. k. Mikroszkóp! Szilveszteri Sas-kabaré 21.00 Sztárok a jégen! 23.25 A médium 0 (am. misztikus krimisorozat) Bíró, esküdt és hóhér Fsz.: Patricia Arquette 17.15 Híradók 17.35 Bűvölet© (olasz sorozat-207.) 52' 18.30 Jogalap 18.40 Tv-taxi 19.00 Híradó Sporthírek. Időjárás 19.40 Gőg® (olasz sorozat - 26/12.) 54 ' 20.40 Csináljuk a fesztivált! 50 év legnagyobb slágerei 17.30 Regélő kövek (13/7.) 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este Sporthírek 20.10 Az Ushuala-expedídó (francia természetfilm-sor. -16/1.) 21.05 Kultúrház 17.25 Vészhelyzet® (amerikai sorozat) 18.30 Rózsaszín Párduc (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vigjátéksorozat) 19.30 Vldióták © (magyar show-müsor) 20.00 Nevess csak! © 21.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.45 Mese 19.00 A Dali-gyár (francia-spanyol dokumentumfilm) 53' 20.00 Jöttünk, láttunk, visszamennénk © (francia film, 1993) 107' 21.50 Híróra 16.40 Vadvllág (ismeretterj. sor., 20-21.) 17.50 Akik Kínát választották (dokumentumfilm) 18.50 Szépítkezés az ókori Egyiptomban 19.50 Földünk, a csodabolygó Fejlődni rohamosan 20.50 Genetikai mozaik (ismeretterj. sorozat) W 'H 23.40 Reflektor© 24.00 Merülés a félelembe © (am. misztikus thriller, 2002) 1.55 MeneTrend 2.15 Egy rém rendes család © (am. vigjátéksorozat) 2.40 Fókusz© 0.25 Tények este 0.55 Fantom az éjszakában ® (am. akciófilm, 1981) 99' Fsz.: Sylvester Stallone 2.45 FBI ügynökök bevetésen © (amerikai krimisorozat) 21.44 Gondolj apádra! © Hoffmanntól - Hofiig (7/3.) 22.35 Péntek este 23.10 Kultúrház 23.50 Baráti vacsora © (amerikai film, 2001)91" Fsz.: Andie MacDowell 21.35 Gyanú © (olasz krimisorozat - 6/3.) Fsz.: Sebastiano Somma, Isabella Ferrari, Remo Girone 23.15 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/15.) 22.05 Rocky 2.® (amerikai film) 119' Fsz.: Sylvester Stallone 0.10 A helyszínelők © 1.05 Perverz örömök ® (amerikai erotikus film) 2.35 Rózsaszín Párduc (ism.) 22.50 Pétervárl banditák © (orosz sor. - 54/43-44.) 0.20 Zene repülőterekre - Bang on a Can all-stars előadásában (magyar zenés film) 1.30 Mentor (ism.) 22.00 Békebeli bűnügyek © A La Villette-i hentes Gouffé poggyásza 23.00 Feltáruló akták © 23.55 Mesél a sivatag 0.55 A levegő lovagjai 'O 3 MAGYAR ATV HALOZAT 15.05 Reporters. 1530Talking movies. 16.05 Befutó. 1630 Hírvilág. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Hírvilág. 1830 Baran­goló. 19.00 Híradó. 19.30 Lapzárta extra. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.2135 Cél­pont. Tényfeltáró műsor. 22.05 Esti gyors extra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Péntek 8 12.05 Laci bácsi konyhája. 1240 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 1635 Együtt a biz­tonságért. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1730 Vonalkód. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. Időjá­rás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Heti fix. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Péntek esti koncert. 23.10 Játszma! 020 700-as klub 16.00 A PETt palack szelleme. 17.00 Menü. 1730 Épi-Tech magazin. 18.00 Kábelvilág. 1830 Apuci a pácban (amerikai vígjáték). 2020Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Veszély­ben (amerikai film). Fsz.: William Forsythe, Maria Conchita Alonso. 23.00 Az istenek megint a fejükre estek (am. vígjáték) FILMMÚZEUM 12.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Snitt 1530 Privát rocktörténet 1630 Szovjetpropagandafilmek. 1720 Kedves fele­ségem (olaszvígjáték, 1977). 19.05 Hollywoo­di párok (amerikai dokumentumfilm-sor. - 24.). 20.00 Kántor (5/1.). 20.55 Supeifantozzi (olaszfilm, 1986). 2225 Régi idők popzenéje •• MIMMAX 8.45 Vízilabda. Görögország-Magyarország, Horvátország-Németország 12.45 Zuhany­híradó. 14.15 Horgászsport 1545 Alpesisí- vk. 1645 Szériában. 17.15 Premier-síp. 1745 Férfi kézilabda.Dunaferr-Pick Szeged. 20.00 MKB Heti helyzet 21.00 Kosárlabda-maga­zin. 2130 Full-kontakt-magazin. 2230 Póker 6.00 Rajzfilmek. 1640 Thomas, a gőzmoz­dony. 16.50 Mondókák. 16.55 Charley és Mimmo. 17.00 Tom, a nagy utazó. 1725 An­dersen, a mesemondó. 17.55 Bing és Bong. 18.00 Az elsüllyedt világok. 1830 Miss Spider és a Napsugár rét lakói. 18.55 Mini News. 19.00 Találjuk ki együtt, apu és én! DISCOVERY 12.00 Az építőipar királyai. 13.00 Halálos fogás. 14.00 Megcsinálhatatlan balhé. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag... 20.00 Az építőipar királyai. 21.00 Tíz mód. 22.00 Bűnügyi médiumok 'O GYULA TV KOROS TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.45 Szlovák és román nyelvű nemzetiségi hírek 19.00 Híradó 19.15 Kultúrmix (kulturális magazin) 20.00 Híradó 2020 Pénzt vagy életet! (amerikai film) 22.10 Híradó 22.25 Nemzetiségi hírek (ism.) 22.40 Kultúrmix (ism.) 2325 Képújság 10.02 Napi Gondolat1007Híradó 1020Gyulai korzó 1109 Közvetítés Gyula város képviselő­testületi ülésétől 1209 Híradó 1224 Képújság 2002 Napi Gondolat 20.07 Híradó 2020 Közvetítés Gyula városképviselő-testületi ülésétől 2140 HSadó 2L53 Közvetítés Gyula város képviselő-testületi üléséiől 2230 Képújság 10.00 Képújság 1600 Műsorkezdés 18.01 Szarvasi híradó 19.00 Főzőcske: gasztronómi­ai magazin 20.00 Szarvasi híradó KOSSUTH RADIO Óránként Hírek. Időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 633 Az én hazám. 9.04 Nap­közben. 11.04 Cigányfélóra. 1133 Pokolbéli víg napjaim 5/5.12.00 Déli krónika. 1240 Ki ny­er ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1330 A hetednapi adventista egyház fél­órája. 14.00 Krónika. 14.10 Péntek kávéház. 15.05 Rádióélet 16.00 Délutáni krónika. 1615 .Magyarországról jövők...' 17.05 Holnaprakész. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Ha­tárok nélkül, 1930 Sportvilág. 19.48 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2037 Nagy Endre: Egy vá­ros regénye 10/10.2135 Beszélni nehéz! 21.15 (telet. 22.00 Késő esti krónika. 2230 Fórom [—^"R—" Óránként Hírek. Időjárás. 430 Népdalok, ma&arnóták, cigány nóták. 603 Hajnali dallamok. 603 Kívánságreggel. 845 Sportreggel. 9.17 Petőfi-déielőtt KUOAvéleményszabad... -Inte­raktív óra a hallgatókkal. 11.03 Sporthírek. 11.10 Életmódmagazin. 12.04 Jóebédhezszólanó- ta. 1330 Időjárás, sport, közlekedés és vfeáflásjetentés. 13.17Slágermúzeum-Nosztalgíaa60- as,a 70-esésa80-asévekslágeieivel 1434Péntektől péntekig 15.03 Sporthírek. 1604Csúcs­forgalom-A nap hullámhosszán. 1830Védett utakon. 19.03 Sportpercek. 19^0 Művészélet. 2134 Nyugat-keleti díván. 22.03 Netidők - Digitális kultúráról mindenkinek: IT most.

Next

/
Thumbnails
Contents