Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-13 / 37. szám
6 PANORÁMA 2007. FEBRUÁR 13., KEDD Hús érkezett a fertőzött angol farmról? hőkezelt pulykatermékek érkeztek Magyarországra a madárinfluenza miatt zárt övezetté nyilvánított angliai farmról - nyilatkozta egy brit tévécsatornának Bognár Lajos, a magyar főállatorvos helyettese. Közben a brit baromfi-feldolgozónak exportáló kecskeméti Gallfood cáfolta azt az állítást, hogy a Csongrád megyei védő- és megfigyelési övezetből pulykát szállított volna vágásra. Szilvásy mégis marad kancelláriaminiszter Szilvásy: nem megy sehová cáfolta Danks Emese kormányszóvivő azt a sajtóhírt, mely szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter február végén távozik a kabinetből. A Hírszerző internetes portál forrásai Kiss Péter korábbi kancelláriaminiszterben, a szociális és munkaügyi tárca vezetőjében látták Szilvásy lehetséges utódát. Belső vizsgálatot indíthatnak a küliigyben vizsgálatot indítanak a Külügyminisztériumban, hogy kiderítsék, miként szivároghatnak ki rendszeresen információk a tárcától az ellenzékhez - közölte Polgár Viktor külügyi szóvivő. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke pártálláspontok közvetítésével vádolta meg a tárcát, mert az egy olyan levelet küldött szét, amely az ellenzéki honatya szerint a Kossuth téri kordonbontással kapcsolatban a Fidesz és Orbán Viktor „lejáratására buzdít”. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Zászlóshajók és kivonulók parlament A miniszterelnök évet értékelt, az ellenzék ezalatt megebédelt Miközben Gyurcsány Ferenc „zászlóshajóprogramját” ismertette kormányfői évértékelőjében, addig az ellenzéki képviselők egy része a parlamenti büfében ebédelt. Megkezdődött az Ország- gyűlés tavaszi ülésszaka. Takács Zoltán-Vég Márton A kormányfő évértékelő beszéde: Gyurcsány Ferenc ezúttal is üres ellenzéki padsorok előtt szólalt fel A kordonok mögött vidáman falatozó rendőrök és tucatnyi nap- fürdőző tüntető fogadta a képviselőket a parlament tavaszi ülésszakjának nyitónapján az Országház előtt. Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédének megkezdése előtt egy órával a szocialista képviselők egy része még azt találgatta, hogy az elmúlt időszak gyakorlatát követve vajon ismét kivonul-e az ellenzék a kormányfői beszéd előtt, vagy egyáltalán be sem vonul az ülésterembe. A kérdésre aztán hamar választ adtak a Fidesz és a g KDNP közös frakcióüléséről í szállingózó hírek: e szerint az el- * lenzéki képviselők két ellensza- % vázát és három tartózkodás mel- * lett úgy döntöttek, hogy tovább- 2 ra is fenntartják a kivonulást. Ezt Navracsics Tibor az újságíróknak hivatalosan is megerősítette, hozzátéve: nem volt olyan hozzászóló, aki érdemben ellenezte volna a kivonulást; inkább további lépéseket szorgalmaztak. Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője hozzátette: Si- micskó Istvánnak - aki a múlt héten úgy nyilatkozott, fél év után érdemes lenne átgondolni, hasznos-e, ha a frakciószövetség tagjai kivonulnak - felajánlották, hogy ha úgy gondolja, a miniszterelnök felszólalásainál a két frakcióvezető mellett ő is bennmaradhat az ülésteremben. Simicskó István azonban nem kívánt élni a felajánlással, ment ő is a többiekkel. Mivel minden ellenzéki képviselő egy ajtón keresztül akart távozni a teremből, ez a művelet igencsak lassan ment, így a szocialisták padsoraiból a szórványos taps mellett egy „Gyorsabban!” felkiáltás is elhangzott. Pár perccel később az ellenzéki képviselők egy része már a büfében ebédelt, mások újságot olvastak a folyosón, de olyan is akadt, aki bele-belepislantott némelyik kivetítőn a miniszterelnök „zászlóshajóprogramjának” részleteibe. A képviselők azonban dolgozni is fognak, a kabinet ugyanis tavasszal 26 területen készül változtatásokra. A környezetvédelem, a Büntető törvénykönyv módosítása mellett júniusra várható az oktatás, a szociális ellátások reformjának törvényi előkészítése. Nyár közepéig készül el a nemzeti kerékasztalok oktatási és adóreform-javaslata, majd ősszel elkezdődhet ezeken a területeken is a jogszabályalkotó munka. A gyurcsányi ötös ÖT ÚJ PONTBÓL álló, ezúttal „zászlóshajóprogramnak” nevezett kezdeményezést jelentett be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnapi közel egyórás parlamenti évértékelő beszédében. Ezek szerint négyéves kortól kötelező tesz az óvoda, és növelik a bölcsődék számát, 100 milliárd forintért korszerűsítik az iskolákat - hagyományos helyett digitális táblákat vezetnének be. Ugyanennyit biztosítanak a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek, támogatják a gyorsan fejlődő városokat, valamint 200 milliárd forint vissza nem térítendő forráshoz juttatják a kis-és közép- vállalkozásokat. „A kiigazítás költségvetési értelemben sikeres volt. Köszönöm az ország polgárainak, hogy elfogadták és megértették annak szükségességét” - mondta Gyurcsány. Hozzátette: újabb megszorításra már nem kell számítani. a kormányfő az egészségügyi reform folytatását támogatta, ám a szaktárcát túlbuzgósága és érzéketlensége miatt megrótta „A MINISZTERELNÖK látványosan kerülte az aktuális kérdéseket, és inkább reformokat magyarázó szónoklatot tartott” - mondta Budai Bernadett. A politológus szerint ugyanakkor új érvet, újszerű gondolatot nem tartalmazott az amúgy optimista évértékelő beszéd. „nagy ívű, szép beszéd volt, de egy ilyen ősz és egy ilyen tél után Magyarország miniszterelnökének sokkal-sokkal több konkrétummal kellett volna elő állnia” - mondta Dávid ibolya. Az MDF elnöke ugyanakkor a Fideszt is bírálta állandó kivonulásai miatt. „A háttérben radikalizálódó folyamatok zajlanak, a parlamentben nincsenek érdemi javaslatok, semmi sem változott tavaly óta” - mondta kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke elismerte: a problémák egy részéhez a korábban meghozott rossz döntések is hozzájárultak. „több idő. figyelem és türelem kell a reformokhoz, de az nem kérdéses, hogy mindenképpen folytatni kell őket" - mondta LENDVAi Ildikó. Az MSZP frak- cióvezetője köszönetét mondott azoknak, akik a „kivonulás dobogó léptei és csatazaja alatt is" csendben dolgoztak. „négy és fél éve a mostani koalíció irányítja az országot, és ennyi idő alatt a régió éllovasából a leginkább leszakadó állam lettünk” - mondta navracsics tibor. A Fidesz frakcióvezetője egy messziről jött ember útirajzához hasonlította a miniszterelnök beszédét. „a botrányok botránya és nevetséges, hogy a miniszterelnök gróf Batthyány Lajoshoz hasonlítja magát” - mondta semjén zsolt. A KDNP elnöke szerint a kormányfő eposzi jelzője mára Magyarországon és külföldön is az, hogy „a hazudós Gyurcsány”. Többletpontot kapnak a kismamák és fogyatékosok Nem értettek egyet az elnökök autonómia Sólyom támogatja, Basescu ellenzi Evekig tartotta fogságban három gyermekét „Felvételi jelentkezéskor a terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, -díjban vagy gyermeknevelési támogatásban részesülőknek 8 többletpontot biztosít a tárca” - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A kismamáknak mostantól nem jár tandíj- mentesség, csak akkor, ha a pluszpontokkal elérik az államilag támogatott képzés ponthatárát. Négy-nyolc többletpont jár a fogyatékossággal élőknek, illetve az állami gondozottaknak. Tíz százalékkal csökkentették az államilag finanszírozott keretszámot, így „a közgazdasági, jogász, bölcsész és kommunikációs területeken várhatóan emelkedni fog a ponthatár” - közölte Kerekes Gábor, az Országos Felsőoktatási Információs Központ igazgatója. A jelentkezési határidő csütörtök éjfélkor jár le. A jelentkezési lapot érdemes lefénymásolni és ajánlottan feladni, hogy ha elvész útközben, a diák bizonyíthassa jelentkezését. Aki elkerülné a postai sorbanállást, megteheti a www.felvi.hu honlapon. Az e-je- lentkezés legnagyobb előnye, hogy a rendszer automatikusan kiszűri a hibákat, így a jelentkező biztosan helyesen tölti fel az adatait. ■ Bánky B. ■ A héten lejár a jelentkezési határidő. Homlokegyenest ellenkező véle- Az elnök ményen van a magyar és a román nem köztársasági elnök az autonómia avatko- ügyét illetően - derült ki Sólyom zik más László romániai látogatásának állam második napján. A magyar állam- belügyei- fő általánosságban beszélt a kér- be désről: szerinte az Európai Unióban a kulturális autonómia szükséges, a területi autonómia pedig lehetséges, és ez utóbbi sehol nem irányul az adott ország területi épsége ellen. „Én és Magyarország támogatjuk az ilyen irányú alkotmányos kezdeményezéseket”- jelentette ki Sólyom, hozzátéve, nem kíván beavatkozni egy másik ország bel- ügyeibe. Traian Basescu román államfő viszont úgy nyilatkozott, a napokban zajló székelyföldi autonómiareferendum törvénytelen és alkotmányellenes. Basescu leszögezte: a román állam sohasem fog újfajta társadalmi berendezkedéssel kísérletezni, hiszen a mostani teljes mértékben bevált. Sólyom ma a marosvásárhelyi Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tart előadást, holnap pedig Kolozsváron tanácskozik a keresztény egyházak vezetőivel. Információink szerint a püspökök a kettős állampolgárság és az egyházak finanszírozásának kérdését szeretnék felvetni. ■ T. Benedek L, Kolozsvár Hét éven át borzasztó körülmények között tartotta fogva három lányát egy nő egy ausztriai, Linz melletti kisvárosban. A hat, tíz és tizenhárom éves gyermekek a szülők válása után az édesanyjuknál maradtak, aki a családi házba zárta őket, elszigetelve a lányokat a külvilágtól és apjuktól. A kicsik teljes sötétségben, mocsokban éltek, egerekkel játszottak és saját nyelven kezdtek el beszélni. A lányokat a hatóságok 2005 októberében szabadították ki, az ügy részletei csak a hétvégén kerültek nyilvánosságra. Az anya jelenleg őrizetben van, a gyermekeket egy klagenfurti pszichiátrián kezelik. ■ M. L. r t 1