Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-08 / 32. szám (33. szám)
2007. február 8., csütörtök BÉKÉS MEGYEI AGRÁR Syngenta: együtt a csapat 3f■ -'.X Békési Zoltán, a Syngenta Seeds területi képviselője: A gazdák fajtaválasztásánál előtérbe került a betakarításkori szemnedvesség. Piacvezető hibridek, növényvédelmi újdonságok, szárszilárdítás Térségünkben már több, mint egy évtizede ismert az a szakmai együttműködés, amely a szántóföldi és zöldségkultúrák fajta- választéké ban, illetve a növény- védelemben adja a biztonságos termelés esélyét a gazdáknak. Előbbit a Syngenta Seeds nemesítőház, utóbbit a Syngenta vegyszergyártó és -forgalmazó cég testesíti meg, s eredményeik Békés megyében Békési Zoltán és dr. Wábel János területi képviselők által jutnak el a gazdákhoz. A kétegyházi gazdafórumon az idén is találkoztak a termelőkkel. Békési Zoltán a Syngenta Seeds vezérnövényének nevezte a napraforgót. Az első Syngenta . hibridek 1997—’98-ban jelentek meg, Magyarországon, az akkor bevezetett Arena PR és Alexandra PR most is elismert részese a hazai napraforgómezőnynek. Mára országosan 52%, Békés megyében pedig 60% a Syngenta Seeds fajták piacrésze. A jó pozíció elérését, a termelői bizalmat az a nemesí- tési elv alapozta meg, amelyben a teljesítmény és a növény- kórtani szempontok vezető szerepet kaptak. Békési Zoltán elmondta, épp az elmúlt nyáron került sor egy nem várt „megmérettetésre”. Az egyik összehasonlító fajtasorban — Orosházán — megjelent a szádor E változata. A gyökérélősködővel szembeni ellenállóképességből jól vizsgáztak a kísérletbe állított NK hibridek A rezisztencia fontosságát jól jelzi, hogy a 36 hibrides kísérletben az első 5 helyen Syngenta hibrid végzett! A 2007-es újdonságok közül kiemelte az NK Armoni, az NK Dolby és az NK Delfi hibrideket, amelyek kiválóan teljesítettek, biztosan előzték meg a konkurenseket.Napraforgónemesítés témában szó volt az IMI technológiáról, valamint a biodízelgyártás alapanyagául szolgáló HO (magas olajsavtar- talmú) napraforgó hibridekről, ahol ugyancsak a Syngentáé a vezető szerep. A Syngenta kukoricában élen jár, de nem piacvezető, hangsúlyozta Békési Zoltán, részletesen elemezve a kukoricatermesztés előtt álló kihívásokat, melyeket egyrészt az új minőségi elvárások, másrészt a bioüzemanyag-gyártás lehetőségei jelentenek már ebben az évben is. A minőségi követelményekről szólva rámutatott, várható a szigorúbb szabályozás, így egyebek közt nagyobb szerepet kap a mycotoxinok - például Fusarium gombák termelte méreganyagok - vizsgálata. A 2006-os év jól megmutatta, hogy ezen a téren hatalmas a különbség a hibridek között! A Syngenta a ’90-es évek eleje óta vizsgálja a hibridek mycotoxin szennyezettségét, és csak a jó paraméterekkel rendelkezőket engedik a köztermesztésbe, ezzel is növelve a termesztők biztonságát. A bioetanol gyártáshoz javasolható hibridek közül az NK Altiust, NK Thermot, az NK Ciskot, a Furiot és az Occitant emelte ki. Jelzi a nemesítésük erejét, hogy az NK Altius kiválóan szerepelt a korai FAO300- as hibridek között, a Thermo és a Cisko első helyezett lett az OMMI kísérletekben. Az Occitánnál a megbízhatóság mellett felhívta a figyelmet az akciós vetőmagárra! Dr. Wábel János, a Syngenta területi képviselője a legfontosabb szántóföldi növényeink komplex növényvédelmét ismertette, hangsúlyozva, hogy - vetéstől betakarításig - valamennyi kultúrához rendelkezik a Syngenta kidolgozott technológiával. Kukoricában a Cruiserrel történő csávázást azzal a megjegyzéssel ajánlotta dr. Wábel János, hogy a kukoricabogár lárváinak pusztítása mellett figyelemre méltó a korai időszak szívó és rágó kártevői ellen kifejtett hatása is. A kártevő irtiá- gói ellen pedig a rajzás idején kijuttatott Karate Zeon bizonyult sikeres készítménynek. A kukorica gyomirtásában a Lumax korai posztemergens kezelésének eredményességét emelte ki Wábel János, rámutatva: a kultúrnövény minden növekedési stádiumában alkalmazható. Ugyanebben a témában az új - atrazinmentes! - kombinációt jelentő CalliMO gyűjtőcsomagot javasolta, amely az AKG-programokban is elfogadható gyomirtási technológiát biztosítja. Napraforgóban a vetőmagvédelmet szolgáló fungicid csávázószer (Apron XL) mellett a kukoricánál már ismertetett Cruiser csávázás a kelés utáni lombkártevők ellen is hatékonynak bizonyult. Gyomirtásra a Rácért, mint a napraforgó leggyakoribb gyomnövénye, a parlagfű ellen hatásos készítményt ajánlotta, kiemelve, hogy akár vetés előtt bedolgozva, akár a vetés után preemergensen is kijuttatható, kiváló szelektivitású szer. A diaporthe és más kórokozók ellen a felszívódó Amistar Xtra használatát javasolta a Syngenta szakembere, ugyancsak hangsúlyozva az AKG-s programokban \aló engedélyezettségét, míg a levéltetvek elleni lombvédelemre az Actara alkalmazására hívta ft 1 a figyelmet. Kalászosok bokrosodás utáni gyomirtására az idei szezon újdonsága a Triastar gyűjtőcsomag, amely két gyomirtó szer kombinációjával éri el látványos és gyors hatását, s az AKG-programokban is engedélyezett. A termés és betakarítás biztonságát a Moddus szárszilárdító, valamint a kalászvédelmet szolgáló Amistar Xtra garantálja. ■ mm Dr. Wábel János a Syngenta növényvédelmi technológiáiról tart tájékoztatót a kísérleti parcellán. latsa kertjét egyedivé, izgalommal én szépséggé! teli művészeti térré, mely egyben ízlését is tükrözi! Kínálatunkból: térburkolatok szegélyek ♦ járdalapok ♦ támrendszerek gazdag választékban. Szolgáltatásaink: térburkolatának komplett kivitelezése. ❖ Békéscsabán és 20 km-es körzetében ingyenes kiszállítás. NYITÁS/ AKCIÓ! Kivitelezésből 20% kedvezmény márciusai ig. Citytop szürke térburkolat io>20<6 cm nettó ri»ft/*! bruttó 2088 R/»J Kerti szegély 100*20-5 m nettó mm bruttó B4Q R/db Út250szegély25x25«15cm nettó ntn/a bruttó 33®Ft/db Akciónk a készlet erejéig tart. viíZQNTÜÁQÖk JELENTKEZESCT IS VÁRJ UH! (Minden jó, fia kß a- végei Cím: Békés, 47-es főútvonal (Békési Faiskolával szemben). Tel.: 30/6868-824, fax: 66/528-840. bekesfaiskola@mail.globonet.hu Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17-ig, szombaton 8-12-ig. > > > HYPER Automatika Szerviz Kft 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 62/1. Tel.: (66) 441-045. Telefax: (66) 448-404. E-mail: hyper@hyper.hu Web: www.hyper.hu Egyedi célgépek tervezése, gyártása, javítása Pneumatika-, hidraulikaelemek forgalmazása Célgépek • Hajtóművek villanymotorok U • gépépítő vázelemek, vezetékek, • hidraulikus, pneumatikus mérő- és szabályzóelemek • frekvenciaváltók • IMO és LG elektronika forgalmazása • vezérlések szabályzások tervezése, építése. ^ . ^Vji MEGNYITOTTUK DEWALT SZERSZAMKERESKEDESÚNKEH FLEX www.flex.hu HITACHI POWER TOOLS l>nü/:IM Mér három vezető márka egy helyen! Újdonságunk: önbeállós ipari lézer kölcsönzése! Weyland-Gép Kft., Békéscsaba, Kazinczy út 1-3., Nagy Sándor u. 37. Tel.: 66/437-205, 30/943-8326. www.weylandgep.hu AUTÓKÖLCSÖNZŐ - KISGEPKÓLCSÖNZO - MINIBUSZKÖLCSÖNZO LÖKÖSHÁZI Haladás Mezőgazdasági Szövetkezet, 5743 Lökösháza, Tanya 126. Teli (66) 244-133. Az alábbi tavaszi szolgáltatásokkal állunk tisztelt partnereink rendelkezésére: > talaj-előkészítés > vetés > növényvédelem > műtrágyaszórás. A Dobozi Petőfi Mg. Tsz eladásra kínálja az alábbi gépeit p Ár, Ft+áfa 1 db kukoricaadapter 150000 1 db kukorícaadapter 400000 1 db MBP pókocsi 250000 1 db SP 2002-es permetező 400 000 ldbASP permetező 300000 1 db HSZV szórvavető gép 200000 ldb IH 12 soros vetőgép 400 000 1 db AJAX rugós kalapács 300000 1 db JO 4630-as traktor 1 000000 3 db OTM 50-es hőlégfúvó 100000 1 db Ugar eke 100000 1 db AHE hegesztődinamó 150000 1 db T-130-as traktor 1 500000 1 db Tumaja 50 szivattyú 100 000 ldb 800-as szalagfűrész 400 000 Érdeklődni a 06 30/445-7814-es telefonszámon Puskás Gábornál. STtHL A világon az elsá Mr / 4 4 // / / / / / 4 4 4 4 •• / / / EGYEB TARTOZÉKOK. ■H EGYES TERMÉKEKRE 0%THM, 0% kamat, 0% kezelési költség Hitelem a cetelem KARTYA PAKA-DUPLEX BT. STiML. Szakkereskedés és Szerviz, Békéscsaba, Pöltenberg u. 17. Tel.: (66) 443-040, (20) 945-5763, (20) 982-4739. E-mail: paka@globonet.hu pakaduplex@g-mail.com www.pakaduplex.hu WF GAZDÁLKODÓK, FIGYELEM!!! Hamarosan megkezdődnek a tavaszi mezőgazdasági munkák. Ha a folyamatos munkavégzéshez kedvező árú alkatrészre vagy tartozékra van szüksége, keresse fel az AGRÁR BÖRZEHÁZAT! Február hónapban vásárolt MTZ-, IH tárcsa-, RAU kombinátor- és IH vetőgépalkatrészekre íilaTk} ’JaJjjjUTuííiJiifijís GRAR BORZEHAZ Békéscsaba, Orosházi út 103. (A téglagyár bejáratával szembeni kereskedőudvarban.) Telefon: 06 66/439-512,06 30/399-6112. $ I t