Békés Megyei Hírlap, 2007. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-07 / 32. szám

SPORT 14 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 7., SZERDA Hegyi Norbert: egyéniben ezüst, párosban bronz az ob-ról Együtt a szupermaratonin atlétika Zahoránék közösen futnak az edzésen és a versenyen Szépen gyarapszik a díjugratók szalaggyüjteménye a téli szezonban Hankó Bálint csiszolatlan gyé­mántra lelt. A Békéscsabai Elő­re Teniszklub edzője amióta szárnyai alá vette Hegyi Nor­bertét, azóta egyre feljebb kú­szik a korosztályos tenisz rang­listáján. A 12 évesek országos pontversenyében egyéniben negyedik, s ha jól teljesít, a so­ron következő viadalokon, ak­kor még akár a korosztályos Eu- rópa-bajnokságra is kijuthat. Egy fontos lépést Pécsett már megtett, az elmúlt hétvégén megrendezett 12 évesek fedett pályás országos bajnokságán a második legfényesebb medál tulajdonosa lett. A zárt harminckettes táblán a nyíregyházi Dürgőt, a győri Bereczet, majd a budapesti Ágostont egyformán két szett­ben győzte le. Az elődöntőben következett a nagy rivális, a bu­dapesti Radó György. Az első já­tékot elbukta, de a második és a döntő szettben már felülkereke­dett, így az érem már biztossá vált. Hegyi a szegedi Bíró Andrét két éve nem tudta le­győzni, ami most sem sikerült, de az ezüst így is hozott 120 pontot a konyhára. Párosban Osuchowski Kristóf (Bp. Metró) oldalán két nyert mérkőzés után az elődöntőbe jutott, ahol a Bíró, Radó duótól két szettes ve­reséget szenvedett. A csabai fiú így az egyéni után páros­baji is dobo­góra, annak is a harmadik fo­kára állhatott fel. ■ G. P. Tavaly a negyvenhét éves, Békéscsabán élő Zahorán János és húszéves Ádám fia együtt teljesítette a Bécs-Pozsony—Budapest szupermaratont. Verasztó Lajos — Milyen jelentősebb eredmé­nyeket értek el 2006-ban? — Zalaegerszegen a száz kilo­méteres országos bajnokságon, amelyet egy ezerszáz méteres körpályán rendeztek, korosztá­lyomban megnyertem a bajnoki címet — kezdi Zahorán János, a mezőberényi Alföld TE futója. — A Békéscsaba—Arad—Békéscsa­ba szupermaratonit betegség miatt kénytelen voltam feladni, pedig nagyon szerettem volna teljesíteni a távot. — Az országos terepfutó-baj- nokság több fordulójában is elin­dultunk - veszi át a szót Ádám, aki jelenleg egyetemista a fővá­rosban és az Alföld TE mellett a Micro SC színeiben szerepel. - A Zengő—Misina versenyen pá­lyacsúccsal nyertem, édesapám mögöttem másodikként érkezett a célba. A Corvin 80 viadalon a Cserhátban ismét én nyertem új pályarekorddal édesapám előtt. Végül a nyáron Békés megyében rendezett Mályvád 55 versenyen Is pályacsúcsot futottam és győz­tem. Itt édesapám szintén máso­dik lett. A Városligetben a Bécs- Budapest után alig tíz nappal ne­kivágtam az ötvep kilométeres országos bajnokságnak, amelyet tizenegy perces előnnyel sike­rült megnyernem.- Ott voltak Sárváron a ti­zenkét órás bajnokságon. Apa és fia, akik, ha tehetik, mindig együtt futják ie napi adagjukat. A Békéscsaba—Arad lesz az idei fő verseny A teljesen amatőr Zahorán Já­nos és fia az idén is több meg­mérettetésen vesz részt. Fő ver­senyük ebb,ep pz évben a má­jusi Békéscsaba—Arad—Békés­csaba szupermaratom lesz. Előtte márciusban Debrecen­ben az országos maratoni via­dalon is indulnak. Sárváron áprilisban a 12 órás országos bajnokságon is rajthoz állnak. A nyári időszakban a terepju­tó országos bajnokság több fordulójában is elindul majd apa és fia. Azt még nem dön­tötték el, hogy rajthoz állnak-e októberben a Bécs-Pozsony- Budapest szupermaratonin. — Valóban nekivágtunk a Sár­váron megrendezett viadalnak. Igazi áprilisi időjárás várt ránk. Szakadó esőben, nagy hidegben futottunk, ami alaposan próbára tette az indulókat - mondja Zahorán János. — Az ötfokos idő­ben százhuszonöt és fél kilomé­tert futottam, míg a fiam egy ki­lométerrel többet teljesített. — Az ősszel apa és fia együtt vágott neki a Bécs—Pozsony— Budapest szupermaratonnak...- Már 2005-ben teljesítettem a távot a két főváros között, és ta­valy Ádám is nekivágott a táv­nak. Ő volt a mezőny legfiatalabb tagja. A tavalyi viadal könnyebb volt mint a 2005-ös, hiszen Po­zsony bekapcsolásával rövidebb lett a táv. - Az első három napon nem voltam teljesen egészséges, gyomorpanaszaim voltak - foly­tatja Zahorán Ádám. — Az utolsó két napon már egészségesen áll­tam rajthoz és végül a tizedik he­lyen végeztem. Édesapám tizen­kettedikként érkezett a célba. Szeretném elmondani, hogy a szervezők csak az első hat helye­zettet díjazzák, pedig úgy vélem, ha valaki az öt nap során mint­egy háromszázhúsz kilométert teljesít, egy oklevelet megérde­melne. — Mikor és hogyan készülnek a versenyekre?- Ha a fiam itthon van, akkor együtt edzünk. Jómagam heten­te százötven kilométert futok. Már megkezdtük az alapozást az idei feladatokra. — Ha időm engedi a tanulás mellett heti két-három alkalom­mal a Duna-parton futok a Római­partnál - mondja az egyetemista fiú, aki geológusnak készül. Hegyi Nor­bert most ezüstér­mes lett egyéniben. Hegyi Norbert versenyzését a BÉKÉSCSABAI TRÉNING CENTER TÁMOGATTA. ▲ Vereségre két győzelem következett röplabda osb Máris döntő közelben a békéscsabai serdülőcsapat Januárban folytatódtak a fedett pályás díjugrató versenyek. Kecskeméten két hétvégén is rajthoz álltak a Békés megyei lovasok. Sikeres szereplésüket a díjszalagok sora jelzi. Kotro- ezó Róbert (Lyberty LK) Tekila nevű lovával két számban, a hétéves minősítőben és a nyi­tott 125 cm-esben is kék szala­got érdemelt ki hibátlan teljesí­téssel elért első helyeiért. ■ Vénusz Kecskemé­ten is hibátlannak bizonyult. Másik lovával, Vénusszal a hatéves minősítő számban az öszszevetésben is hibátlanul, 7,2 stílusponttal lett harmadik. Jován Richárd (Ménesbirtok SE) is tovább gyarapította sza­laggyűjteményét. A hétéves mi­nősítő számban, 120 cm-en La­dy nevű lovával hibátlan pályát ment, az időalapján második helyen végzett. Cinkos nevű lo­vával két harmadik helyezést is elért a nyitott 110 cm-en. Külön említésre méltó a fiatal lovas, Dobrotka Paula (Kentaur LE) teljesítménye a nyitott 110 cm-en, hiszen Pomeri nyergé­ben hibátlan pályával az előke­lő második helyet szerezte meg. A képzeletbeli dobogóról éppen csak lecsúszott Carmen az öt­évesek minősítő számában, lo­vagolta Jován Richárd és Tekila a nyitott 125 cm-en^ Kotroczó Róberttel, mindkét lo lűbátlan pályát ment, így Tettffdgyedik. ■ Sz. Zs. Bemát Barna a válogatottakkal készülhet A Békéscsabai RSE serdülő le­ány röplabdacsapata hétvégén a fővárosban vizitált a korosztá­lyos országos elődöntő első for­dulójában. A résztvevő négy csa­pat két kört játszik egymással és a két legjobb jut el a magyar baj­noki fináléba, amelynek rende­zője nagy valószínűséggel a bé­késcsabaiak lesznek. Természe­tesen először el is kell jutni a döntőbe a viharsarkiaknak. A legnagyobb riválissal kezd­tek a viharsarkiak, az előző évi korosztályos bajnokkal, a Kapos­várral, amelynek 3:0-ás vereség lett a vége. Hiába voltak szoro­sak a szettek, hiába volt ellenáll­hatatlan a csabaiak támadása, hiába irányított Tóth Bíborka re­mekül, a somogyiak védekezése átlagon felüli volt, ami elég volt a győzelemhez. A vereség miatt felpaprikázott csabai hölgyek el­gázolták a következő két ellenfe­lüket. Először a Közgáz kapitu­lált 3:0-ra, majd az NB I-es Szé­kesfehérvárt porolták el könnye­dén a Békés megyeiek. A második forduló előtt biza­kodhatnak a csabaiak, hiszen to­vábbjutó helyen állnak, és ha ke­vesebb hibával játszanak a fontos mérkőzéseken, akár a legszebb érmet is a nyakukba akaszthat­ják az országos fináléban. ■ Mint arról már beszámoltunk, Bernát Barna ezüstérmet szer­zett a pécsi Olimpici serdülő or­szágos párbajtőrversenyen. A Békéscsabai Vívó SE fiatalját, a viadal után, Dancsházy-Nagy Ta­más, a kadét és junior párbajtőr­válogatott szövetségi kapitánya meghívta a központi kadét és ju­nior összetartásokra. Emellett részt vehet a világbajnoki felké­szítő edzőtáborban is. Pusztai Péter üdvöskéje jelenleg vezet az Olimpici-sorozatban. ■ Ötödik a csabai Közgé, nyolcadik az kézilabda VI. korcsoportos országos diákolimpiái döntő Nyíregyházán Nyíregyházán rendezték meg a hétvégén a VI. kor- csoportos kézilabda diák­olimpia országos döntőjét. Verasztó Lajos A lányoknál a békéscsabai Szé­chenyi István Két Tanítási Nyel­vű Közgazdasági és Külkeres­kedelmi Szakközépiskola együttese, csoportjában hár­mas holtverseny után a harma­dik lett, és végül az ötödik he­lyen végzett. A fiúknál az oros­házi Táncsics Mihály Gimnázi­um csapata csoportjában ne­gyedik lett, és végül a nyolcadik helyet szerezte meg. A békéscsabaiak eredményei. Csoportmérkőzések: Békéscsa­ba Széchenyi—Nyíregyháza Köl­csey Gimnázium 27-19 (ló— 10). Békéscsaba-Dunaújváros Rosti Pál Gimnázium 23—22 (11-13). Békéscsaba-Győri Szent-Györgyi Középiskola 17— 21 (10-11). Az utolsó csoport- mérkőzésen a négy közé jutás volt a tét. A csabaiak meg sem közelítették a Dunaújváros el­len mutatott játékukat, így hár­mas holtverseny után rosz- szabb gólkülönbségük miatt nem jutottak a négy közé. Az 5. helyért: Békéscsaba Széchenyi-Váci Madách Imre Gimnázium 37-36 (32-32, ló­ló). A helyosztón a Cifrát, Gá­bort, Zsilákot és Szépet nélkülö­ző csabaiak szoros küzdelemben döntetlent értek el, és a hétméte­res párbajban 5-4-re győztek. Végeredmény: 1. Debreceni Irinyi J. Gimnázium, 2. Győri Szent-Györgyi A. Középiskola, 3. Budapesti Kovács Pál Gimnázi­um, 5. Békéscsabai Széchenyi I. Szakközépiskola (zárójelben az elért gólok) - Futaki Hajnalka, Szép Szilvia (kapusok), Nagy Zsanett (9), Kovács Anna (12), Nyeste Sára (11), Hajduch Csen­ge (15), Petrovszki Katalin (15), Cifra Anita (11), Zsilák Katalin (2), Német Zsuzsanna (6), Gábor Eszter (13), Lukoviczki Beáta (4), testnevelő: Szabó Károly. A beál- lós békéscsabai Cifra Anita be­került a torna válogatottjába. Az orosháziak eredményei. Cso­portmérkőzések. Orosházi Táncsics- Budapesti Csanádi Á. Gimnázium 26-29 (11-16). Orosháza—Dunaújváros Rosti P. Gimnázium 22-41 (10-22). Orosháza—Hajdúszoboszlói Hőgyes E. Gimnázium 25-29 (13-13). Szoros mérkőzésen a hajrában biztosította he győzel­mét a szoboszlói együttes. A 7. helyért: Nyíregyházi Arany J. Gimnázium—Oroshá­za 25-22 (12-10). A hazai szurkolók támogatásával nagy csatában nyertek a nyírségi fi­atalok. Végeredmény: 1. Dunaújváro­orosházi Táncsics ta bekerült a torna váloga­tottjába. si Rosti P. Gimnázium, 2. Buda­pesti Csanádi Á. Gimnázium, 3. Veszprémi Gimnázium és Ipari Szakközépiskola, 8. Orosházi Táncsics M. Gimnázium (záró­jelben az elért gólok) - Patak­falvi Ádám, Marton Bogát (kapusok), Puskás Sándor (7), Cseh Dávid, Papp Krisztián (25), Andrási Norbert (2), Sterbik Zoltán (3), Papp Mihály (11), Nagy István (6), Papp Gá­bor (24), Nagy Ferenc (8), Szelezsán Dávid (8), testnevelő: Marton Richárd. jt f »

Next

/
Thumbnails
Contents