Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-20 / 17. szám
Első találkozás a droggal rászokás A kábítószerügyek főleg a harminc alattiakat érintik Az elhanyagolt, rossz társaságba került gyerekek előbb elcsábulnak Testi és lelki függőség egyaránt jelentkezik Gyermekkori kép segíti a meddő párokat a donor kiválasztásában „Éppen olyan gyereket szeretnék, amilyen ez a spermadonor volt kisfiúként!” Mostantól sok hasonló mondat hagyhatja el a leendő szülők ajkát. Egyelőre csak Amerikában. Egy texasi intézetben tízezer dollárért fotóalbumból választhatnak donort ■ Hazánkban még nem teszi lehetővé törvény, hogy fénykép segítse a donorválasztást. a mesterséges megtermékenyítésre vállalkozók. Az USA-ban - a névtelenség megtartása mellett - eddig is számos információt megtudhattak az „apáról”. Megismerhették nemzetiségét, foglalkozását, test- magasságát, hajszínét. A gyermekfotók és aktuális fényképek alapján most látható lesz, kire hasonlít majd a gyermek. „Erre nagy igény van. Sokan szeretnék, ha gyermekük pont olyan lenne, mint amilyenre vágynak” - mondta Jennale Ryan kórházigazgató. Elazánkban még nem teszi lehetővé törvény, hogy fénykép segítse a donorválasztást. Az első magyar kriobank (a hímivarsejtek fagyasztását és tárolását végző intézet) Vezérigazgatója, dr. Balogh István szerint á®egyedülálló nők a képzeletükben élő idealizált apát keresik, a párok viszont szeretnék, hogy a donor a férjre hasonlítson. ■ B. B. Méhátiiitetés: a szülés vagy az anya élete fontos? „Sok nőnek segíthetünk, hogy legnagyobb vágya teljesüljön” - mondta Giuseppe Del Prioré, a New York Downtown Hospital onkológusa, aki a világ első sikeres méhátültetésére készül. A baleset vagy daganatos betegség miatt méhüket elvesztő nők visz- szakaphatnák a reményt a szülésre. A műtét kockázatos, így azoknak a nőknek kell dönteniük, akik közül sokaknak a gyerekszülés mindennél fontosabb. ■ A baleset vagy daganatos betegség miatt méhüket elvesztő nők is visszakapják a reményt. Épp ezért erkölcsi vita tartja lázban az amerikaiakat. Egyesek szerint a kockázatok a nő és a magzat egészségét, életét is fenyegetik. Thomas Murray, egy bioetikai intézetet vezetője úgy látja: az ügy egy sor orvosi és morális kérdést vet fel. Az operációt végző csapatnak magyar tagjai is vannak, akik a fővárosi Szent István Kórház orvosai. „A méhátültetés rövidesen hozzáférhető lesz Magyarországon is” - nyilatkozta az Info- Rádiónak Ungár László osztály- vezető főorvos. Azon is dolgoznak, hogy miként távolítható el a méhnyakrák úgy, hogy közben a terhesség és a szülés lehetősége se vesszen el. ■ Bánky A kilencvenes években megsokszorozódott azoknak a fiataloknak a száma, akik kapcsolatba kerültek a kábítószerekkel. Az ifjabb nemzedék szinte mindent tud a drogokról, míg szüleik alig valamit. Wlcsek Anna „Az alkohol- és drogfogyasztás elterjedése egy társadalomban két tényezőtől függ: az életkortól és a kultúrától - mondja dr. Barth Ákos pszichológus. - Míg korábban Magyarországon a »közösségi kábulat« szinte | egyetlen lehetséges alternatívája az alkohol volt, addig ma már a kábítószer, főleg a marihuána van jelen az egész országban. I Bár vidéken, a kisebb falvakban kevésbé jellemző a kábítószerfogyasztás, sokkal inkább az alkoholkultúra dominál, a »füve- zés« azért az egész országban jelen van.” A legelterjedtebb kábítószerek Magyarországon a marihuána és az úgynevezett partidrogok: a speed és az extasy. E kábítószertípusokat szokta a köznyelv „könnyű drogoknak” nevezni! A „kemény drogok” kategóriájába pedig a heroint, a kokaint és a cracket sorolják. A kábítószerek ilyen megkülönböztetése azonban helytelen, mert téves következtetésekre ad okot, hiszen eltérő módon és mértékben, de minden drog okoz függőséget. Többnyire az első élmény is az úgynevezett könnyű szerekhez kötődik. Az pedig csak később dől el, hogy alkalmi droghasználóból függővé válik-e valaki, és ha igen, milyen szert szed majd. A rászokást sok tényező befolyásolja. Az érzelmileg kiegyensúlyozatlan, alacsony tűrőképességű, kiforratlan személyiségek könnyebben válnak a szer rabjaivá. A családi és. társas kapcsolatok, a társadalmi környezet, a problémás kamaszkor, a baráti társaság szintén befolyással van a kábítószerhez való viA különböző kábítószerfajták nem azonos módon és idő alatt okoznak függőséget. Megkülönböztetünk fizikai és pszichikai függőséget. Lelki függőséget minden drogfogyasztás okoz. E kényszer azt jelenti, hogy a fogyasztó állandóan azt a jóleső érzést szeretné újraélni, amit a drog okoz. A fizikai függőség az ópiát- származékokra: a heroinra, a kodeinre és a mákteára jellemző. Természetesen a fizikai függőség kialakulása esetén a leszokás még nehezebb. szonyulásra. Az első próba természetesen nem jelent biztos függőséget. A droggal való ismerkedés sok ember életének a része, aki később nem válik fogyasztóvá. A függőségnek három fázisa van. Az első szakasz a kialakulásé, amikor a fogyasztó még csak ismerkedik a droggal. Alkalmanként használja, nem drogozni akar, csak szórakozni, és erre rásegítene egy kicsit. Nincs kedvence, és keményebb szer■ A harmincöt feletti korosztály az alkoholtól bódult régen, nehezen értik meg a fiatalokat. rel sem próbálkozik. „Mézesheteknek” is nevezik ezt az időszakot, mert csak pozitív élmények jellemzik. Nincsenek elvonási tünetek, nem romlik az egzisztencia, a drog csak hobbi. A második szakasz már stabil függőséget jelent. Kialakul a drog iránti tolerancia, a szervezet hozzászokott az anyaghoz. Ugyanazon élmény eléréséhez egyre nagyobb adagok kellenek. Ilyenkor már van kedvenc anyag, amelyért a fogyasztó sok mindenre hajlandó. Az egzisztenciális lecsúszás mellett pszichológiai Változás jelenik meg: a drogos elkezd hárítani. A valósághoz és társadalomhoz való viszonya megváltozik, a szer játssza a főbb szerepet az életében. A környezet ezt általában flegmaságként, megbízhatatlanságként kezeli, ezért társas kapcsolatai is megváltoznak. A harmadik szakasz az összeomlásé. A kemény függőség miatt az anyag az életbenmara- dáshoz kell. Drog nélkül fájdalmas fizikai elvonási tünetek jelentkeznek. Ilyenkor már nincs kedvenc drog sem, a lényeg csupán az, hogy minél „ütő- sebb” legyen a szer. A beteg szociális helyzete tönkremegy, súlyos függősége pedig azonnal feltűnik rajta. Semmi más nem számít, csak a napi adag megszerzése. Ebben az állapotban a leszokás gyógyszeres kezelés nélkül már esélytelen. HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓS. MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Jennifer Aniston is örökbefogad ADOPTÁLNI SZERETNE egy babát Jennifer Aniston, de nem külföldről, hanem egy amerikai babát szeretne. Ismerősei szerint „Jen belevetette magát az örökbefogadási procedúrába”. Jennifer amerikai babát akar Antonio Banderas első látásra szerelmes lett létezik „szerelem első látásra” Antonio Banderas szerint. A latin szeretőket alakító színész, amint meglátta Melanie Griffith-et, érezte, hogy ő a végzete. „Egyszerűen tudtam, hogy egy pár leszünk”, bár ez hat évvel később vált valóra. A reggeli hányinger valóban áldás? A KELLEMETLEN reggeli hányingerrel kapcsolatban elterjedt nézet, hogy áldás a várandós nőknek, mert csökkenti a vetélés kockázatát Egy 7000 nő bevonásával készült vizsgálat igazol ta az állítást. Akik a terhesség első hónapjaiban hánytak, 30 százalékkal alacsonyabb volt a vetélés aránya. Gyermeket szült az első „lombikbébi'7 az első ember, aki mesterséges megtermékenyítéssel jött világra 1978-ban, életet adott természetes módon fogant gyermekének. Louise Brown kisfia, Cameron John Mullinder 2,7 kilogrammal, és egészségesen született. Több a szingli nő, mint a férjezett meghaladta a szingli hölgyek aránya a házasokét Amerikában - írja a The New York Times. Ma az amerikai nők 51 százalékának nincs férje, pedig 1950- ben csak 35 százalékuk volt hajadon. William Frey népesedéskutató szerint a nők ma már kevésbé függenek a férfiaktól és a házasság intézményétől. @ további érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS i ■ »'*"»»gr m MOBIL i ppMp^gi Schell Judit I ik u-sAmtML U iJiillÚ-ü! ití Ili Csak a legjobbat nézd! A legfrissebb szám tartalmából: Címlapsztárunk Schell Judit Összeállítás a legnézettebb showműsorokból Előfizetés a 06 (1) 488>55-88-as telefonszámon a szórakozás garantálva... Keresse szombaton