Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-20 / 17. szám

5 2007. JANUÁR 20.. SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Méhkerék, megrendelik. Te­' lektulajdonosok életét teszi könnyebbé a méhkeréki önkor­mányzat azáltal, hogy a Köztár­saság utca meghosszabbítása érdekében az ingatlan-nyilván­tartási átvezetéshez szükséges megosztási vázrajzot megrendeli a Gyulai Földhivataltól. így a ka­taszteri nyilvántartás szerint is úttá minősülhet a ma még ma­gántulajdonban levő földterület. Mezőberény. érdeklődés. A Kereskedelmi és Hitelbank ér­tesítette a polgármesteri hivatalt, hogy hároméves fejlesztési terve alapján bankfiókot kíván létesí­teni Mezőberényben. A pénzinté­zet szakemberei keresik, hogy hol lehetne megfelelő épületet bérelni, esetleg egy építkezés­hez társulni. Orosháza. SIKER. Az evangéli­kus gyülekezet levéltára sikeres évet zárt 2006-ban. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatain több mint kétmillió forint támogatást nyert mikrofilmezésre, mikrofilm­olvasó és -másoló berendezé­sekre, valamint levéltári segédlet készíttetésére. Sarkad. MEGFIZETIK. A képvise­lő-testület közelmúltbeli ülésén a városatyák úgy határoztak, mi­szerint a Sarkadi Polgári Védelmi Igazgatási Társulás részére a ko­rábban megállapított tagdíjon felül újabb összeget fizetnek. Eszerint a város a társulás részé­re évenként 50 forint/lakos ösz- szeget fizet tagdíjként. Szarvas, pótszilveszter. Idén is megtartotta hagyomá­nyos, pótszilveszteri összejövetel­ét Szarvas Város Barátainak Kö­re. Az eseményen összegezték az elmúlt év eredményeit. A civil szervezet 2007-ben jeles évfor­dulóra, alapításának negyedszá­zados évfordulójára készül. Szeghalom. EMELÉSEK. Szeg­halmon januártól változtak a he­lyi autóbusz-közlekedés viteldíjai. A menetjegyért 114 forintot (102 helyett), a felnőtt bérletért 2700 forintot (2500 helyett), a tanuló- és nyugdíjasbérletért 790 forin­tot (670 helyett) kell fizetni. VéSZtŐ. SZELEKTÍV. Nagy gon­dot fordítanak Vésztőn a szelek­tív hulladékgyűjtésre. A sárréti városban jelenleg már 14 sze­lektív hulladékgyűjtő sziget mű­ködik, ahol díjmentesen helyez- , hetik el a vésztőiek a felesleges­sé vált dolgaikat. Beszédtanár a nyelvünkről magyar kultúra Nem mindegy, hogy mit adunk tovább az utódainknak A hölgy a szőnyegboltban olyan csinos volt, mint akit a divatlapból húztak elő. Tökéletes smink, me­nő manikűrözés, ruházat a legutolsó divat szerint. Aztán megszólalt... Magyar Mária „Csak aztat akarom kérdezni, hogy nem-e lehetne égy mási­kat, mert ez olyan lájtos...” Per­sze nem tudhatta, hogy éppen egy beszédtanár áll mellette, aki a nevezett mondatot azonnal el­raktározta fejében, hogy tanítvá­nyainak „antipéldaként” előter­jeszthesse. Nagy Gyula nyugdí­jas iskolaigazgató, beszédtanár, logopédus 1978 óta oktatja a bé­késcsabai színészeket a helyes és szép magyar beszédre, újab­ban pedig a színinövendékek lo­gopédiai problémáit foltozgatja. A Békéscsaba Kiváló Pedagógu­sa elismerésben részesült be­szédtanárral a közelgő magyar kultúra napja alkalmából a ma­gyar nyelvhasználat változásai­ról, az anyanyelvi értékeink megőrzéséről beszélgettünk.- A nyelv folyamatosan válto­zik, befogadtunk már tatár és tö­rök szavakat, manapság éppen „anglománok” vagyunk — mondta. - Ez rendjén is van, hi­szen az új szavak, kifejezések gazdagítják nyelvünket. A baj inkább a nyelvhasználattal van, amit a szőnyegboltos példával is szoktam illusztrálni a tanítvá­nyaimnak. Én nem tartom ká­rosnak a televíziózást vagy az zás, s nyilván nem mindegy, mit „másol le” a gyerek. A példaké­peknek óriási szerepe van az utódok életében, ebből követke­zik, hogy a nyelvhasználat terü­letén sem kicsi a felnőttek fele­lőssége. Azoké pedig különösen nagy, akik eldöntik, ki és milyen műsorral kerülhet közönség elé. Itt elsősorban a televízióra gon­dolok. A kor előreha­ladtával aztán már egyre inkább nő az egyén felelőssége is, hiszen ő dönt, mi­vel tölti meg a saját idejét. Sajnos, a társa­dalmi tendenciák sem hatnak mindig kedvező­en a magyar kultúrára. A politikusok egymásnak fe­szülése, a társadalomban lezajló zavargások elvonják a figyelmet meg az időt is attól, hogy többet beszélhessünk Gárdonyiról vagy Jókairól. Ezért aztán minden em­bernek, aki ehelyett a magyar kultúra megőrzésén, népszerűsí­tésén munkálkodik, nagy tiszte­lője vagyok. Mindemellett a logopédus be­szédtanár elmondta, számára az az igazi érték, ha valaki ember­nek, társnak tekinti beszélge­tőpartnerét, hiszen így könnyebben és rövidebb idő alatt jutnak kompro­misszumra. Ez pedig azt is jelentheti, hogy több idő és energia maradna a vi­lág által is nagyra becsült magyar kultúra megis­merésére, őrzésére, to­vábbadására. internetezést, hiszen korunkhoz tartozik, kellenek, haszno­sak, ám de nem mindegy, mit „fo­gyasztunk” belő­lük. Azt pedig min­den szülőnek és pe­dagógusnak tudnia kell, hogy a beszédfej­lődés alapja az után­Nagy Gyula: „A világ- kultúra értékként tartja számon a magyar kultúrát. Vigyáznunk kell tehát rá, hogy le­gyen mit átadni utódainknak." A jó színésznek ismernie, alkalmaznia kell a magyar nyelvhasználat számtalan titkát és fortélyát A színpadi beszéd tanítása spe­ciális feladat - mondja Nagy Gyula -, ugyanis alapvetően különbözik a köznapi beszéd­től. A mindennapokon az em­ber saját gondolatait közvetíti, míg a pódiumon a mások által megírtakat Utóbbi esetben nem engedhető meg sem a pongyola­ság, sem a pontatlanság, rá- ■ adásul a köz\'etítőnek ki kell fe­jeznie a szerző szándékát, mon­danivalóját. Annak, aki arra vállalkozik, hogy a színihall­gatóknak helyes beszédet oktas­son, legalább háromféle isme retre van szüksége: logopédiai, beszédtechnikai tudásra, és ar­ra, hogy ismetje a művészeti be A Vértestvérek musical sikeréhez hozzájárult a szép színészi beszéd is. szed sajátosságait Nagyon sok fortélya van annak, hogy vala­kiből tökéletesen beszélő szín­művész váljék. Csak néhány példa- komoly dolgokat csak mély hangfekvéssel, humort csak felső regiszterben lehet elő­adni Típushiba, hogy az elsős hallgatók nem tudják- a ma­gyar nyelv elöl hangsúlyos, és sajátos dallamíve van. Ugyan­azt a mondatot - szándékunk szerint - többféleképpen is el le hét mondani Súlyos vétek, ha egy színész elharapja a mondat­véget, artikulációja, hangja olyan legyen, hogy beszédét ugyanúgy hallják a kakasülőn is, mint az első sorban. I > ­MEGKÉRDEZTÜK Mit gondolnak a tandíjról? SZŰCS ILDIKÓ, BÉKÉSCSABAI FŐISKOLÁS: — Hallottam arról, hogy hamarosan kötelező lesz tan­díjat fizetni, bár nem isme­rem a rendelkezés minden egyes apró részletét. Ben­nünket ugyan még nem érin­tenek az intézkedések, ám nem tartom kizártnak, hogy valaki ezért nem megy majd főiskolára, egyetemre. Fél­évente százezer forintot nem lehet úgy előteremteni, hogy az ne a tanulás rovására menjen. VARGA ADRIENN, BÉKÉSCSA­BAI FŐISKOLÁS:- Olyan komoly terhet raknak a jövő főiskolásainak és persze családjuknak a vál­lára, amelyet azok csak na­gyon nehezen bírnak majd el. Meglátásom szerint pár év múlva kevesebben tanul­nak a felsőoktatásban, hi­szen így már szinte minden­kinek fizetnie kell. Lényegé­ben olyan lesz a helyzetük, mint a jelenlegi költségtérí­téses hallgatóknak. RÁFI PÉTER, GYULAI ÓRAADÓ TANÁR: — Ha már fizetni kell a köz­szolgáltatásokért, akkor a tandíj sem lóghat ki a sorból. Persze nem arra gondolok, hogy a diákokat sanyargatni kell, hanem arra, hogy a fel­készült apparátussal rendel­kező önkormányzatok dönt­sék el, ki jogosult támogatás­ra, így akár tandíjcsökken­tésre is. Szerintem így a ténylegesen rászorulók is jobban járhatnak. ■ Cs. Á. Új otthont teremtenének a fogyatékkal élőknek Többek között egy nyolcvan­milliós, új lakóotthon építésé­nek szándékáról döntött csü­törtöki ülésén a gyulai kistér­ség hat település képviselőjé­ből álló tanácsa. Pluhár László eleki polgármes­ter, a társulás el­nöke elmondta la­punknak, hogy a bent lakásra ter­vezett otthont Gyulán építenék fel, amit a he­lyi önkormányzat egy telek át­engedésével segítene. Össze­sen 80 millió forintos támoga­tást igényelnek pályázati for­rásból, bővítve a térségben a fo­gyatékkal élők lehetőségeit. Az ülésen szó volt a már sok ■ A stratégiai program elsősorban a gyulai turisztika megerősí­tését tűzi ki célul. vitát kiváltott, szűk kereteket szabó közmunkapályázatról is: e kistérségből összesen 24 je­lentkező férhet a keretbe. Mindezeken túl a többség négy igen, valamint egy-egy tar­tózkodás és nem szavazattal hitet tett a majdani uni­ós forrásokra épít­kezni kívánó, úgy­nevezett „zászlós­hajó” projekt mellett. Ez a stra­tégiai program mindenekelőtt a gyulai turisztika megerősíté­sét tűzi ki célul, majd ezt köve­tően javítanák a kistérség többi településének a lehetőségeit, kapcsolódva a fürdővárosi fej­lesztésekhez. ■ Cs. A. Nem csak megszólításuk szerint mesterek oklevél Kozmetikusokat és gázkészülék-szerelőket köszöntöttek Mesterlevelet vehetett át hat­vanöt szakember tegnap Békés­csabán. A városháza dísztermé­ben tizenhárom kozmetikus, negyven gázvezeték- és gázké­szülék-szerelő és tizenkét gáz- és olaj tüzelőberendezés-szere­lő kapott oklevelet a Békés Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­marától. Miholecz Ildikó szak­képzési referens elmondta: azok jelentkezhettek a tanfo­lyamra, akik legalább öt éve a szakmájukban dolgoznak. t Akik újra iskolapadba ültek, el- | méleti és gyakorlati képzésen | is részt vettek, majd vizsgáz- g tak. Vállalkozásismeretet és pe- | dagógiát is tanultak a jelentke- = zők. Mindenki másért kezdte el László István 1986 óta szerel gázkészülékeket, 11 éve vállalkozó. a tanfolyamot: van, aki tanulók­kal szeretne foglalkozni, van, aki a vállalkozásismereteit bő­vítette 120-140 óra alatt. Lász­ló István gázszerelő elsősorban a gyakorlati oktatás miatt je­lentkezett.- Egy-két napos továbbkép­zést szoktak tartani a kazán­gyártó cégek, de ilyen átfogó is­meretanyagot nem lehet né­hány óra alatt átadni - mondta a gázkészülék-szerelő, aki 1986 óta dolgozik a szakmában és 11 éve vállalkozó. Mint hangsú­lyozta, nincs oka panaszra, sze­reti a munkáját. Ráadásul most talán a szolgáltatási szektor az egyetlen, amelyből viszonylag jól meg lehet élni. ■ F. G. K.

Next

/
Thumbnails
Contents