Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-19 / 16. szám
2007. JANUÁR 19., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 15 mmmmmmsm Dél-alföldi női kézilabda-rangadó péntek este a Vásárhellyel A női kézilabda NB I-ben pénteken 18 órakor a Békéscsabai Előre NK csapata a tabella nyolcadik helyén álló Hódmezővásárhelyt fogadja a városi sport- csarnokban. Rapatyi Tamás, a csabaiak vezetőedzője: - Hazai környezetben két hete a csapat az EHF-kupa győztese, a Ferencváros ellen is megmutatta az erejét, mindez azt jelenti, hogy itthon egyre magabiztosabb a gárda. A bajnokságban a legjobb nyolc közé jutásra pá■ A két pont megszerzésében bíznak a lila-fehérek. lyázó Vásárhely ellen jó mérkőzést várunk, amelyen szeretnénk begyűjteni a két pontot. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a vásárhelyiek legutóbb tizenkét góllal nyertek a Makó ellen. Sajnos Hajdú Lívia térdsérülést szenvedett egy edzésen, szerencsére nem kell műteni, így várhatóan egy hónap múlva számíthatunk rá. Az elmúlt napokban többen vizsgáztak a csapatból, így kevesebb edzésen vettek részt. Néhányan kisebb betegséggel bajlódtak az elmúlt időszakban, de a pénteki összecsapásra valamennyien a csapat rendelkezésére állnak. A mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében a két szurkolótábort elválasztják, ezért kérik, hogy a csabai szurkolók a város felőli bejáraton, míg a vendég drukkerek a B oldali bejáraton menjenek be a ohmokba. ■ V. L. A kicsik remekül harcoltak gyerekfoci Megkezdődött a fiatalok Télikupa-sorozata Csabán A hét végén két helyszínen, a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban és a Mester Csarnokban kezdődött meg all. Téli kupa nemzetközi gyermek- labdarúgó-torna sorozata. A Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC szervezésében zajló esemény négy hétvégén ad programot a fiataloknak, összesen 12 évfolyam számára biztosít versenyzési lehetőséget a holtszezonban. E hét végén az 1989, az 1991 és 1993-ban születettek mérkőztek meg egymással. A legidősebb korcsoportban szegedi aranyérem született, míg a ’Öleseknél a lágymányosiak nyertek. A hazaiak közül Gyura István ’93-asai örülhettek elsőségnek, ugyanakkor két békéscsabai ezüst- és két bronzérem is született a kiegyenlített mezőnyben. Végeredmények. 1989 után születettek: 1. Tisza Volán, Szeged, 2. Békéscsaba Utánpótlásnevelő FC, 3. Békéscsaba 1912 Előre SE, 6. Gyula. Különdíjasok. A torna legjobb kapusa: Baji Renátó és Czirják Tamás (mindkettő Tisza Volán, Szeged). A torna legjobb védőjátékosa: Nagy Gergő (Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC) és Fülöp Attila (Tisza Volán, Szeged). A f torna legjobb mezőnyjátékosa: | Mancsek Lajos .(Békéscsaba ? Utánpótlás-nevelőyFC). A torna I gólkirálya: Mittnacht Tibor (BéA sötét mezes csabaiak sikeres harca az Újbuda együttesével. késcsaba Utánpótlás-nevelő FC) 14 góllal. A torna legjobb hazai játékosa: Telek Balázs. 1991 után születettek: 1. Újbuda LTC, 2. Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC, 3. Békéscsaba 1912 Előre SE. Különdíjasok. A torna legjobb kapusa: Bozsó Antal (Békéscsaba 1912 Előre SE). A torna legjobb védőjátékosa: Gurbán Roland (Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC). A torna legjobb mezőnyjátékosa: Margitics Andor (Újbuda LTC). A torna gólkirálya: Kmetz Balázs (Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC) 8 góllal. A torna legjobb hazai játékosa: Szigeti Attila és Potocska Péter. 1993 után születettek: 1. Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC, 2. Tisza Volán, Szeged, 3. Békéscsaba 1912 Előre SE. Különdíjasok. A torna legjobb kapusa: Papp Marcell (Tisza Volán, Szeged). A torna legjobb védőjátékosa: Batik Bence (Tisza Volán, Szeged) és Kovács Gergő (Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC). A torna legjobb mezőnyjátékosa: Nagy Gergő és Styecz Milán (mindkettő Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC). A torna gólkirálya: Zimermann Zoltán (Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC) 10 góllal. A torna legjobb hazai játékosa: Hudák Martin és Nagy Richárd. A következő hétvégére, a január 20—21-ei játéknapra három évfolyamban 28 csapat nevezett. A helyszínek: városi sportcsarnok, Mester Csarnok, Tessedik-főiskola sportcsarnoka. ■ Valamennyi labdarúgónak be kell állnia a sorba megyei labdarúgó-bajnokság Vésztőn tavasszal szeretnék behozni a korábbi jelentős lemaradást Aki picit is szurkol a vésztői labdarúgócsapatnak, az őszi, enyhén szólva sem fényes szereplés láttán bizony mélységesen csalódott. Gajdács Pál A gyenge kezdés után a hatodik fordulóban érkezett Zsombok Attila edző sem tudott csodát tenni, így a tavaszt a kieső tizenötödik helyről várja a megyei első osztályú együttes. A vezetők is többre taksálták a társulatot, a nyáron még úgy látták, az első nyolc helyek valamelyikére befuthat a gárda. A kezdeti sikertelenséget látva módosítottak is a terveken, már a nyolcadik-tizedik pozíciók valamelyikének megszerzésével is elégedettek lettek volna. Zsombok Attila edző úgy látta, hogy a kapus Kiss István és Keresztesi János távozásával nagy űrt hagyott maga után. Békéscsabáról érkezett ugyan Pribojszki és Hajdú Viktor, Okányból Lázár Sándor, Szeghalomból Vígh és Schultz, de egyikük sem tudta megváltani a világot.- Az első öt fordulóban összekapart két pont már intő jel volt, a vezetők ekkor hívtak Hanyecz János megüresedett helyére - mondta a korábban Gyomendrődön is edzősködő Zsombok Attila. - Elsősorban a védelmet igyekeztünk megerősíteni. Visszatért a régi kapus, Pozsgai is, de sajnos ő is csak szükségmegoldást jelentett. Elkezdtünk bizakodni, mivel a négy meccsen pontokat szereztünk. Azt hittük, elmozdultunk a holtpontról, de csalódnunk kellett, mert ezután négy mérkőzésen még gólt sem rúgtunk. A tréner szerint nem volt egységes a csapat, a korábban oly gólérzékeny Szántó-Bakos duó összesen csak hat találatig jutott. Edzésre érdekes módon jobbára csak a vidéki játékosok jártak, a vésztőiek csak alig-alig, nem küzdöttek igazán a csapatért Bakos Vésztőn már nem szaporíthatja góljai számát, ugyanis Kaszaperre teszi át a székhelyét. Úgy fest, hogy az ősszel Füzesgyarmaton szolgáló Botyánszki, Gilik kettős a Zsombok-csapat- ban folytatja, de tárgyalnak a tarhosi Kohut kapussal is. — Akik nem állnak be a sorba, azokra nem számítok — jelentette ki a szakember. A tizenhat vésztői találatból .Pribojszki ötöt, Bakos négyet, Szántó kettőt, Lázár, Litauszki, Turbucz, Jánosi és Papp Zsolt egyet-egyet vállalt. Négy korosztályból háromban Békés megyei csapat győzött Medgyesen Az ismert labdarúgó-szakember, Sári Ferenc emlékének állítva második alkalommal rendeztek gyermeklabdarúgó-tor- nát Medgyesegyházán. Idén új belépőként a Sándorfalva, a Szatymaz, a Gyulai 5. Számú Általános és Sportiskola, valamint a Szarvas szállt be a küzdelmekbe a négy korosztályt felvonultató tornán. A Sári-em- léktorna 30 csapat mintegy 350 gyermekfocistáját mozgatta meg. 1992-Es születésűek. Végeredmény: 1. Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC, 2. Gyulai 5. Számú Általános és Sportiskola, 3. Sarkadi Kinizsi. Különdíjasok. Legjobb kapus: Hegyi Tibor (regionális válogatott). Legjobb játékos: Hegedűs Mihály (gyulai 5-ös isk.). Gólkirály: Budás Gergő (Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC) 9 találattal. Legjobb hazai játékos: Plástyik András. ■ Sári Ferenc edző neve fogalom volt mindig is, remek munkát végzett Békés megyében, emlékét egy rangos tornával őrzik. 1994-ES SZÜLETÉSŰEK. Végeredmény: 1. Rendőr TE, Szeged, 2. Orosháza FC, 3. Szeghalom. Különdíjasok. Legjobb kapus: Mészáros László (Rendőr TE). Legjobb játékos: Kovács Péter (Mezőkovácsháza). Gólkirály: Mészáros Máté (Szeghalom) 7 találattal. Legjobb hazai játékos: Hojcska Dávid. 1996-os születésűek. Végeredmény: 1. Szarvasi FC, 2. Orosháza FC, 3. Szeghalom. Különdíjasok. Legjobb kapus: Hargel Rijád (Medgyesegyhá- za). Legjobb játékos: Bozsó Milán (Orosháza FC). Gólkirály: Zima Dániel (Szarvas) 5 találattal. Legjobb hazai játékos: Katona György. A torna egyedüli leány labdarúgója: Vidove- nyecz Anna. 1998-as születésűek. Végeredmény: 1. Orosháza FC, 2. Med- gyesegyháza, 3. Hódmezővásárhely. Legjobb kapus: Kiss Norman (Hódmezővásárhely). Legjobb játékos: Zvolenszki Attila (Orosháza FC). Gólkirály: Kincses Hunor (Szeghalom) 6 találattal. Legjobb hazai játékos: Bojtos András. ■ G. P. SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Békéscsabai Előre NK—Hódmezővásárhely, női, Békéscsaba, városi sport- csarnok, 18.00. KOSÁRLABDA NB II. Szentes-Békéscsabai KK, férfi, 19.30. Nagykörös-Gyulai Color KC, férfi, 16.00. SZTE-Szedeák- ' Mezőberényi SSE, férfi, 19.00. SZOMBAT GYERMEKFOCI. 11. Téli torna gyermeklabdarúgó-toma 1990, 1992, 1994-es korosztály, Békéscsaba, városi sportcsarnok, Mester Csarnok, Tessedik főiskola, 10.00. 14. Farsang-kupa, 1994-95-ös korosztály, Mező- berény, Molnár Miklós Sport- csarnok, 8.00. KOSÁRLABDA. NB H. Nyíregyházi Főiskola-Mezőberényi SSE, női, 12.30. Nyíregyházi Főiskola-Békési ÁFÉSZ SE, női, 11.00. Újfehértó—Mezőberényi SSE, női, 18.00. Újfehértó- Békési ÁFÉSZ SE, női, 14.15. LABDARÚGÁS. Láza János-em- léktoma, Békéscsaba, műfüves pálya. Békéscsaba 1912 Előre SE- Orosháza FC, 9.30, Bp. Honvéd- Kecskemét, 11.30. A 3. helyért, 14.00. Az első helyért, 15.45. RÖPLABDA. Békés megyei nyűt amatőrbajnokság, férfi, Sarkad, 9.00, női, Telekgerendás, 9.00. SAKK. Békés megyei csapat- bajnokság. A párosítás: Mező- berény II.-Battonya, Dévavá- nya-Gyula, Békés II.-Gádoros, Mezőberény I.-Orosháza, Békés I.-Szarvas. A mérkőzések 9 órakor kezdődnek. TEREMFOCI. Kondor-kupa felkészülési teremtorna, Kondoros, sportcsarnok, 10.00. BaJól szurkoltak a kézilabda-mérkőzésen Újabb két Előre-drukker vehette át a Békéscsaba 1912 Előre Kft, a Békés Megyei Hírlap és a beol.hu A meccs drukkere játékának díjait Háló Ferenc a tavalyi utolsó, Malkócs Sándor az idei első mérkőzésen bizonyult a leglelkesebb szurkolónak - legalábbis a netezők szavazatai alapján. Az internetes játék győztese a napokban vehette át a díjat Varga Ottótól, a lapunk fő- szerkesztőjétől. rátáink emlékére, kispályás labdarúgótorna, Csanádapáca, 14.00. Sárréti kispályás bajnokság, Szeghalom, 14.00, Füzesgyarmat, 14.00. Okány községi teremlabdarúgó-baj nokság, Okány, 14.00. Községi teremlabdarúgó-bajnokság, Sar- kadkeresztúr, 14.00. Téli kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság, Békéscsaba, 2-es iskola, 9.00. Téli kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság, Csorvás, 12.10. Mezőhegyes-kupa teremlabdarúgó-bajnokság, Mezőhegyes, 9.00. Városi bajnokság, B csoport, Gyomaendrőd, 14.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Békés megyei újonc egyéni és párosbajnokság, Orosháza, Fürdő utca, 9.00. GYERMEKFOCI. 11. Téli torna gyermeklab- darúgó-toma 1990, 1992, 1994-es korosztály, Békéscsaba, városi sportcsarnok, Tessedik főiskola, Mester Csarnok, 8.00. KOSÁRLABDA NB H. Hódmezővásárhelyi Kosársuli-Békési SZSK, férfi, 17.00. Békési ÁFÉSZ SE-Mezőberényi SSE, női, Nyíregyháza, 9.00. TEREMFOCI. Vigyi- kán János- emléktoma, Elek, 14.00. Vek-" tor-kupa Békés városi klspá- I lyás labdarúgó-bajnokság, Békés, városi sportcsarnok, 9.00. Terem-kupa, Mezőberény, jya| WW Molnár Miklós Sport- Jgj csarnok, 9.00. Ecker József-emléktoma, Újkígyós, 9.00. Városi bajnokság, Sarkad, 8.00. Téli kupa városi teremlabdarúgóbajnokság, Békéscsaba, 2-es iskola, 9.00. Téli kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság, Csorvás, 10.00. Mezőhegyes-kupa teremlabdarúgó-bajnokság, Mezőhegyes, 9.00. Városi bajnokság, A csoport, Gyomaendrőd, 14.00. A hosszú hétvégén kilenc mérkőzést Játszanak a Békés megyei NB ll-es férfi és női kosárlabdaklubok csapatai.