Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-19 / 16. szám
2007. JANUÁR 19., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Syomaendrőd. A Katona József Művelődési Központban hétfőn 17 órától nyílik kiállítás B. Molnár Zsuzsanna alkotásaiból. Gyula. Kultúra kávéház címmel rendeznek zenés irodalmi estet január 22-én 18 órától az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Mezőberény. Január 26-án 17 órától ünnepi műsorral várják az érdeklődőket a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A „Himnusz" című kiállítás január 22. és február 3. között látható. Orosháza. A magyar kultúra napja tiszteletére a Petőfi Művelődési Központban január 22-én 16 óra 30 perctől fotókiállítás nyílik Út- széli szoborok, keresztek címmel. 17 órától városi elismeréseket adnak át, majd Zorbas Claudia hegedűhangversenyét hallgathatja mega közönség. 23-án 17 órától könyvbemutató kezdődik, 19 órakor a pódiumesték keretében Tolnay Klári színművész emlékét idézik meg. 29-én 16 óra 30 perctől táncházba várják a gyerekeket a művelődési házba. Sarkad. Hétfőn 9 órától Kazinczy szépkiejtési versenyt rendeznek a városi könyvtárban. Szeghalom. A Szeghalmi Műve- i lődési, Sport- és Szabadidőközpont Tildy utcai épületének előadótermében január 22-én 16 órától vasúttörténeti kiállítás nyílik. A kiállítás helyszínén január 24-én és 25-én 9-18 óra között működő terepasztal várja az érdeklődőket. Vésztő, a vésztői Sinka István Művelődési Központbatvholnap 15 órakor kiállítás nyílik a térségben működő civil szervezetek népművészeinek alkotásaiból. Fél órával később a Kiss Bálint Református Általános Iskola pedagógusai, a művészeti iskola pedagógusai, a Gyulai Kamara Fúvós Együttes és a Szabó Pál Általános Iskola pedagógusai adnak műsort. Az irodalmi est 17 órakor kezdődik. Zárásként 21 órától három amatőr együttes, a Kiez, a Matter of course és a Súly koncertezik. Újkígyós. Kölcsey Himnuszának ihletőiről tart előadást Kuncz László hétfőn 18 órakor az újkígyósi Petőfi Sándor Művelődési Ház konferenciatermében. A többek között „A Magyar Művészetért” díjjal is kitüntetett művészt Büki Richárd kíséri gitáron. Gázolajban úszott a ház gyújtogatás A tulajdonos édesanyja valamilyen bosszúra gondolt A nagykamarás! házakat felgyújtó tettes a tűzvizsgálók szerint alapos munkát végzett, hiszen még a fiókokat is csordultig töltötte gázolajjal. Szerteszét szálló, vékony libatollfelhő és átható gázolajszag fogadta tegnap azokat, akik a nagy- kamarási Kossuth utcában sétáltak. Csütörtökön hajnalban egyelőre ismeretlen tettes két lakóházat gyújtott fel a faluban. Molnár Pál Márton- Valamivel egy óra előtt kaptuk a riasztást, hogy két lakóház lángokban áll a településen. A helyszínre érkező kollégák rövid idő alatt megfékezték a tüzet — tájékoztatta lapunkat telefonon Szűcs István alezredes, a mezőkovácsházi tűzoltók parancsnoka.- Alapos munkát végzett a tettes vágy a tettesek. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy szándékos gyújtogatás történt. Az épületek környékén ugyanis üres, gázolaj tárolására alkalmas kannákat találtunk. Ezenkívül mindkét házban az összes szobát végiglocsolták gázolajjal, a legtöbb helyen még a fiókokat is kihúzták és megtöltötték az éghető anyaggal. Két szobában pedig a mennyezetet öntözték meg — meséli a kiérkezésünkkor éppen helyszínelést végző Cse- lényi Péter alezredes, tűzvizs- gáló. A szakember elmondta, az egyik házból — a tűzoltók gyorsaságának köszönhetően — sikerült két gázpalackot is kimenekíteni.- Szerencsére egyik palack sem robbant fel. A tűzoltók jó munkát végeztek, bár az egyik épület teljesen kiégett, a másikban csak a tetőszerkezet és egy ágy esett a lángok martalékául. A leégett házban egyébként feltehetőleg dunnákat és tolipárnákat tárolt a tulajdonos - adott választ a mindent beborító tolifelhő okára az alezredes. Kollégája, Krisztof György főhadnagy hozzátette: évente 250 tűzhöz riasztják őket, ebből- A gyújtogatást választó tetteseket rongálás miatt lehet bíróság elé állítani Ha azonban a tűz továbbterjed, akkor az eset körülményeinek vizsgálatakor már felmerülhet közveszély okozása is. Ez sokkal súlyosabb büntetést von maga után- beszélt a lehetséges következményekről Szombati Andrea. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: évente átlagosan húsz ki- sebbnagyobb szándékos gyújtogatással kapcsolatos ügyük van.- Volt már, hogy egy ház kapuját gyújtotta fel valaki, de az is előfordult, hogy több lakóházat veszélyeztettet az elkövető- ecsetelte az esetek sokszínűségét Szombati Andrea. Évente körülbelül húszán próbálkoznak gyújtogatással^ 150-szer kell ténylegesen is megküzdeniük a lángokkal. A másfélszáz esetből 6-7 alkalommal találkoznak olyan szándékos gyújtogatással, mint Nagykamaráson.- Az egész gyújtogatás során közösen dolgoztunk a rendőrökkel. A bűncselekmény egyértelmű, ezért a továbbiakban ők foglalkoznak majd az üggyel - mondta a fiatal főhadnagy. A rendőrségi jelentésből kiderül, hogy a két ház tulajdonosa egy nagykamarási férfi, aki jelenleg Békéscsabán él. A bűntény pillanatában sem tartózkodott otthonában. — Szerencse, hogy senki sem sérült meg. A fiam, mivel mezőgazdasággal foglalkozik, csak nyáron lakik itt, télen mindkét ház üresen áll. A férjem naponta átjár, megeteti az állatokat. Semmi rendkívülit nem tapasztalt. Még csak ötletem sincs, hogy ki bánhatott így el velünk, bár én bosszúra gyanakszom. Negyvenkét éve keményen dolgozunk, és akkor egy ilyen szörnyűség mindent tönkre tesz - mesélte köny- nyes szemmel, szipogva a sértett szomszéd utcában lakó édesanyja. 5 Járnak-e bálokba? SZÉKÁCS NOÉMI, OROSHÁZI ELADÓ: — A farsangi bálokat rendszeresen látogatom. Vannak kisebb testvéreim, akiknek még jelmezeket is készítek. Az iskolai mulatságok egyikén az afrikai táncos szoknya volt a legnépszerűbb. Jártam már szüreti bálokban is Köröstarcsán és Balaton- bogláron. Nagy eszem-iszom jellemezte ezeket az alkalmakat. Volt már rajtam dekoratív báli ruha, remekül éreztem benne magamat. SZŰCS LÁSZLÓ, OROSHÁZI VÁLLALKOZÓ:- Hiányzik az igazi, báli hangulat a városunkból. Az Alföldben rendszeres báli vendégek voltunk a feleségemmel. Egy sportcsarnok nem adja vissza a régi, minden termében zsongó, vidám mulatság érzését. Manapság vannak kisebb vadász-, horgászbálok, de ezek inkább egyszerű vacsorák, ahol jókat lehet beszélgetni. MOLNÁR EMESE, BÉKÉSCSABAI, EGYESÜLETI IRODAVEZETŐ:- A bálok látogatói vagyunk mi is. Békésen a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének és a csabai polgári bálnak az idei programját se akarjuk kihagyni. Mindenütt nagyon jól érezzük magunkat. Az álmom is valóra válik, hamarosan elkészül az a magyaros ruha, amire any- nyira vágytam. Egyedi darab. Eddig fekete kisestélyiben jelentem meg ezeken az alkalmi rendezvényeken. ■ Cs. I. Gáz! A panaszos úgy véli, már a semmiért is fizetnie kell követelés A szolgáltató jogosnak tartja igényét, szerintük az ügyfelek nagyon sok esetben nem elég tájékozottak Leszerelték a nyomásszabályozót és a bekötőcsonkot is, mégis alapdíjfizetésre kötelezi a Dégáz az eleki Burján Mihályt. A szolgáltató viszont azt hangsúlyozza, hogy ők megfelelően jártak el. Csiszár Áron Három hónapra 195 ezer forintot követel a Dégáz egyik eleki ügyfelétől egy immár másfél évesre nyúló ügy miatt. Burján Mihály maga sem tagadja, hogy ez az összeg eltörpül az általa a fóliázás után fizetett díjhoz képest. Az eleki nyugdíjas szerint nem is ez a gond.- Még 2005 nyarán a hatvanöt köbméteres óra helyett három kisebbet akartam felszereltetni. A Dégáz emberei kijöttek, leszerelték az órát és a nyomás- szabályozót. A három kisebb órát, ami után kevesebb alapdíjat kell fizetni, mint az egy nagy után, csak három hónappal később tették fel. A szolgáltató mégis követeli rajtam az erre az időszakra vonatkozó alapdíjat, ráadásul a nagyobb óra után — adta elő történetét Burján Mihály. — Megvizsgáltuk az esetet, Az eleki nyugdíjas a minisztériumnál is érdeklődött A fóliázó eleki nyugdíjasnak azóta sem sikerült zöldágra vergődnie a szolgáltatóval, pedig nem sajnálta jó párszor felemelni a telefont, még a gazdasági minisztériumnál is érdeklődött.- Azt mondta nekem az ügyintéző, hogy igazam van, ne adjam fel; a gázszolgáltató mégis azt állítja, ki kell fizetnem a 195 ezer forintot Az én fejembe sem fér: miért fizessek rendelkezésre állási díjat, ha nem álltak a rendelkezésemre? - csóválta a fejét társaságunk jogszerűen, az érvényben levő árrendeletnek megfelelően járt el - reagált megkeresésünkre az Égáz- Dégáz Zrt. kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese. Iváncsics Sándor elmondta: sokszor tapasztalják, hogy a közepes méretű vállalkozások nem ismerik kellő mélységben az árrendeletet. Ebben az ügyfélkörben az alapdíj jelentős összeget képvisel a gázszámlában. A szolgáltató több csatornán keresztül törekszik az ügyfelek tájékoztatására, de emellett a zökkenőmentes együttműködés érdekében szükségük van az ügyfelek körültekintő tájékozódására is. Burján Mihálynak már egy szatyorra való csekke és Irata gyűlt össze. Közveszély okozása miatt is elítélhetik a tetteseket