Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-19 / 16. szám

2007. JANUÁR 19., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 ÜÜ& A húskombinátért a minisztériumból Román Gyuláékhoz igyekszik Perjési Ismét féltik a dolgozók a Gyulai Húskombinátot. A húsos szak- szervezet elnöke, Bezdán lános kezdeményezésére másfél éve dr. Perjési Klára polgármester kerékasztalhoz ültette azokat, akik tehetnek az üzemért. Az időközben országgyűlési képvi­selőnek választott dr. Perjési Klára hétfőn a földművelésügyi ■ A város adófizetési halasztással, szennyvízdíj-csök- kentéssel segít. minisztériumban tárgyalt Maár András államtitkárral és Simon András kabinetvezetővel. ígér­ték, a minisztérium mindent megtesz a Gyulai kolbász már­kanév meg- és kimaradásáért — jelentette be tegnap dr. Perjési Klára. Javasolták, tárgyaljon a Román Gyula nevével fémjelzett húsipari csoporttal. A miniszté­rium terve a nagysúlyúsertés- program felfuttatása is. ■ Sz. M. A tíz település közül ötnek sikerült a lehetetlen A Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium által kiírt közmunka- pályázaton az Orosházi Kistér­ség Többcélú Társulása is jelezte részvételi szándékát. Erről teg­nap döntöttek a polgármesterek. Az előzetes egyeztetéseken kide­rült, hogy a kiírás alapján szűk a foglalkoztathatók köre. Az érin­tett 10 településből csupán Oros­■ A pályázat klasszikus példája annak, mit lehetetlen teljesíteni. háza, Pusztaföldvár, Csorvás, Tótkomlós és Csanádapáca felelt meg a feltételeknek. A vissza nem térítendő támogatás meg­szerzéséről dr. Sztakó József a tegnapi társulási tanácskozás résztvevőinek véleményét úgy összegezte: teljesíthetetlen a pá­lyázat. Akik mégis nyertesei lesznek a támogatásnak, azok március 1-jétől három hónapon át a résztvevőkkel 8 órás munka- viszonyt létesíthetnek. ■ Cs. I. Az elkerülőn csattantak • • baleset Öten sérültek, az egyéves gyermeket az öv mentette meg A Trabant nem adott elsőbbséget az elkerülőn haladó Suzukinak, emiatt következett be a baleset, mely nem az első volt ebben a csomópontban. Újabb baleset történt a Bé­késcsabát elkerülő úton, mégpedig tegnap délelőtt. A Békési úton egy Trabant gépkocsi érkezett, és nem adta meg az elsőbbséget az elkerülőn haladó Suzukinak. A két autó egymásnak csattant, és öt ember sérült meg. Nyemcsok László A baleset kapcsán ismét felme­rült, hogy lesznek-e körforgal­mak az elkerülőn, és ha igen, mi­kor. A Magyar Közlönyben is megjelent, hogy 500 millió forint jut a költségvetésből a Dobozi és a Békési úti csomópontban a kör­forgalmak kialakítására. Pénz te­hát van, a hatóságoknál viszont igazán még arról sem tudnak, hogy ki bonyolítja le majd a beru­házást. Molnár László, Békéscsa­ba egyéni országgyűlési képvise­lője elmondta, a kezdeti sikerte­len tapogatózások után az Útgaz­dálkodási Koordinációs Igazgató­ságnál (ÜKIG) kötött ki. A nem autópályához kötődő útépítése­ket - ilyen a létesítendő két kör­forgalom is - ennek a szervezet­nek kell koordinálnia. A képvise­lő elküldte a tulajdoni lapokat, az érintett területek egyéb adatait, a térképmásolatokat és a légifel­vételeket az UKIG-nak, és kérte, soron kívül írják ki a tervezésre, a kivitelezésre a közbeszerzési eljárásokat..^ ............ A békéscsabai elkerülő úton teg­nap balesetező Trabantban két bélmegyeri nő, egy 64 és egy 30 éves ült, az idősebb hölgy vezet­te a gépkocsit. Úgy tudjuk, rég­óta járt már erre, azóta megvál­tozott a forgalmi rend, és nem fi­gyelt oda. A Suzukiban kondo- rosiak utaztak, három felnőtt és egy egyéves kisgyermek. Szalay Zsolt százados, a bé­késcsabai kapitányság osz­tályvezetője elmondta, a picit bébihordozóban utaztatták és bizton sági övvel rögzítet­ték. Ennek köszön­hető, hogy nem lett súlyosabb a gyermek sérülése. A két kocsi­ban mindenki bekötötte a biz­tonsági övét, így megúszták az ütközést könnyű sérüléssel. A Dobozi úti csomópontban már történtek tragédiák Szalay Zsolt: „Szerencsére mindenki be­kötött bizton­sági övvel utazott.” Szalay Zsolt elmondta, a bé­késcsabai elkerülő út Dobozi úti csomópontjában már tör­téntek halálos tragédiák, a Bé­kési útiban szerencsére még nem. Személyi sérüléses bal­eset azonban több is bekövet­kezett mindkét kereszteződés­ben. Azt már mi tesszük hoz­zá, a különbségek elsősorban abból adódnak, hogy az elke­rülő út első szakaszát, a Gyu­lai úttól a Békési útig 2004 decemberében, míg a máso­dik szakaszt a Békési úttól a Szarvasi útig tavaly október végén adták át ideiglenesen a forgalomnak. Idén áprilisig ez az engedély érvényes. Hozzászólások a Beolról z. K.: Ide nem jár körforga­lom, viszont a Bameválhoz, oda aztán kellett. név nélkül A körforgalom be­kerülési összege kellett a rep­térre, amit nem használnak. Juliska: Megoldanák a prob­lémát, ha a közlekedési mi­niszter járna erre minden­nap. Ha kellene, seperc alatt tönényt is módosítanának. hedgehog: Itt sírtok a nyomo rult kis kereszteződés miatt. Nem tudom, mozdultatok már ki Békéscsabáról? Ka­pásból tudnék Pesten sorolni nem egy olyan kereszteződést, ami ennél sokkal dunább, és jóval többen közlekednek ott. Na és nem is lassabban! ADANi: Az átadás után, ha jól emlékszem egy órán belül megvolt az első baleset. Az­óta volt több is, csak a sze­rencsének köszönhető, hogy súlyosabb nem. A koccaná­sok és a majdnem koccaná­sok viszont mindennaposak. név nélkül: Véleményem sze­rint, aki a körforgalom ellen voksolt, annak még jogsija sincs vagy meg se közelíti azt a kereszteződést. TOVÁBBI HOZZÁSZÓLÁSOK: BEOL.HU A kolbászról jobb hallani Békéscsabával kapcsolat­ban lassan több szó esik az elkerülő úton hiányzó kör­forgalmakról, mint a kol­bászról. Persze, a kolbász miatt nem történik annyi baleset, mint a Dobozi úti és a Békési úti kereszteződések okán. A vita régóta tart ar­ról, hogy elég-e a tábla, a csomópontok óvatosabb megközelítésére felhívó jel­zés, vagy esetleg lámpa, kör­forgalom kell. AHOGY TELT-MÚLT AZ IDŐ, jöt­tek a balesetek, és a szak­emberek is rádöbbentek, a biztonság, az emberéletek érdekében lépni kell. Van abban is igazság, hogy aki autót vezet, annak illik a KRESZ-szel, a jelzőtáblákkal tisztában lennie. Ugyanak­kor az is igaz, hogy ezeknek a csomópontoknak a kiala­kítása enyhén szólva sem sikerült tökéletesre. Nem jött be az a számítás sem, hogy a Békési úton és a Do­bozi úton teljesen lecsökken a forgalom, és emiatt feles­leges a körforgalom. Ilyen forgalomtechnikai elemet ugyanis oda terveznek, ahol a különböző ágakból beér­kező forgalom hasonló nagyságú. ma már kár a múlton me-, rengeni, ugyanis a költség- vetésből félmilliárd forint jut idén a két körforgalom megépítésére. Ez garantált, tehát kezdődhetne a szük­séges terület kisajátítása, a tervezésre, a kivitelezésre a közbeszerzési eljárás miha­marabbi kiírása. Nem lenne jó, ha a körforgalmak létesí­tésének útvesztői után most a bürokrácia útvesztőibe kerülnénk. Az időhúzás mi­att újabb balesetek történ­hetnék. Tehát, kedves illeté­kesek, érdemes mielőbb lépni. És ha meghozzák a szüksé­ges döntéseket, valószínűleg újra többet hallhatunk Bé­késcsabán a kolbászról, mint az elkerülőről, a körforgal­makról és a balesetekről. A vámosok számítottak a dohánydömpingre cigarettacsempészet Három és fél millió forintnyi adót eltitkoltak volna HIRDETÉS QT** EGYET FIZET, KETTŐT VIHET!* Használja ki a sztereohallás nyújtotta előnyöket Tisztább beszédértés, jobb irányhailás, kiváló zajkezelés, kevesebb erősítés szükséges. Előzetes bejelentkezés alapján: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u, 3. fsz. 5. TeL: 06-66/447-971. Ingyenes Információ: 06-80-2044419. *4 kockázatokról ohnssa él a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. AZ AKCIÓ JANUÁR 15-TŐL FEBRUÁR 15-IG TART. Felkészült a MÁV a frontra A vasúttársaság igyekezett fel­készülni arra a helyzetre, amit a Magyarországon átvonuló in­tenzív front okozhat.- Készenlétben állnak azok a munkatársak, akik a helyreállí­tásban dolgoznak. Ezen túl a dízelmozdonyok is rendelke­zésre állnak arra az esetre, hogy egy üzemzavar esetén át­vegyék a villanymozdonyok szerepét, vagy a vonatok továb­bításában segédkezzenek - kaptuk a hírt Kavalecz Imrétől, a társaság szóvivőjétől. A MÁV-nál folyamatos szol­gálatban ügyelnek az elektro­mos rendszerekre, így egy ki­sebb üzemzavar esetén is gyor­san intézkednek. ■ Cs. Á. A román sajtó az ország uniós csatlakozása óta többször foglalkozott a kö­zös határon tapasztalt vá­rakozással, amit a magyar vámosok számlájára írtak. Szőke Margit Márkus András dandártábor­nok, a vám- és pénzügyőrség dél-alföldi régióparancsnoka ezért tegnap a nagylaki határ- átkelőhelyen bemutatót tartott. A magyar vám- és pénzügyőr­ség január elseje óta jövedéki ellenőrzést végez a határon, ez nem gátolhatja a forgalom fo­lyamatos továbbhaladását. Ro­mánia és Bulgária haladékot kért, s kapott az Európai Unió­tól a legkisebb uniós jövedéki adószinthez való emelésre. A cigaretta ott nem drágult, így a román-magyar árkülönbözet miatt várható volt, hogy sokan hoznak be dohányterméket - hangsúlyozta lapunknak Már­kus András. Személyenként 200 szál ciga­rettát lehet behozni adómente­sen. E mennyiség fölött egy do­boz után átlagosan 200 forint adót kell fizetni. Január első 17 napja alatt a régióban összesen 67 esetben jelentettekbe utasok a vámosoknak dohányterméket és kérték az adófizetést. Ők több mint 400 ezer forintot fi­zettek be. Olyanok is akadtak - 244-en -, akik nem jelentették be a magukkal hozott cigarettát, azonban a vámosok megtalál­ták a jövedékiadó-ellenőrzésen. A jogsértés miatt összesen 3 és fél millió forint adót szabtak ki. A be nem jelentett cigaretta­mennyiségnek mintegy fele Bé­kés megyei eset. Márkus András cáfolta a ro­mán sajtóállítást, miszerint ha­társzakaszaikon élelmiszert ko­boztak volna el. Ennek behoza­talát nem korlátozzák. Nagyla­kon elhangzott, ha valaki bizo­nyítékot mutatna be arról, hogy magyar oldalon megszegték az előírást, a felelősségre vonás nem marad el. Roham Nyugat-Európába A régióparancsnok szerint jól működik a januártól be­vezetett új ellenőrzési rend­szer. Az esetleges problémát az okozhatta, hogy január első napjaiban, főként har- madika után nagy utas- és járműforgalmat bonyolítot­tak le a magyarr-román határátkelőhelyeken. Az év végi ünnepek után so­kan utaztak vissza Nyugat- Európába. Az utasok egy­szerre zúdultak az átkelőhe­lyekre, ez okozhatta a vára­kozást, nem pedig a jövedé­ki ellenőrzés. | NYEMCSOK I LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents