Békés Megyei Hírlap, 2007. február (67. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-13 / 11. szám
2007. JANUÁR 13., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Fiataloktól kapott nyaklevest a tótkomlósi alpolgármester Verekedésbe keveredett a tótkomlósi alpolgármester. Fiatalok verték meg - ilyen és ehhez hasonló, szájhagyomány útján terjedő' hírek keringenek a kisvárosban. A rendőrségen nem erősítették meg az információt, hivatalos be- és feljelentés nem érkezett. Megkerestük az érintettet, Takács Ferencet, aki nem titkolta, jutott neki is egy nyakleves. Ahogyan fogalmazott: rossz időben volt rossz helyen. — Az új esztendő hajnalán az egyik szórakozóhelyre betérve kávéztam. A mosdóba menet az ott duhajkodó, kissé spicces fiatalok között kellett elmennem, még rájuk is szóltam, fejezzék be a kultúrálatlan viselkedést. Ahogyan mást, úgy engem is megütöttek. Nem csináltam belőle nagy ügyet, akinek a keze lendült, azóta bocsánatot is kért — summázta a történteket az alpolgármester, aki hallotta a városban terjedő mendemondákat. ■ Cs. I. Holnap is Halálos ütésért három év A napokban Nagyszénáson az egyik ivócimbora agyonverte a másikat, aztán ki is fosztotta. Megtudtuk, a Békés Megyei Bíróságon egy korábbi, battonyai, hasonló ügyben jogerős ítélet született. A vasárnapi lapból megtudhatják, hogy miért csak három év börtönt kapott az elkövető. A hét témája: Gáz van Makón Veszekedés helyett párterápia Horváth Anita, a világ legszebb fürdőruhás lánya Interjú Sass Sylviával és Keleti Andreával Visszaküldték a feladónak ágyszám lista Még vitára sem méltatták = 5 s ~ 5 Munkában a tanács vezetése. Balról jobbra a szegedi Mikó Tivadar alelnök, Zombor Gábor elnök, Domokos László házigazda és Kovács József alelnök. Elmaradt a várt vita, a regionális egészségügyi tanács tagjai visszaküldték a miniszternek az ágy- számcsökkentő javaslatot. Kérdés, jól jártak-e ezzel. Csiszér Áron A szakmaiságot nélkülöző, elfogadhatatlan anyagnak értékelte a túlnyomó többség az egészségügyi miniszter ágyszámokra vonatkozó javaslatát. A Békés megyei kórházi vezetők és intézményfenntartók közül mindenki úgy gondolja: az egészségügyi ellátás jelentős mértékben rosszabbra fordulna a térségben, ha elfogadnák Molnár Lajos egészségügyi miniszter javaslatát. Az aktív ágyszámokat a tárcavezető javaslata olyan radikálisan csökkentené, hogy azzal már a minimális ellátás lehetőségét veszélyeztetnék, ráadásul lakosságarányosan is igen Orosházán az ellátás is veszélybe kerülhet Hosszasan tudta volna sorolni panaszait dr. Gervain Mihály, a megyénkben a legnehezebb helyzetbe hozott orosházi kórház igazgatója.- Tekintsünk el attól, hogy komoly tárgyi tévedések vannak az anyagban. Ezen túl viszont a dokumentum szakmaisága is meg kérdőjelezhető. Nálunk megszűnne a strvkecentrum, a szemészet és a gégészet, így a betegeknek akár hatvan—hetven kilométert is utazniuk kell majd - mondta dr. Gervain Mihály. kedvezőtlen helyzetbe kerülne a Viharsarok e tekintetében. Dr. Szabó Terézia, a megye- székhelyi intézmény főigazgatója többek között azt kifogásolta, hogy megyénkben csak egy súlyponti kórház van. Dr. Kovács József gyulai főigazgató pedig szóvá tette, hogy több esetben már lemondott ágyakat is visszaadna a tárca. Szavait alátámasztotta a szabad demokrata kiskun- félegyházf polgármester, Ficsór József. Elmondta, hogy olyan ágyakat is megkaptak, amiket nem kértek, így fizikailag már nem is tudnák ■ A felszólalók szinte egyike sem mulasztotta el, hogy megjegyezze: ez a javaslat elfogadhatatlan számukra. ezeket elhelyezni a kórház területén. Azt a felszólalók szinte mindegyike megjegyezte, hogy ez a javaslat elfogadhatatlan számukra. Mindenki észérvekkel tudta megindokolni, miért van szüksége több ágyra. így nehéz lett volna elképzelni, hogy bárki is le tudott volna mondani más javára bármiről. Mielőtt a szót kérő és a minisztérium elképzelései mellett kiálló dr. Perjési Klára szocialista országgyűlési képviselő felszólalását követően a politikai szócsaták kerültek volna előtérbe, dr. Zombor Gábor elnök szavazásra bocsátotta a tervezetet. A testület tagjai végül Nógrádi Zoltán, a Csongrád megyei képviselő-testület tanácsnoka javaslatára majdnem egyhangúan küldték vissza az egészségügyi tárcának az elképzeléseket.- Komoly támogatottsággal rendelkező döntés született, amellyel a miniszter keretszámait elutasították a tanács tagjai. Tudomásom szerint az országban ez volt az első ilyen, Regionális Egészségügyi Tanács által meghozott döntés - fejtette ki Zombor Gábor, a RET elnöke, Kecskemét jobboldali polgármestere. A Bács-Kiskun megyei kórház egykori főigazgatója hangsúlyozta, hogy új javaslatot várnak a minisztertől, akinek persze jogában áll ezt nem megtenni. Ebben az esetben Molnár Lajos eredeti javaslatai kerülnek előtérbe. JEGYZET ^ JL ERZSÉBET Kispályás sarcolások egyetlen nap leforgása alatt Békés megye népe békétlen- né gorombult. Bizony ritka, hogy valamely hír egy csapásra azt mondatja az itt élőkkel: micsoda csapás! Az országnak ezen a fertályán is találtak az illetékesek olyan útszakaszt, melynek használatáért díjat lehetne kérni. Igaz, hogy tíz percen belül átviharzik rajta az utazó, de sarcolóékat a rövid pályás (kispályás?) megoldás is élénken foglalkoztatja. kacsának tűnik A hír - egyelőre —, ám ha egyszer már ránk hozták a frászt, nincs mese, éberen figyeljük a fejleményeket. Ami adott, a nyomorúságunk: 17 kilométernyi autóútnak látszó aszfaltcsík. Amikor nagy nehezen elkészült a Békés- csaba-Gyula közötti szakasz, nem érdemelte ki a gyorsforgalmivá minősítést, mert túl rövidnek bizonyult, ráadásul vészéinél utat átszelő kanyarodásnak is helyt adtak. Amúgy pedig az ottani kanyarkombináció sem való autóútra. Nem csoda, hogy ennyi problémával a maximális sebességre csupán a 90-es — helyenként a 70-es — táblát kapta meg az útszakasz, s így nem érdemelte ki a gyorsforgalmit ábrázolót. TÉVEDÉS ÉS HIBA VOLT tehát azzal riogatni bennünket, hogy úthasználati díjjal nehezíthető meg sok száz, ezer ember napi élete a megye legjobb, ezzel arányosan legkurtább szakasza. Azóta már a tárca is korrigált, és személyautók esetében csak két, újonnan épült gyorsforgalmit - az M70- est és az M9-est - minősítenek pénzessé. normális országban ilyenkor megkönnyebbül az ember. Nálunk viszont gyerekjáték egy bakit szabállyá változtatni. Mit szólnának egy 17 kilométeres autóútnak a 44-esen Békésben, ami nem is olyan régen épült? Ha sikerül összefogni, sokat javulhat a foglalkoztatás paktum start A térségi munkanélküliség enyhítése, az álláshelyek számának növelése volt az uniós pályázat célja Tegnap zárult le hivatalosan a Dél alföldi Regionális Munkaügyi Központ — a pályázat kezdetén még Békés Megyei Munkaügyi Központ — egyik sikeres európai uniós pályázata, a Paktum Start program. Molnár Pál Márton- A két esztendővel ezelőtt elnyert pályázat a Békés megyei foglalkoztatási helyzet javításáért jött létre. Százhuszonnyolc, a megye gazdasági életében és a foglalkoztatáspolitika alakításában kiemelt szerepet játszó gazdálkodási szervezet, önkormányzat, képző intézmény és civil szervezet írta alá tavaly novemberben azt a paktumot, ami a térségben található álláslehetőségek kibővítését tűzte zászlajára - nyilatkozta dr. Nagy Ágnes. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ vezetője elmondta: azért fogtak össze a megyei önkormányzattal, a regionális képző központ, a kereskedelmi és iparkamara, az agrárkamara és a vállalkozás- fejlesztésért alapítvány megyei intézeteivel, illetve a Művelt Cigány Ifjúságért Alapítvánnyal, hogy segítsék a munkanélküliek elhelyezkedését. Az együttA megyei önkormányzat is tagja a kezdeményezésnek A Paktum Start program egyik fő támogatója, részvevője a térségi önkormányzat. Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke kifejtette, három területen tudnak segítő kezet nyújtani. — A szakképzés átalakításának kérdésében a cselekvés, a vállalkozói telephelyek kialakításában az együttműködés, míg a foglalkoztatást segítő infrastrukturális fejlesztéseknél az érdekérvényesítés a megyei önkormányzat feladata - sorolta a teendőket a politikus. Domokos László kifejtette, a jelenlegi foglalkoztatási helyzettel a térség nem lehet elégedett. Ezért is van szükség ebben a témában a munkaerőpiaci szereplők megalapozott együttműködésére és határozottabb cselekvésére.- Együtt több lehetőségünk van az uniós támogatások megszerzésére. A program során alapvető elvárás volt a résztvevők felé, hogy olyan különböző projektötleteket dolgozzanak ki, amivel aztán már eséllyel pályázhat a megye a második nemzeti fejlesztési terv forrásaira. Rengeteg javaslat érkezett, ezért ez a zárókonferencia tulajdonképpen egy folyamat nyitányaként is felfogható. A későbbiekben ugyanis a fő célunk, hogy az ötleteket konkrét formában is megvalósítsuk, kidől- ■ gozzuk - hangsúlyozta dr. Nagy Ágnes. Dr. Nagy Ágnes: „Számos elképzelést vizsgáltunk meg a pályázatban.” Gervain Mihály: „Tele van tárgyi tévedésekkel az anyag!” működésben kiemelt figyelmet fordítanak a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetben levőkre, így a nőkre, az elmaradott térségekben élőkre, a romákra, a fogyatékkal élőkre, a pályakezdőkre és a hosz- szabb ideje álláskeresőkre.