Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Újkígyósi levél a miniszternek a kistelepülések érdekében Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez címezte levelét Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester a kistérségi intézményfenntartói társuláshoz való csatlakozással kapcsolatban. Szebellédi nehezményezi, hogy az intézményekre csak úgy igényelhető többletnormatíva, ha azt a társulás keretein belül kérik.- A mi döntési pozíciónk látszólagos, hiszen az anyagi érdekeltség megteremtésével a kormányzati döntéseknek megfelelő cselekvésre kényszerülnek az önkormányzatok — hangsúlyozta. A kígyósiak szerint eme törekvések alkotmányossági kérdéseket is felvetnek. ■ Cs. Á. A kinevezést visszavonták Nem felszólításra, hanem önként döntött arról Sarkad város képviseló'-testülete, hogy visszavonja az 1. számú általános iskola igazgatójának kinevezését, aki egyelőre megbízottként igazgatja az intézményt. A döntés körüli bizonytalanság oka az a kérdés volt, hogy az öt év szakmai gyakorlat tanévet vagy naptári évet jelent-e. Utóbbi esetben ugyanis ezzel Zámori Ida még nem rendelkezett. Több, egymásnak ellentmondó vélemény után végül a szakminisztérium állásfoglalása döntött, amely szerint naptári évet kell figyelembe venni. Ennek alapján az „önkéntes jogkövetés”, azaz a kinevezés visszavonása mellett döntöttek. ■ B.I. Megszépülhet a kétegyházióvoda Megkezdődött a tervezőmunka a kétegyházi óvoda felújítása érdekében. Kalcsó Istvánná polgármester elmondta: a jövő évi pályázati források megszerzéséért már most lépni kellett. A több mint százéves épület rend- behozatala elkerülhetetlen, mert éveken át csak kisebb javításokra futotta, szükséges lesz a nyílászárók cseréjére. ■ Cs. Á. Fülkéből alig telefonálunk leépítés A törvényben előírtnál még így is több a nyilvános állomás Idén már nem szüntet meg nyilvános telefonfülkét a Hungarotel Békés megyében, a jövő évben maximum 15—20 állomás leépítése jöhet szóba. Mobiltelefonja már szinte mindenkinek van, így a nyilvános telefonfülkék használata visszaesett. A Hungarotel tavaly ősz óta csaknem 350 kihasználatlan nyilvános állomást szüntetett meg Békésben, további jelentős leépítést nem terveznek. Nyemcsok László-------j—!—7-------; ; i T-^-rry-----------------------Béké s megyében az elektronikus hírközlési törvényben előírtnál 250-nel több nyilvános telefonállomást üzemeltet a Hungarotel Zrt Valló Ferenc, a társaság marketingigazgatója elmondta, hogy tavaly szeptembertől kezdődően azokat a kisforgalmú állomásokat szüntették meg, melyek átlagos havi bevétele már nem érte el az 1700 forintot sem.- Ennek eredményeként sikerült az üzemeltetési költséget reális szintre csökkenteni, így jövőre hasonló mértékű leszerelést nem tervezünk - hangsúlyozta Valló Ferenc. Hozzátette: amennyiben a mobiltelefonok még nagyobb száma vagy intézménybezárás miatt, feleslegessé válnak nyilvános telefonfülkék, akkor előíráson túli állomásokat egyedi mérlegelés után a jövőben is áthelyeznek vagy megszüntetnek. Ez azonban nem lesz tömeges, Békés megyében 2007-ben maximum 15—20 állomás megszüntetése jöhet szóba. Ami biztos, idén már nem építenek le fülkét. — A 2005 őszén leszerelt nyilvános állomások fülkéi közül az Cégek ugrásra készen Gosztonyi Csaba elmondta, a Tele2 éves jelentésében nem szerepel, hogy bármilyen változás állna be jövőre a cég magyarországi tevékenységében. Jelenleg is futó akcióik vannak, ügyfeleket toboroznak. Úgy tudjuk, hogy az üzleti lapban megjelent hír több telefontársaságot nem hagyott hidegen, és már díjcsomagokat dolgoztak ki az ügyfelek átvételére, megnyerésére. utolsókat decemberben szállítjuk be, ugyanis az áramtalaní- tással tőként a megye északi részén most végeztek a szakemberek - ecsetelte Valló Ferenc. Kitért arra, az utóbbi időben szerencsére csökkent a szándékos készülékrongálások száma, és az okozott kár is. Aktuális telefontéma az is, hogy az egyik üzleti lap szerint a Tele2 kivonulását tervezi jövőre a kelet-európai piacról, így Magyarországról is: Mindezt a Tele2 elnök-vezérigazgatója jelentette “be a minap1 Barcelonában. Gosztonyi Csaba, a Tele2 szóvivője kérdésünkre elmondta, egy' külföldi hírügynökségtől vette át az üzleti lap az információt, amit megerősíteni nem tudnak. Románia segít iskolát építeni oktatás Szükségmegoldásként két helyen tanítanak Kreszta Traján: A régi iskolát átalakítják. Battonyán járt Dimitru Hordau oktatási és Juliu Winkler kereskedelmi miniszter a napokban. Kreszta Traján, a gyulai székhelyű Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy magyar-román kormányközi vegyes bizottsági ajánlás alapján új román iskolát kellene építeni. Ez idáig az épület nem készült el, a régi iskolát azonban átalakítják 60 millió forintból. Új óvoda lesz a falak között, az iskola pedig szükségmegoldásként két épületben működik, külön az alsó és a felső tagozat. Az áldatlan állapotok láttán a román oktatási miniszter ígérte, amennyiben elérik, hogy a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium új iskolaépületben gondolkodjon, a költségek felét fedezi a román szaktárca. ■ Sz. M. JEGYZET CSETE ILONA Mobilillemtan mindenkinek ÁTÉLJÜK NAPONTA a kínos szituációt, amikor elmerengő csendességben hallgatjuk az előadót, a szónokot, s közben a légy se moccan. Egy dilidalos mobilkészülék azonban megtöri a csendet. Mindenki lendületet kap, az emelvényen okosakat mondó is felkapja a fejét, a hang irányába fordul. Ha a tapintatlan és figyelmetlen bunkofonos gazdinak szerencséje van, azonnal megleli a zizegő, csörgő, divatos dallamokat hahotázó modern technikáját. Aki egy vérbeli, női táskában szeretné elnémítani készülékét, annak már nehezebb a dolga. egy kiállítás megnyitóján az a hölgy is kínos perceket okozott a minap az együtt ünneplőknek, amikor hiába keresett fogást, pontosabban kikapcsoló gombot a mobilján, az csak trillázott fennhangon. A mobilkultúraj?) sajnos ragadós. A fiatalok körében a maroktelefonok használata ugrásszerűen megnőtt. Európában a digitális nemzedék 70 százalékának van már saját készüléke, életük természetes velejárója a mobilkapcsolattartás és dskórakozás. A veszélyekkel azonban nem számol senki. NEM A BEKAPCSOLVA felejtett telefon káros a gyerekekre, hanem ahogyan a szakemberek fogalmaznak: a kommunikációs tartalom. No és a zaklatás. Tagadhatatlan, ha nem tanítják meg a gyerekeknek, hogy hol nem illendő a készüléket használni, akkor átélhetnek naponta kínos perceket. NEM KELL AZT HINNI, hogy csak a mi gyermekünk kivétel. Bizony, őt is megtalálják a durva üzenetek, vagy azok a képinformációk, amelyektől a szülő óvná csemetéjét. A bizalmaskodó idegenekről nem is beszélve. Lám, nem biztos, hogy a gyerek biztonságát szolgálja a mobil! Nem felhőtlenek a hétköznapok a mezőhegyesi majorokban külterület Az emberek alapellátása az önkormányzat feladatává vált, de megoldás csak együttes erővel lehetséges A mezőhegyesi 73-as majorban élő Valykó János- né a közelmúltban rémülten tapasztalta, hogy a kutat, amely a vizet szolgáltatta, egyik napról a másikra lezárták. Halasi Mária- A lakást a Ménesbirtok a hatvanas években építtette, akkor vezették be a vizet is. Egykor volt itt önálló iskola, óvoda, tejház, kisvasút, bolt, 40-50 család lakott a komfortos lakásokban. A birtok átalakulásával minden megváltozott. A majorok az évek alatt lepusztultak, 13 kilométerre van a városközpont, a busz csak reggel és este jár. Három család él itt a semmi közepén — emlékezett a mezőhegyesi Valykó lánosné. — A házat a férjemmel a birtoktól vettük meg, hisz a gazdaságban dolgoztunk, innen mentünk nyugdíjba. Eddig a birtok látott el bennünket, a vízdíjat is rendesen fizettem. Az ősszel mondták, hogy megszüntetik a kutat, majd jöttek és egyszerűen elzárták. Elképzelni sem tudtam, mi lesz velem. Mára a tanyagondnok hozza az ivóvizet, hetente kétszer, 40 literes ballonokban. E mellé ásványvizet is vásárolok, így bőven elég inni és főzni. Ismét van folyóviCsanádi István „A majorokban élők gondját meg kell oldanunk' zem a konyhában, bár az nem iható, de a mosakodásra, mosásra, WC-öblítésre jó. A tanyagondnokkal mobiltelefonon állandó kapcsolatban állunk, sok mindenben segít. Csanádi István polgármester előtt nem ismeretlen Valykó néni problémája. A Ménesbirtok privatizációjával a majorok alapellátása az ön- kormányzat feladatává vált, viszont a tulajdoni viszonyok még bonyolultak. A 73-as major egyik fele a városé, ahol van ugyan közkút, de a néni házától egy kilométerre. A birtok az ő részén levő kutat felajánlotta a városnak, de nem tudtuk fogadni, ezért a birtok a majorban levő vállalkozónak adta át, aki állatok itatására hasznosítja. így, mint ivóvizes kutat megszüntették. A majorokba új vízhálózat építése több száz millió lenne, de a távolságok miatt is lehetetlen. A külterületi idős lakosság ellátása még sokáig és több területen is feladatot ad a városnak - mondta a polgármester. A város terve, hogy felülvizsgáltatja a majori kutakat Csanádi István elmondta: az, hogy ballonokban hordják a bevizsgált, egészséges ivóvizet a majorokba, nem új, a belvizes időszakban több helyen is így biztosítottuk a vizet. Nemrég a 21-es majorban is panasz volt a víz minőségéie, ott is hasonló megoldást alkalmazunk. A Ménesbirtokkal jó a kapcsolat, az ivóvízprobléma megoldása ügyében a napokban tárgyaltam a vezetőkkel, akik együttműködésükről biztosítottak. Tervünk, hogy a szakhatósággal minden majori kutat felülvizsgálunk és megoldást keresünk a gondokra. i t