Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-04 / 283. szám

3 2006. DECEMBER 4., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Táblát szenteltek a holokauszt gyulai katolikus áldozatainak A holokauszt helyi katolikus áldozatainak emlékére a teg­nap délelőtti szentmise kereté­ben, a nagytemplomban táblát szentelt Kovács József, a Szeged-csanádi Egyházmegye kanonoka, a Gyulai Római Ka­tolikus Egyházközség plébáno­sa. A táblát a gyulai templom Szűz Mária-kápolnájában lep­lezte le dr. Kovács József, az egyházközség világi alelnöke. A kápolnában immár közel húsz olyan ember neve olvas­ható, akik a második világhá­borúban meghaltak és sírjuk ismeretlen. Az egyházközség plébánosa elmondta, folytatják a kutatómunkát a gyulai áldo­zatok után. ■ Szőke Margit Még látható a Honfoglalás Munkácsy Mihály egyik legna­gyobb vállalkozása a Honfogla­lás című festmény elkészítése volt. Ennek színvázlatát a sze­gedi Móra Ferenc Múzeumtól kapta kölcsön a békéscsabai Munkácsy-múzeum a Pákh Im­re gyűjteményéből válogatott kiállításra. Az eredetit annak idején a parlament a felsőházi ülésterem számára rendelte meg a művésztől. A színvázla­tot a szegediek vették meg a festőtől. S bár a Munkácsy-ké- pek Amerikából kiállítás anya­gát már elszállították, a Honfog­lalás még' egy ideig látható a csabai múzeumban. ■ M. M. Peremkerületi program Békésen Békésen jövőre megszűnik a képviselői alap, ami helyett meghirdetik a peremkerületi programot. Az elképzelés több évre ütemezetten a lakosságot érintő gondok megoldását cé­lozza — jelentette be Izsó Gábor polgármester sajtótájékoztató­ján. Elmondta, a kormány meg­szorító intézkedései, a normatí­vák csökkenései kényszerhely­zetbe hozzák a várost. Az okta­tási intézmények helyzetét, a változtatásokat előreláthatólag februárban tekintik át. ■ P. G. Postások Mikulás-álcában ünnep Napi egymillióval emelkedik a küldemények száma A karácsonykor munkálkodó postai Mikulások mind a gyerekek, mind a felnőttek körében nagyon népszerűek, mindenkit megnevettetnek. között is rengetegen keresnek majd fel minket. Ilyenkor felad­ják nekünk a leckét, de éppen ezért megerősített kézbesítői és feldolgozói szolgálattal várjuk az ügyfeleket, hiszen fennaka­dás nem fordulhat elő. Felhív­nám a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a karácsonyi roha­násban, sietségben a. feladók számtalan hibás címzésű leve­let, csomagot adnak postára. Országos szinten napi tízezer üzenet „ragad benn” a postán. Ha nem tudjuk kikézbesíteni ezeket a küldeményeket — me­lyek főleg képeslapok -, akkor hat hónapig megőrizzük azo­kat, utána a megsemmisítés vár rájuk. Békés megyében fő­leg az irányítószámok pontos megadása jelent problémát ügyfeleinknek. Érdekes kezdeményezés, hogy az említett megerősített készenlét mellett december hatodikén, valamint a szeretet ünnepén is Mikulás-ruhába öltözött postások járják majd a településeket.- A jelmezben szaladgáló kézbesítők nagyon népszerű­ek, a gyerekek álmélkodva, míg a felnőttek nevetve veszik át az általuk szállított küldeménye­ket — mesélt a nem mindenna­pi szolgáltatásról Iliin József. Vannak kiemelten fontos dátumok a posta életé­ben. Húsvétkor, az adóbe­vallás és a felvételi jelent­kezések idején megtöbb­szöröződik a forgalom. Nincs ez másképpen a legjelentősebb téli ün­nep, a karácsony idősza­kában sem. Molnár Pál Márton ~3-------------------------n-------------rr —A levélírási kedv karácsonykor a legnagyobb. A hagyományok­hoz híven, ilyenkor nemcsak a rokonok, barátok küldenek egy­másnak kézzel írt jókívánságo­kat, hanem a közelgő ünnepek alkalmából a vállalatok is postáz­nak egy-egy üdvözlőlapot üzleti partnereiknek, alkalmazottaik­nak. Emellett az ajándékrende­lések, csomagfeladások je­lentenek még nagyobb té­telt a forgalomban - hang­súlyozta lapunknak To- mecskó Tamás. A Magyar Posta Rt. szóvivőjének szavait a számok is alátámaszt­ják. Az esztendő utol­só hónapjában a posta közel nyolcvanmillió leve­let juttat el a címzettekhez Míg egy átlagos napon a vál­lalat körülbelül két-hárommil- lió küldeményt kézbesít, addig az ünnepek idején ez a mennyi­ség jelentősen, napi egymillió darabbal nő.- A gyakorlat azt mutatja, hogy mindenki az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatra ha­lasztja a személyes üzenetek megírását. Idén még 22-én is kézbesítünk, tehát a tavalyi ta- pasztalggülőlapján kijelenthe­tő, 14-en és Tőén várható a fel­adási csúcs - mondta lapunk­nak Tomecskó Tamás. ■ Az év utolsó hó­napjában a posta közel nyolcvanmil­lió levelet juttat el a címzettekhez. Megerősítette kollégája véle­ményét Iliin József, a békéscsa­bai 1-es posta vezetője is.- Szerintem még 18-20. Igazi antik gyöngyszemek közül válogathatunk Tomecskó Ta­más: „Minden­ki az utolsó vagy az utolsó utáni pillanat­ra hagyja az üdvözlőlapok feladását.” JEGYZET POCSAJI RICHARD A kézzel írt levél varázsa MEGLEPŐDTEM MINAP, amikor kézzel írott levelet vettem ki a postaládánkból. Rengeteg levelet kapunk, főleg számlá­kat és reklámküldeménye­ket, de kézzel írottat soha. Kivétel ez alól ez az éven­kénti egy levél, amikor ked­vesemet barátnője így kö­szönti fel névnapján. NAGYON SZÉP GESZTUS az, amikor vesszük a fáradságot, s levélben kívánunk valaki­nek boldog karácsonyt, új évet, de többségünk már nem foglalkozik ezzel. Ráfog­hatjuk ezt a rohanó világra, de az igazság az, hogy ké­nyelmesek vagyunk, s — már ha egyáltalán eszünkbe jut — az egyszerűbb megoldást vá­lasztjuk: e-mailt, sms-t, tele­fonhívást. Már egy elektroni­kus levél sem annyira sze­mélytelen, mint pár eszten­dővel ezelőtt, hiszen szebb­nél szebb képeslapokat küld­hetünk interneten, anélkül, hogy ez pluszköltségbe ke­rülne. Hiszen azt se felejtsük el, hogy sokan azért szoktak le a postai levélküldésről, mert drága lett. nagymamám például még pár évvel ezelőtt is közel húsz karácsonyi üdvözlőla­pot íratott meg velem ilyen­kor, december elején, ma pe\ dig már jó, ha néhány csa­ládtagnak küld, s a neki ér­kező képeslapok száma is drasztikusan visszaesett. a karácsonyi képeslapok postázása régen ugyanúgy része volt az ünnepvárás- nak, mint ma az, hogy meg­gyújtjuk az adventi gyer­tyát. Gyerekként tudatosult bennem: ha szól a nagyi, akkor már csak néhányat kell aludni, s jön a bejgli­sütés, az ajándékozás, a Csendes éj. becsülöm azokat, akik még ma is szánnak időt arra, hogy kézzel írjanak, s postán küldjenek barátaiknak, csa­ládtagjaiknak képeslapot. Ez egy olyan kedves szokás, amelyet sem egy e-mail, sem egy sms nem tud pótolni. A Kék-tó tovább növeli Szeghalom vonzerejét Tréfás történeteket meséltek alsósok Játéknak tekintették a békéscsabai megmérettetést Harminc számban háromszázan indultak Szarvason A szeghalmi Kék-tó páratlan ál­lat- és növényvilágával már évti­zedekkel ezelőtt felhívta magára a természetvédők figyelmét. A Békés Megyei Tanács már 1989- ben helyi jelentőségű védett ter­mészeti területté nyilvánította. Az országos jelentőségű vé­dett természeti területté nyilvá­nítás most elsősorban azzal a céllal történt, hogy a tó környé­kén fészkelő és táplálkozó, ér­tékes, ritka madarak zavartala­nul élhessenek. A löszös és szi­kes gyepek természetes nö­vény- és állatvilágának megőr­zése szintén kiemelt feladat. A terület természetvédelmi kezelése azt is jelenti, hogy a Kék-tó környezetében a gyepek művelési ága nem változtatha­tó meg. A tájidegen, agresszí­ven terjeszkedő növényfajokat el kell távolítani a gyepterület­ről. Szarvasmarhákat és lova­kat tilos szabadon legeltetni. Sertést és baromfit egyáltalán nem szabad a területre enged­ni, kecske pedig csak juhokkal együtt tartható. Legeltetés és kaszálás kifejezetten csak szá­raz időben történhet. Tilos sze­metet elhelyezni, növényt éget­ni. Gépkocsival csak a meglévő földutakon szabad közlekedni. A szeghalmiak remélik, hogy a Kék-tó a jövőben olyan termé­szeti értékké válik, amely to­vább növeli a város idegenfor­galmi vonzerejét. ■ M. B. Tréfás mesemondó versenyt hirdettek szombatra Békéscsa­bán. A Békési Úti Közösségi Há­zakban negyedszer rendezték meg a megmérettetést, amelyre harmadik, negyedik osztályoso­kat vártak. A szervezők kiemel­ték, családias, nyugodt környe­zetben szeretnék megtartani a versenyt, hogy azt a diákok ne stresszhelyzetnek, hanem já­téknak tekintsék. A szándék meg is valósult: a szép számban érkező általános iskolások nyu­godtan, de azért némi izgalom­mal várták, hogy elmondhas­sák a korábban megtanult, öt percnél nem hosszabb tréfás történetüket, amivel megnevet­tethetik a zsűrit. ■ F. G. K. Sokan vettek részt a hétvégén már negyedszer megrendezett versenyen. Harminc műsorszámmal, há­romszáz résztvevővel zajlott szombaton a Szülőföldünk, Bé­kés megye amatőr művészeti fesztivál térségi döntője Szarva­son. A zsűri tizenegy egyéni, il­letve csoportos résztvevőt jutal­mazott oklevéllel. Hogy közülük hányán vehetnek majd részt a megyei gálán, arról később dön­tenek. Oklevelet kaptak: Pólus Krisztián, Kugyelka Orsolya, András Petra, Ten Sing Kórus, Szivárvány Mazsorettcsoport Napsugár csoportja, Rózsa Pá­vakor, Implom József Általános Iskola német kiskórusa, Kon- dorosi Evangélikus Énekkar, Hévízi Mariann, Kempf Márta és Kempf Andrea. ■ L. J.- Ki ne szeretne antik képesla­pokat nézegetni, korabeli kéz­írásokat tanulmányozni, olyan üzeneteket olvasni, amelyek már rég letűnt korokban íród­tak? Ezért vezettük be idén új karácsonyi szolgáltatásunkat, melynek lényege, hogy a hon­lapunkra - mvw.ezerlap.hu- látogatók ezer, többségében antik, már megírt képeslap közül választhatják ki a szá­mukra legkedvesebbet. És ha kedvük támad, ezeket a ké­peslapokat akár el is küldhe­tik ismerőseiknek, szeretteik­nek - beszélt a Magyar Posta egyik téli, a levélírás szépsé­geit bemutató újdonságáról Tomecskó Tamás.

Next

/
Thumbnails
Contents