Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-30 / 304. szám
Mjvefl MAGYARORSZAG Fidesz: alkotmánysértő a kormányrendelet Répássy kifogásolta a rendeletet tizenöt ponton sérti az ön- kormányzati törvényt a kormányszóvivő által tegnap bejelentett kormány- döntés, amely szerint „2007. január 1-jétől a megyei közigazgatási hivatalok jelenlegi rendszerét a regionális szervezeti modell váltja fel”. Répássy Róbert szerint a döntés - tartalmát tekintve - veszélyezteti az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, ezáltal az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát is. Vagyonkezelésbe adnák az Időkereket 350 millióba került, négy hónapig működött, most 260 ezret ér - ez a mérlege a kormány által a 2004-es EU-csatlakozás alkalmával felállított Időkerék eddigi • budapesti történetének. A Magyar Hírlap információi szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázat útján akarja vagyonkezelésbe adni az óriási homokórát úgy, hogy a tulajdonjog az államé marad. Rendőrségi beszerzést kifogásol a Fidesz ELFOGADHATATLANNAK tartja a Fidesz, hogy közbeszerzési eljárás nélkül vásároljanak a rendőrségnek tömegoszlató eszközöket. Kontrát Károly hozzátette: a kormány „mivel fél az emberektől, olyan eszközöket kíván a rendőrség rendelkezésére bocsátani közbeszerzési eljárás nélkül, amelyek brutális rendőri fellépést tesznek lehetővé”. @ további hírek: www.keggel.hu Országjárásba kezd a köztársasági elnök Sólyom László köztársasági elnöksége 2006 nyarán érett és intenzív periódusába lépett - így értékelte az államfő idei évét Kumin Ferenc. A Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetője hozzátette: „ami 2006 kora ősze óta az év végéig történt, az Sólyom László köz- társasági elnökségének egy már rutinos és egyúttal igen intenzív periódusa volt". Kumin felidézte: a 2006. január elsejei beszéd az idei év legnagyobb kihívásáról, az országgyűlési választásokról szólt, arról, hogy a magára valamit is adó választó tájékozódik, és nem hagyja, hogy meggyőzésében ellenségképpel dolgozzanak. Az államfő népszerűségének jelentős csökkenéséről a főosztályvezető úgy nyilatkozott: Sólyom László népszerűségvesztését számtalan módon lehet értelmezni. A negatív olvasat az, hogy a köztársasági elnök megítélése nem szokott ilyen alacsony értéken állni. A pozitív olvasat azonban az, hogy nem az abszolút érték a fontos, hanem az, hogy az államfő a többi politikus megítéléséhez képest hol helyezkedik el - tette hozzá. Az nem változott, hogy a köztársasági elnök az egyik leginkább elfogadott politikai vezető ma Magyarországon, az változott, hogy általában rosz- szabb lett az emberek véleménye a politikusokról - jegyezte meg. Emlékeztetett arra is, hogy a köz- társasági elnöknek van saját programja, amely a saját értékrendjéből vezethető le. Kumin Ferenc elmondta azt is: az államfő a Gyurcsány-kormány szakminisztereivel is tartja a kapcsolatot, hiszen, mint mondta, a miniszterelnök minden szakkérdésben bizonyára nem tud tájékoztatást adni az elnöknek. Az elmúlt napokban Molnár Lajos járt a Sándor-palotában, és az egészségügyi reform alakulásáról tájékoztatta az elnököt - közölte. A főosztályvezető kiemelte: a 2007. év fontos eseménye lesz, hogy az államfő elkezdi a magyarországi nemzeti parkok látogatását, amely, mint megjegyezte, egyfajta „országjárásnak” is nevezhető. Ez a terv távolról sem csak az ökológiáról szól, hanem arról is, hogy a köztársasági elnök személyes megjelenésével közelebb kerülhessen az emberekhez - tette hozzá. ml. M. ■ Sólyom Lászlónak saját prog- ramja van. Vitákat kiváltó elnöki megnyilvánulások az néhány hónappal később költözött ki az államfői rezidenciából. március ís-ÉN nem nyújtott kezet az egyik állami kitüntetettnek, Fekete Jánosnak. nem KONZULTÁLT a parlamenti pártokkal a legfőbb ügyész jelöléséről. négynapos késéssel nyilvánított részvétet az augusztus 20-i vihar áldozatainak. EGYÁLTALÁN NEM beszélt OZ október 23-i zavargások után. A JOBBOLDALRÓL úgy vélekedett: az a rendszerváltás után nem találta meg az igazi kapcsolódási pontot a modern Európához. SZERINTE a baloldal identitásválságban van, mivel a baloldal kormánya liberális gazdaságpolitikát folytat. január l-JEi beszéde alatt kitiltotta a háttérből a magyar nemzeti lobogót. konfliktusba keveredett elődjével, Mádl Ferenccel, amiért Nehéz esztendőt tud maga mögött a köztársasági elnök K&H K&H gyógyvarázs -2. gyermekegészségügyi támogató program mm ■> vásárolj K&H MasterCard bankkártyával* így mi még több pénzzel tudjuk segíteni a kiskirályok gyógy a gyermekek tamogatasa npked semmibe sem kerül •^K&H TeleCenter (06 1) 300 0000 www.kh.hu->gyors ügyek sávja «^hlteltanácsadás ->befektetéstervezés «^biztosítások Jtí * *>: A m * * v W I «ANKJA *A K&H MasterCard bankkártya igényléséhez K&H bankszámla nyitása szükséges. EBKM=0,20% a 2006.12.19-1 Hirdetmény szerint. Jelen tá|ékoztató nem minősül ajánlattételnek. A termék részletes leírását, valamint dijait, költségeit a vonatkozó szerződések, az Általános Szerződési Feltételek és a Hirdetmény tartalmazzák. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. PANORAMA 2006. DECEMBER 30., SZOMBAT Biztosabb a hazai az importnál helyzetkép Európa élelmiszerszemét-lerakóhelye lett Magyarország A hatóságok a hazai termékek vizsgálatakor átlagosan ötször kevesebb kifogásolható árut találtak, mint az import esetében. Vég Márton „Az ünnepek előtti időszakban végzett élelmiszer-ellenőrzések újra bebizonyították, hogy a hazai termékek biztonságosabbak a fogyasztók számára, mint a külföldről érkezettek” - mondta tegnap Süth Miklós. Az országos főállatorvos a kormányszóvivői tájékoztató vendégeként számolt be az általa vezetett hatóság ünnepek előtti munkájának eredményeiről, amelyek arról tanúskodnak, hogy a hazai termékek között átlagosan ötször kevesebb kifogásolható élelmiszert találtak, mint az importáruk esetében. Ez a megdöbbentő arány igazolni látszik azt a közszájon forgó tételt, miszerint Magyarország Európa élelmiszerszemét- lerakóhelyévé vált. „Évről évre egyre több kifogásolható termékkel találkozunk, tavalyhoz képest mára közel megduplázódott a valamelyik fogyasztóvédelmi szabályt megsértő áruk száma” - hangsúlyozta Süth Miklós. A szakember hozzátette, hogy a november 20. és december 28. között lefolytatott szúrópróbaszerű ellenőrzések során 66 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg. Minderre szükség is volt, hiszen a kis sarki boltok és a hipermarketek polcairól különböző okok miatt összesen 180 tonna termék került le, és vonták ki végleg a forgalomból. A hatóság ugyan 68 millió forint bírságot is kiszabott, ennek jelentős részét azonban az ismert és ismeretlen tettesek nem fizették be. „A nagykereskedelmi láncok Fidesz: a kormány nem tett semmit a magyar termelők érdekében „A kormány alkalmatlan a magyar családok egészségének megvédésére, mivel csak szavakban támogatja a fogyasztóvédelmet és az ellenőrző hatóságokat. Sőt jövőre az utcára tesz közel kétezer szakembert” - mondta tegnap Koszorús László. A Fidesz ország- gyűlési képviselője hozzátette, hogy a Gyurcsány-kabinet nem tett semmit a magyar termékek támogatása érdekében, holott az ellenőrzések is bizonyítják, hogy jobb minőségűek, mint amelyek külßldröl érkeznek. Az ellenzéki honatya szerint az lenne a megoldás, ha az élelmiszer-hamisítás nem szabálysértési, hanem büntet& jogi kategória lenne. vezetőivel való konzultációkon mindig egyetértés van abban, hogy a magyar termékeket kell előliben részesítem. A gyakorlatban azonban már nem mindig ez történik” - mondta a főállatorvos. Süth Miklós a 2007. év egyik legfontosabb feladatának az élelmiszerek megsemmisítését végző cégekkel való szorosabb együttműködés kiépítését nevezte annak érdekében, hogy illegális raktárakból ne hozzák újra forgalomba a romlott árukat. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője- ként dolgozó Süth nem tudott olyan terméket mondani, amelyet Magyarországon ne hamisítanának, ezért abban látja a megoldást, hogy a fogyasztóknak tudatos vásárlókká kell válniuk. Vizi E. Szilveszter: tízszer többre lenne szükség A magyar kutatók az Európai Unió tíz új tagországa között változatlanul az első helyen állnak, ami a tudományos publikációk számát illeti. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hozzátette: „a legjobb tudományos lapokban, mint például a Nature-ben és a Science- ben megjelent dolgozatok számát tekintve az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk”. Az elnök a problémák között említette, hogy 2007-ben az innovációs alapból mindössze 3,5 milliárd forint jut pályázatokra, ami „elfogadhatatlanul kevés, hiszen ennek az összegnek 30-40 milliárdosnak kellene lennie”. ■ t á k