Békés Megyei Hírlap, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
SZTÁRSOROK 16 2006. DECEMBER 27., SZERDA - LXI. ÉVFOLYAM, 301. SZÁM A nap szépe: „Hobbim a zene és a tánc Kedvenc stílusom a progressive.' Oláh Ibolya nemrég két menedzsertől is megvált, mert nem egyeztek az elképzeléseik. Az utolsó producernek az volt a bűne, hogy nem mertek elég nagyot álmodni. Ibolya igazán szabad rockénekesnő akar lenni, de ezt nem lehet úgy megvalósítani, hogy őt az ország a Megasztár által ismerte meg és ez meghatározza a stílusát is. Ha viszont nem énekelheti azt, amit , visszamegy takarítani. Az énekes nem hajlandó megalkudni. Világra jött a gyulai megasztáros fia Megszületett Szabó Eszter és Kontor Tamás gyermeke. A kisfiút szentestére várták, de már pénteken világra jött Gyulán, a megyei kórházban. A szülésnél az apa, Kontor Tamás végig jelen volt. Szabó Eszter kezdettől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy itthon, Gyulán szüljön, hagyományos módon. További részleteket nem lehet tudni arról, mi történt a kórházban, mert a két megasztáros hírzárlatot rendelt el. Az énekesek barátai is csak az újságíróktól értesültek az örömhírről. A Roy és Ádám formációból ismert Nagy Ádám sem tudott a fejleményről, de Pély Barnát sem avatta be a pár a titokba. Soma viszont álmot látott előző éjjel. Azt mondta, megjelent neki Szabó Eszter gyönyörű szép áldott állapotban. A vízióról így utólag már tudja, mit jelent. ■ F. G. K. Kapocs Zsóka vállalja, hogy Kamarás Ivánnal jár Gálik Zita utcai szociális munkakoordinátor és Darabos János szociális gondozó minden este meleg itallal látja el a fedél nélkül élőket. Forró tea a hideg napokon S szociális munkások Élelmiszerrel is ellátják a rászorulókat Meleg teát és hideg élelmiszercsomagot adnak a hajléktalanoknak a megyeszékhelyen. A szociális munkások december elseje és március 30-a között mindennap harminc élelmiszercsomagot osztanak szét az utcán élők, a nappali melegedőbe járók és ha marad, a hajléktalanszállón élők között. Erre a békéscsabai Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Központ majdnem 470 ezer forintot nyert egy pályázaton. Nem lehet pontosan tudni, hogy a megyeszékhelyen hányán maradtak fedél nélkül. A hajléktalanok nagy része az utcán, lépcsőházakban, állomásokon, nádasban vagy erdőben húzódik meg. Még mindig kevesen költöznek be a harminc férőhelyes hajléktalanszállóra, amit most fejlesztenek - ugyancsak pályázaton nyert pénzből. Nemrég bevezették az internetet, de a rászorulók hűtőt, mosó- és szárítógépet is használhatnak. ■ F. G. K. Kapocs Zsóka és Kamarás Iván mind ez idáig titkolta, hogy összetartoznak. Ha fotósok közeledtek, azonnal szétrebbentek, most azonban nem zavarja őket az sem, ha csók közben kapják le őket. Kamarás Iván azzal magyarázta a váltást, hogy ha nem akarnak úgy élni, mint a vakondok, fel kell vállalniuk az érzelmeiket. David Beckham kipakolt, Victoria rossz feleség David Beckham a napokban hevesen kirohant, mint mondta, Victoria alig van otthon, nem foglalkozik a gyerekekkel és vele sem. Vélhetően nagy lehet a baj Beck- haméknél, ha David életében először nyilvánosan kiborul. Még arra is utalást tett, hogy Victoria újra elkezdett inni. Oláh Ibolya szívesen visszamenne takarítani Feleség a fürdőszobában Egy öltönyös férfi türelmetlenül toporog az előszobában, és egyfolytában az óráját nézegeti.- Mikor leszel már kész végre? - kiált fel a fürdőszobába a feleségének.- Jaj, drágám, úgy látszik, hogy nem hallottad jól — válaszol az asszony. — Már fél órája mondogatom, hogy csak egy perc! Fürdőzők Az ausztrál farmer egy vödörrel a kezében elindul a közeli gyümölcsösébe, útja egy tavacska mellett visz el. Arra lesz figyelmes, hogy a tóban három gyönyörű meztelen fiatal nő fürdik, a ruháik szétdobálva a parton. A lányok észreveszik és kikiabálnak neki:- Ne leskelődjön, addig úgysem megyünk ki a vízből, amíg el nem megy innen! A farmer egy kicsit felemeli a vödröt és visszakiált:- Nem leskelődni akartam, a krokodilt jöttem megetetni! Veszélyes helyek- Melyik a második legveszélyesebb hely az általános iskolában?- A tornaterem.- És melyik az első?- Az igazgatói iroda. Pszichiáternél Pszichiáternél fekszik a beteg az ágyon, és folyamatosan panaszkodik:- Jaj, doktor úr, segítsen! Állandóan azt képzelem magamról, hogy én vagyok Görgey Artúr és a világosi csatára készülök.- Mondjon el mindent erről- kéri az orvos. Ezután még másfél órát beszélnek, majd a beteg eltávozik. Az orvos odamegy az asztalon lévő telefonhoz, tárcsáz, majd elkezdi:- Haynau úr, itt Jellasics. Megszereztem a haditervet... Hernádi Judit joggal érezheti magát a végzet asszonyának szilveszter! premier A budapesti Vidám Színpad Baráthy György által írt új vígjátéka időutazás is egyben Nem panaszkodhat Hernádi Judit a rendezőkre. Pályája során elhalmozták karakteres szerepekkel, és egyre-másra „bújhatott” olyan lányok, asszonyok bőrébe, akik nem vádolhatok hétköznapisággal. Szabó Zoltán Attila Amióta 1978-ban lediplomázott, volt ő Candy Starr a Kakukkfészekben, Ducket nővér A 22-es csapdájában, Ninocska, Osztri- gás Mici vagy éppen Dolly. Ám olyasféle kellemes meglepetés mindeddig nem érte, mint mostanság. Baráthy György, a Vidám Színpad dramaturgja rá szabta zenés vígjátéka főszerepét. A darab szerint a szóban forgó hölgy a harmincas évek Berlinjében él, és a német nagyváros mulatóinak ünnepelt dívája. Rita Argot névre hallgat. A szerző így jellemzi: „a végzet legkedvesebb asszonya”. Aki azonban évekig eltartó egyed- uralkodás után meg kell tudja, milyen kegyetlen érzés, ha egy ifjú vamp színre lép. Ez tehát a rövid története a szilveszter este bemutatásra kerülő produkciónak. Hernádi ludit nem titkolja: megtiszteltetésnek érzi, hogy Baráthy György éppen rá gondolt műve megírásakor.- Mindig úgy éreztem, hogy a fiataloknak segíteni illik. Amikor tehát felhívott a szerző, hogy olvassam el az általa írt szinopszist, azonnal igent mondtam. Nem csalódtam benne — említi a színésznő. Hernádi és a színészcsapat, amelyben megtalálhatjuk a megújult Vidám Színpad olyan játékosait, mint Schlanger András, Verebély Iván vagy Fodor Annamária, ez idő tájt is keményen készül az évzáróra. A bemutató időpontja, ha lehet, még nagyobb kihívás számukra, mint egy hétközi(?) premier. — Teljesen prózai, földhöz ragadt apróságok izgatnak - meséli Hernádi. - A szilveszteri időpont azért is zavaró, mert nem tudom, mikor induljak el majd otthonról, hogy beérjek a színházba, s azon is rágódom, le tudok-e parkolni a Révay utcában, vagy hogy időben elkészülnek-e a színpadi ruháim. Hernádi Judit megtiszteltetésnek érzi, hogy egy fiatal szerző éppen rá gondolva írta meg első vígjátékát.