Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-02 / 256. szám
10 KRIMI &BULVAR&MUS OR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 2006. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK ÜGYELET Elhunyt a hétfői baleset egyik sérültje A kórházban életét vesztette az október 30-án Gyomaend- rődön történt baleset egyik sérültje. Hétfó'n a városban személy- és teherautó ütközött. A személykocsi vezetője súlyosan megsérült. A kocsiban még egy tiszaföldvári és egy kunszentmártoni asszony utazott. Őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A 69 éves kunszentmártoni asszony kedden belehalt sérüléseibe. Nem adott elsőbbséget, elütötte a kerékpárost Súlyosan megsérült az a biciklis asszony, akit elütött egy autó kedden Mezó'be- rényben. A Ford Fusion vezetője nem adott elsőbbséget a jobbról érkező nőnek, aki elesett és súlyosan megsérült. Megijedt a forgalomban és a padkának esett Elesett és súlyosan megsérült egy biciklis asszony kedden Gyomaendrődön. A 83 éves nénit az Apponyi utcában érte baleset, amikor megijedt egy mögötte nagy zajjal érkező autótól, és le akart húzódni az út jobb szélére. Ekkor ment neki a padkának, és elesett. A nénit combnyaktöréssel szállították kórházba. Nacsa és a pszichopata mikroszkóp Régi társával önálló estjükfut a színházban A Banánhéj című műsor megszűnt, a Csaó, Darwin! úgyszintén, ám Nacsa Olivér szerint ennek semmi köze állítólagos összeveszéséhez szerzőtársával, Bagi Ivánnal. Igaz, azt elismerte, voltak összezördüléseik. Dián Tamás- Egy időben sokat cikkeztek a Bagi-Nacsa duó válásáról. Ezért szűnt meg a Banánhéj?- Erről szó sincs. Abban a műsorban ennyi volt. Három év alatt csináltunk ötven epizódot, rengeteg karaktert elhasználtunk, így a végén már nem volt mit feldolgozni. Eközben a konkurencián olyan műsorok mentek velünk egy időpontban, mint a Való Világ, a Barátok közt vagy a Győzike. Mindezt figyelembe véve nem gondolom, hogy magyarázkodnunk kellene.- Az összeveszés azonban igaz, nem?- Nézze, mindenkinek vannak mélypontok az életében. Tizenegy éve dolgozunk együtt Ivánnal, ennyi idő alatt természetesen előfordultak köztünk nézetkülönbségek. Mi azonban mindig túltettük magunkat ezen, igazából csak a bulvársajtó túlozta el vitáink jelentőségét. Most is jóban vagyunk, együtt dolgozunk.- A TV2 legújabb kabaréműsora már nem önökre épül. Nem bántó, hogy hátrébb kerültek a stáblistán?- Nem. Az elmúlt három évben rengeteget dolgoztunk, óriási felelősség nehezedett ránk. Kellenek az olyan időszakok, amikor kisebb a teher, kényelmesebb a tempó. Ettől függetlenül persze vannak önálló televíziós terveink, de nem vagyunk türelmetlenek.- Visszatérnek az utóbbi években mellőzött Rádiókabaréhoz?- Igen, mivel ez nagy szerelmünk. Sajnos időhiány miatt nem tudtunk ott annyit szerepelni, mint szerettünk volna, de nem felejtettük el, hogy onnan indultunk. A Rádiókabaré olyan műhely, ahová nagy megtiszteltetés tartozni, és ahol mindig lehet tanulni. Remélem, a szilveszteri adásban már nekünk is helyet szorítanak. Nem vesztünk össze Ivánnal, de azért voltak összezördüléseink a 11 év alatt.- A Rádiókabaré Humorfesztiválján sok tehetség tűnt fel. Nem tart a konkurenciától?- Az a népszerűség, amelyet az utóbbi három év televíziós szereplése adott, elég nagy előnyt jelent számunkra. Ez nem egy kiszorítós pálya. Örülünk az utánpótlásnak, mert inspirálóan hat ránk.- Most min dolgozik?- Délutánonként rádióműsort vezetek, a Mikroszkóp Színpadon fut az önálló estünk, és nemsokára a mozikba kerül egy dán animációs film, amelyben egy fiatal srácot szinkronizálok. Terhelt Terkel lesz a címe, és Ganxta Zoli, valamint Harsányi Levente is hallható benne. Olyan srácokról szól, akiknek pszichopata lesz a tanáruk. Vicces, szókimondó történet, Európában állítólag nagy siker. Nacsa Olivér SZÜLETETT: 1979. dUgUSZtUS 5. csiLLEGJEGYE: Oroszlán CSALÁDI ÁLLAPOTA: nőtlen hobbija: Foci, Forma-1 iskolái: JATE-n elkezdett tanulmányait megszakította pályája: 1998-ban Bagi Ivánnal megnyerték a Humorfesztivált, 2003-2006 között a Banánhéj című műsort vezette Védett madarakat, lőszert rejtett el és maga készített rendszámot az olasz Bűnösnek ítélte a Gyulai Városi Bíróság A. S. olasz állampolgárt. A gyulai tartózkodású olasz lőszerrel visszaélést, természetkárosítást követett el és egyedi azonosítójelet hamisított meg. A bűntettekért a bíróság két év börtönre és mellékbüntetésként 250 ezer forint megfizetésére ■ „Összesen 344 madártetemet találtak az olasz gyulai tartózkodási helyén.” ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztették. Az Orosházi Határőr Igazgatóság orosházi bűnügyi és felderítő szolgálatának járőrei 2004. november 22-én az olasznál házkutatást tartottak. A gyulai tartózkodási helyen a hűtőszekrényben és a hűtőkamrában 344 madártetemet, így fürjet, mezei pacsirtát, réti pityert találtak. A védett madarak együttes eszmei értéke meghaladta a 11 és fél millió forintot Megtaláltak 1945 darab, 15-ös kaliberű és 1429 darab, 20-as kaliberű sörétes töltényt is. Ezek tartásához az olasznak nem volt enge- délye. Mivel személygépkocsiját Olaszországban kivonták a forgalomból, a gépkocsi rendszámtábláját meghamisította. Az autóra rászerelte a maga készítette rendszámot, így közlekedett vele. Az ítélet jogerős. ■ Sz. M. TELEVÍZIÓ-MŰSOR4!- 5.30 Top Shop *0 6.00 Reggeli Ébresztőshow H Hírek félóránként BI 8.35 Reflektor 10.00 Receptklub (ismétlés) 'H 10.20 Top Shop A 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 TV 2................................... 6.00 Moziverzum X 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 9.00 Napló ’56 X 9.05 Pláza X 10.00 Kemény Henrik bábszínháza 10.30 Útravaló 11.05 Babamagazin 11.30 Szabadság tér 17. Koncsol Judit 11.35 Route 56, az én 56-om X 5.23 Kárpát expressz 5.50 NAP KELTE 9.00 Abszolút 9.30 Unokáink sem fogják látni 9.55 Boldogi táncok 10.05 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 6.00 TV Shop 7.00 Vészhelyzet (ism.) X 8.00 Baywatch X 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) X 10.00 Gyilkos sorok X 11.05 Vadmacska X 12.10 A liliomlány X 9.00 Gyermekfejlődés (7.) 9.25 A barlangrajztól az internetig (12/1.) 10.15 Homofaber 10.45 A világörökség újabb kincsei 11.00 Élő egyház (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Fapados utazások 6.35 Öldöklő tavak X 7.35 River Cottage meséi A föld és az állatok X 8.10 Kimerülő erő (3.) x 9.10 Állati rekordok (l.)x 10.05 Rendkívüli népek (1.) 11.00 Ép testben ép lélek 13.35 Sherlock Holmes okosabb bátyjának kalandjai X (angol-am. vígj., 1975) 86' 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow X 17.30 A klbeszélőshow X 18.30 Híradó Esti kiadás 12.00 Észbontó 13.00 A déltenger királynője (ausztrál kalandfilm) X Fsz.: Barbara Carrera 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van 16.30 Az elveszett ereklyék... X 17.30 Everwood 12.00 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje X 13.05 Slovenski utrinki 13.35 Együtt 14.10 Szívek szállodája 15.00 Az utolsó édenkertek 16.05 Szívtipró gimi X 17.00 Híradók 12.30 A tv ügyvédje X 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Segítünk- Munkaügyi kórkép (9.) 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Változások földje -Japán (9/4.) 18.25 Klikkerek 13.10 KojakX (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) X 15.15 Gyilkos sorok X (amerikai krimisorozat) 16.20 Sherlock Holmes visszatér (angol krimisorozat) 14.00 A GEO bemutatja X 14.25 Hol sírjaink domborulnak... 14.30 A szürke eminenciás 15.20 Hol sírjaink domborulnak... 15.25 Charly, majom a családban (90.) X 12.10 Olasz meló Jamie módra (1-2.) X Szicília; Marettímo 13.20 Kikelet (3-4.) 14.25 Fapados utazások Vietnam: az újraegyesítés vonata 15.00 TELEF0RTUNA 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro __ 20.00 FókuszX j*7 | Közszolgálati magazin H 20.35 Barátok közt X . (magyar sorozat) H Fsz.: Varga Izabella, 21.15 Szeszélyes X I Szórakoztató magazin j Műsorvezető: Antal Imre 18.30 Tények Hírműsor 19.00 MEGATÁNC + 19.05 Aktív Magazin X 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku Vetélkedő 21.15 Kőkemény krokodílvadász (német vígjáték. 2006) 91' Fsz.: Thomas Schmieden Dirk Bach, Marco Bretscher-Coschignano 17.25 Bűvölet X 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV TAXI Mi önöket szállítjuk, önök a híreket 20.05 Kádár János utolsó beszéde X Sólyom András filmje (50') 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Fllmidő Esőjegy (magyar portréfilm, 2004) 21.40 Kultúrház 22.10 Bodysong Y (feliratos angol dók.-film) 17.25 Vészhelyzet X (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) X 19.00 Benny Hill 19.35 Vidióták X (magyar show-műsor) 20.05 Nyomtalanul X (amerikai krimisorozat) 21.10 New York-I helyszínelők (amerikai krimisor.) C 16.10 Aranykorona 16.30 Prizma 17.00 Világunk 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Cinecltta X (olasz sorozat - 26/8.) 55' 20.00 Szalon Vendégségben Zoób Katinál 16.05 River Cottage meséi A föld és az állatok 16.40 A félhold fényében és árnyékában (l.)X ' Szaúd-Arábia 17.40 A Dali-gyár X 18.45 Legény - lakás -Ki a jobb? (ism. sorozat, 19*20.) 19.45 Grönland,a zöld föld 20.50 Sokoldalú sokiábúak X : 22.20 A Féreg akcióba lép X « (am. akcióvígjáték, 1999) •3 23.45 Házon kívül £ 0.25 Kemény zsaruk C »£ 1.40 Reflektor X 'ö 1.55 Infománia X 2.30 Papás-mamás 23.25 A médium C (amerikai krimisor.) 0.20 Strucc X 0.50 Tények este 1.20 Paranoia 1.0 C (ameri ka i-román-izlandi misztikus film, 2004) 89" 21.05 Frank Riva X (francia krimisorozat) 22.00 Csütörtök este 22.30 Panoráma X 23.00 Kultúrház 23.25 Hírek. Időjárás 23.45 Pengető 23.30 Záróra 0.15 Bartók 125 0.20 T. I. R. (olasz-magyar sor. -12/2.) 1.20 Segítünk- 1.50 Klikkerek (ism.) 2.20 Membrán 22.10 A helyszínelők C (amerikai krimisorozat) 23.10 A holtsáv C (amerikai-kanadai sorozat) 0.15 Start (ismétlés) 0.45 Szexbeszéd Y 20.40 1956 A vélt szabadság ára (2.) 21.35 HÍRÓRA 22.40 Kinder Garden X (magyarfilm, 2004) 72' 23.50 Beethoven: VI. (F-dúr) szimfónia 21.50 Titkos fegyverek (4.) A radar 22.50 Vmcent Van Gogh C 23.50 A hidegháború x-aktáí (1.) X 0.55 Irány a nagyvilág! X (francia útleíró sorozat) 'O kJ 1 3 10.05 Lapzárta. 11.05 Esti gyors. 12.00 Hírek. 12.15 Ismétlések. 15.05 Sortűz után Mosonmagyaróvár. 16.05 Soroló. 1630 GyógyHír. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Ötvenhatos megállók. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1630 Modem horgász. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. 2325 Többet ésszel! HALOZAT 14.00 Grand prix. 15.00 Apehanger, 15.30 Eur-óra. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Brill 20 magazin. 1730 Csacska angyal. 18.20 A Mus- tangbemutatja: RapSzínHáz. 1830 Én az orrszarvúakkal vagyok (dél-afr. kalandfilm). 2030 Hírháló. 21.00 Randiszerviz (am. vígj.) 23.00 Mindörökké Júliái 24.00 Hátiak). FILMMÚZEUM 14.20 Dokumúzeum. 15.00 Aranykor. 1530 Arabela. 16.00 Itt forgattam - Pilis. 1635 Én, én, én... és a többiek (olasz film). 1825 Fillé- resemlékeink. 1835Albumshow. 1930 Meghökkentő mesék. 1930 Kalauz. 20.00 A napernyő (olasz vígj.). 21.45 Nem várok holnapig (magyar vígj.). 22.55 Monty Python repülő 830 Mai helyzet. 8.45 Francia labdarúgás. 10.15 Erős emberek. 11.45 Női kosárlabda. 14.30 Portugál labdanigás. 15.15 Angol labdarúgás. 16.15 Budapest-maraton. 16.45 Sporthorgászat 1730 Mai helyzet. 17.45 Női kosártabda.MiZo-Pécs-Dexia Namur. 20.00 Zuhanyhíradó. 20.45 Labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 15.55 Mini News. 16.00 Hogyan működik... 1630 Bob és Böbék utazásai. 16.40 Thomas, a gőzmozdony. 16.55 Noddy kalandjai. 17.05 Fixi, Foxi és barátaik. 1730Mr. Bean. 18.00 Franklin. 1820 Hunyor-major. 1830 Mini News 1835Pingu. 19.05 A rút kiskacsa és én. 1935 Andersen, a mesemondó 13.00 Fúrótornyok. 14.00 Légiforgalmi dugó. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszeregy ilyet-.J 17.00 Hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.... 20.00 Égi óriás. 21.00 A tökéletes katasztrófa. 22.00 FBI-akták. 23.00 Roncsból luxusautót. 24.00 A délkelet-ázsiai földrengés. . J. 'O kJ CSABA TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.30 Rend-őr (bűnmegelőzési magazin, ism.) 19.00 Híradó 19.20 A fanyűvő unokája, 3. | (dokumentumom) 20.00 Híradó 20.15 \ 0rosházihírmagazin(ism.)2120Mindentu- : dás egyeteme, 6. (előadás-sorozat) 22.20 I Híradó 2235 Képújság GYULA TV KOROS TV 10.02 Napi Gondolat 10.07 Híradó 1020 Egy arckép változásai 11.03 Zöldmező 1124 Élet-mentő: Azemlőráklean5zfiető 11A8 Híradó 11.55 Képújság 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó2020Gyulai korzó 21.09 Közvetítés Gyula város képviselő-testületi üléséről 22.19 Híradó 22.33 Képújság 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 19.00 Légcsavar: Repülő (magazin) 20.00 Szarvasi híradó KOSSUTH RADIO Óránként: Hírek. Időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 633 Az én hazám. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 1133 Salgó - Petőfi Sándor költeménye 1.12.00 Krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 1330 A római katolikus egyház félórája. 14.10 Társalgó. 15.05 Vállalkozásklinika. 1600 Krónika. 16.15 .Magyarországról jövök..." 17.05 Csendes kiáltás... 17.45 A forradalom hangjai napról napra. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 1930 Sportvilág. 19.49 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2035 Test és lélek. 21.06 Kopogtató. 21.55 Gyöngyszemek, 22.00 Krónika. 22.30 iskolapélda. 23.04 Ez is, az is IpItoFI RADIO" Óránként Hírek. Időjárás. 4.00 Foik-óra. 5.03 Hajnali dallamok. 6.03 Kívánságreggel. 641 Kapcsoljuk a Forradalmat! 8.45 Sportreggel. 9.17 Petöfi-délelőtL 10.10 A vélemény szabad... 11.10 Életmódmagazin. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport... 13.17 Slágermúzeum. 14.04 Az életsava-borsa. 16.04 Csúcsforgalom. 1830 Szünetnélkül... 1920 Francia sanzonok. 19.56 Kapcsoljuk a Forradalmat! 20.03 Sanzonvilág. 20.45 A vidék forradalma. 21.04 Mindentudás Egyeteme. 22.03 Drogér(i)a. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Éjfél kőiül. 0.10 Éjszaka í 1 * i 1