Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-22 / 273. szám

2006. NOVEMBER 22., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Ablakon bedobott pénz környezetvédelem Forgácscentrifugával gazdasági megtakarítás A forgácscentrifuga beállításával az olaj jelentős részét kinyerik a Linamarnál, amit visszavezetnek a technológiába és a forgács is hasznosítható. Két és fél milliós segítség babáknak Reál-termékekből a gyermekosztályra A gyulai székhelyű Élésker Kft. a Reál-hálózat tagjaként a Pándy Kálmán kórház gyer­mekosztályán az újszülöttek intenzív ellátását segítette újabb adománnyal: a Reál-ter­■ A Reál 8 régióban támogat alapítvá­nyokat. mékek árának egy részét aján­lották fel. Dr. Sípos Péter osz­tályvezető főorvos elmondta, csaknem két hónap alatt két és fél millió forint gyűlt össze. A pénzből inkubátort vásárol­nak. Egyre több az alacsony sú­lyú koraszülött, a babák több hónapig is inkubátorban nevel­kednek. A gyermekkórház ta­valy vérgáz-analizátorhoz ju­tott az Élésker segítségével. Ha a kórházigazgatás vagy a gyer­mekosztály alapítványa kiegé­szíti a pénzt, két inkubátort is vásárolhatnak. Hild Györgyné, az Élésker ügyvezető igazgató­ja elmondta: a Reál-hálózat tag­jaként másodszorra segítik a kórházalapítványt. ■ Sz. M. Békésszentandráson már nem nézhetik a testületi üléseket A jövőben a korábbi gyakorlat­tól eltérően nem közvetíti a szarvasi Körös Televízió a békésszentandrási képviselő- testület üléseit (a szarvasi tévé- csatorna adását a szentandrási ■ A településnek százhúszmillió fo­rintos adóssággal kell megbirkóznia. kábeltelevízió-előfizetők is nyo­mon tudják követni). A döntés­ről Hamza Zoltán, Békésszent- andrás polgármestere tájékoz­tatta a lakosságot a Körös Tele­vízió adásában. A lépés indoka­ként a település nehéz anyagi helyzetét jelölte meg, hozzáté­ve, hogy a televíziós csatorna tulajdonosai felé is jelentős adósságot halmozott fel a nagy­község korábbi vezetése. A jö­vőben a polgármester számol be a tévében a testületi ülése­ken hozott döntésekről. ■ L. J. A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs, azaz a környezeti javulás mellett gazdasági megtakarítást is eredményező pályázat nyertese lett az orosházi Linamar Hungary Nyrt. Csete Ilona Az ablakon bedobott pénz nevű környezetvédelmi megtakarítá­sok programra az idén az oros­házi székhelyű Linamar Hun­gary Nyrt. is pályázott. A Kör­nyezeti Megtakarítás-díjakat három kategóriában osztották ki annak függvényében, hogy mekkora környezeti haszonnal járó intézkedésről volt szó. - Az úgynevezett alacsonyan csüngő gyümölcs hasonlata ar­ra utal, hogy vannak olyan in­A parlament előtt az a törvény- tervezet, amely az európai uni­ós gyakorlatnak megfelelően egységes irányítás alá rendeli a munkavédelem ügyét. ló esély van arra, hogy 2007. január 1- jétől az Országos Munkabizton­sági és Munkaügyi Főfelügye­lőség (OMMF) lesz a munkavé­tézkedések, melyek rövid időn belül megtérülnek - magyaráz­ta Szabóné Litauszki Judit, a Linamar környezetvédelmi megbízottja. Az orosháziak esettanulmánya hangsúlyozta, a társaság minden tevékenysé­gi területén és telephelyén mű­ködteti az ISO 14001 szabvány szerinti környezetközpontú irá­nyítási rendszert. /- Forgácscentrifuga beállítá­sával évi 120 tonna hűtő-kenő olajat nyerünk vissza, emellett delemért felelős hatóság — je­lentette be tegnap Békéscsa­bán, a munkavédelmi régiós konferencián Papp István, az OMMF elnöke. A változás lé­nyeges eleme, hogy a munka- egészségügy — amely eddig a ÁNTSZ hatásköre volt — a mun­kavédelem részévé válik. Szak­értékesíthető fémhulladékot kapunk. így az eddigi veszélyes hulladék részben visszavezet­hető a technológiába, részben értékesíthetővé válik. Az intéz­kedés gazdaságilag is megté­rül, hiszen a kétmillió forintos beruházás az olaj technológiá­ba való visszavezetésével éven­te több tízmillió forint megtaka­rítást eredményez. Cégünk a környezetvédelmi tevékenysé­gét kiterjeszti a vállalat határa­in túlra is. Egyik gyártmányuk emberek ettől azt remélik, hogy a munkahelyi egészségvé­delem hatékonyabb lesz. Az elnök hangsúlyozta, a foglalkoztatás biztonságának, az egészségbarát munkakörül­ményeknek a megteremtése a céljuk. Ma tíz ellenőrzött mun­káltatóból kilenc jogsértő, ami esetében sikerült rávennünk a beszállítót kisebb átmérőjű alapanyag gyártására, amivel évente 23,5 tonna acél árát ta­karítjuk meg - sorolta a szak­ember. Azt már Laskai Zoltán, a Linamar humánpolitikai igaz­gatója tette hozzá, hogy a kör­nyezetvédelmi beruházások és az ésszerűbb alapanyag-gazdál­kodás során csökken a környe­zetterhelés, így munkatársaik­nak is jobb feltételeket tudnak teremteni. sokat elárul a foglalkoztatási kultúra alacsony színvonalá­ról, mint az is, hogy ez évben 40 ezer embert értek fekete­munkán. Munkavédelmi bír­ságból idén országosan több mint 1,1 milliárd forintot, munkaügyiből 4,2 milliárdot szabtak ki. ■ Cs. R. Környezeti és gazdasági hatások az orosházi Unamar Hungary Nyrt.-nél Intézkedés Mióta működik? Környezeti javulás Hűtőtornyok alkalmazása 2001 októbere 10-14 ezer köbméter vízzel kevesebb felhasználás, csatornadíj-megtakarítás­Veszteségek pótlása és a kádak frissítése használt vízzel 2005 Évi 2400 köbméter víz megtakarítása, kevesebb technológiai szennyvíz Vákuumdesztillálő beüzemelése 2005 szeptembere Évi 120 tonna hűtő-kenő olaj visszanyerése, értékesíthető fémhulladék Nem szabványos méretű alapanyag alkalmazása 2005 23,5 tonnával kevesebb alapanyagfelhasználása és 23,5 tonnával kevesebb hulladék képződése. Tíz munkáltató közül kilenc jogsértő biztonság Jövő januártól egységes irányítás alá kerül a munkavédelem Találkozó a temesi partnerekkel konferencia Pályázat, határok nélküli együttműködés HIRDETÉS Karácsonyi akció! Takarítson meg akár 100 000 Ft-ot A tízéves Békés Megyei Mérnöki Kamara tagjai és a szomszédos Románi­ából érkező Temes me­gyei vezetők találkoztak tegnap a békéscsabai vá­rosházán a Mérnöktalál­kozó határok nélkül című első konferencián. A kamara megyei elnöke, dr. Cserei Pál nyitotta meg a ta­nácskozást, amelyen jelentős országos, városi és román szak­emberek is részt vettek. Emlé­keztek a megyei szervezet múltjára, legfontosabb esemé­nyeire. Kiemelkedő pályázat eredménye volt ez az első talál­kozó, s az ezután következők. A projektet — mely határokon ível át - két-két konferencia kereté­Oklevél a kiváló szakmai munkáért A mérnökkámarával való eg}’üttműködése és szakmai tevékenysége elismeréseként emlékplakettet (Szén-Varga Géza alkotását) és oklevelet kapott Botyánszki György mérnök, valamint hasonló indoklással oklevelet kapott Mochnács Pál, Pap Gábor, Nagy József (ugyancsak a ka­mara tevékeny partnerei) és az LBL Invest Kft. ben valósítják meg Békéscsa­bán és Temesváron. Valójában a bánáti szakszövetséggel kar­öltve beszélik meg a magyar­román környezetvédelem, út­fejlesztés, vasútfejlesztés, mér­nöki szerepvállalás lehetősége­it, a két nemzet érdekeit egy­aránt figyelembe véve. Ismertették a megye és az eurorégió helyzetét, fejlesztési lehetőségeit, a Magyar Mérnö­ki Kamara feladatait és célját. A két szomszédos ország — Romá­nia 2007-es uniós csatlakozá­sát követve—jelentős közös fej­lesztéseket valósíthat meg, ezért együttműködési megálla­podást is kötöttek a szakmai szervezetek. ■ B. Zs. A hallókészülék viselők körében leg­sikeresebb termékek kedvezmé­nyes vásárlási lehetőségével szeret­nénk hozzájárulni minden család örömteli karácsonyához. Természe­tesen választható „láthatatlan'’ fülbe helyezhető és fül mögötti vál­tozat Is. A sikeres menedzserek tö­kéletes hallását a legújabb nyitott il­lesztési high-tech technológia bizto­A Belügyminisztérium - mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk - 14 millió 304 ezer forintot ítélt meg a mezőberényi lakossági belvíz­károk enyhítésére. Összesen huszonketten igényeltek segít­séget a kényszerű felújítások­hoz, ám kilencen - csaknem 41 százalék — a szigorú feltéte­sítja. Segítse Ön is szeretteit, baráta­it a beszélgetéshez nélkülözhetetlen hallás biztonságával. Amennyiben november 10. és december 10. kö­zött rendeli meg a kiválasztott és ki­próbált terméket, úgy 30-50%-os árengedményben részesül. 5600 BÉKÉSCSABA, MUNKÁCSY U. 3. PSZT. 5. TEL: 06-66/447-971 INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁM: 06-80/2044-89 lek miatt úgy döntöttek, hogy nem kívánják igénybe venni a központilag biztosított össze­get. A visszalépések elsődleges oka, hogy az érintetteknek tíz évre jelzálogot kell bejegyeztet­niük ingatlanjukra, emellett a kötelező biztosítás során sok­szor az egész összeget vissza kell fizetniük. ■ P. G. Visszaléptek a károsultak 3 JEGYZET Rekordgyanús nemzeti kincs katonaságom kétes emléke, még ’65-ből. Fagyos éjjelen robogtunk gyakorlatra a sza­badszállási homokdombok között, s mi sem volt termé­szetesebb, hogy beszerez­zünk néhány liter „alföldit”, literjét tíz forintért. Azóta tu­dom: melyik a háromembe­res bor... azóta nagyot fordult a világ! Odáig jutottunk, hogy a bor (is) nemzeti kincsünk; borutak, borklubok alakul­tak, 22 borvidéket számlá­lunk, nem is beszélve a sok nagysapkás, bársonyba bújt borlovagról. MINDANNYIUNK KEBLE dagad­hat, van mit védenünk, népszerűsítenünk a világ­ban. A bevásárlóközpontok­ban pedig végre azt veszem észre, hiába az olcsó chilei meg spanyol, egyre többen emelik le a polcról a ma­gyart. Májer doktor, a bada­csonyi kutatóintézet igazga­tója szerint: „Az idei évi kü­lönleges időjárás, és főleg a csodálatos ősz, valószínűleg az utóbbi évtizedek legjobb borászati évjáratát eredmé­nyezi.” Ezt erősíti meg az évi tízmillió palack bort for­galmazó legnagyobb pincé­szet vezetője, és hozzáteszi: „A máskor 17-18-as értékű badacsonyi kéknyelű must­foka idén elérte a 22-es ér­téket!” Szinte már hallom, a csodás termés lenyomja az árakat! Csak jobb, mint for­dítva, nem?! hogy mi közünk ehhez ne­künk békésieknek, a ma­gunk 114 hektáros megyei szőlőterületével? Mondhat­nánk, nem sok, de ne feled­jük, ahogy tegnap, a 15 éves békéscsabai Lencsési Közös­ségi Ház kertészeti szakkö­rének előadásán is elhang­zott, a Csabagyöngye révén nekünk is van büszkélkedni valónk. Az egyik legkivá­lóbb európai kvaterkabor a környéken is olyan zamatos lett, hogy hiába volt védőhá­ló, a seregélyek még így sem tágítottak... Nívódíjas lett a megyénket érintő mobilitási projekt Az Oktatási Minisztérium és a nemzetközi szakértői bizottság döntése alapján a „Dél-Alföld — Európai Unió” Gazdasági, Ok­tatási, Kulturális, Integrációs Együttműködést Koordináló Egyesület által megvalósított diákmobilitási projekt lett a Mobilitási Nívódíj nyertese. Er­ről Davidovics László, az egye­sület elnöke tájékoztatta la­punkat. A projekt Békés me­gyei diákok 3-4 hetes francia- országi (Deux-Sevre partner­megyei) szakmai gyakorlatát tartalmazta 2004-2005-ben. Az elismerés a civil szerve­zet és az intézmények sikeres együttműködésének eredmé­nye. ■ L. ]. 0 FÁBIÁN 1 ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents