Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-15 / 267. szám
imamn Charlie karambolozott egy romániai koncert után Horváth Charlie autójába hátulról beleszaladt egy másik kocsi a piros lámpánál, de senki nem sérült meg. A zenész tizenkét órát utazott, épp akkor érkezett haza Romániából egy koncertről. Nem haragszik a sofőrre, mint mondta, esett az eső, ilyen bárkivel megtörténhet. Ököllel támadtak Győzire, mert nem adott autogramot Ismeretlen támadók feltépték Győzike autójának ajtaját, és ököllel fejbe, majd orrba verték az énekest. A rapper és zenekara egy szórakozóhelyen ünnepelte születésnapját, majd megálltak, hogy virágot vegyenek Bea asszonynak. Az utcán a megtermett férfiak azért verték meg Győzikét, mert nem adott autogramot. Johannson egy szerepért könnyen elhagyná a párját Scarlett Johannson hosz- szabb ideje boldog kapcsolatban él, de egyelőre nem házasodna. A színésznő arra hivatkozik, hogy sokat utazik, és most a karrierje a legfonto- l sabb, ezért, ha olyan szerepet kapna, ami befolyásolja a magánéletét, gondolkodás nélkül a szakmát választaná. «gH p** % A Diáktanya kézműves foglalkozásaira járó óvónők nem csak sok új lehetőségekkel gazdagodnak, de itt találkozva tapasztalataikat is kicserélhetik. Délután fél három. A békéscsabai Diáktanyán az októberben elkezdődött kézműves tanfolyamra gyülekeznek a megye- székhely érdeklődő óvónői. A tegnapi nap azonban kicsit más, mint a többi... Magyar Mária A tanfolyamot vezető Ujj Éva a termésbábok készítéséről tart bemutató foglalkozást, s ehhez az alapot a közelmúltban megjelenő Bábika-füzetek első részének megjelenése adja. Mint a Diáktanya vezetője elmondta, ezzel az általa készített sorozattal elsősorban az a célja, hogy mind belföldön, mind külföldön átadja a közel tízéves múltra tehető tapasztalatait a kézművesség iránt érdeklődő pedagógusoknak. A tegnapi foglalkozás tehát egyúttal könyvbemutató is volt, alkalom arra, hogy a tobozokból készíthető bábfigurákat egy színes, szemléletes „tankönyv” segítségével sajátíthassák el a résztvevők. A Mackó-Kuckó Óvodából érkező Ráczné Diószegi Mónika elmondta, hogy számára nemcsak a megújulást jelenti ez a tanfolyam, hanem jó alkalmat arra is, hogy a többi békéscsabai óvónővel tapasztalatot cseréljen. A 27 éve óvodapedagógusként dolgozó Ibos Gyuláné osztotta kolléganője véleményét. A Napsugár Óvoda munkatársa szerint ez a tanfolyam nemcsak új ismeretekkel vértezi fel az ide- járókat, de össze is fogja a város óvónőit, és munka közben olyan kötetlen beszélgetésekre is sor kerül, ami „hiánycikk” a mosta- j ni rohanó világban. A Bábika-füzetek a csutkafigurákkal folytatódik Az Ujj Éva által írt és szerkesztett Bábika-füzetek első kötete a közelmúltban jelent meg Magyarországon. Romániában már tavasszal olvashatták magyar nyelven, jelenleg román, illetve szlovák nyelvre fordítása folyik. A csutkafigurákról szóló második füzet kézirata is elkészült már, terv a mákgubókból és a gubacsokból készíthető figurák könyve, illetve a különböző ünnepkörökhöz (karácsony, húsvét) köthető díszek ötletadásához, megalkotásához való útmutató is. A Diáktanya vezetőjének szándékai szerint ezek közül évente két füzet jelenik majd meg. Már elkészült a második füzet kézirata. „Tobozóra" a Diáktanyán alkotás Könyvbemutató és kézműves tanfolyam óvodapedagógusoknak HUMORZSAK Briliánsgyűrű — Ez már mégiscsak tűrhetetlen, Lajos - mondja az igazgató felesége a férjének.- Megtudtam, hogy briliánsgyűrűt vettél a titkárnődnek!- Nézd, szívem, az a titkárnő a jobbkezem. Miért ne legyen a jobbkezemen briliánsgyűrű? Reménytelen A rendőr gyanakodva nézegeti a csavargó személyi igazolványát. — Látom, még mindig nem talált magának munkát. — De találtam, biztos úr, csak amilyen becsületes vagyok, azonnal visszaszolgáltattam... • Gyerekpanasz Az ötéves Gáborka panaszolja a nagymamájának:- Tudod nagyi, nem értem a szüléimét. Ha valami rosszat csinálok, apu rögtön rám szól és veszekszik velem. Ha viszont nem csinálok semmit, anyu azonnal aggodalmaskodni kezd, és megméri a lázam... Öröm Az utasszállító hajó egy kis, lakatlan sziget mellett halad el, ahol az egyik utas észrevesz egy rongyos ruhájú embert, amint az eszeveszettül integet. — Mit csinál az az ember ott? - kérdezi az utas a kapitányt.- Fogalmam sincs - válaszolja amaz -, de mindig ennyire örül, ha erre jövünk. Tanulság A tárgyaláson a bíró megkérdezi a tanút: — Szóval látta, amint a vádlott nő megverte a férjét. És maga mit csinált?- Elrohantam a menyasszonyomhoz, és felbontottam az eljegyzésünket. Olyan szép volt a tengeren premier A magyar zenetévé is bemutatta a videoklipet A közelmúltban mutatták be a magyar zenetévében Taky, alias Takács Csaba első videoklipjét. Készül a békési énekes debütáló albuma is, ami előreláthatólag decemberben, vagy legkésőbb jövő tavasszal kerülhet a boltokba. Az Olyan szép volt című dalhoz a horvát tengerparton forgatták a videoklipet. Néhány hónapja baráti összejövetelen találkozott Szabó Tiborral, a gyulai Magna Cum Laude zeneszerző-gitárosával, s úgy döntöttek, belevágnak a közös munkába. Az együtt gondolkodás első gyümölcse a napokban bemutatott videoklip, amelyet hamarosan követhet egy maxi CD, majd a teljes album. Taky elmondta, az elmúlt hónapokban számos rendezvényen lépett fel, Aszódra há romszor hívták vissza.- Ott éreztem igazán, hogy érdemes ezzel a szakmával foglalkoznom — tette hozzá. A rajongók és az érdeklődők a www.taky.hu internetes oldalon is tájékozódhatnak az énekessel kapcsolatos legfontosabb hírekről és az első videoklipet is letölthetik. ■ P.G. A Közönség jól fogadta koncertjeit. HIRDETÉS PRIAAASTAR KUBISTAR INTERSTAR ATLEON CABSTAR Nálunk most nagyon kedvező áron, 3 év garanciával, raktárkészletünkről megszerezheti gazdaságos és legmegbízhatóbb társát vállalkozásának, akár 15 Ft/hó törlesztőrészlettel 1 éven keresztül!* További részletekről és kedvező használtautó beszámításról érdeklődjön márkakereskedésünkben! ___________________* Az akció csak bizonyos típusokra érvényes, a feltételek megléte esetén! THM: 6,42%-tól Cí münk: Békéscsaba, Szarvasi út 19. Telefon: (66) 328-820, fax: (66) 323-100. www.nissanhovany.hu AZ EURÓPAI HASZONGÉPJÁRMŰVEK SZTÁRJAI KARNYÚJTÁSNYIRA ÖNTŐL NISSAN HOVÁNY A színésznő élete most nagyon kiszámíthatatlan.