Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-14 / 266. szám
5 2006. NOVEMBER 14., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ...BATTONYÁIG Körösladány. nagyharang. Körösladány meghatározó épülete a református templom, amelyet 1776-ban építettek, majd 1796-ban nagyobbítottak. A templom nagyharangját még a második világháború idején elvitték. Több mint hat évtized után, most ősszel sikerült újra hasonló nagyharangot öntetniük a körösladányi reformátusoknak. Az új nagyharangot a közelmúltban helyezték használatba a templomtoronyban. Mezőgyan. támogatás. Mezőgyánban a belvízkárt szenvedett személyi tulajdonú lakóingatlanok tulajdonosai közül — tekintettel a nem túl kedvező támogatás folyósítási feltételekre is — végül 32 károsult igényelte a kárenyhítésre biztosított állami támogatást. Sarkad, románok, új elnök, Táth János irányítja a sarkadi román kisebbségi önkormányzatot. Alelnök a korábbi elnök, Bálint Tivadar, a testület tagja Kovács János, Varga József Lászlóné és Venyigéné Gurzó Edit. Sarkad, rendszeres. Aktív korú, nem foglalkoztatott munka- nélküliek szociális segélye jogcímén Sarkadon az esztendő első felében 339 személy részére összesen 24 millió 864 ezer forintot folyósított a sarkadi polgár- mesteri hivatal. Tótkomlós, kábel. Megvásárolta a szeghalmi székhelyű Boksz Print Kft.-től a FiberNet Kommunikációs Zrt. a helyi kábeltévés hálózatot. A rendszert szeptember óta az új cég üzemelteti, a jövő évtől jelentős fejlesztéseket terveznek. Információnk szerint a városban megjelent egy orosházi vállalkozás is, hamarosan két szolgáltató verseng majd a tótkomlósiak kegyeiért. VéSZtŐ. JÁRHATÓBB. Vésztő belterületi útjain sokat javultak a közlekedési feltételek. Az útépítési program keretében megvalósult beruházásoknak köszönhetően ma mái a város szilárd útburkolattal való ellátottsága eléri a 94 százalékot. Zsadány. iparűzés. A településen idén iparűzési adó jogcímén 4 millió forintot kell befizetniük az adóalanyoknak. Az év első felében ebből 1 millió 386 ezer forint folyt be az önkormányzat kasszájába, így a teljesítés június végén 34,6 százalékos volt. Tolószéktől táncparkettig otthon Távolról jött idős emberek új élete közös fedél alatt Az otthon lakói javasolhatnak étrendet, sőt étlapot állíthatnak össze. Felvételünkön Katalin és Károly, akiket a gyulai otthonba sodort a sors. Míg Katalint kerekes székhez kötötte utóbb sorsa, Károly a városi idősek napján, a táncversenyen a harmadik lett. Ugyanabban az idősek otthonában élnek: Budapestről Gyulára sodorta őket az élet. kormányzat Gyulai Idősek Otthonában 425-en élnek — mondja Bagyinszki Zoltánné igazgató. A férfiakat egészségi állapotuknak megfelelően négy osztályon helyezik el, a nőket két osztályon. Az otthonnak van 35 és 95 éves lakója is. Az intézmény nyitott, bármikor ki lehet menni a városba. Állami normatívából gazdálkodnak és a fővárosi önkormányzat ehhez még jócskán tesz a működőképesség érdekében - tudtuk meg az igazgatónőtől. A térítési díj 37 ezer 900 forint. A lakók teljes szolgáltatást, komplex gondozást kapnak. Két főállású orvos, pszichológus dolgozik itt, jár ide szemész, bőrgyógyász, pszichiáter-neurológus. MentálhigiéSzőke Margit Katalinnak négy testvére közül már csak a húga él. Budapesten laktak, a családtagok szétszóródtak, ő otthon maradt, nem sikerült férjhez mennie.- Nem tudom miért, nem válogattam - nyugtázza utólag a dolgot. Egészségesnek érzi magát, csak azt nem érti, miért érdemelte a sorstól, hogy elveszítse a lábát 2002-ben. A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonába egy évre rá zött. Húgáék panelházban laknak a tizediken. Katalin nem akart a terhűkre lenni, segíteni pedig nem tudott. Kertes házban élt, de a barátja meghalt. A szomszédja vásárolt be neki. Fizetni mindenért nem tudott. Sokszor jó lett volna beszélgetni is valakivel. — A bentlakásos Fővárosi Önbagyinszki^Éí Zoltanne |S| nem he- |9 lyesli a S cserebe- W rét a szobákban. r> Alkalmazkodni kell Mi történik, ha valakinek ellenszenves a szomszédja? Bagyinszki Zoltánné nem helyesli a csereberét. Minden közösségnek kialakult rendje van, az újonnan érkezőnek kell alkalmazkodnia. Ha mindig szobatársat cserélnének a lakók, többen sérülnének, mint amikor egy valakinek kell beilleszkednie a közösségbe. A Soros Alapítványtól nyert pénzből két négyágyas szobát alakítottak ki a férfiosztályon. Van olyan szoba, ahol 12 ágy van, de bokszokkal, szalagfüggönnyel, válaszfallal hármas egységeket különítenek el. nés szakemberek, szociális munkások nyújtanak segítséget a napi elfoglaltságban. Az idősek otthona idén 55 éves. Ketten a nyitás óta itt élnek. Az átlagéletkor 67 és fél év, a nőknél kicsit magasabb, a férfiaknál kicsit alacsonyabb. Házasság? Házastársi szobák nincsenek. Ez a tetőtér beépítésével válhatna valóra. Él házaspár az otthonban, de külön szobában. Nem egyszer kötöttek már a lakók házasságot. A ceremóniát mindig ünnepi ebéd követte tortával. Katalin fiatal korában a Lőrinci Fonóban dolgozott fonónőként. Szerette a munkát. Károly Budapesten született, soproni árvaházba került. Nevelőszülőkhöz adták Kopházára, és amikor 14 éves lett, jelentkeztek érte a szülei. Bátyjáról másfél évtizede nem tud semmit. Megnősült, gyerekük nem született. Felesége itt az otthonban halt meg két éve. Barátnője is meghalt. Károly ötvenhatos disszidens volt Angliában, dolgozott itthon villamosvezetőként, oktatóként. Szeret az otthonban lenni.- El fog majd jönni - biztatja Katalin, amikor egy igazi társra terelődik a szó. MEGKÉEDEZTÜK Élnének idősek otthonában? GALÓ JÁNOS, 55 ÉVES, MEZŐ- BERÉNYI ROKKANTNYUGDÍJAS:- Természetesen! Teljes ellátást nyújtanak, nyugalom is akad, ha nincs konfliktus valakivel. Engem a teljes ellátás vonz oda, nem mindegy, hogy utána kell-e járni. Korábban dolgoztam idősek otthonában, akkor olcsó volt az ellátás. Tapasztalatom szerint sok pénzt meg tudtak spórolni az idős emberek. Hogy valóban ott fogok-e majd élni? Nem tudom, mit hoz a sors. LAKATOS LAJOS, 35 ÉVES, KERTÉSZSZIGETI MEZŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ:- Biztosan nem! Én a családdal szeretek lenni. Úgy terveztem és bízom benne, hogy egész életemben velük élek. Az én családommal jó lenni és szerintem mindenkinek, akinek olyan a családja. Nem hallottam semmit az idősek otthonáról, de nekem ez a véleményem. A szűk családomat 39 ember jelenti a testvérekkel, sógorokkal, mindenkivel együtt. Nálunk nem lehet unatkozni. DÓRŐ GYÖRGYNÉ, 53 ÉVES, SARKADI ADMINISZTRÁTOR:- Élnék, mert nem a gyerekeimet terhelném. Ott mindennel ellátják az embert, az orvostól az étkezésig. Nem érezném úgy, hogy össze vagyok zárva más idős emberekkel. Lehet, még jó társaságot is találnék. Tudok olyan otthonról, ahol klubdélutánokat szerveznek. Szerintem ez nagyon jó dolog, hasznos mindenkinek. ■ Sz. M. A védekezésre is fordíthatnának kimaradt pénzeket A vidék rászorul az önzetlen segítségre adományok Politikamentes ajándék Európa gazdagabb felének Németországából Makettes sikerek: hajó és harcjármű készítője győzött A belvízkárosultak több településen is jelentősebb számban döntöttek úgy, hogy visszalépnek és mégsem igénylik a kormány által kárenyhítésre biztosított összegeket. A változásnak elsősorban az az oka, hogy kiderült: aki felveszi a támogatást, annak jelzálog, elidegenítési és terhelési tilalom kerül a házára. Fekete Ferenc, Murony polgár- mestere ugyanakkor lapunknak elmondta: a júniusi belvíz elleni védekezésre az önkormányzatok a vis maior keret kiürülése miatt nem kaptak segítséget. Éppen ezért kezdeményezi, hogy a fennmaradó összeget a települések az említett célra használhassák fel. ■ P. G. Nyolcezer általános és középiskolás diák részesült abból az édességszállítmányból, melyet a Németországban és Gyulán élő Gerhard Stengel, a fürdőváros díszpolgára adott át tegnap a Gyulai 1-es Számú Általános Iskolában. Gyulán még ezer óvodásnak jut a németországi édességekből. A Ferrero cég édes adománya mellett használt ruhák és bútorok is érkeztek, összesen százezer euró értékben. A fel- és le- pakolásban, a gyűjtésben ismét segédkeztek a bad vilbeli tűzoltók, a Christopherus Egyesület tagjai és a gyulai tűzoltók. A ruhákat a rászoruló gyulaiak kapják, a bútorokat a város és környéke klubjaiba juttatják. Gerhard Stengel 13 éve segíti a várost, a megye lakóit ezerszámra. Immár határainkon túl, a Vajdaságban és Erdélyben, Déván, Tordán, Holt- Maroson, Szentegyházán is megismerték Németország segítőkészségét, Gerhard Stengel nevét. — Németországban tudják, az itteni embereknek, nem megy jól, de azt nem tudják, hogy mennyire nem. Nekem öröm a segítség - mondta. ■ Sz. M. ■ Gerhard Stengel is segítségre szorul szállítójárműben és fuvar- költségben. Édesség minden mennyiségben az 1-es számú általános iskola udvarán. Szép eredményeket értek el a csabai KIT Makettklub tagjai a napokban Budapesten megrendezett országos makettversenyen. Czepó Pál a hajó, Lality István a harcjármű kategóriában nyert. Második helyezést ért el repülőjével Kocziha Attila, a serdülőknél repülő kategóriában Kurilla Bence, a légcsavaros repülőknél Born László, diorámában Kelemen Sándor, kiskompo- zícióban Czegle Zsolt Harmadik lett Góg Tamás az ifjúsági harcjármű kategóriában. Elismerő oklevelet kapott gyermek kategóriában ifj. Obuch László és Kaczkó Tamás, a Lality István által irányított kétsopronyi KIT Makett Szakkör üdvöskéje. ■ Ny. L.