Békés Megyei Hírlap, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-10 / 263. szám
10 Ismeretlen nő i holttestet vetett ki a Körös a partra Ismeretlen nő holttestét vetette ki a víz a partra Gyoma- endrődnél, a Hármas-Körösnél. A hídnál tegnap délelőtt megtalált asszony 45 év körüli, 160-165 centiméter magas, barna hajú. Valószínűleg a város közelében esett a folyóba. Villanypóznának hajtott három szentesi fiatal Szarvas belterületén egy Skoda Fabia személygépkocsival három szentesi fiatal ismeretlen okból villanypóznának ütközött tegnap hajnalban. Az autóban ülők nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A kocsiban kétmillió, az oszlopban 200 ezer forint kár keletkezett. Rézkábelekre vágytak a tolvajok Mezöiberényben A mezőberényi téglagyár telephelyéről a bányagépeket vezérlő rézkábelt tulajdonítottak el 2,1 millió forint értékben ismeretlen tettesek. A tolvajok keddről szerdára virradó éjszaka jártak a telepen. A kollégista lopta társai ruhaneműit A gyulai rendőrök munkatársai szerdán előállították az egyik fürdővárpsi kollégium háziszarkáját. A kollégista saját társai ruháit lopkodta. KRIMI&BULV ÁR&MŰSOR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 10., PÉNTEK A csomópontokat ideiglenesen is elláthatnák jelzőlámpákkal Nemrég még így nézett ki a Heti Hetes „alapcsapata”, mára azonban se Verebes, se Havas nincs köztük, bizonyítva: bejutni nehéz, kikerülni könnyű. A Heti Hetes csapatának összetétele még ma is képes indulatokat gerjeszteni. Nagy Bandó Andrást sohasem hívták, Markos György pedig nem érezte jól magát a műsorban. Dián Tamás A Heti Hetes eddigi műsoraiban több mint hetven ember fordult meg, többségüket már az induláskor „kipécézte” Ónodi György főszerkesztő. Szerinte van egy tizenkét fős alapcsapat, ők a sűrűbben szereplők, s melléjük hívnak be több-kevesebb rendszerességgel különböző vendégeket. Ugyanakkor olyanról is hallani, hogy valaki hiába várt éveken át a meghívásra. Közéjük tartozik Nagy Bandó András, aki saját bevallása szerint még bábáskodott is a Heti Hetes indulásánál, ám később elfelejtették a készítők. „Egyszer Tihanyban szólt nekem az RTL Klub egyik akkori vezetője, hogy indul egy új, humoros beszélgetős műsor, lenne-e kedvem beszállni a kitalálásába - idézte fel a kezdeteket a humorista. - Készítettem egy rövid tervet, de az első megbeszélésen nem tudtam részt venni. Lehet, hogy ezt rossz néven vették, mert azóta fel sem merült a meghívásom.” Bandó szerint árulkodó, hogy még akkor sem gondoltak rá, amikor Bajor Imre megbetegedett. Inkább üresen hagyták a színész székét. Igaz, Bandó elképzelése kicsit más volt a műsorról. „Azt javasoltam, hogy minden héten más felállású csapat szerepeljen - mondta. - Ők viszont legyenek felkészültek, ne csak bohóckodjanak. Ma már nem tudnának annyit fizetni, hogy beüljek a Heti Hetesbe. Nem azért, mert megsértődtem, de van tartásom. Meg aztán én nem politikai oldalakhoz húzok, hanem a kisemberek pártján állok.” Markos György néhány éve már szerepelt a műsorban, de őt sem hívták többet. Mint mondta, nem is érezte magát jól. „Nem ■ Markos nem érezte jól magát a műsorban. szeretek ülni egy széken, én azt élvezem, ha csinálhatok is valamit - jelentette ki. - Amúgy sem vagyok az a típus, ciki mindenáron szerepelni akar. Jobban szeretem a kihívásokat annál, semhogy beérjem efféle pótcselekvéssel.” Kolláth György is „kikopott” a Heti Hetesből, ám őt azért nem hívják, mert szerepel a hasonló műfajú Vonósnégyesben. „Jó a kapcsolatom a csapattal, a két műsor nem konkurál egymással - mondta. - Amikor az ATV mellett döntöttem, be kellett látnom, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Az viszont érdekes lenne, ha egyszer a két gárdát egy különleges adás erejéig összevegyítenék.” Békéscsaba egyik legveszélyesebb kereszteződését, a Gyulai út és a Dobozi út találkozását a minap jelzőlámpákkal látták el. Hosszú évekig ment a vita arról, hogy milyen forgalomirányítást valósítsanak itt meg, közben halálos és súlyos balesetek történtek. A körforgalomra kész tervek voltak, de nem állt rendelkezésre 63 millió forint. ■ Olyan jelzőlámpát létesítenének, melynek elemei leszerelhetők. Ekkor levelet írt az önkormányzatnak Turay Ferenc, a békéscsabai Forg-Tech Kft. ügyvezetője, és 14 millió forint plusz áfás ajánlatot tett a jelzőlámpás rendszer kiépítésére. Az önkormányzat rábólintott, a vállalkozó pedig olyan megoldást alkalmazott, hogy az oszlopok, a lámpák bármikor elbonthatok - ha mégis futja majd a körforgalomra -, és máshol újra felhasználhatók. — A csabai elkerülő útnál is hasonló nagyságrendű összegből, de mindenképpen 20 millió forint alatt kiépítenénk egy-egy csomópontban a jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert - hangsúlyozta Turay Ferenc. — Érzékelők segítségével befolyásolni lehetne a zöld időtartamát, illetve azt is, ha senki nem vár, akkor „ne vegye el” a rendszer a zöldet más iránytól. n Ny. L. wat fífWy% »MŰSOR SS 6. NOVEMBER 10., FENTEK ti *0 H 'H 0 RTL KLUB 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow Hírek félóránként 8.35 Refleitor 10.00 Receptklub (Ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 TV 2................................. 6.00 Strucc © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! 12.00 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló '56© 9.05 Pláza © 10.00 Napi mozaik 11.30 VEVŐ-SZOLGÁLAT 12.00 Híradó délben 5.50 NAP-KELTE 9.00 Századunk 9.40 Delta 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (Ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 12.10 A liliomlány © 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 8.55 Kikötő (ismétlés) 9.20 Heuréka! (Ismétlés) 9.45 Magyarország kincsei 9.55 Homo faber 10.10 Charly, majom... © 6.00 Kertész leszek... (7.) 6.40 Miből lesz a cserebogár? 7.45 Állati évfordulók (6.) 8.15 India szent folyója 9.20 Elektromos szuperverda 10.20 A félhold fényében és árnyékában © 11.20 Poli-túra (3-4.) 13.40 Nagyik akcióban (fr. családi vígj., 1992) 80" Fsz.: Daniel e Darrieux 15.05 Disney-rajüfllm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítéshow © 17.30 A kibeszélöshow © 18.30 Híradó Est i kiadás 13.00 Salamon király kincse © (am. kalandfilm, 1985) 96' Fsz.: Richard Chamberlain 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 17.30 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Panoráma © 12.55 A hallgatás kertje - Majk 13.10 Sorstársak 13.40 Sírjaik hol domborulnak? 14.15 Szívek szállodája 15.00 Regi óra 16.05 Szívtipró gimi © 17.00 Híradók 12.30 Panoráma © 12.50 Van öt perce? 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Infogeneráció (16/9.) 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Változások földje -Japán (9/9.) 18.25 Klikkerek 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Sherlock Holmes naplója 17.25 Vészhelyzet (am. sor.) © 11.00 Kívánságkosár 14.00 Nagyváradi emlékképek 14.25 Egy év a királyi botanikus kertben (angol sorozat-24/7.) 14.55 Látlelet a Földről (magyar sorozat - 14/4.) 15.25 Charly, majom... © 12.35 A 20. század nagy pillanatai © 13.25 Családok a vadonban (francia sorozat) 14.25 Kertész leszek... (7.) 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Állati évfordulók (6.) 16.40 Tudomány a vadonban H 11 H 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro. Facundo Arana, Carlos Belloso 20.00 Fókusz© 20.35 Barátok közt © > (magyar sorozat) 21.15 Lost - Eltűntek © (amerikai kalandfilmsor.) A 23. zsoltár Fsz.: Evangeline Lilly 19.00 MEGATÁNC + 19.05 Aktív Magazin © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku Vetélkedő 21.15 Napló extra© Zaiatnay szabadlábon 22.25 Randi Jane-nel (amerikai romantikus vígjáték, 2003)88" Fsz.: Holly Marie Combs 17.25 Bűvölet© (olasz sorozat - 146.) 54" 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV TAXI Mi önöket szállítjuk, önök a híreket 20.05 Dob + basszus Lévai Balázs műsora 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Filmidő Hitler cinkosai © (német történelmi dokumentumfilm) Az építész 21.35 Kultúrház 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorbzat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.05 Angyalbőrben © (magyar sorozat) Fsz,: Usztics Mátyás 21.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 16.10 16.30 17.00 18.00 18.40 19.00 20.55 21.35 22.40 AutóKözlekedés Talpalatnyi zöld Világunk Híradó. Sport Mese Labdarúgó-mérkőzés Századunk HÍRÓRA Pétervári banditák © (orosz sorozat -19-20.) 17.35 Guruló büfé (ismeretterj. film, 19-20.) Képzelőerő; Mosás, vasalás 18.45 Anglia uralkodói © (angol dokumentumsor.) A modem monarchia 19.40 Bűnbak: a koleszterin © 20.45 Se füle, se farka - Miből lesz a hamburgerhús? © h-l W ►9 'W 22.10 Odaát© (amerikai a kciófi I m-so rozat) 23.05 Ómen 3 - Végső összecsapás ® (angol-am. horror, 1981) 1.10 Reflektor© 1.30 Bundesliga 0.10 Tények este 0.40 Vak bosszú © (am. akciófilm, 1993) 89" Fsz.: Jeff Fahey, Brad Hunt 2.15 Malibu Road 2000 © (amerikai sorozat-6/5.) 3.00 Aktív (ismétlés) © 21.05 Frank Riva (fr. krimisor.) © 22.00 Péntek este 23.00 Kultúrház 23.45 Red Rock West- Amikor egy bérgyilkos is több a soknál © (am.-angol krimi, 1992) 94" 22.00 A mozi mágusai -Woody Allen: Agyament Harry © (amerikai vígjáték, 1997) Fsz.: Woody Allen, Caroline Aaron, Kirstie Alley 23.35 Záróra 22.10 Zsaruk a pácban © (amerikai akciófilm) Fsz.: Eric Roberts, Shawn Doyle, Romano Orzari 0.20 A szexremete ® (amerikai erotikus film) 2.00 Zsaruk a pácban 0.20 Mark Steel magánórái © (angol zenés sor.) 1.30 Agatha Christie: Poirot történetei (angol tévéfilm sor., 1992) 3.10 Gróf Széchenyi Zsigmond - pályarajz 21.45 Hírek a műtőből - A kés alatt © Szervátültetés 22.45 Világkiállítás, 1904 23.55 Irány a Földközi-tenger! (17-18.) ■ 1.00 Légi ösvények 12.00 Déli hírek. 12.15 Ismétlések. 15.05 Vöröses fehér. 1530 Garázs. 16.05 Ingatlanpiac. 1630Soroló. 17.00 Híradó. 1735 Európai híradó. 18.05 Hírvilág extra 1830 Barangoló. 19.00 Híradó. 1930 Lapzárta. 20.05 Péntek8. 21.00 Híradó 21.2135 Célpont. 22.05 Ötvenhatos megállók. 22.40 BBC-híradó. MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1630 Természetfilm. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730 Vonalkód. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíróklub extra. 21.00 Friderikusz most 22.05 A nő helye. 23.00 Híradó. 23.25 Többet ésszel I HÁLÓZAT 14.00 Bencze-show. 1430 Infománia. 15.00 Maksavizió. 1530Trendline. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Stílus. 1730 Csacska angyal. 1820 A Mustangbemutaía:RapSanHáz. 1830 Szerelmi hadviselés(angol-NSZKvíg.). 2030 Hírháló. 21.00 Mentőosztag(am. krimi). 23.00 Mindörökké Júliái 24.00 Hirháló.030 Különjárat FILMMÚZEUM 1135 Dokumúzeum. 12.00 Privát filmek. 14.00 Diafilmmüzeum. 1420 Dokumúzeum. 15.00 Privát rocktörténet. 15.55 A nejem pereputtya (am. burieszk). 1620 Különös házasság (magyar film). 18.05 Albumshow. 1830 Kockázat 1930 Snitt 20.00 Fekete gyémántok (magyarfilm -1-2.). 2235 Monty Python. 8.45 Angol labdarúgás. 10.15 Zuhanyhíradó. 11.45 Női kézilabda. 1430 Játszótér. 14.45 Rögbi-Eb Magyarország-Bulgária. 16.15 Szériában. 16.45 Premier-síp. 17.15 MKN Heti helyzet. 18.15 Jégkorong Magyarország-Szlo- vénia. 21.00 MotorSriowl. 2130 Ralimánia. 22.00 Full kontaktmagazin. 2230Jégkorong. mmmmx DISCOVERY 6.00 Rajzfilmek. 15.55 Mini News. 16.00 Hogyan működik... 1630 Mondókák. 1635 Bob és Böbék utazásai. 16.45 Találjuk ki együtt, apu és én! 16.50 Minirobotok. 17.00 Arthur. 1730 Mr. Bean. 18.00 Maya és Miguel. 1825 Tom, a nagy utazó. 18.50 Mini News. 18.55 Pingu. 19.05 A rút kiskacsa és én. 1935 Tupu. 11.00 Roncstelepi csaták. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 Halálosfogás. 14.00 Bikacápák Nigel Marvennel. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.., 20.00 Mérnöki műtárgyak. 21.00 Hogyan történhetett a baleset? CSABA TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Gyöngyök és pitykék (dokumentumfilm 118.45 Szlovák és román nyelvű nemzetiségi hírek 19.00 Híradó 19.15 Kultúrmix (kulturális magazin) 20.00 Híradó 2020 Csatárnak született (amerikai film) 21.50 Híradó 22.10 Nemzetiségi hírek (ism.) 2220 Kultúrmix(isrr.)22.55 Képújság GYULA TV KOROS TV KOSSUTH RADIO [PETŐFI RADIO“ 10.02 Napi Gondolat 10.07 Híradó 1020 GfU- ! 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 LAI KORZÓ: * ÜdvözletGyulánóI * A BÁBaKALÁCS Szarvasi híradó 19.00 Főzőcske: gasztronómielőadásából 11.09 Összefogjak) a Minden ma- i ai magazin 20.00 Szarvasi híradó gyaroknéptáncfesztiváljából lL49Híradó 12.03 Képújság 20.02 Napi Gondolat 20.07 Híradó 2020 A Kalkuttái Tetézanya templom szentelése Szegeden 2135 Híradó 22.10 Képújság Óránként: Hírek, időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 6.33 Az én hazám. 9.04 Napközben. 11.04 Cigányfélóra. 1133 Csepellel Csepelre 5.12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1330 Az evangéliumi pünkösdi közösség félórája. 14.00 Krónika. 14.10 Péntek kávéház. 15.05 Rádióélet. 16.15 .Magyarországról jövök..." 17.05 Holnaprakész. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 1930 Sportvilág. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2035 Szökés az ólombörtönből 5.21.05 Beszélni nehézl 21.15 Ítélet. 22.00 Késó esti krónika. 2230 Fórum. 23.00 Kenő. 23.04 .Egy hazában" Óránként: Hírek. Időjárás. 4.09 Fotk-óra. 5.03 Hajnali dallamok. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.17 Petófi-délelőtt. 10.10 A vélemény szabad... 11.10 Életmódmagazin. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport... 13.17 Slágermúzeum - Nosztalgia a 60-80- as évek slágereivel. 14.04 Péntektől péntekig. 15.03 Sporthírek. 16.04Csúcsfurgalom. 1830 Védett utakon. 19.03 Sportpercek. 1920 Művészélet. 21.04 Az üres tér. 22.03 Netidők - Digitális kultúráról mindenkinek: [T most. 23.00 Sporthíradó. 23.15 27. Kaláka Folkfesztiváí 0.10 Éjszaka 4 I I Heti Hetes: nehéz bejutni csapathumor Nagy Bandó András már semmi pénzért nem menne