Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-19 / 246. szám
6 Polt—Tóth ügy: formai hiba miatt új eljárást írt elő a táblabíróság MEGYEI KORKÉP MMiMWiiiiiaiiiiiiiHM BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK A forradalmi múlt kötelez emlékmű Az idősebb fiú egymillióval járul hozzá a költségekhez Tóth Kálmánt 1956-ban a templomból hazafelé tartó emberek választották meg a Körösladányi Forradalmi Tanács elnökének. Fiai kezdeményezésére október 23-án 1956- os emlékművet avatnak Ladányban. Magyari Barna — Bizonyos idő után minden megszépül. Számomra 1956 a világ legszebb éve, de egyben a legszomorúbb is - emlékezett a régi időkre Tóth Kálmán. - Akkor, 10 évesen a családom még együtt volt. A szülőfalumban éltem, Körösladányban, a Széchenyi utca 62. szám alatt. A jövőt itt képzeltem el. Családom anyai ága az 1700-as évek óta élt Körösladányban. Édesapám 1957 januárjában lépett meg a hatalom elől. Én májusban akartam utánaszökni, persze elkaptak. Hetekig a rendőrségre kísérgettek az úttörők, aztán a hatalom eltekintett a további kihallgatásoktól.- Nővéremet jeles bizonyítvánnyal még tyúkász tanulónak sem vették fel. Beláttuk: olyan helyre kell mennünk, ahol nem ismernek bennünket, ezért 1959-ben elköltöztünk Körösladányból. Budapesten nem tudta a környezet, kik vagyunk, milyen a múltunk — mesélte Kálmán. Az idősebb fiú egymillió forintot adományozott annak az 1956-os emlékműnek az elkészítésére, amelyet október 23-án lepleznek le Körösladányban. Testvérével, Zoltánnal együtt lapunk kérésére készséggel mesélt a múltról. A képen balról Tóth Zoltán és Kálmán, aki jelentős összeggel támogatja a körösladányi emlékmű felállítását.-Csodálatos szüléink voltak, akikre büszkék lehetünk. Mindkettőjüktől nagyszerű nevelést kaptunk. Édesapánkat október 28-án itt, Körösladány főterén, a templomból hazafelé menet választották meg az emberek a forradalmi tanács elnökének. Szinte az egész község ott volt. Érezték az emberek: kell a változás, szükség van a forradalomra. Mi, bár gyermeNegyven éve egy éjszakára visszatért tesztelni- Az 1960-as években, amikor a tviszt volt divatban, jót táncoltam a körösladányi művelődési házban. Az viszont fájt, hogy sokan nem akartak megismerni Amikor azonban nemrég ismét felvettem a kapcsolatot Körösladánnyal, mindenki nagy örömmel és készségesen fogadott. Én pedig elhatároztam: anyagilag is segítem egy itteni forradalmi emlékmű létesítését, hiszen mindig körösladányinak éreztem és érzem magam - mondotta Tóth Kálmán. kék voltunk, egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk - mondta Zoltán. Az 1956-os forradalom körösladányi jeles alakja, idős Tóth Kálmán 1991-ben hunyt el, az Amerikai Egyesült Államokban temették el. 1957-es disszidálása után egyszer járt Körösladányban. Akkor, 78 évesen a gépkocsiból szemlélte egykori települését, de egyszer sem szállt ki az autóból. Fiai úgy vélik: az október 23-án avatandó emlékmű révén az 1956-os forradalmi tanács elnöke is egy kicsit hazatér Körösladányba. Több mint negyven ünnepség '56 jegyében megemlékezés A hősöknek és a hozzátartozóiknak emlékplakettet adnak át Eiffel-tornyukkal országos díjat hoztak haza az eleki iskolások A Kulcsár Attila nevével fémjelzett brókerügyben Polt Péter akkori legfőbb ügyész a bírósághoz fordult azzal, hogy szerinte Tóth Károly békéscsabai MSZP-s országgyűlési képviselő megsértette a Legfőbb Ügyészség jó hírnevét. A Békés Megyei Bíróság elsőfokú döntésében a legfőbb ügyésznek adott igazat. ■ Az ügy a Magyar Nemzetben megjelent Kulcsár-vallomásokhoz kötődik. A politikus fellebbezett, és tegnap a Szegedi ítélőtábla elé került az ügy. A táblabíróság eljárási hiba miatt megszüntette az elsőfokú határozatot, és új eljárás lefolytatását írta elő. Az ügy a Magyar Nemzetben megjelent Kulcsár-vallomásokhoz kötődik. Az újság ügyészségi forrásokat említett a vallomások kikerülésével kapcsolatban. Az országgyűlési képviselő ezt kommentálta, Polt Péter szerint ugyanakkor ezzel Tóth Károly megsértette az ügyészség jó hírnevét. Az új elsőfokú eljárást is a Békés Megyei Bíróság folytatja majd le. ■ Ny. L. Új alapszabály a Démásznál A megyénkben is áramot szolgáltató Démász Nyrt. hét elején Szegeden megtartott rendkívüli közgyűlése az igazgatóság javaslatára elfogadta a társaság módosított, egységes szerkezetű alapszabályát. A változásokra a július 1-jén hatályba lépett új társasági törvénynek való megfelelés, továbbá a tőkepiaci törvényben, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) bevezetési és forgalomban tartási szabályzatában, a villamos energiáról szóló törvényben bekövetkezett változások miatt volt szükség. A társaság fő tulajdonosa, az EDF International által augusztus 28-án közzétett nyilvános vételi ajánlatával összefüggésben a közgyűlés olyan határozatott hozott, hogy kezdeményezi a társaság törzsrészvényeinek a BÉT-ről, valamint a német értéktőzsdékről történő kivezetését. ■ P. R. Egész évben nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek meg Békéscsabán az 1956-os forradalomról. Takács Péter, az 1956-os Emlékbizottság megyei titkára tegnap sajtótájékoztatón elmondta, november 18-áig több mint negyven rendezvényt tartanak a megyeszékhelyen. A legtöbb ünnepségre október 22-e és november 4-e között várják az érdeklődőket. Október 22-én nyitják meg a Munkácsy Mihály Múzeumban azt az emlékkiállítást, amelyen Fekete Pál évekig dolgozott. A Békés Megyei Forradalmi Bizottság egykori elnöke még a november 4-én, az Aradi Vértanúk ligetében felállítandó kopjafákat is maga faragta. A megye és a város közös megemlékezését október 23-án tartják. Délelőtt megkoszorúzzák a Kazinczy utcai emléktáblát, este a Nagy Imre téren több előadást tartanak, majd a Jókai színházban 1956 hőseinek és hozzátartozóinak adnak át emlékplaketteket. A diákokat is bevonták a megemlékezésbe. Az általános iskolások 1956-os túlélőket kutattak fel, a közép- iskolások és főiskolások művelődéstörténeti vetélkedőn vehettek részt. ■ F. G. K. A cím talán kicsit becsapós, ha valaki arra gondol, hogy a határ menti kisváros főterén felhúzták a franciák nemzeti büszkeségének a pontos mását, de egy eleki Éiffel-torony valóban első díjat nyert egy országos versenyen. Mint arról Lupné Soós Tünde, a helyi Dr. Mester György Általános Iskola tanítója beszámolt lapunknak, diákjai egy olyan pályázaton vettek részt, ahol az uniós tagállamok jelképeit kellett papírból elkészíteni. A díjazott eleki diákok a Szegedi Vadasparkba szóló jutalomúton vehettek részt. ■ Cs. Á. A törődés hetén orosházi óvodának segített a bank Az egyik bank orosházi fiókjának munkatársai az október 14-étől zajló „törődés hete” jótékonysági programsorozatába bekapcsolódva az Uzsoki úti napközi otthonos óvodának segítettek. Hozzájárultak az óvodai környezet barátságosabbá tételéhez, a hátsó udvar járdáját díszítették térkövekkel, lefestették a kerítéseket. Az anyagok beszerzését a bank 70 ezer forinttal támogatta. ■ Ny. L. Komoly zongora hiányzik Erkel szülővárosában Hiányzik Gyulán, Erkel Ferenc szülővárosában az igazi hangversenyzongora. A Gyulai Zenei Napok Alapítvány helyi és amerikai magánszemélyek nemrégiben gyűjtést kezdeményeztek hangszer megvásárlására, amely szükséges a komolyzenei hagyományok folytatásához. Az adományokat a CIB Bank 10700165-42668004- 5110005 számlaszámra várják „Zongora” megjelöléssel. Az adományokat D. Nagy András, a gyulai székhelyű Erkel Ferenc Társaság titkára tartja nyilván. ■ Sz. M. HIRDETÉS Legyen egy jó lapod! A tavalyi tanévben sikeresen zártuk a LAPOT A DIÁKOKNAK! (LADIK) médiavetélkedőt, úgy gondoljuk, érdemes ebben a tanévben is megrendezni, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk az iskoláktól, gyerekektől egyaránt. Az olvasás népszerűsítése, a fogalmazás, a közös gondolkodás és a közösségért végzett munka segítése a célunk. Nem titkolva, hogy ezeken túl a Békés Megyei Hírlapot is szeretnénk népszerűsíteni. A feladatok a Hírlaphoz, az újságíráshoz kapcsolódnak (pl.: TOTÓ a hírlapról, tudósítás, riport, fotókészítés, stb.). A második LADIK programot novembertől áprilisig tervezzük, a megyei döntőt 2007. április 21-én, szombaton szeretnénk megtartani. A vetélkedősorozatot az iskolák 7—8. osztályai részére indítjuk. A feladatok a döntőig az osztályok közös munkájára épít, majd a döntőbe jutott osztályok 5 fős csapatai vetélkednek a végső helyezésekért. Az első fordulót november 23. és december 7. között rendezzük meg. Minden alkalommal a Hírlapban jelennek meg a feladatok. A vetélkedősorozatot legalább 16 osztály jelentkezése esetén indítjuk. Nevezni a mellékelt nevezési lapon lehet 2006. október 27-éig. A kitöltött lapot az osztály felkészítő tanárának és az iskola igazgatójának aláírásával, valamint az intézmény pecsétjével ellátva kell címünkre eljuttatni. Ml ÚJSÁG? Beküldési határidő: 2006. október 27. 1. Békés Megyei Hírlap, ^ 5600 Békéscsaba, Mu unkácsy u. 4. A borítékra kérjük ráírni: LADIK- MÉDIAVETÉLKEDŐ. NEVEZESI LAP Iskola neve, címe: Osztály: Felkészítő tanár neve: Telefonszáin: Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: '1 RHXvXvXv:«:* r f