Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-30 / 254. szám

SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. OKTOBER 30., HÉTFŐ A rózsások és az erkelesek aranyai svédváltóban és gerelyhajításban Kitettek magukért a Békés me­gyei középiskolák atlétái a nemrégiben lezajlott budapesti ügyességi és váltófutó csapat- bajnokságon. Főként a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium fiataljai re­mekeltek, akik a fiúk pontver­senyében a harmadik helyen végeztek és a svédváltóban sem találtak legyőzőre, első­ként haladták át a célon. A lányoknál a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium gerelyhají­tó csapatának teljesítménye kí­vánkozik az élre, őket még megszorítani sem nagyon lehe­tett, tetemes fölénnyel nyerték a versenyszámot. Békés megyei dobogósok. Fi­úk. Távolugrás: 2. Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba (Szo- kol Zsolt, Baji Balázs, Benkő Ba­lázs, Tóth István, Kovács Dániel Zsolt) 6,1850, 3. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközép- iskola (Csicsely Dávid, Görbe János, Bayrak Yusuf, Szegedi Attila, Unyatyinszki György) 5,8675. Diszkoszvetés: 2. Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Intézet, Békéscsaba (Petrovszki Tibor, Nyisztor Tamás, Bartolák Imre, Szakács Alex Eduárd, Dávid Jó­zsef) 34,1750. Svédváltó: 1. Ró­zsa Ferenc Gimnázium (Baji Balázs, Benkő Balázs, Kovács Dániel Zsolt, Tóth István, edző: Orosi Pál) 2:01,34. Pontverseny (62 iskola): 3. Rózsa Ferenc Gimnázium 60, 6. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközép- iskola 38. Leányok. Távolugrás: 2. Far­kas Gyula Mezőgazdasági, Ipa­ri Szakképző Iskola, Gimnázi­um (Szatmári Judit, Hortobágyi Anikó, Darvasi Ágota, Horváth Anikó, Hajdú Eszter) 5,0550. Súlylökés: 3. Kner Imre Gimná­zium, Szakközépiskola és Kol­légium, Gyomaendrőd (Farka- sinszki Zita, Farkasinszki Ma­riann, Tímár Adrienn, Tokai Gréta, Botos Zsanett) 9,0800. Diszkoszvetés: 2. Rózsa Ferenc Gimnázium (Péter Nóra, Pálfi Alexandra, Sebestyén Anett, Bozó Dóra, Székely Katalin) 26,5675. Gerelyhajítás: 1. Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula (Se­res Bernadett, Czoldán Csilla, Répás Georgina, Takács Dóra, Kovács Nóra, testnevelő: Czoldánné Domokos Györgyi) 32,6150, 3. Farkas Gyula Mező- gazdasági, Ipari Szakképző Is­kola, Gimnázium (Hortobágyi Anikó, Hajdú Eszter, Szatmári Judit, Horváth Anikó) 31,1500. Pontverseny (48 iskola). 4. Far­kas Gyula Mezőgazdasági, Ipa­ri Szakképző Iskola, Gimnázi­um 53. ■ Az ellenfél gólját is a Gyula szerezte GYULAI AMAZONOK—SZEGEDI AK 1-1 (0-1) NB Il-es női nagypályás lab­darúgó-bajnokság. Gyula, 100 néző. V.: Szabó S. Gyula: Pozsgai — Perjési (Báli), Bozsó, Tóth, Bogár, Nagy, Durkó, Béres, Heidt, Fülöp, Molnárné. Játékos edző: Molnár Zoltánná. Gyengtj színvonalú mérkőzésen a védt( kezésre berendezkedett vendt gek ellen pontot mentettek hazaiak. G.: Heidt (11-esből), i' Bozsó (öngól). Jó: Bogár, Tóth Sikeresen zárták az évadot a békéscsabai kerékpárosok Az elmúlt napokban három versenyen is rajthoz álltak a Békéscsabai Kerékpáros Klub tagjai. A meglehetősen szervezetlen páros országos bajnokságon Ta­másiban a Bagdán Dávid, Mol­nár István kettős a második he­lyen ért célba. Szegeden egy országos viadal keretében Molnár az ifiknél 35 km-en győzött, a felnőtteknél 60 km-en ötödik. A serdülőknél Bagdán Dávid 35 km-en az első helyen végzett. Az évadzárót Debrecenben tartották meg, ahol Bagdán 40 km-en az ifik, Kesjár 20 km-en a serdülők távján győzött. Mol­nár István a felnőtteknél pró­bálkozott, ahol 40 km-en ezüst­érmes lett. ■ Gajda Irént lendülete a nyolc közé repítette Ezúttal a kadét korosztályra várt verseny a hétvégén, a pár­bajtőrözők Budapesten, a BVSC termében megrendezett váloga­tón léptek pástra. A lányoknál szokatlanul sokan, nyolcvan- nyolcán húztak sisakot. Míg a békéscsabai Karácsonyi Lajos Vívó Egyesületből Huszár Hen­rietta és Pepó Xénia már a hat­vannégy között búcsút intett a versengésnek, addig Kisházi Edina és Gajda Irén dicséretes módon beverekedte magát a legjobb 16 közé. Ott éppen egy­más ellen mérkőztek, s némi meglepetésre négy tusnyi kü­lönbséggel Gajda győzött. A nyolcas döntőben az MTK-s Bí­rót is megszorongatta, csupán egy aprócska találattal maradt alul, így a hatodik, Kisházi a ti­zenkettedik helyen végzett. A gyulai Radnai Emese Huszárék- hoz hasonlóan a harminckettő­be jutásért esett ki. A fiúknál teli hatvannégyes táblát rendeztek, a karácsonyis Kovács Bencét a harminckettő­ben az esélyesebb japán Koshiro állította meg. Kovács a huszonhetedik lett, a Békéscsa­bai Vívó Sport Egyesületet kép­viselő Leitmann Adám és Ber- nát Barna a harminckettőben ragadt. ■ G. P. Somogyi jó példát mutatott Aerobik Bőséges éremtermés a makói Magyar Kupa döntőn A makói sportcsarnok le­látóit zsúfolásig megtöltő nézősereg előtt bonyolí­tották le az aerobik sport­ág Magyar Kupa döntőjét, illetve ezzel párhuzam­ban a nyílt magyar nem­zetközi bajnokságot. Bakulya Mihály A kizárólag honi versenyzőket érintő kupafináléba az idei há­rom forduló összesítése alapján legjobbnak bizonyuló hat-hat egység jutott be, de kategórián­ként csak egyetlen résztvevőt indíthatott minden egyesület. Szombaton a Szarvasi Blue- Gym Aerobik Egyesület képvi­selői bronznapot tartottak, a fel­lépő egységeik közül ugyanis három állhatott a dobogó har­madik fokára. Az igazi megmé­rettetések persze vasárnap vár­tak a Szloboda Éva és Somogyi Nikolett edzők tanítványaira, ráadásul utóbbi önmaga is érintve volt a felnőtt triók verse­nyében. Somogyi Nikolett most is jó példát mutatott a fiatalok­nak, mivel megszokott társai­val, Medve Judittal és Nagy Eri­kával megnyerte a Magyar Ku­pát, nemzetközi összevetésben pedig bronzérmet ért a trió gya­korlata. Az eseményen ott voltak a Hungarotel TC-Fani fiataljai is, J mégpedig három csapattal. £ Valemennyi egységük ezüstér­mes lett a kupasorozatban. Szarvasi helyezettek. Sport- aerobik. Felnőttek. Női trió: 1. Szarvasi Blue-Gym, BHSE (So­mogyi Nikolett, Medve Judit, Nagy Erika). Utánpótlás I. kor­csoport (15—17 évesek). Trió: 5. Blue-Gym, BHSE (Kapás Ágnes, Pálinkás Fanni, Teleki Eszter). Utánpótlás II. kcs. (12-14 éve­sek). Leány egyéni: 3. Gyekicz- ki Gyöngyi (Ritmus Sportaero­bik Club, Szarvas), 6. Pásztor Mariann (Blue-Gym). Trió: 1. Flex HD-Ritmus (Fige Fruzsina, Gyekiczki Gyöngyi, Holp Rebe­ka), 2. Blue-Gym (Gulyás Mer­cédesz, Varga Virág, Ribárszky Adrienn). Csoport: 1. Flex HD- Ritmus (Fige Fruzsina, Gye­kiczki Gyöngyi, Holp Rebeka, Kun Orsolya, Sipeki Rózsa, Szerviczky Orsolya), 2. Blue- Gym, BHSE (Gulyás Mercédesz, Varga Virág, Ribárszky Adri­A szarvasiak Makón, a Magyar Kupán és nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt csapata. enn, Pásztor Mariann, Bucsán- szki Linda, Hajdú Vivien). Fiú egyéni: 2. Springel Alex (Rit­mus). Vegyes páros II. kcs.: 3. Springel Alex, Szirony Dóra (Ritmus). Utánpótlás III. kcs. (7—11 évesek). Leány trió: 3. Ritmus (Gyekiczki Adél, Ke- reszturszky Zita, Springel Kit­ti). Csoport: 3. Ritmus (Gyekicz­ki Adél, Kereszturszky Zita, Konstantinovics Lili, Laczó Ivett, Springel Kitti, Uhljar Lu­ca). Basic aerobik. Utánpótlás III. kcs. (7-11 évesek). Trió: 4. Blue-Gym (Bíró Renáta, Gye­kiczki Fruzsina, Lustyik Rebe­ka). Csoport: 3. Blue-Gym (Aszódi Virág, Bódai Adrienn, Tímár Natasa, Kovács Zsanett, Papp Fruzsina, Szabó Alexa). Step aerobik. Felnőttek. Cso­port: 3. Blue-Gym (Fábri And­rea, Oláh Szilvia, Bíró Andrea, Illés Ildikó, Bandzsal Ánikó, Ko­zák Éva, Kasuba Tünde). Után­pótlás III. kcs. Csoport: 3. Blue- Gym (Velky Panka, Velky Zsó­fia, Varga Viktória, Bencsik Dea, Bukovinszki Emese, Fabó Dorina, Ambrus Fanni). Nemzetközi eredmények. Sportaerobik. Felnőtt trió: 1. Franciaország, 2. Ukrajna, 3. Blue-Gym, BHSE (Somogyi N., Medve ]., Nagy E.). Utánpótlás II. kcs. Trió: 1. Flex HD-Ritmus (Fige F., Gyekiczki Gy., Holp R.). Csoport: 1. Flex HD-Ritmus (Fige F., Gyekiczki Gy., Holp R., Kun 0., Sipeki R., Szerviczky 0.), 2. BlueATym, BHSE (Gulyás M., Varga V., Ribárszky A., Pásztor M., Bucsánszki L., Hajdú V.). Fiú egyéni: 3. Sprin­gel A. (Ritmus). Step aerobik. Felnőttek. Csoport: 4. Blue-Gym (Fábri A., Oláh Sz., Bíró A., Illés L, Bandzsal A., Kozák É., Kasu­ba T.). A Hungarotel TC-Fani ered­ményei. Utánpótlás, 15-17 éve­sek: 2. HTC-Fani (Keresztes Pi­roska, Nyisztor Nikolett, Paulik Enikő, Szalontai Mariann, Var­ró Renáta) 12-14: 2-3. HTC- Fani (Béládi Barbara, Bökfi Ré­ka, Czinege Sára, Kovács Kitti, Mézes Laura, Náfrádi Réka és Zombai Kitti). 7-11: 2. HTC- Fani (Gregor Luca, Hanyecz Barbara, Koivács Lilla, Nagy Petra, Novák Szonja, Turbucz Tekla, Tarnótzky Réka). Hunga­rian Open, 15-17: 3. HTC-Fabi (Keresztes Piroska, Nyisztor Ni­kolett, Paulik Enikő, Szalontai Mariann és Varró Renáta). 12— 14: 2-3. HTC-Fani (Béládi Bar­bara, Bökfi Réka, Czinege Sára, Kovács Kitti, Mézes Laura, Náfrádi Réka, Zombai Kitti). Tóth Annamáriát ideális vívónak tartja edzője vívás Élete első világversenyére, a junior Európa-bajnokságra készül a békéscsabai vívó Tóth Annamária tavaly csak hajszállal maradt le a korosztályos vívó Európa-bajnokságról, idén semmit sem bízott a véletlenre. Gajdács Pál Már a tavaszi válogatókon kö­zel került az utazó csapatba ke­rüléshez, ősszel csak fel kellett tenni az i-re a pontot. A békés­csabai Karácsonyi Lajos Vívó­egyesület párbajtőrözője a szeptemberi pozsonyi váloga­tón ezüstérmes lett, így bizto­san tartotta meg második he­lyét is az országos ranglistán. Edzőjével, Csetneki Istvánnal november 2-án utazik a len­gyelországi Poznanba, ahol szombaton rendezik az egyéni, hétfőn a csapatküzdelmeket.- Nagyon örülök, hogy kiju­tottam életem első világverse­nyére, nagyon megküzdöttem érte - jegyezte meg a tizenki­lenc esztendős vívó. - Szeret­nék jól helytállni, ami nem lesz könnyű, mert egy Európa-baj- nokságon már nemigen talál­kozhatunk könnyű ellenféllel. Mentálisan erős vagyok, vagyis bízom abban, hogy a döntő pil­lanatokban sem fog megremeg­ni a kezem. Tóth Annamária szokatlanul későn, 14 évesen kezdett el ver­senyszerűen a vi vással foglalkozni.- A vívást megelőzően ké­zilabdáztam.' Féltestvérem, a világbajnok, olimpikon Tóth Hajnalka példája nyo­mán kezdtem el vívni. Hajni amúgy az edzőtáborokban nagyon sok hasznos tanáccsal lát el. Tóth élete első világ- versenyén, de tervei szerint nem az utolsón lép majd pástra, s hogy céljai megvaló­suljanak, rengeteg időt fordít a munkára. A kö­telező heti ötször két­órás edzés mellett gyakran túlórázik.- Tavasszal lesz a junior világbaj- _ nokság, jó úton I haladok a rész- | vétel felé, ám en- s nek érdekében nagyon sokat kell edzenem. Az iskolám miatt néhány évig még biztosan Bé­késcsabán versenyzem majd, jól is érzem itt magam, s a leg­jobb edzővel dolgozhatom együtt.- Annamária ideális vívó, hihetetlen munkabírása van, nem kell nógatni az edzéseken - vette át a szót a tanítványa által megszólított Csetneki Ist­ván. — Mivel későn kezdte a ví­vást, három korosztályt ha­gyott ki, korához képest kevés asszó van benne, vagyis még nem teljesen érte utol magát. Nagyon aktív, tuserős vívó, le kell még higgadnia. Az Eb-n tisztes helytállást várok tőle, a harminckettőbe bejuthat. <

Next

/
Thumbnails
Contents