Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-14 / 242. szám
2006. OKTÓBER 14., SZOMBAT 9 PANORÁMA A bíróság nem vont le következtetést a lehallgatott beszélgetésből Újabb MSZP-s politikus kijelentéseiről került elő titkos hangfelvétel. Ezúttal Füzesséri József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó polgármestere mondatait rögzítette egy kisebbségi ön- kormányzati képviselő. Füzesséri többek között azt mondta: „ezt a választást meg kellett nyerni, még akár törvénytelen áron is”. Majd több utalás van ■ A szikszói szocialista polgármester szavait egy kisebbségi képviselő rögzítette. a felvételen, amely szavazatvásárlásra utal. A városvezető egyébként 15 szavazattal kapott több voksot fideszes riválisánál. A polgármester a neki tulajdonított mondatot elismerte, de azt szövegkörnyezetéből kiragadott részletnek tartja, amely így az eredeti gondolattal ellentétes értelmet nyert A Borsod Megyei Bíróság tegnap nem fogadta el bizonyítékként a hangszalagot, ezért helybenhagyta az önkormányzati választás végeredményét. A bíróság azt állapította meg, hogy a „rögzítettek időpontja nem rekonstruálható, így a cselekmény folyamatosságára következtetés nem vonható le”. A rendőrség közben nyomozást kezdett, mert a polgármester ellen feljelentést tettek az ügyben. A szocialista párt szóvivője nem kívánta kommentálni az esetet ■ Sz. Sz. Sztrájk előtt tüntettek pedagógusok A kormány nem lép vissza az óraszámemeléstől Ha nem hajlandó az oktatási tárca arra, hogy érdemi egyeztetést folytasson a pedagógusokkal, sztrájkot hirdetnek - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Éber Sándor Ezren tüntettek tegnap a fővárosban a pedagógusok megnövekedett terhei elleni tiltakozásul Több civil szervezet is csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett országos szülői értekezlethez, amelyen a közoktatási törvény módosítása és az ennek következtében várható pedagóguselbocsátások ellen tiltakoztak péntek délután Budapesten, az Olimpia Parkban. Az ezer demonstráló előtt a PDSZ elnöke elmondta: a törvénymódosítás g az oktatásnak pont azokat a fel- | tételeit rontja, amelyek erősíté- | sét a kormány hangoztatja: a mi- J nőséget, a hatékonyságot és az esélyegyenlőséget. Kerpen Gábor hozzátette: az oktatási tárca nem vesz tudomást a tanárok olyan tevékenységéről, mint az órákra készülés, a segédanyagok előkészítése, a szülőkkel való kapcsolattartás, programok szervezése. Helyettük a kötelező óraszámok emelését, túlzott adminisztrációs feladatokat kapnak a tanárok. A PDSZ még hajlik a tárgyalásokra, de ha továbbra sem hajlandó érdemi szakmai egyeztetésre a kormányzat, még az idén sztrájkot hirdetnek - jelentette ki Kerpen, s cáfolta Arató Gergely kijelentését, miszerint többször is egyeztettek a szervezetekkel. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a tüntetés előtt közölte: a tárca nem tud visszalépni a pedagógusok kötelező óraszámának emelésétől, ugyanakkor nyitottak arra, hogy a pedagógusok foglalkoztatásával kapcsolatban minden kérdést megvizsgáljanak. Az érdemi egyeztetésről szóló kijelentést a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete részéről felszólaló Szebedy-Tas András is cáfolta. Mint elmondta, volt olyan eset, hogy a minisztérium egy dátumot háromszor megváltoztatott, és csak aznap reggel értesítették a résztvevőket az időpontról, s akkor kapták meg a szakmai anyagot is. „Ez nem egyeztetés, hanem diktatúra” - fogalmazott Szebedy-Tas. Gaskó István, a megmozduláson részt vevő Liga Szakszervezetek elnöke hangsúlyozta: nem engedhetik, hogy a pedagógusok méltatlanul hátrányos helyzetbe kerüljenek úgy, hogy 5-10 ezer forintot elvesznek a fizetésükből, mégis többet kell dolgozniuk. Gaskó szerint a megszorító intézkedéseknek nem a bérből és fizetésből élőket kellene sújtaniuk, hanem a feketegazdaságot kellene kifehéríteni. WBTTrlé Jil A * JMI Egyeztetne az MSZP a Fidesz terveiről tárgyalást ajánl a Fidesznek az MSZP a Varga Mihály és a Matolcsy György által felsorolt reformterületekről - jelentette ki Lend- vai Ildikó szocialista frakcióvezető Egerben. Ha kiderül, hogy a Fidesz miben látja a takarékosság eszközeit, illetve a reformlépéseket, ez már lehet egy tárgyalási alap - tette hozzá. Emelkedett a hazai AIDS-esek száma ezerháromszáz fölé emelkedett a regisztrált HTV- fertőzöttek száma Magyar- országon, az első félévben mintegy negyven új beteget szűrtek ki az orvosok. Egyre több heteroszexuális, főként fiatal nő betegszik meg. Hárman indulnának az SZDSZ vezetéséért fodor Gábor gondolkodik azon, hogy jelöltként ring- be szálljon az SZDSZ elnöki posztjáért. Ezt a politikus jelentette be a napokban. Az SZDSZ-ből kiszivárgott hírek szerint Fodor kihívója Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő és Kóka János gazdasági miniszter lehet. @ további hírek: WWW.REGGEL.HD HIRDETÉS OKTÓBER 14. SZOMBAT 20:10 TV 2 WWWTV2.HU RLLflZ RAADAS VISSZATÉRNÉK Ä Llítiti/ÜiYüUU YÍ^ZTUÚEK EGY UTOLSÓ JÁTÉKRA! HIRDETÉS NBQYBDBVKS magazinelófizetés PHILIPS DVD-lejátszó V További pénznyeremény a ráadás SMS-játékban!----------------J^S - _ 1 íiTffTTl JOKER-KUPON 1 Vágja ki a Joker-kupont! 2 Gyűjtsön össze mellé két nyereményszelvényt a Tvr-hét 42., 43., 44. számaiból! § Pályázzon a nyereményekre! Részletek október 6-tól a Tvr-hétben! Napilap, október 14 tvr-hét Pályázzon a Tvr-hét nyereményeire! iiúm'jj A lap alján található Joker- Kuponnal helyettesíthet egy Tvr-hét nyereményszelvényt. Vágja ki a jokert, gyűjtsön össze mellé két nyereményszelvényt a Tvr-hét lapszámaiból és pályázzon az ott leirt módon! RUNDM» LCD TV (72 cm képátmérő)