Békés Megyei Hírlap, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-26 / 226. szám
,Nagyon szeretem a halételeket. Szeretek utazgatni és táncolni.” LAUER MONIKA TOVÁBBI FOTÓK: BEOL.HU SZTÁRSOROK Hajdú Péter ésToncsi agyerek miatt szakított Több helyről hallani, hogy Bálint Antónia azért költözött el Hajdú Pétertől, mert máshol keresi a boldogságot, de az exszépségkirálynő egyelőre hallgat. Hajdú Péter sem tud semmit, csak any- nyit, hogy Toncsi akkor pakolt össze, amikor ő otthon sem volt, a lakáskulcsot a postaládába dobta és hagyott egy levelet, amelyben felrótta, hogy hetek óta mondja, nem működik a kapcsolatuk. Többen azt mondják, Toncsi gyereket akart, Hajdú Péter pedig nem. Südi Iringót megviselte, hogy Rácz Félix szakított Rácz Félix három hétig húzta, hogy szakítson Südi Iringóval. A táncoslányt annyira megviselte ez az időszak, hogy élő adásban elsírta magát, amikor szóba került a bokszmenedzser. A pár három hétig volt együtt, amikor Rácz Félix elfoglaltságaira hivatkozva lemondta az előre megbeszélt közös hétvégét. Iringó azóta sem enni, sem aludni nem tud. HIRDETÉS A békéscsabai Jankay-iskola diákotthonának udvarán báli bevételből és képviselői hozzájárulásból lényegében új játszóteret létesítettek. Egy éve vette fel a békéscsabai 9-es iskola Jankay Tibor képzőművész nevét. Mindez nem csak név-, hanem arculatváltást is jelentett, hiszen két nyelven, magyarul és angolul tanulhatnak több tantárgyat a gyermekek. Vargáné Nagy-György Katalin, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon igazgatója elmondta, a diákotthonban 600 ezer forintból lényegében új játszóteret létesítettek. A gyermekeknek többek között babaházat, tereferepadot, mászókát, libikókát, hintákat és csúszdás várat építettek. A pénz a szülői bál bevételéből és képviselői hozzájárulásból jött össze. ■ Ny. L. mmnnmm Esküvői videofelvétel A férfiak azért szeretik visz- szafelé pörgetni az esküvői videófelvételt, mert így szabad emberként távoznak a templomból. Műtőasztalon- Doktor úr, borzasztóan félek. Életemben először fekszem műtőasztalon!- Nyugodjék meg, asszonyom, én is most operálok először! A skót vacsorája A skót betér a vendéglőbe. Kikéri az étlapot, majd int a pincérnek, és sorra rendeli a fogásokat. Amikor már végképp nem tud többet enni, odainti ismét a főpincért.- Kinek kell fizetni? - kérdi. A pincér magától értetődő természetességgel:- Nekem... A skót megkönnyebbülten felsóhajt:- Jaj de jó. Már azt hittem, nekem... KÉRJÜK OLVASÓINKAT; KÜLDJÉK EL VICCGYŰJTEMÉNYÜK REMEKEIT A MEGJELENTEK BEKÜLDŐI KÖZÖTT AJÁNDÉKOT SORSOLUNK. CÍMÜNK: SZERK.BEKES« AXELS.HU SMS: (30) 4061-110 Elkapni a pillanatot, a legszebb mozdulatot Először láthatja a közönség a csabai Imre György tárlatát a sportcsarnokban. Kick-box és modern tánc. Két távoli pont a sport világában, a békéscsabai, 21 esztendős Imre György mégis ezeken a területeken szerzett tapasztalatot, sikert. Modern táncban csoportjával az országos 1-2. helyig jutottak. Később már más szemmel követte a küzdőterek eseményeit. A békéscsabai evangélikus gimnázium festő szakára járt, amikor a fotózás belépett a tananyagok sorába. így aztán lassan fényképezőgéppel indult a sportpályákra, egyre többször, mígnem megérezte a sportfotózás szépségét. — Igen, a lényeg az, hogy elkapjuk a pillanat töredékét, a legszebb mozdulatot, a győztes arcát, a legfontosabb akciót fogalmazott a fiatal fotós, akinek az elmúlt szombaton a Békéscsaba sportéletét megörökítő fotókiállítása nyílt a városi sportcsarnokban. Imre György kedvenc sportága a torna. Ami megragadja benne: a mozgás szépsége. A fotózáson kívül ideje nagy részét tanulással tölti, jelenleg a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán rajz—vizuális kommunikációt tanul, másodéves hallgató. Mindezen kívül néhány hónapja kollégánknak tekinthetjük, hiszen rendszeresen megjelennek képei lapunk hasábjain. Imre György tárlata két hétig tekinthető meg a sportcsarnokban. ■ L. E. ■ A Hungaro- tel nemzetközi női torna verseny alkalmából nyílt meg a fotó- kiállítás. o C3 Akció! 2006. október 31-éig! s. jßjp «Colorex* &&Q) ímÖANTACKHUSKfPÉS Kétegyhízi út 18. Békéscsol Tel.: (66) 440-495/2-es me«, 30/627-8000 Nyitva: H-P: 8-18, Szó: 9-12 öróig ImimsEii ■ kmuf építő megoldások KAC tűzifa 1| Bálázott, hasított, tűzre kész méret! j /^cŐ^pAOAO] IroaoTo) (Ikaloda =1 Oq) : SPSSMÍZ.ÄÄ 2190 Ft/rn2 tTÜhwatd Hf termékek őszi akciója! '86.i7B.~ Hőszigetelő rendszer 4cm-es: Üveggyapot isover domotwin 6cm OSB (III) Lap Smm német minőség: 19SO.ACO hexaline műanyag folyóka lOOcm: 2344- Magyar cement Gipszkarton 12,5mm : Fenyő fűrészáru 6fm-ig: Lambéria német minőség (i2,s*96mm*4 Putnoki kisméretű tömör tégla: Oltott mész: Tetőfólia: Villas GV 35 vízszigetelő (10m2): Ft/m2 Ft/m2 Ft/db Ft/m2 Ft/q Ft/m2 Ft/m3 Ft/m2 Ft/db Ft/q £ Ft/m2 Ft/tek igyelje hirdetéseinket! Kétnaponta megújuló akciók Békéscsaba, Ipari út. 34. (66) 630-630, 06 70 383-1804 Mezőberény, Budai u. 2. *2* (66) 424-140, 06 70 383-1806^ Szeghalom, Kinizsi út 78. (66) 371-406, 06 70 383-1807Í Az arak az áfát tartalmazzák, és október 14-ig, vagy a készlet erejéig érvényesek! Beolt. Beolvas. j Építési Szakkiállítás és Vásár 2006. Szeptember 29-30. Október 1. Békéscsaba, Városi Sportcsarnok • Szobabútorok, • Ülőgarnitúrák, • Konyhabútorok ■ Irodabútorok, • Kertibútorok, • Fürdőszoba berendezések, • Csempék, • Kazánok, • Szőnyeg, függöny, • Parketta, lakástextíliák, • Lakberendezési • Lépcsők, korlátok, • Nyílászárók, árnyékolástechnika • Lakásvilágítási termékek és ipari eíktroníka, • Fa alapanyagok, • Festmények, biztosítások, virágok Népművészeti kiállítás: Kiállítók: Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3L Békés Megyei Népművészeti Egyesület 4 kiállítást a látogatók díjmentesen tekinthetik meg! Minden regisztrált látogató sorsjegyet kap, amellyel értékes tárgyakat nyerheti Nyitva tartás 10.00-18.00-ig. Uj játszótérrel ünnepeltek jankay Az első évfordulóra készült el a 600 ezres beruházás •am*•••&*>? - -hűl •.**»-r;v»jr - -«.v j* • icmmbbtvm» . •«t.,r«5 ^ mar irTiumnimirTír Tr