Békés Megyei Hírlap, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-14 / 216. szám

2006. SZEPTEMBER 14., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Veritek nélkül nem megy gyógymód Ésszerűsítést sürgetnek a kórházi feladatmegosztásban A gyulai megyei kórházhoz tartozik a szeghalmi, mezőhegyesi intézmény is. Felvételünk a központi kórház sürgősségi betegellátásáról készült. rom évben. Októbertől 11 szá­zalékkal ; .kevesebbel számo­lunk. Ez együttműködésre ösz­tönöz a különböző ellátásokban - nyilatkozta dr. Kovács József főigazgató főorvos. Hozzátette, alkalmankénti együttműködés ma is van a.két-szomszédos vá­ros kórháza között. Dr. Perjési Klára, Gyula pol­gármestere elmondta, a mosta­ni megállapodás szerint szep­tember 15-ei határidővel pályá­zatot nyújtanak be a Közép-bé­kési Centrum egészségügyi el­látórendszerének fejlesztésére. Az idetartozó békési rendelőin­tézet, a békéscsabai kórház- rendelőintézet, a gyulai kór­ház-rendelőintézet és a tüdő­kórház 270 ezer embert lát el. A munkamegosztást ezután dolgozzák ki. A kórházak fi­nanszírozása úgy változik októ­ber elsejétől és január elsejétől, hogy azokat támogatják első­sorban, melyek nyitnak a szervezetátalakítás felé - hang­súlyozta dr. Perjési Klára. Az időben való változtatás elő­nyére hívta fel a figyelmet dr. Bartóki László, a megyei köz­gyűlés alelnöke is. Szerinte az élet túllépett a régi struktúrán. Ráadásul a várható finanszíro­zás és a jelenlegi szerkezet sincs összhangban. A cél, hogy a poli­tikát megelőzve a szakma te­gyen le az asztalra egy olyan el­képzelést, amely korszerű, vál­lalható és támogatásra érdemes. Persze az alelnök nem gondolja, hogy a lakosság körében vala­mennyi döntés népszerű lesz. Azt Pap János, Békéscsaba polgármestere sem állítja, hogy könnyű időszak elé nézünk. Mint mondta, az átalakítás so­rán lesznek viták, a döntésho­zók időnként bele is izzadnak majd, ám afelől nincs kétsége, hogy megéri. A párhuzamossá­gok megszüntetése lehetővé te­szi majd, hogy pénzt csoporto­sítsanak át egyéb területekre, példáuLa szakrendelők fejlesz­tésére. Mindehhez az kell, hogy presztízsszempontok nélkül, alapos elemzés után, szakmai alapon szülessenek a döntések. A lakosság ellátása minden érdeknél előbbre való Közép-Békésben gyógyítják megyénk legtöbb betegét Tegnap elhelyezték négy újabb Habitat-lakás alapkövét Szarvason Bár már a házfalakat húzzák, a hivatalos alapkőletételi ünnep­séget mégis tegnap tartották Szarvason, a Habitat for Humanity szarvasi építkezése­inek helyszínén. A nyáron át­adott első négy lakás után most újabb négy otthon alapkövét tették le. Dr. Aszódi Gabriellá­tól, a szarvasi szervezet igazga­tójától megtudtuk, hogy a laká­sok 50-70 négyzetméter közöt­tiek, a családok kiválasztása már korábban megtörtént. A le­endő tulajdonosok kétkezi munkájukkal is részt vesznek otthonuk felépítésében, de kül­földi önkéntes csoportoktól is kapnak segítséget. Ezekben a napokban éppen egy tizenöt ta­gú, kanadai csoport dolgozik itt. A tegnapi ünnepségen „ut­cakeresztelőt” is tartottak, a már átadott és a most épülő házsor között elhelyezték a Habitat utca feliratú táblát. Az új otthonok jövő júniusig elké­szülnek. ■ L. J. Magyar termékdíj: gyulai kolbászban és pulykamellben is jók vagyunk A Magyar Termék Nagydíj idei díjazottja nem a gyulai virsli, illetve a szarvasi rizs: azokért a termékekért 2005-ben kap­tak gyáctóik dicsérő., ok levelet. Az információ, téves tájékozta­tás alapján, az idei évre vonat­koztatva jelent meg tegnapi lapszámunkban. Valójában Bé­kés megyéből 2006-ban a szarvasi Gallicoop vajjal pá­colt, töltött pulykamell készít­ménye részesült elismerő okle­vélben, illetve a Csabahús Gyulai kolbász termékcsaládja nyert emlékplakettet a szak­zsűritől. A 2006. évi Magyar Termék Nagydíj elismeréseit nemrégiben a Parlamentben adták át. A zsűri döntése alap­ján 17 terméknagydíjat, 21 el­ismerő oklevelet, 13 emlékpla­kettet osztottak ki, de ezenkí­vül több szervezet is különdí- jat ajánlott fel a nevezőknek. Az idén összesen 53 cég 62 pá­lyázata versengett a rangos megmérettetésen. ■ F. M. Szélessávú internet kiépítése szerződés után Szabadkígyós gesztorságával Elek és Csorvás 210 millió fo­rintot nyert a közelmúltban a szélessávú internetszolgáltatás bevezetésére. Jó hír, hogy a ko­rábbi belügyminisztérium tá­mogatásával a három telepü­lésnek a projekt nagyságához képest viszonylag keveset — Szabadkígyósnak 6, Csorvás- nak 10, Eleknek 3,75 milliót - kell önerőként biztosítani, vi­szont az elképzelések megvaló­sítása nem halad kimondottan gyors ütemben. Úgy tudjuk, je­lenleg a támogatási szerződés előkészítése folyik, és csak ez­után kerülhet sor a további lé­pésekre, így a konkrét megva­lósításra. ■ Cs. Á. Azt, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, régen tudjuk. S négy kór­ház egy megyében is csak úgy, ha összehangol­ják a munkát. Csath .Róza-Szőke Margit Amikor nyár közepén ismert lett, hogy változik a kórházak finanszírozása, az ÁNTSZ me­gyei intézete, jó gazda módjára, valamennyi intézetet megkér­dezte, az új körülmények között képesek-e biztosítani a lakos­ság egészségügyi ellátását. A válasz az volt, egy darabig még igen. A tegnapi békéscsabai ta­nácskozás már a hogyan to­vábbra összpontosított.- A megye egészségügyi ellá­tásának ésszerűsítése nem újkeletű törekvés - bocsátotta előre dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos, aki úgy véli, az el­látórendszer és a megye sajá­tosságai nincsenek összhang­ban. Ez az állítás tegnap is be­igazolódott, amikor a békéscsa­bai Réthy Pál kórház és a gyulai Pándy Kálmán kórház vezetői­vel sorra vették a gyógyító mun­ka azon területeit, amelyeket a szomszédos intézetek párhuza­mosan fejlesztettek. A belgyó­gyászatban több ilyen speciális részterületet találtak. Ugyanak­kor úgy ítélték meg, hogy a me­gyénk vezető halálokára, a szív­ós érrendszeri megbetegedések kezelésére nem kielégítő a szakirányú kapacitás. — Gyulán a Pándy Kálmán megyei kórházban ez évre 9,6 milliárd forintos költségvetést terveztünk, mint az utóbbi há­Dr. Szabó Terézia főigazgató főorvos leszögezte, önmagá­ban egyik kórház sem tudná megoldani a megye ellátását. Meg kell találni az ésszerű fel­adatmegosztást és a racioná­lis együttműködés lehetőségét. Kérdés, a közel 400 ezres lé­lekszámú Békésben hány fek­vőágy szükséges, és milyen összetételben. - A lakosság el­látása mindennél előbbre va­ló, ennek alá kell rendelni a presztízst és a politikai érde­keket - fogalmazott. Dr. Szabó Terézia: a presztízs- szempontokat el kell felejteni. A mostani egyeztetést újabb kő veti, a többi megyebeli egészség- ügyi intézményre is szeretnék kiterjeszteni az együttműkö­dést A Közép-békési Centrum három városában, Békésen, Bé­késcsabán és Gyulán gyógyít­ják a megye lakosságának 75 százalékát. Gyulán koncentrá­lódik az egészségügyi ellátás 50, Békéscsabán és Orosháza körzetében 25 százaléka - mondta dr. Kovács József, a Pándy Kálmán megyei kórház főigazgató főorvosa. Több országba szállítanak már csomagolóanyagot Körösladányban hagyomány, hogy a nagyobb helyi vállalkozá­sok tájékoztatják tevékenysé­gükről a nagyközség vezetését. A legutóbbi képviselő-testületi ülé­sen a Box Print Kft.-ről Szabados Gyöngyvér számolt be. A 23 dol­gozót foglalkoztató cég elsősor­ban a csomagolóipar számára készülő karton- és öntapadó ala­pú csomagolóanyagok gyártásá­val és egyéb nyomdai munkák­kal foglalkozik. A Box Print Kft. folyamatosan fejleszt, így ma már 1850 négyzetméteres terüle­ten folytatja működését. A sikert bizonyítja, hogy a hazai piacon túl, Németországba, Ausztriába, Szlovákiába és Ukrajnába is ex­portálnak. ■ M. B. Dr. Kovács József: megyénk egész­ségügyét átfogóan kell áttekinteni. JEGYZET Mesebeli két kívánság olyan szegények vagyunk, hogy nekünk már a mesebe­li három kívánságra sem futja — dohogott barátnőm a minap. Ezen a ponton rávilá­gítottunk a régi mesék pa­zarlásaira. Két kívánság még a szegény halandónak is elegendő. munka És egészség. Ezekért tette össze a kezét barátnőm, sugallván, e kettőből mostan­ság igencsak híján vagyunk. Csavarjak még egyet a törté­neten? A fohász ezúttal egy egészségügyi dolgozó szájá­ból repült - no, nem az aranyhalacskának címezve - a levegőbe. Gondolkoztam, hová vigyem megmutatni azt a megszállottat, aki a ma­gyar egészségügyi ellátás mai helyzetében körömsza­kadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a gyógyítás folyamatá­nak biztos láncszeme lehes­sen. Amíg ugyanis ilyen cso­dabogarat találunk, talán nem kell Dante híres pokla fölül elcsenni a figyelmezte­tést és a kórházak elé szö­gezni: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” mit reméljünk? Tegnap egészségügyi vezetők, szak­emberek igyekeztek helyes utat keresni a betegellátás éssHferűsítéséhez. Szűküha büdzsé, a megszorítás kéz­zel fogható, persze, hogy nem lehet karban tett kézzel várni a kopasztást. Régeb­ben megoldhatatlannak bi­zonyult, hogy két szomszé­dos város párhuzamosan fej­lesztett kórháza ne verse­nyezzen feleslegesen egy­mással, hanem összeadja erejét. A szakellátások tuda­tos felosztása, a gyógyítás láncolatának közös kifor­rasztása mára meghozta vol­na a gyümölcsét. Valószínű­leg nem kellene most fájdal­mas lépéseken gondolkodni, megszüntetni, leépíteni. a lényeghez értünk. Megér­tem barátnőm aggodalmait, hiszen két kívánságából képtelenek vagyunk túljutni az elsőn. Mezőberényben esélyt adnak a XXI. századnak Elégedetten nyilatkozott a mezőberényi oktatási intézmé­nyek akadálymentesítési mun­kálatairól Balázs Jó­zsef Balázs, a Mobili­tás szakembere. A kö­zép-békési városban a PHARE 2003 program keretében valósult meg két nagyszabású beruházás. A korábbi 1. számú általános iskola sportcsarnokát akadály­mentesítették, illetve a Luther téren egy tizennyolc férőhelyes parkolót alakítottak ki, mely­ből három kifejezetten a fogya­tékkal élő emberek könnyebb mozgását, kényelmét szolgálja. A projekt hozzávetőlegesen 18 millió 780 ezer forintba ke­rült. A Mezőberény—Bélme- gyer Kistérségi Általános Isko­la Orlai Tagintézmé­nyében és a Petőfi Sándor Gimnázium­ban akadálymentesí­tették a főépületet, valamint akadály- mentes mellékhelyi­ségeket és liftet is építettek. Ez a beruházás több mint 31 millió forintba került. Az iskolák és a gimnázium vezetői azt tervezik, hogy foly­tatják a megkezdett munkála­tokat, igyekeznek minél inkább megkönnyíteni a moz­gáskorlátozott, hallás- és látás­sérült emberek életét. ■ P. G. ■ Megkönnyí­tik a moz­gáskorláto­zott és sé­rült embe­rek életét. Kikötő és hidak épülnek a Körösök völgyében Nagyszabású turisztikai beru­házás kezdődött tegnap délelőtt Békésen. Pataki István polgár- mester elmondta: a Kö­rösök Völgye Natúr­park Egyesület projekt­jén belül megvalósuló fejlesztéssel ökoturisz­tikai útvonalat alakíta­nak ki az Élővíz-csator­na partján, amit két híd köt össze. Az egyik, az Erzsébet-ligetben jelenleg is álló pontonhíd helyén, a másik a pi­acnál készül el. Utóbbi a hajdan híres Csók-híd mása lesz. A hat települést érintő prog­ram egyik legjelentősebb ré­szeként, a Kettős-Körös békési duzzasztójánál kishajókikötőt A Körösök a románi­ai sza­kasztól a Tiszáig hajózható­vá válnak. és -átemelőt építenek. A létesít­mény segítségével a Körösök a romániai szakasztól a Tiszáig hajózhatóvá válnak. A beruházásra - amely előreláthatólag 2007 jú­niusáig készül el — 182 millió forintot fordíta­nak, amelyből a telepü­lésnek alig 2,5 százalé­kos, mintegy ötmillió fo­rintot kell önrészként biztosítania. A fejlesztéshez kapcsolódó hír, hogy Pataki Ist­ván pályázatot írt ki a ligetben épülő híd elnevezésére. A ja­vaslatokat szeptember 30-áig kell eljuttatni a polgármester­hez. Az elképzelésekről a kép­viselő-testület dönt. ■ P. G. LÁSZLÓ ki ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents