Békés Megyei Hírlap, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-05 / 182. szám

2006. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 19 Kovács Ági bronzérmes úszó-eb Boulsevicz Beatrix kis híján a dobogóra úszott pillangón Érthető volt Kovács Ágnes öröme, hoszzú idő után ért el jó Időeredmény és hasonlóan hosszú Idő után állhatott fel ismér a dobogóra az Eb-n. Másodszor szeniorkodtak a tótkomlósi Rózsa fürdőben A kánikulával vetekedő forró hangulatban zajlott le a 2. tótkomlósi országos szenior- úszó-verseny a helyi Rózsa für­dőben. A viadal második alka­lommal is nagy sikert aratott, hiszen 17 egyesület 126 nevező­jét regisztrálták. A tótkomlósi- ak célja volt többek között az is, hogy minél több egyéni ver­senyző induljon a klubokon kí­vül is. A verseny rangját emelte Sza­bó József olimpiai bajnok, aki a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub meghívására érke­zett a városba. Megnyitójában kiemelte a szeniorúszás fontos­ságát, és emlékezett a gyermek­kori élményeire, a Rózsa fürdő­ben történt edzőtáborozásra. Tovább fokozta a hangulatot, hogy Szerbiából, a Vajdaságból érkezett Spartak Szabadka úszócsapatának nevezésével a verseny nemzetközivé vált. A tótkomlósi Rozmárok külön dí­jazták a legidősebb hölgy ver­senyzőt, Kovács Imréné (Szen­tesi Delfin Úszó Klub), a legidő­sebb férfi versenyzőt, dr. Bánki Horváth Béla (Űjbuda Senior Úszó Klub), valamint a nevezé­si fegyelmet elősegítendően a Rozmárok díjat alapítottak az első nevezőnek, aki ezen a ver­senyen Balogh Anna volt a Vil­lám SC színeiben. (A győztesek és a dobogós Békés megyeiek a bmhirlap.hu weboldalon olvas­hatók.) ■ Kovács Ágnes megduplázta bronzérmei számát a margitszi­geti úszó Európa-bajnokságon: a 100 m után pénteken 200 m mellen is harmadik lett. A 25 éves klasszis a délelőtti selejte- zős idejétől (2:27,99 p) elma­radt ugyan, de azzal sem tudta volna megelőzni a döntőből ki­magasló brit Balfourt, az ukrán Podliszna pedig csak valamivel volt gyorsabb Kovácsnál, aki 2:28,90 perc alatt teljesítette a távot. Kevés hiányzott a dobogóhoz Boulsevicz Beatrixnek 100 m pillangón: a BVSC versenyzője, akinek a fő száma, a 200 m még hátravan, a rövidebb táv finálé­jában hatalmasat hajrázott, ám öt századdal lemaradt a bronz­éremről. Ahhoz a csütörtök esti, 59,06-os magyar csúcsa kellett volna, ő viszont ezúttal 59,11-et úszott. A Kőbánya SC kiválósága, Szepesi Nikolett 50 m háton 29,22 másodpercet repesztett, ami egyfelől azt jelentette, hogy megdöntötte 29,29-es magyar csúcsát, amelyet még a 2004-es madridi Európa-bajnokságon állított fel, másfelől pedig a ha­todik legjobbként jutott be a szombati döntőbe. Finalista Cseh László is, aki harmadikként lépett tovább a nyolc közé 200 m háton, amely­nek elődöntőjében ő is rekordot javított, méghozzá hatalmasat. E számban, amelyben a buda­pesti az első világversenyes fel­lépése, immár 1:57,76 perc a legjobb hazai időeredmény, a régi csúcsot ugyanő tartotta l:58,54-gyel tavaly június 26. óta. Rudolf Roland is igyekezett, neki a 10. hely jutott cserében a 2:01,66 percért. A női 200 m gyors elődöntőjében szereplő Hosszú Katinkának 2:02 per­cen belüli ideje (egészen ponto­san 2:01,91) is csak a 15. helyet jelentette, egyszersmind azt, hogy kimarad a szombati dön­tőből. Hosszúhoz hasonlóan Bodor Richárd 50 m mellen 28,45 má­sodperccel szintén a 15. lett. Döntős viszont ugyanebben a számban Flaskay Mihály, aki 27,98 másodperc alatt érkezett célba, s ez a 16 idő közül a ne­gyedik legjobbnak felelt meg. ■ Másodszor is a Százhalombatta győzött a tesztmérkőzésen ERSTE-BÉKÉSI FKC—SZÁZHALOM­BATTA 22-30 (12-12) Felkészülési férfi kézilabda­mérkőzés, Békés, 200 néző. V. Bodóczki, Ökrös. Ld.: Varga R, Kocsis 5-5, Oláh 4, ill. Boda 6, Bécsi, Salamon 5-5. A tervek szerint az algériai válogatottal mérte volna össze tudását a Bé­kés, ám vízum problémák miatt nem érkezett meg az afrikai csapat. A Békéscsabán edzőtá­borozó Százhalombatta viszont örömmel ugrott be, s egy újabb mérkőzésen tesztelték egymást a csapatok. A békésiek, amíg erővel bírták, egyenlő ellenfelei voltak a Pest megyeieknek, ám az is igaz, egyelőre nagyon rö­vid a házigazdák kispadja, jó­szerivel csak ifjúsági korú kézi­labdázók ülnek rajta. ■ Kikapott a magyar férfi kosaras-válogatott Az augusztus végén kezdődő Európa-bajnoki selejtezősoro­zatra készülő magyar férfi ko­sárlabda-válogatott tízpontos vereséget szenvedett Ukrajná­tól a Tallinnban zajló négyes torna nyitónapján: Ukrajna-Magyarország 75:65 (19:18, 11:15, 27:19, 18:13). ■ HIRDETÉS _____ OSportszellemJ BMW sportmodellek Sokunknak még ma, a gyakorta zsúfolt forga­lom, az általános sebes­ségkorlátozás és a foly­tonosan emelkedő ben­zinárak korában is sport az autózás! Sport a szó igazi értelmében, mint a vitorlázás vagy a sízés, csak épp aszfalton. És lehet-e ez utóbbinak cso­dálatosabb módja, mint egy telivér BMW sport­kocsi volánja mögé ül­ni? nyének, jutalma maga az ered­mény, nem kér, és nem fogadna el javadalmazást érte, sőt saját zsebéből áldoz rá. Amatőr, a szó igazi értelmében. Sportember például, aki meg­vásárol és fenntart egy pompás roadstert, hogy a biztonság és az autós szakmai szempontok tisz­teletben tartásával hozza ki ma­gából és kocsijából a maximu­mot, rajzoljon a kanyarba ele­gáns ívet, amely éppoly múlan­dó, mint egy zongorafutam - ép­pen ezzel ösztönöz újabb és újabb elját- szás­rem szé­pén, én hatá rozottan megkülön­böztetem a sportolót a sportem­bertől. Az előbbi a sportból élő valaki (lásd például: magyar lab­darúgás), és nekem csak kivéte­les esetekben rokonszenves. A sportember viszont nemes szen­vedélyből hódol a „gyorsabban, magasabbra, messzebb” eszmé­UPP®85’''“ ra! A világ autó­márkái közül pedig talán a BMW érti és szolgálja ki legjob­ban az autózás virtuózait: típu­sai úgy alakítják hatékonyan gyorsasággá kirobbanó energiá­jukat, hogy közben nem szorul háttérbe a komfort és a szemet gyönyörködtető design sem. Itt van például a megújult BMW Z4 Roadster és M Road­ster páros. A világ egyetlen más sportkocsijához sem hasonlítha- tóan testesíti meg a vérbeli road­stert: nagy teljesítményű motor­jai, kiemelkedő kvalitású futó­műve és innovatív megoldásai révén kínált sportos dinamiz­musa, valamint jól eltalált for­mavilága alig leküzdhető birtok­lási vágyat ébreszt! Az M soros hathengeressel pedig párját rit­kító nagy teljesítményű motor koronázza meg a Roadster kíná­latát. Egyedülálló sikerként ez az erőforrás 2005-ben sorozat­ban immár ötödször nyerte el az „Év Motorja” díjat. Hat hen­ger, 3.246 cm3, 343 lóerő, 365 newtonméter, 8000- es maximális fordulat­szám... A Z4 M Road- íster mindössze 5,0 má­sodperc alatt gyorsul százra, negyedikben 80- - ról 120-ra szintén csupán 5,0 másodperc telik el, legna­gyobb sebességét pedig elektro­nika határolja le 250-nél. Ebben a kocsiban kapcsolgatni a hat fo­kozatot, és minden egyes ka­nyarból kigyorsítva érezni a vál­tozó zárású M-differenciálzár- nak köszönhető biztos útfogást - maga az autós gyönyörélvezet! Lehet ezt fokozni? Persze, an­nak szemében, aki fix acéltető alatt érzi igazán jól magát. Ő bi­zonyára a BMW Z4 M Coupét választja, amely ünneppé avat minden egyes kiruccanást. Ez a kompromisszumot nem ismerő, purista kétüléses kocsi verseny- pályán és közúton egyaránt el­képesztő dinamikára képes, hi­szen ugyanaz az erőmű dolgozik benne, mint az imént említett M Roadsterben, és hasonlók a me­netteljesítményei is. Ami vi­szont összetéveszthetetlenül egyéni, az a formaterv, az ívek lendülete, a felületeknek a rajt­vonalon térdelő atlétáét idéző fe­szültsége. A kívülről minimális­nak tűnő, belül mégis kényel­mes utastér egészen az autó há­tuljába került, mégis maradt mögötte 300 li- ÉÉfeÉ ternyi csomagtér. Aki egyszer kézbe fogta a pompásan megformált volánt, és látta a kilo­méteróra, illetve a for- dulatszámmérő vörös mutatójának táncát, soha többé nem akar kiszállni belőle! A csúcs mégis alig­hanem az idén beveze­tendő BMW M6 Cab­rio, az M6 nyitott, 2+2 üléses változata, az au­tórajongók felülmúlha- tatlanul dinamikus és gyönyörű álomkocsija. Ez aztán nem aprózza: ötliteres, tízhengeres mo­torja (a Formula 1 közvetlen öröksége!) 507 lóerős, és 520 newtonmétert ad le - ezek az adatok kivételesek lennének még a negyventonnás kamio­nok körében is, csakhogy itt teli­vér sportmotorról van szó, amely 8000-ig pörgethető, és 4,8 másodperc alatt katapultálja százra az autót, elakadt lélegze­tű utasaival egyetemben. Menet­tulajdonságait versenypályán csiszolták tökélyre, ettől azon­ban mit sem csorbult a legjobb luxus-limuzinokéhoz fogható rugózási komfort, mint ahogy a berendezés is a legexkluzívabbak közé tartozik. Formája ugyanolyan elegáns, akár nyitott, akár csu­kott a háromrétegű, kiváló hő- és hangszigetelő vászontető, amely természetesen gombnyo­másra működik. Az amatőr sport és a letisztult esztétikum ugyanis korántsem ellentétes fo­galmak. A BMW-nél nagyon jól tudják ezt... Karlovltz Kristóf Glass Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út, Ipart park. Tel.: (66) 440-505. )

Next

/
Thumbnails
Contents