Békés Megyei Hírlap, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-24 / 198. szám

5 2006. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK Meggondolja, mire költ? VIRÁG JÁNOS, 29 ÉVES, BÉKÉS­CSABAI SZAKMÉRNÖK:- Helyzetem eléggé saját­ságos, ugyanis a nyáron há­zasodtam, illetve autóvásár­lással is terheltem a friss családi költségvetést. Ezért jobban oda kell figyelnem ki­adásaimra, vissza kell fog­nom a vásárlásokat. Egyéb­ként a megyei fizetéseket fi­gyelembe véve megállapítha­tó, hogy jelentősen csökkent az emberek vásárlóereje. OOBROCZKI ENIKŐ, 30 ÉVES, BÉKÉSCSABAI BÉBISZITTER: — Jelentősen nőttek az em­berek terhei, ezért mindenki kevesebbet tud magára fordí­tani. Az ember befizeti a csekkeket és igazából alig marad valamije. Szerintem például a nyaralásról idén nagyon sokaknak le kellett mondania. Saját bőrömön is tapasztalom a helyzetet, két­szer is meggondolom, hogy mire költők. ■ M. P. M. Szegény Békés, gazdag főváros vásárlóerő Budapest és Győr-Moson-Sopron az élen, megyénk a tizennyolcadik Magyarország legtehető­sebb vidéki települése ebben az esztendőben Hé­víz. Ez derül ki a GfK Hungária Piackutató Inté­zet vásárlóerő-tanulmá­nyából. A megyék rangso­rát a főváros után Győr- Moson-Sopron megye ve­zeti, ott 108,7 a vásárló­erő-index, a sereghajtó Szabolcsot (80,3) Békés két hellyel előzi csak meg 83,3-es indexével. Munkatársunktól A GfK csoport idén ötödik alka­lommal térképezte fel Magyar- ország megyéinek és települé­seinek vásárlóerejét. Az idei ta­nulmány újdonsága, hogy már a négy számjegyű postai irányí­tószám szerinti bontásban is el­érhetők az adatok. Az egy főre jutó vásárlóerő szempontjából idén Hévíz a vi­dék abszolút győztese (vásárló­erő-index: 146,9). A vidéki tele­pülések között második helyen Telki áll (141,7). Ez a település 2002-ben volt első 155,2-es vá­sárlóerő-index értékkel. Telkit 2006-ban Balatonföldvár (138,2) és Tihany (134,9) követi az élbolyban. A tanulmány megállapításai szerint Magyarországon a 2004. évi időszakhoz képest je­Bors ocl'Abauy Zemplén s 81,5 Nögrjd B?,4 Hilsm-HM' 88,2 BácvKisKun 87.T Töm» 51,6 Somogy 88.3 Cíongréd 81,9 Baranya «3,1 Magyaroszág vásárlóereje megyénként 2005-2006 lentős válto­zás nem történt. Az öt legkisebb egy főre jutó vásár­lóerővel rendelkező tele­pülés (Kiscsécs, Csenyéte, Rakaca, Gilvánfa, Szakácsi) többsége esetében némi javulás érzékelhető, de az ő vásárlóere­jük még így is csupán az orszá­gos átlag nem egészen harma­dát teszik ki. E települések ki­vétel nélkül Baranya, illetve az ország legnagyobb gazdasági nehézségeivel küzdő megyéi­nek egyikében, Borsod-Abaúj- Zemplénben találhatók. Ez utóbbi megye egyébként a me­gyék rangsorában is a sereg­hajtók között áll, hiszen a 19 megyéből a 18. helyen szerepel (vásárlóerő-index: 82,9). A megyék rangsorában Bu­dapest vezet (vásárlóerő-index: 135,4) a megyék mindegyikét megelőzve. A főváros 2000 óta tíz ponttal növelte vásárlóere­jét, ami nagyon jelentős növe­kedés. Budapestet továbbra is Győr-Moson-Sopron megye (vá­sárlóerő-index: 108,7) követi, az utolsó helyen pedig a gazdasá­gilag depressziós Szabolcs- Szatmár-Bereg (vásárlóerő-in­dex: 80,3) áll. Békés Budapest nélkül a 17. helyen szerényke­dik, a vásárlóerő-index me­A 2000 óta eltelt hat évben a megyék közötti különbség kissé nőtt: Győr-Moson-Sop­ron megye tovább növelte előnyét a többiekkel szem­ben. Békés megyében csök­kent leginkább ebben az idő­szakban az egy főre jutó vá­sárlóerő. Csökkenést tapasz­taltak még Heves, Borsod-Aba- új-Zemplén, Jász-Nagykun- Szolnok, Nógrád, Somogy és Tolna esetében. A többi megye vásárlóereje a legfrissebb fel­mérés szerint nem változott számottevően a szóban forgó gyénkben 83,3. időszakban. Az öt leggazdagabb és az öt legszegényebb Békésben Egy főre jutó vásárlóerő (Magyarország=100) Békéscsaba 100,1 Almáskamarás 56,5 Gyula 95,2 Mezőgyán 55,4 Kardoskút 93,6 Pusztaotdaka 55,0 Orosháza 92,6 Geszt 53,6 Szarvas 89,8 Kőrösnagyharsány 52,6 FORRÁS: GFK HUNGÁRIA A Volán központját már nem adnák oda Szegednek Egy kormányhatározat értelmé­ben az állami tulajdonú gazda­sági cégeket, így az eddig me­gyei szinten működő Volán-tár­saságokat is regionális cégekké kell átszervezni. A Szabad De­mokraták Szövetségének me­gyei elnöksége politikai hova­tartozástól független összefo­gást sürget, hogy a busztársa­ság központja maradjon Békés­csabán. A szabad demokraták szerint már az is baj, hogy a rendőrség, az ÁNTSZ, a környe­zetvédelmi és vízügyi hatósá­gok központja Szegeden kap he­lyet, hiszen ez Békés megyétől veszi el a fejlődési lehetőséget. Éppen ezért arra kérik politi­kustársaikat, tegyenek meg mindent, hogy a még regionális átalakítás előtt álló intézmé­nyek, gazdasági társaságok köz­pontja Békéscsabára, illetve Bé­kés megyébe kerüljön. A kérdés a szerdai rendkívüli békéscsabai közgyűlésen is fel­vetődött. A képviselők kezde­ményezték, hogy a Bács-Kis- kun, Békés és Csongrád megye alkotta Dél-Alföld régióban a Vo­lán társaság központjává Békés­csaba váljon. A politikusok azt szeretnék, ha minél több dekon- centrált szerv vagy regionális vállalat központja Békéscsabán lenne, ezzel is ellensúlyozva Szeged túlsúlyát. ■ F. G. K. Minden tizedik ember rosszul hall hazánkban Ingyenes hallásvizsgálatot tar­tottak a békéscsabai Árpád für­dőben minap, egy mobil állo­máson. A módszer Svájcban és Olaszországban már évek óta sikeres, idén, a hallás évében Németország, valamint külföl­di és belföldi cégek támogatá­sával Magyarország is csatla­kozott az akcióhoz. Számos probléma derült már ki a rög­tönzött vizsgálatnak köszönhe­tően. Ilyenkor orvoshoz irányít­ják a beteget. Hazánkban a la­kosság tíz százalékának baj van a fülével, mégis nagyon ke­vesen fordulnak szakember­hez. Sok esetben pedig gyógyít­ható lenne a probléma. ■ ÖNKORMÁNY TI VÁLASZTÁSOK, 200« Hatékony munkára készülnek ősztől A nyugodt, békés közhangula­tot és az eredményes munkát tűzte céljául Hamza Zoltán, a Fidesz- KDNP-Gazdakörök békésszentandrási polgár­mesterjelöltje. A híresztelé­sekkel ellentétben —, nem az intézményekben dolgozók el­bocsátására, hanem hatéko­nyabb munkaszervezésre, munkavégzésre készülnek a település fejlődése érdekében. Képviselőjelöltjeik listája: Hamza Zoltán, Hévizi Róbert, Barna Antal, Nemcsényi Zsolt, Koppányi Gábor, ifj. Rusz Mihály, Szító Ágnes, Bencsik László, Petrás Ernő, Major Attila. ■ L. J. Gyula, bizottság. A képviselő- testület legutóbbi ülésén dön­tött a helyi önkormányzati kép­viselők és polgármesterek vá­lasztásán közreműködő helyi választási bizottság összetételé­ről A helyi választási bizottság tagja lett dr. Balássy László, dr. Legeza Tibor és dr. Tóth Károlyné. A bizottság póttagjá­nak dr. Pintér Miklóst és dr. Jakucs Jánost választották. Bélmegyer választottak. Az októberi választásokról is tárgyalt közelmúltban megtartott ülésén a bélme­gyeri képviselő-testület. A településvezetők ekkor döntöttek a helyi választási bizottság tagjairól is. Felelősséggel a új munkahelyekért Gyomaendrőd falugazdásza, Várfi András a Fidesz— KDNP-Gazdakörök polgár­mesterjelöltjeként indul az önkormányzati választáson. Szeretné, ha egy nyitott, dina­mikusan fejlődő, jövőképpel rendelkező város lenne Gyomaendrőd, ahol tisztelik az időseket, hazavárják a fia­talokat, s ahol vannak mun­kahelyek. A köztisztviselők, közalkalmazottak megbízható és egyenes, a városért tenni akaró polgármestert ismer­hetnek majd meg benne - ígéri a jelölt, aki számít a he­lyi vállalkozók, civilek taná­csára, véleményére. ■ L. J. On se érje be kevesebbel! Kamatadómentes megtakarítási ajánlatok a HVB Banknál, a bankbetétektől a hosszú távú megoldásokat nyújtó Pioneer Befektetési Alapokig. Várjuk bankfiókunkban Békéscsabán, a Csaba Center földszintjén! További információ: 06-40/50-40-50 HVB^Bank PIONEER Investments A lekötött betéti ajánlat 2006.07.03-tól visszavonásig érvényes, és 2 hónapos akciós lekötött betétekre vonatkozik. Az akciós betétlekötés igénybevételének feltételei a Bank Hirdetményében és Kondíciós Listájában találhatóak. A betéti szerződés feltételeit a Bank Általános Üzleti Feltételei tartalmazzák. A Pioneer befektetési jegyek forgalmazója a HVB Bank Hungary Zrt. (tev. eng. sz.: 1-1523/2003.), a Budapesti Értéktőzsde tagja. Jelen hirdetés a Bank részéről nem minősül ajánlattételnek. Az ? UniCredit Group tagja www.hvb .hu/kamatado ^adóméi kötött beté ™e9takarítási kar évi 8% ka. me9oldások naí- EBKM: f

Next

/
Thumbnails
Contents