Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-20 / 168. szám
FOTÓ: AS A NAP TEMAJA BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK Szarvason az Orosházára vezető pálya kivételével minden főútvonal mellett vezet már külön út a két keréken közlekedők számára. A legnagyobb gond a megyében a forgalmas Békéscsaba—Békés közötti szakasz kíépítetlensége. szemle Kiépítettségben Békés megye „európai nagyhatalom”. A pályaszakaszokat és sávokat sikerült egymással összefüggő hálózattá alakítani. Mikorra készül el a Békés és Békéscsaba közötti hiányzó rész? // KERÉKPÁRUNK D0C0G0KKEL BEKESBEN Megtorpant a kerékpárútépítés lendülete az állami támogatás csökkenése miatt, ráadásul akad felújítandó szakasz is Békés megyében. Ezzel együtt is éllovasok vagyunk a bi- ciklizők táborában. Csiszér Áron-Papp Gábor mint egyébként. — Ez is volt a cél - osztja meg elképzeléseit Bánfi Adám, miközben kikerül egy gördeszkást. Elmondja, több szakmai irányelv létezik, az egyik közülük éppen a vegyes forgalmat pártolja, arra építve, hogy itt mindenki jobban odafigyel a másikra. Az ön- kormányzatnál mégis gondolkodnak azon, miként lehetne tehermentesíteni a sétálóutcát, ennek megfelelően a párhuzamos lusth Gyula utcában ősztől kiépítik a kerékpársávot. A sétálóutca végén a zebránál piaci napon rengeteg kerekes összegyűlik. Számukra már szinte természetes a kerékpárutak léte, de nem volt mindig ilyen jó a helyzet.- Ezer lakosra 860 kerékpár jut Hollandiában, Békés megyében ez a szám 750. Tehát a hollandok után mi vagyunk a másodikok Európában — sorolja fejből az adatokat Balta János, aki a megyei közlekedésbiztonsági tanács ügyvezető elnöke volt a kerékpárútépítés fénykorában. Mint mondja, a nyolcvanas években rengeteg út épült társadalmi munkában, megyénkbeli szakemberek dolgozták ki azt is, hogy szerte az országban miként építsenek bicikliutakat. Támogatás híján azonban napjainkban nem éri meg az önkormányzatoknak kerékpárutat létesíteni. Túránk a megyeszékhelytől Békés felé vezet. A közeli városba vivő szakasz egy részét a kerékpárosok kénytelenek a forgalmas 47-es főúton megtenni, ahol személy- és teherautók mellett kell haladniuk. Hétköznap, kora reggel még így is rengeteg kerekest látni. Nagy előny számukra, hogy az út jelentős részén biztonságos körülmények között közlekedhetnek. A békési önkormányzat 159 milA békéscsabai hobbikerekesek egyik legkedveltebb útvonalának számít a Veszély csárdától a megyeszékhelyig húzódó árnyas, kellemes szakasz. Gyula felől érkezve egy kicsit megzavarhatja a terepet nem teljesen ismerő biciklist, hogy hol is kezdődik a kerékpárút, ráadásul a parkolóban cigarettázó török kamionosok sem tudnak használható útbaigazítást adni. Futók, kerékpárosok persze évek óta akadnak itt szép számmal, csak éppen az út minősége nem a régi már. Néhol töredezett az aszfalt, néhol pedig egy-egy fa gyökere kúszott az aszfaltszőnyeg alá, és púpozta ki azt. Békéscsabán még a megyei átlaghoz képest is számottevő a kerékpárosok aránya. A városüzemeltetési osztály vezetője, Bánfi Ádám főmérnök maga is a kerekesek népes táborát gyarapítja, így nem esett nehezére eleget tenni kérésünknek, amikor elhívtuk, pattanjon nyeregbe, járjuk be a várost.- Csak télen járok gyalog, egyébként drótszamáron közle- kedek - mondja a Lencsési úton tekerve, aztán rátér arra, hogy a megyeszékhelyen a kerékpárutakat és sávokat sikerült egymással összefüggő úthálózattá alakítani. Az Andrássy úton most nem nagy a forgalom, de így is jobban oda kell figyelnie a kerékpárosnak, ■ Támogatás híján napjainkban nem éri meg az önkormányzatoknak kerékpárutat létesíteni. lió forintos beruházással ugyanis elkészíttette a települést Békéscsabával összekötő kerékpárút ráeső részét, így a labda most a megyeszékhely térfelén pattog. Információink szerint az építés tervei készen állnak. Békés határában, a kerékpárúton foglaljuk el „figyelőállásunkat”. Elsőként a Kertész házaspárral elegyedünk szóba. Ők szinte naponta bicikliznek itt, hiszen a város külterületén található kertjük felé erre vezet az út.- Korábban nem volt egyszerű a teherautók között manőverezni, nagy könnyebbség, hogy már jó ideje kerékpárúton közlekedhetünk - vázolja a helyzetét Kertész Imre, miközben a felesége egyetértőén bólogat. A szemközti irányból érkező hölgy, Sweczné Jantyik Ágota a megyeszékhelyről jár át Békésre dolgozni, s ezen a reggelen ismét kerékpárjával teszi meg a két város közötti távolságot.- Sajnálom, hogy nincs még teljesen kész a két település közötti szakasz. Ahol a kerékpárút véget ér, ott kifejezetten veszélyes rész követ- k e z i k . Ébernek kell lenni - mondja. A túrázók egyik kedvenc útvonala a Békéscsaba—Vészé közötti szakasz. Békés egyébként joggal nevezhető a kerékpárosok városának, hiszen a településen kis túlzással szinte mindenki biciklizik. A belterületen éppen ezért négy, egymással összeköttetésben álló szakasz található, amelyek a városközpontban futnak össze. Békés és Mezőberény között egyelőre nincs kerékpárút, de tervezik az építését egészen Gyomaendrődig. Mezőberény- ben egyébként ugyancsak igyekeznek a legnagyobb biztonságot megteremteni a biciklisek részére, a peremterületi munkahelyek szinte mindegyikére kiépített szakasz vezet. A várost a közeli Köröstarcsával is kerékpárút köti össze. A kerékpárutak hossza tíz év távlatában 1995: 112 km 2006: _______________160 km Eb ből: belterületi 53 km A kerékpárút-ellátottság fajlagos értéke Békés megye 0,28 méter/lakos Magyarország 0,10 méter/lakos FORRÁS: MEGYEI KÖZÚTKEZELŐ Két varos között biztonsággal bringázhatnának Csorváson az elmúlt hetekben adták át azt a 400 méter hosszú kerékpárutat, amelyet lakossági kérésre épített az ön- kormányzat. Szilágyi Menyhért polgármester elmondta, a temetőbe igyekvő kerékpárosok védelmében készült a 6,8 millió forintos beruházás. Megyénk ifjú városában szeretnék a kerékpárutakat tovább építeni. — A II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez a Csorvás-Gerendás közötti kerékpárutat próbáltuk beajánlani, kicsi a távolság, sokan a kerékpárt választják autó helyett Hasonló terveink vannak Orosháza felé — részletezte a polgármester. A kerékpárút Monoiig kész, onnan lenne jó folytatni Csorvá- sig. Az indok a 47. számú fő- közlekedési út nagy forgalma. Az arra közlekedő kerékpárosok védelmét, biztonságát szolgálná a beruházás. Cs. I. Az egyik leghosszabb: Szentandrástól Kondorosig Békés megye nyugati kapujában, a 44. számú főútvonal mellett fekvő településeken szerencsések a biciklisek. A nagy forgalmat bonyolító főút- vonal mentén ugyanis Békésszentandrástól (Szarvason, Csabacsüdön és Kardoson keresztül) egészen Kondoros túlsó végéig, több mint harminc kilométer hosszon kanyarog az ország egyik leghosszabb pályája, a Körös-völgyi kerékpárút. Igaz, több helyen kikezdte már az idő és bőven megérett a felújításra. E téren jó hír, hogy a leginkább igénybe vett, csaknem tíz kilométeres szarvasi szakasz (a békésszentandrási Körös-híd- tól Csabacsüd közigazgatási határáig) felújítása már javában tart. Ehhez a városnak sikerült az Európai Uniótól forrást szereznie csakúgy, mint egy új kerékpárút megépítéséhez a Szentes felé vezető főútvonal mentén. L. /. /