Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-11 / 160. szám
6 PANORÁMA 2006. JÚLIUS 11, KEDD EBHB0BÖEI Such György lett a Magyar Rádió elnöke MARATONI ÜLÉS Után Such György lett a Magyar Rádió elnöke. A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának ülésén heten voksoltak Such Györgyre, akit tavaly májusban már jelöltek a tisztségre. Marad állami garancia a lakáshitelekre a közszféra azon alkalmazottai számára, akiknek átszervezés miatt megszűnik az álláshelyük, a korábban felvett lakáscélú hitelhez adott állami kezesség változatlanul fennmarad, s nem nőnek a törlesztés terhei. Juhász nem vett részt a szakértői egyeztetésen az előző honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc úgy nyilatkozott, hogy egyes sajtóértesülésekkel ellentétben személyesen nem vett részt azon a szakértői megbeszélésen, amely egy amerikai rakétavédelmi rendszer magyarországi telepítéséről szólt az előző kormányzati ciklusban. Juhász Ferenc nem egyeztetett Jelentős tűzvédelmi hiányosságokat találtak A tűzvédelmi szakhatóságok országos ellenőrzése során 36 pirotechnikai létesítményben összesen 66 tűzvédelmi hiányosságot tártak fel. A vizsgálatot a balatonfűzfői raktárépületben június 14-én történt robbanás után rendelték el. A hiányosságokat az előírások megszegése, így a kötelező tűzvédelmi felülvizsgálatok, vagy a tárolási előírások be nem tartása okozta. @ TOVÁBBI hírek: www.reggel.hu A Gyurcsány Ferenc kormányának önkormányzatireform-csomagjához szükséges alkotmánymódosítást nem szavazta meg tegnap az ellenzék Elvérzett a régiós reform parlament Mécs Imre nem vette észre, hogy disznónak nevezték Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást az önkormányzati- reform-csomag, így nem került be az alkotmányba a régiók létrehozása. Vég Márton Hiába reménykedett az MSZP- frakció az utolsó pillanatig abban, hogy az ellenzéki képviselők végül mégis megszavazzák az önkormányzatireform-csoma- got, így támogatva a régiók létrehozását és a megyék megszüntetését. A Fidesz, a KDNP és az MDF is betartotta szavát, miszerint nem járulnak hozzá a kétharmados parlamenti többséget igénylő alkotmánymódosításhoz, így a kormánykoalíció pártjai hiába nyomták meg az igen gombot, a javaslat tegnap elvérzett a zárószavazáson. „Már korábban kiderült, hogy az ellenzék nem fogja támogatni a módosítást, amelyet az önkormányzati szövetségek is pártoltak” - mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője szerint a nemmel szavazók végképp a maradás oldalára álltak a haladással szemben. „Azért nem támogattuk a kormány önkormányzatireformcsomagját, mert előkészítetlennek, kapkodónak és kidolgozatlannak tartjuk” - hangsúlyozta Kovács Zoltán. A Fidesz képviselője hozzátette, hogy megdőlt az az állítás is, miszerint csak régiós szinten lehet uniós pénzeket lehívni. Az MDF-frakció pedig az állampolgárokat féltette, ugyanis szerintük a megyék SZERDÁN ALAKUL meg a kormány által létrehozott Konvergencia Tanács, amelynek az lesz a feladata, hogy közreműködjön az Európai Uniónak szeptember elsején benyújtandó fetárkóztatási program előkészítésében, és támogassa annak érvényre juttatását a költség\'etésben. „A tanács tagja Bogsch Erik, Simor András és Surányi György lesz" - jemegszüntetésével a közigazgatás még távolabb kerülne tőlük. A kormány 11-13 milliárd forint megspórolását remélte a régiók létrehozásától. Közben napirend előtti felszólalásában a fideszes Rogán Antal arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc sem a kam- pariyfián, sem azóta nem mond igazat, mert kormánya az ellenkezőjét teszi annak, mint amit megígért. Az ellenzéki képviselő elmesélte egy beszélgetését is, amelyet a szomszédságában lentette be tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Bogsch Erik a Richter Rt. vezérigazgatója és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke, Simor András a Budapesti Értéktőzsde elnöke volt 2002-ig, Surányi György kétszer állt a Magyar Nemzeti Bank élén, legutóbb 2001-ben távozott a jegybank elnöki székéből. élő idős asszonnyal folytatott a közelmúltban. „A szomszédom az MSZP-re szavazott a választáson, de most azért fohászkodik, hogy az ország túlélje az áremeléseket és az elbocsátásokat” - mondta Rogán. A fideszes képviselőnek adott válaszában Gyurcsány Ferenc kijelentette: „az én nyugdíjasaim azt mondják, hogy inkább tízszer az MSZP, mint egyszer az a párt, amelyik azzal kezdte kormányzását, hogy elvette a nyugdíjasok járandóságát”. Szintén tegnap történt, hogy disznónak nevezték Mécs Imre MSZP-s képviselőt, miközben éppen az 1956-os forradalomról emlékezett meg. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki szidta az előző ciklusban még az SZDSZ színeiben politizáló honatyát, csak annyi biztos, hogy az ellenzéki padsorokból kiabált valaki. Mécs - akit el- lenfelei azért támadnak, mert 56-os halálraítéltként a bal- j liberális oldalon ül - nem hallotta a sértő kifejezést, ezért végigmondta beszédét. Konvergencia Tanácsot hozott létre a kormány Molnár Lajos: „hálapénz helyett tisztességesebb a vizitdíj” A vizitdíj bevezetésének időpontjáról még nem döntöttek, de miután a szakemberek elkészítik a tanulmányokat, a kormány társadalmi vitát kezdeményezne, amelybe nemcsak a politikai pártokat vonná be, hanem a betegszervezeteket is. „Nagyon reméljük, hogy olyan álláspont alakul ki, amely a nagy többség számára elfogadható” - nyilatkozta tegnap a közszolgálati televízióban Molnár Lajos. Az egészségügyi miniszter szerint a hálapénz igazságtalan, a feketegazdaság része, és senki nem mondja meg, hogy mi jár érte. „Sokkal tisztességesebb és igazságosabb, ha bevezetjük ennek egy becsületes formáját, a vizitdíjat” - jegyezte meg Molnár, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a hálapénzt nem tudják kompenzálni a szociálisan rászorulóknak, a vizitdíj pedig legális, és pontosan ismert a fizetendő összeg. Molnár szerint a rászorulóknak, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak, és akik olyan betegségben szenvednek, amellyel gyakran kell orvoshoz fordulni, nem kellene fizetni, vagy amit fizetnének, azt visszakaphatnák. Az összeg a tervek szerint három- és ötszáz forint között mozogna. „Differenciálni kellene a vizitdíj fizetési rendszerét, a nyugdíjasok és a diákok mentesüljenek a díj fizetése alól” - mondta lapunknak Matkó Ida. A Szószóló Betegjogi Alapítvány Kuratóriumának elnöke szecint a kormány a díjjal azt szeretné elérni, hogy csak az forduljon orvoshoz, aki rászorul. „Mindenféleképpen kedvezményt kell adni, mert így egy komoly réteg nem fog" rendelésre járni/A közép- és felső réteg számára a vizitdíj nem akkora megterhelés, hogy emiatt ne mennének el a háziorvosukhoz” - közölte Matkó Ida. Az alapítvány elnöke úgy véli, a gyógyszerfelírás rendjét is ki kell alakítani, emiatt a betegeket ne kötelezhessék díjfizetésre. ■ Pogrányi Annamária SZLOVÁKIÁBAN a koalíciós partnerek hétfőn közölték: „minden tétovázás nélkül a legkorábbi hatállyal megszüntetik az egészségügyben alkalmazott vizitdíjat, mert a kormányprogram vezérfonala a szociális szolidaritás elvét követi”. Szélsebesen öregszik a Föld népessége demográfia Kis mértékben nőtt a három vagy több gyereket nevelők száma Próbaper a fejlesztési hozzájárulásról „Elfogadhatatlan a ne műn gyingyenes ikaóra” A házasságon kívül született gyermekek aránya (1990-2004, százalék) 34 32 30 28 26 24 22 20 18 16 14 12 M #s Magyarország » Budapest .// / / / Korábban a budapesti párok jóval magasabb arányban vállaltak házasságon kívül gyermeket, mint vidéki %$ / társaik. 2002-ben megállt ,5 («ip--" a növekedés, majd az országos átlag meghaladta a fővárosit. s# N# s# ^ # N# y FORRÁS: NKI Szélsebesen fog gyorsulni a népesség öregedése azután, hogy a Föld lakossága 2050-re eléri a ki- lencmilliárdot. Jelenleg 6,5 mil- liárdnyian osztozunk a bolygón - mondta a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének helyettes vezetője tegnap a népesedési világnapon. Hablicsek László szerint a fordulópont után várhatóan nem leszünk többen, mert ekkorra már olyan alacsony lesz a gyerekszám, ami nem lesz elég a reprodukcióhoz. A magyarországi termékenységi mutatókkal kapcsolatban Daróczi Etelka demográfus elmondta: ma jóval több a szülőképes nő, mint 1990-ben, mégis kevesebb gyermek születik. Kismértékben nőtt a három vagy több gyermeket vállalók száma. Minden harmadik csecsemő házasságon kívül látja meg a napvilágot. Míg a nyugat-európai országokban a diplomások körében magasabb, addig itthon jellemzően az alacsonyabb végzettségűek között gyakoribb a házasságon kívüli gyermekvállalás. Magyarországra tavaly mintegy 316 ezren vándoroltak be, nagyobb részük már állampolgárságot szerzett, így közülük csak 142 ezret tartanak nyilván külföldiként. ■ Bánky Bea ■ Jelenleg 6,5 milliárdan élnek a Földön. A Szegedi Városi Bíróságon hétfőn megkezdődött a tárgyalás a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetében (BMI) szedett fejlesztési hozzájárulással kapcsolatban. A felperes, Swiderski Erika jogi képviselőjének álláspontja szerint az egyetem és a képzést lebonyolító Média Menedzser Oktató Kft. jogtalanul szedett fejlesztési hozzájárulást -félévente 80 ezer forintot - az államilag finanszírozott alapképzésben tanuló hallgatóktól. A már végzett diák ezért kéri a befizetett összeg és kamatai visszafizetését. Az egyetem szerint a törvényeknek megfelelően jártak el, ezért a felperes keresetének elutasítását kérte. ■ É. S. Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szak- szervezete (PDSZ), hogy a közoktatási törvény módosítása értelmében szeptembertől a pedagógusok számára heti négy nem fizetett munkaórát rendelhetnének el - jelentette ki tegnap Kerpen Gábor elnök. A PDSZ sürgeti, hogy a kormány folytasson érdemi érdekegyeztető tárgyalásokat a közoktatásban dolgozókat érintő megszorításokról, és vonja vissza a tervezett módosításokat, amelyeket szerintük törvénysértően, hatásvizsgálat nélkül terjesztettek elő. Ellenkező esetben elkerülhetetlenné válik a sztrájk- bizottság megalakítása. ■ É. S. ♦