Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
4 BÉKÉSCSABAI KÖZGYŰLÉS BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ 2 Ék Az időpontok szempontjából nem volt tökéletesen összehangolva a legutóbbi közgyűlés. Hivatalosan délelőtt hallgatták volna meg a városi jegyzőnek jelentkezőket és kettőkor kezdődött volna a nyílt ülés. Miután azonban néhány pályázó nem ért rá, vagy nem érkezett meg időben és ezzel a testület csak aznap reggel szembesült, minden borult. Ezt leszámítva csendes, nyári ülés volt a csütörtöki. Pap János polgármester haladni akart, többször megkérte a képviselőket, ne ugrassák egymást felesleges kérdésekkel. Ez azonban hozzátartozik a politikához. De ne sarkítsunk ennyire! Fontos kérdésekről, pályázatokról is szó esett. Az például igazán reménytelinek mondható, hogy milliók jutnak panelfelújításra, milliár- dok csatornázására. Gyorsabb vonatok, további aluljáró a Szerdahelyi úton és Mezőmegyernél Óránként százhatvan kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok Lökösháza és Budapest között hamarosan. A vasútfejlesztést az Európai Unió támogatja. A város lehetőséget kapott arra, hogy a Szerdahelyi útnál gépkocsi-, Mezőmegyernél és a csabai vasútállomásnál pedig gyalogos aluljárót alakítson ki. Mivel a tervezés 70 millió forintos költségét magára vállalja a város, komoly esély nyílik arra, hogy a többmilliárdos kivitelezési munkákat uniós pénzek felhasználásával a MÁV Rt. elnyerhesse. Az oldal Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Fekete G. Kata. Fotó: Lehoczky Péter Hét kamera a biztonságért rendszer Térfigyelőket raknak ki, de a személyiségi jogokat védik Baji Lajos alpolgármester nevéhez fűződik az előterjesztés. Pap János polgármesterrel feszülten várták, hogy végül ml lesz a döntés. Hét térfigyelő kamerát helyeznek el Békéscsabán. Figyelem nem csak a belvárosra, hanem Jaminára is irányul. Vagyonvédelmi, de forgalom- irányítási szempontból is előnyt jelenthetnek a térfigyelő kamerák. Ezekkel akár azt is lehetne nézni, melyek azok a kereszteződések a megyeszékhelyen, ahol gyakran bedugul a forgalom. Az elsődleges szempont most mégis a biztonság. A városvezetők is figyelmeztető jelnek vették a tavalyi gyilkosságot, amikor a Luther utcai vadászboltban megölték a tulajdonost. Azóta ilyen tragédia nem történt, de kamerával talán azt is meg lehetett volna tudni, kik rongálták meg felállítása után néhány nappal a Kirándulók szobrot. Erre hívta fel a figyelmet több képviselő, akik elmondták: ott, ahol működik térfigyelő, valamelyest csökkent a bűnözés és nőtt a felderített esetek száma. A képek a megyei rendőrkapitánysághoz futnak majd be, innen figyelik az eseményeket és ha kell közbeavatkoznak. Természetesen a lakosság személyiségi jogait minden esetben szem előtt tartják. Előzetes becslések szerint a térfigyelő rendszer 25 millió forintba kerül, a fenntartása évente 2 millió. A beruházást hitelből fedezik, ötéves részletfizetéssel. A város közbeszerzési eljárásban választja ki a telepítőt és üzemeltetőt. Hova helyezik majd el a kamerákat? ■ Andrássy út-MÁV állomás előtti tér m Andrássy út-Petőfi utca, Csaba Center főbejárata m Andrássy út—Mednyánszky utca—Korzó tér ■ Andrássy út-Munkácsy utca-jrányi utca * Szent István tér OTP irodaház előtti épület ■ Luther utca-irányi utca kereszteződése ■ Kolozsvári utca-Batsányi utcai üzletsor (FORRÁS: BÉKÉSCSABAI ÖNKORMÁNYZAT) Uj tűzoltóparancsnok áll munkába augusztustól Milliárdok csatornázásra, milliók panelfelújításra Két személyi kérdésről döntöttek csütörtökön. Jegyzőnek dr. Nagy Mátyást választották. Uj vezetőt neveznek ki a békéscsabai tűzoltó-parancsnokság élére is. Kiss András Zoltán augusztus 22-étől határozatlan időre szóló szerződéssel tölti be a posztot. A negyvenéves szakember 1988 óta dolgozik tűzoltóként, 1997 óta szolgálatvezető parancsnok Békéscsabán. A tisztségre hárman pályáztak. A közgyűlés végül egyhangú szavazattal döntött Kiss András Zoltán mellett. Szendi Géza ezredes augusztus 21-én vonul nyugdíjba. Négy békéscsabai háztömb - a Lepény Pál utca 1-3., a Wlassics sétány 13—15. és 17— 23., illetve a Penza-lakótelep 1. — ad be pályázatot a panelprogramra. A felújítás 120 millióba kerül, ebből az állami támogatás 30 millió. Elkészült a város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztésére kiírt ajánlati felhívás is. A 18 milliárd forintos beruházással hozzávetőlegesen 250 kilométer új csatorna épül a városban. A cél, hogy százszázalékos legyen a csatornahálózat a megyeszékhelyen. A munkálatok jövőre kezdődnek és 2009-ig tartanak. Nem igazgató, gondnok lenne A bajai származású dr. NAGY MÁTYÁST választották Békéscsabán jegyzőnek. A jogász szeptemberben áll munkába.- Miért éppen Békéscsabára adta be pályázatát? — Békéscsaba csodálatos, élettel teli város. Amíg csak a peremkerületeket láttam, azt hittem, ez egy csúnya település. Amikor viszont a feleségemmel a belvárosban sétáltam, azonnal tudtam, szívesen élnék itt. Több helyen dolgoztam már. Hat éve jöttem a civil szférából a közigazgatásba. Előbb egy kicsi, de szegény, később egy még kisebb, de gazdagabb falu, most pedig a nyolcezer lelkes Nyergesújfalu jegyzője vagyok.- Néhányan úgy vélik, többen az előző jegyző körüli cirkusz miatt nem jelentkeztek. Ön nem tartott ettől? — A pereskedésre számítottam, hiszen a nyugalmazott rendőrfőkapitánynak nem volt megfelelő közigazgatási gyakorlata, de nem befolyásolta a döntésemet. Remélem, jót teszek a munkámmal a városnak. A jegyző nem igazgató, hanem gondnok, aki a háttérben dolgozik, előkészíti és betartatja a döntéseket.,- Van, amit legszívesebben már most alakítana? — Szeretném minél versenyképesebbé tenni a várost A hivatal átszervezése elengedhetetlen, hiszen a „vízkövet” csak átmosással lehet eltüntetni. Örülnék, ha a városlakók számíthatnának a polgármesteri hivatalra. A napokban például azzal foglalkozott a lap, hogy a diszkók előtt zajonganak a fiatalok. Ebben lépnie kell az ön- kormányzatnak. De száz hasonló ügyet mondhatnék még. Benzinkutat építenének Jaminában kertváros Kérdés, hogy a töltőállomásnak jó helye lenne-e a híd lábánál A Csaba udvarban már csak az ott lakók parkolhatnak Földcserét kért a Barnevál buszparkolójának új tulajdonosa a várostól. Az önkormányzatnak azért előnyös az ajánlat, mert így megoldódna a Fiumei úti lakosok kijutása a Gyár utcára. Az is szóba került, hogy a vállalkozó benzinkutat szeretne építeni a kérdéses területre. Tóth Károly szocialista képviselő szerint a hely nem alkalmas erre, hiszen baromfi-feldolgozó, közösségi ház és élelmezési intézmény működik a közelben. Mezei Zsolt (MSZP) azt mondta, értelmetlen lenne Jamina szélére üzemanyag-állomást telepíteni, hiszen a híd másik oldalán kettő is üzemel. Inkább kicsit beljebb, a Kolozsvári út környékén vagy a Veress Péter utcában lenne a helye. Abban minden képviselő egyetértett, hogy a kertvárosban nagyon kellene egy benzinkút, hiszen egy sincs Jaminában. Ezt Herczeg Tamás (Fidesz) egy nemrég végzett felméréssel támasztotta alá, Pap János polgármesternek pedig a lakosság személyesen panaszkodott erről. Futaki Géza (SZDSZ) szerint a benzinkút és az autómosó nem élne meg a híd lábánál, hiszen nagyobb, jobban felszerelt töltőállomások találhatók hatszáz méterrel arrébb. A képviselők végül visszatértek az eredeti kérdéshez, hiszen hivatalos kérelem nem érkezett benzinkút telepítésére. Erzsébethelyen jelenleg egyetlen töltőállomás sem üzemel. Bérbe adták a lakóknak a Kinizsi, Csaba és Mednyánszky utca által határolt területet. Ez az első olyan belső udvar, amelyet az önkormányzat átenged a társasházakban élőknek, akik akár sorompóval is lezárhatják a területet. Ezt korábban több lakó kérelmezte, mondván: az általuk karbantartott udvart nem tudják megközelíteni az idegen autók miatt, hiszen a terület beleszámít a parkolóövezetbe. Kon- dacs Pál (MDF) éppen ezért nem örült az ötletnek. Szerinte ha a Csaba udvarban ezen túl nem lehet megállni, a Kinizsi utca környékén az eddiginél is nagyobb lesz a tumultus. A Tóth Károly (MSZP) által kiharcolt bérletért cserébe viszont a lakóknak kell karbantartaniuk az udvart, füvet nyírniuk, havat seperniük, kátyúzniuk, sőt akár a több millió forintos károkat is nekik kell elhárítaniuk. Néhány képviselő kételkedik abban, hogy a lakástulajdonosok nem az önkormányzatnál kilincselnek majd, ha például csőtörés történik. Az előterjesztést végül harmadik nekifutásra hagyták jóvá a képviselők. Békéscsabán még hat-hét ilyen belső udvar található, ahol várhatóan hasonló feltételeket szeretnének majd az ott élők.