Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-06 / 130. szám
3 2006. JÚNIUS 6., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Gulyásrekord Nagyszalontán jubileum Hajdúk strázsálják az időkaput, ünnepelt Arany városa Az egy bográcsban főzött gulyásleves Guinness-világrekordját egy portugál város tartotta 4 ezer 550 literrel. Arany János szülővárosában 4 ezer 650 litert terveztek, de szombaton végül 5 ezer 45 liter gulyáslevest főztek. Az építőknek is kijárt a köszönet az idei, ötödik Pailasz Tavaszon Szakmai és szórakoztató programok építették fel az ötödik Paliasz Tavasz idei programját. A szombati építők napján dr. Bodzás Júlia, a BÁÉV Zrt. vezérigazgatója kitért az építőipar jövőbeli lehetőségeire is.- Az ágazatnak még mindig jelentős a súlya a nemzetgazdaságon belül, noha kevesebben dolgoznak itt, mint húsz éve. A Nemzeti Fejlesztési Terv második részére nagy szüksége lesz az építőiparnak, s erre megfelelően fel kell készülni - fogalmazott a vezérigazgató. ■ Cs. Á. Megyei szinten az MDF önálló listákkal indul A helyhatósági választáson az MDF megyei szinten önálló listákkal indul. A településeken a helyi szervezeteké a döntés az együttműködés és a szövetség kérdésében. A konstruktív ellenzékiség fogalmába az MSZP- vel és az SZDSZ-szel a szövetség nem fér bele - tájékoztatott dr. Erdmann Gyula megyei elnök. Az MDF nem támogatja a megye megszüntetését, a szerepét erősíteni kell. A régió legyen tervezési, fejlesztési szervezet, akár a megyék küldötteiből és szakembereiből. ■ Sz. M. Cigarettahegyek a gerlai házban és a disznóólban Pénteken a Békéscsabai Fővámhivatal pénzügyőr járőrei ellenőrzést tartottak egy békéscsabai, gerlai ingatlanon. A pénzügyőrök a ház minden szegletében cigarettát találtak. A nappaliból, az előszobából, a konyhai mosogató alól, a műhelyszekrényből, a tyúkólból, a használaton kívüli disznóólból másfél ezer karton cigaretta került elő. A jövedéki termékek értéke 6 millió forint. A fővámhivatal az adózatlan jövedéki termékeket lefoglalta és jövedéki orgazdaság miatt feljelentést tett. ■ Sz. M. A magyarok Mózese, Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme 400 esztendeje, 1606. június 3-án keltezett adománylevelében háromszáz hajdút telepített Nagyszalontára. Ünnepelt Arany szülővárosa. Both Imre Kegyeibe fogadta a nagyszalontai hajdúk utódait az időjárás, s bár halványan, de rá- mosolygott a Löwith Egon osztályában évfolyamelsőként végzett, de magát Izsák Márton tanítványának is valló nagyváradi szobrászművész, Deák Árpád alkotására a hétvégén. Az Aradi és a Vasút utca kereszteződésében lé■ „Bocskai szellemi örökösei vagyunk, s a hajdúk hite megtart bennünket” — hangsúlyozta Török László, Nagyszalonta polgármestere. vő háromszögben „két cserefa tömött árnya...” alatt két hajdút megformáló bronz alak strázsálja a márvány időkaput. Közöttük bronz adománylevél, s rajta a jegyzékbe szedett háromszáz hajdú neve Ábrányi Boldizsártól egészen Vízközi Jánosig. Az ünnepségen nemcsak a román média, hanem külföldi, köztük anyaországi tévéstábok, szerkesztőségek is „ráharaptak” a nagyszalontaiak gulyásfőző Guinness-rekord kísérletére. A Millennium Motel és Vendéglő tulajdonos-ügyvezetője, a Szlovák Köztársaság romániai tiszteletbeli főkonzulja, Iabloncsik Miroslav azzal fogad, hogy munkatársai már hajnal négykor nekiláttak a rekord megdöntésének. Azt már Radu Viorel szakács sorolja, szintén román nyelven, hogy 20 kilogramm disznózsírral kenték ki a bográcsot. Utána 50 liter étolajat, 135 kilogramm előre megpucolt, ösz- szevágott vöröshagymát borítottak bele. Ugyanennyi sárgarépa, 65 kilogramm zeller, s száz kilogramm friss paradicsom, 50 kilogramm szintén összevágott zöldpaprika és küArany János szobájában Köszönhetően a testvérvárosok közül Sarkad és Csepel anyagi áldozatvállalásának is, új gúnyában fogadta az ünnepség résztvevőit Románia legrégibb irodalmi múzeuma, a Csonka-toronyban 1899-ben otthonra lelt Arany János Emlékmúzeum. Azt már a költőóriás dolgozószobájában Zuh Imre muzeológustól tudtuk meg, hogy Arany halála után Barabás Miklós Nagyszalontától kérte kölcsön saját festményét, hogy teljesíteni tudja a Magyar Tudományos Akadémia egész alakos megrendelését Pünkösdi búcsú helyett- Istenigazából haza szerettünk volna menni a csíksom- lyói pünkösdi búcsúra, de otthonról olyan telefont kapunk, hogy nagyon hideg van. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk. így mi sem termé szetesebb, mint hogy kijöttünk a rendezvényre - sorolta pöd- rött bajusza alól a tényeket az évtizedek alatt kápolnásiból „egy kicsit" szalontaivá lett Lőrincz Dezső. A hajdúemlékmű szemet gyönyörködtető alkotás, a rendezvény színvonalas - tette hozzá a fafaragással foglalkozó férfi. lönböző fűszerek következtek. Krumpliból 1200 kilogramm és 700 kiló kockára vágott marhahús került a bográcsba. Vízzel lassan engedték fel, három váltásban négy ember egyfolytában kavarta. Húsz kiló lisztből, 160 tojásból készítettek hozzá galuskát, minden mennyiséget Szász Dénes-AT bert szalontai közjegyző hitelesített. S amikor elkészült a nemcsak méreteiben, de ízvilágában is gasztronómiai mestermű, Markó Béla RMDSZ-elnök, Románia miniszterelnök-helyettese jelentette be, hogy kifogástalan gulyáslevest főztek a szalontaiak. Munkácsy a szívek városában ÉPPEN TÍZ ESZTENDEJE, hogy Luxemburg félreérthetetlen jelét adta annak, milyen példaadó gondossággal ápolja egy híres magyar festőművész, Munkácsy Mihály hagyatékát. Küldöttségünk vezetője, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök a könnyeivel küszködött, amikor a helybeli gyerekkórus Orffot és Bartókot énekelt egy erdő közepén álló, regénybeli romantikát árasztó házikó előtt, éppen ott, ahol valamikor Munkácsy élt és alkotott. A luxemburgiakat és a magyarokat ezen a napsugaras délutánon a mi nagy festőnk hozta szívközeibe. A KÖZELMÚLT HÍREIBŐL tudjuk, távoli kontinensen is él egy hazánkfia, aki összekötötte életét Munkácsyval. Ő a világ legnagyobb, magánkézben lévő Munkácsy- gyűjtemény büszke tulajdonosa. Mondtuk is, amikor az Amerikában élő Pákh Imre előlépett az ismeretlenségből: igen, ő a mi emberünk. Páratlan kincs került gondos kezeibe, olyan, lelkűnknek kedves alkotások, melyekre a megyénkbeli, művészetet, avagy szülőföldjét szerető polgár lelkendezve mondja: jó lenne egyszer látni valamennyit! BÁR MINDEN KÍVÁNSÁGUNK így teljesülne! Ma Békéscsabára várják Pákh Imrét. Egyszerű, nagyszerű a küldetése. A saját Munkácsy- gyűjteményét ajánlja a nagyközönség figyelmébe. Az Ásító inas és társai jó egy hónap múlva láthatók majd abban a városban, mely az egykor itt élt nagy- báty révén befogadta a kisgyermek Miskát. A képek, mielőtt visszautaznának Amerikába, még egyszer láthatók lesznek, és éppen Békéscsabán. Itt, ahol Munkácsy emlékét nemcsak hosszú ideje méltó módon őrizzük, hanem helyet szorítottunk neki szívünk, lelkünk legmélyén. A földeken a feketemunka virágzik diákállás A szülők cégénél feladat lenne a fiataloknak, de fizetés nincs Simonyi-díjat kap Aradon a 75 éves Bodor Pál Békés megyében egyre kevesebb lehetőség marad diákmunkára. Az már régóta nem szokás, hogy a fiatal a szülei munkahelyére mehet dolgozni néhány hétre. Sokszor már a felnőttnek sincs állása. A diákok sok megyei közvetítőhöz már hiába kopogtatnak. Vagy már bezártak, vagy most húzzák le a rolót.- Tavaly is szerelemből dolgoztunk. Idén csak kifuttatjuk a megrendelt munkákat és vége — vallotta be egy békéscsabai cég vezetője. — Annyira kevés álláslehetőség maradt, hogy nem éri meg irodát fenntartani, alkalmazottat fizetni. A közvetítőknek a feketemunkások tesznek be. A művelődési központokba meghirdetett, vásárokra hívogató szórólapokat egyszerűbb úgy terjesztetni, hogy zsebbe fizetnek a munkavállalónak. Ha bevonják a közvetítőt, az pluszpénz. A lízingcégek előtöJol fizet, ha kínálkozik az állás Munka Fizetés Programozás 1500—1900 Ft/óra Fagylaltáaisftás __________________450 Ft/óra Ir odai adminisztráció 400-500 Ft/óra Adatrögzítés____________________430 Ft/óra Ár ufeitöltés_________________430-470 Ft/óra Bo rítékolás __________450 Ft/óra Te lemarketing____________________460 Ft/óra Cs omagolás_________450-800 Ft/óra Pl akátolás 500 Ft/óra Informatikai munka 600 Ft/óra rése sem a diákmunkát keresőknek kedvez. A munkaerő-kölcsönzők csak arra az időszakra vesznek fel felnőtteket, amikorra kell, munkaviszonyt nem szükséges létesíteniük. A talpon maradt közvetítők közül a Melódiák munkatársa, Mátyás László elmondta, várják a június derekát. Amint vége az iskolának, az érdeklődő, a megrendelés is több. A megyében elsősorban mezőgazdasági munka jellemző minimálbérért. — Szívesen beállnék informatikusnak egy céghez, de fagylaltot is kínálnék, ha kell - mondta a békéscsabai Márton Balázs. A fővárosban és más nagy településen nem gond egyik munkakörben sem elhelyezkedni. A fagyiárusításért óránként 450, a számítógépes munkáért 600 forintot fizetnek. A megyében azonban nemigen találtunk ilyen állást. Minden megkérdezett cukrászdában azt válaszolták, gyakorlaton lévő vendéglátó-ipari tanulókat foglalkoztatnak. Külsősre nincs szükség. Arról kevesen álmodozhatnak, hogy az apa vagy az anya cégénél kapnak könnyű munkával, jó fizetéssel járó állást. A cégek nem engedik meg maguknak a jótékonykodást. A nyári szabadságolás idején a többi dolgozó között osztják meg a kolléga feladatait. ■ Fekete G. Kata Bodor Pál tavaly töltötte be 75. életévét. Ez alkalomból tüntették ki a XXI. Század Társaság - József Attila „Hazám” versciklusáról elnevezett - díjával, és ítélték neki a Simonyi-díjat is. A Hazám-dí- jat évente heten kapják meg. Az ünnepi könyvhéten jelenik meg, és június 10-én 14 órakor mutatják be a Kossuth Kiadó standján (Budapest, Vörösmarty tér) Hovanyec László interjúkötetét a hét díjazottal. Egy órával később a Saxum Kiadó sátorában dedikálja Bodor Pál „Búcsúlevél nincs” című kisregényét, melynek korábbi változata „Kék folt” címmel a Kriterionnál és a Magvető ra-re sorozatában közel 60 ezer példányban fogyott el. Mindkét könyv megismerhető az aradi Jelen Házban szerdán, június 7-én 18 órakor, a Regionális Simonyi Társaság díjának átadásakor. A rendezvény védnökei Böszörményi Zoltán és dr. Újhelyi István, az MSZP alelnöke. Laudációt mond Csép Sándor Aranytollas újságíró, a MURE audiovizuális alelnöke. Közreműködnek a Simonyi Imre Országos Szavalóverseny helyezettjei, aradi és Körös-közi iskolások. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. ■ Hevesi Mónár József (Arad) LÁSZLÓ i ERZSÉBET