Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-27 / 148. szám
2006. JÚNIUS 27., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 ram Gyula. FOCITÁBOR. A Gyulai 5. Számú Általános és Sportiskola keretében Nagy József edző vezetésével a Béke téri futballpá- lyán focitábor nyílik. Az első turnusban az 1998-ban születettek kezdik a tábort. Vendégek is érkeznek, Dobi Róbert labdarúgó, Jakab Péter békéscsabai vezetőedző, Megyebíró János FIFA- játékvezető, akik egy-egy edzést tartanak a gyerekeknek.’További két turnust is szerveznek, érdeklődni a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodában lehet, vagy a (70) 366-2952-es telefonszámon. Kertészsziget gyermekek. A gyermekvédelem Kertészszigeten is a Füzesgyarmati Egyesített Szociális Intézmények feladata. A munka Kertészszigeten tavaly négy családban összesen 15 gyermeket érintett. Lökösháza. NÉPESSÉG. Évről évre csökken Lökösháza lakossága — derült ki a közelmúltban elfogadott gyermekvédelmi beszámolóból. A fiatalkorúak a teljes népesség 21,3 százalékát teszik ki, a 2010 helyi lakosból tehát 429 gyermek. Mezőberény. szúnyogok. Mezőberényben 3 millió 444 ezer forintot különítettek el szúnyogirtásra. Amennyiben szükséges, a városban további összegeket fordítanak a célra. SVSurony. nyolcadikosok. Tíz nyolcadikos diák ballagott idén a muronyi általános iskolában. Mindannyian gimnáziumokban, illetve középiskolákban folytatják tanulmányaikat. Nagyszénás, álláskeresők. A lakosság jelentős részé ingázik Nagyszénásról a munkahelyére (többek között Orosházára, Szentesre). A regisztrált munka- nélküliek száma kétszázra emelkedett a faluban. Ezen kívül egyre többen részesülnek rendszeres szociális segélyben. Szabadkígyós. TANKÖNYV. Hatszázhúszezer forintot fordítottak tavaly Szabadkígyóson tankönyv- segélyre. A támogatásban részesülők száma 132 volt. Újkígyós. ÁTMENETI. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás tanácsa közösen kívánja biztosítani a gyermekek átmeneti gondozását. Az elmúlt öt évben egy alkalommal volt szükség erre Újkígyóson: egy édesanyát és gyermekét helyezték el így. MEGKÉRDEZTÜK Milyen gyakran jár orvoshoz? A magyar szavak mennek vendégek A külföldiek szerint jó megtanulni magunk boldogulni A harmincöt külföldi diák közös nyelve az angol. A tapasztalatok szerint a csoportok később Is tartják egymással a kapcsolatot. Harmincöt külföldi diák érkezett a napokban megyénkbe, hogy egy angol nyelvű szakmai programon vegyenek részt. Az egyetemisták és tanáraik több mindenen meglepődtek, nem ismerték például a kisebbségi ön- kormányzatok fogalmát. Fekete G. Kata A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Kara által meghirdetett ERASMUS intenzív programra Angliából, Portugáliából, Szlovákiából, Lettországból, Finnországból, Litvániából és Bulgáriából jöttek hallgatók és tanáraik. A látogatók idén azt vizsgálják, hogyan lehetne a hátrányos helyzetben lévő csoportokat oktatási, szociális és gazdasági területen segíteni, befogadni.- Élmény volt látni, hogy Dobozon hogyan gondoskodnak az idősekről - jegyezte meg egy angol tanár, Nick Clough. A porHázasság a munkából A gazdasági kar harmadszor szervezhette meg a hároméves programot Idén Kiss Csilla, Gurzó Imre és Joe Miano főiskolai tanárok vállalták a munkát. Kiss Csilla elmondta, a külföldi hallgatóknak is pályázni kellett, hogy Magyarországra utazhassanak. Az eddigi csapatok tartják a kapcsolatot, sőt házasság is lett a közös munkából. tugál Eunice Macedo és a bolgár Mira Tzvetkova a kisebbségi önkormányzatokat emelte ki. Máshol ugyanis nem jellemzőek az ilyen intézmények.- Minden országban mást jelent a kisebbség - jegyezte meg Autistáknál is jártak- A hátrányos helyzetű csoportok társadalomba történő visszailleszkedéséről előadásokon és gyakorlatban módszerekről is tájékozódtunk. Csorváson az idősek otthonában jártunk és meglátogattuk az autistákat - mondta lapunknak Gurzó Imre, a Tessedik-főiskola gazdasági karának tudományos főigazgató-helyettese. Cs. I. a lett Inga Belousa. - Hazámban például a lakosságnak csak hatvan százaléka lett, a többi orosz, ukrán, belorusz és lengyel. Bulgáriában, ahogy Magyarországon is, sok cigány él. Békés megyében jellemzőek a szlovákok is. Angliában a bevándorlókról kell gondoskodni. A szigetországban lehetőleg nem segélyt adnak a betelepedőnek, hanem tudást. Megtanítják, hogyan boldogulhat egymaga. A diákok Csabán is barangoltak. A máshol ismeretlen tablók nagyon tetszettek mindenkinek. Furcsállották, hogy a boltok este nincsenek nyitva, hogy napközben kihalt a város. A vendégek néhány szót magyarul is megtanultak: a köszönöm, a szeretlek, a csókolom, a pohár és a tányér már jól megy. JOHANYÁK ISTVÁN, 39 ÉVES, VÉGEGYHÁZI VÍZMŰKEZELŐ:- Betegségem nincs, de a vérnyomásommal akadtak problémák. Általában magas, így érzékeny vagyok az időjárási frontokra. Emiatt szinte kötelező az ellenőrzés, így havonta meglátogatom az orvost. A vérnyomást korszerű gyógyszerekkel állítják be, amelyeket szintén havonta íratok fel. ■ H. M. KOVÁCS ATTILA, 54 ÉVES, NAGYKAMARÁS! MUNKANÉLKÜLI:- Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem emlékszem rá, hogy mikor voltam beteg utoljára. Márciusban viszont felkerestem az orvosom, mert lejárt a vezetői engedélyem, de az más. Az időjárástól függően mindig igyekszem vigyázni egészségemre és másoknak is mondogatom, hogy nem szabad elhagyniuk magunkat. Ám tudom, nem vagyunk egyformák. BALÁZS IMRE, 40 ÉVES, MEZŐKOVÁCSHÁZI KARBANTARTÓ SZAKMUNKÁS:- Utoljára idén tavasszal voltam orvosnál. A változékony, esős időben könnyen megfázott az ember. Szerencsére azonban nem jellemző nálunk a gyakori betegség. Általában akkor megyek a dokihoz, ha nagyon muszáj. A gyerekek miatt azonban szinte havonta megfordulunk a rendelőben vagy vizsgálatra, vagy gyógyszereket íratni. Drogmentesen, büszkén élni megelőzés Legyen a fiatalok szenvedélye az egészség! A kábítószer-fogyasztókkal, a prevencióval foglalkozó szervezetek komplex programjainak a támogatására írt ki pályázatot az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium. A nagyszénási Egy- Másért Alapítvány több sikeres jelentkezése mellett ezzel is Legyen szenvedélyünk az egészség! címmel - nyert majd kétmillió forintot. A megelőzést szorgalmazó szénásiak elsősorban a Békés megyei középiskolásokat kívánják megszólítani, szüleiket, valamint az őket nevelő pedagógusokat. Az alapítvány 1999 óta vesz részt felvilágosító és prevenciós feladatok ellátásában. Nem előadásokat tartanak, hanem csoportos megbeszéléseket, szituációs helyzetgyakorlatokat, filmvetítéseket. A program pozitív üzenete: alkohol és drog nélkül élni olyasmi, amire büszke lehet az ember. ■ Csete Ilona A volt iskolában helyezik majd el a közszolgáltatót Elkezdődött Mezőberényben a Deák utca 5-7. szám alatt található korábbi iskolaépület kiürítése. Az ingatlanban a néhány hónappal ezelőtt teljesen önállóvá vált Közszolgáltató Intézményt helyezik el - tájékoztatta lapunkat Cservenák Pál Miklós polgármester. ■ P. G. Berényj madárház: van kivitelező, kezdődik a munka Egy szarvasi cég kapott megbízást a mezőberényi Medvefejes- tó, a liget, illetve az oda tervezett madárház kialakítására. Az érintett területen így hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok - tájékoztatta lapunkat Cservenák Pál Miklós polgár- mester. Mint ismert, a beruházás a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület sikeres, Körösök lágy ölén című pályázatán belül valósulhat meg. A több Békés megyei települést érintő projekt a turisztikai vonzerő erősítését tűzte ki céljául, amihez az egyesület 926 millió forintos támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Programján. ■ P. G. Hulladéklerakó lett a kétegyházi Lukács-tób nincs felelős Amióta bezárt a szeméttelep, ide hordják, ami feleslegessé vált Az egykor horgászok, telente korcsolyások által benépesített kétegyházi Lukács-tó jobb sorsra lenne érdemes annál, mint hogy hulladéklerakó legyen. Csiszér Áron Békés egyetértésben hever itt egymás mellett a Kétegyházáról Elek felé vezető úton, de még a helységnévjelző tábla előtt az építési törmelékbe ágyazva egy üres unicumos üveg és egy ki- szuperált televízió képcsöve. Az Almásy-kastély bejáratától ötven méterre a rozsdás, kettéhajtott ágybetét szinte kacsingat az arra járó svájcisapkás, börzéző öregúrra, aki már-már a gondos gazda gyakorlott szemével méregeti a tárgyakat. Az ágybetétre ügyet sem vetve botorkál tovább, de egy lavór fölkelti érdeklődését, mely rögvest más irányba terelődik, mihelyt fotós kollégánk feltűnik a színen.- Másfél éve néz ki így ez a terület, mert mindenhonnan idehordják a szemetet — mutat a szomszédos Elek felé fólhábo- rodottan, de hirtelen fellángoló lokálpatriotizmusán túltéve magát elismeri, hogy Kétegyházáról kerül ide a legtöbb szemét. Pár héttel ezelőtt még egy hűtőgép is itt kötött ki, ám azóta valahol reaktiválták, mint Szeméthegy csúfítja a tájat. ahogy sok más limlomnak is lába kélt, mondhatni, meglehetősen rövid idő alatt. Lapunk tapasztalatai szerint a faluban egymásnak ellentmondó információk keringenek arról, mit lehet idehordani, illetve hogy lehet-e egyáltalán bármit is. Amióta viszont bezárt a szeméttelep a Gyulai úton, ide kerül rengeteg hulladék. A polgármester, Gulyás György a megfelelő eszközök híján tehetetlennek érzi az ön- kormányzatot.- Más eszközünk nincs, mint kirakni egy táblát, őrt nem állíthatunk. Egyébként ezt a területet tíz éve jelölték ki arra, hogy építési hulladékkal töltsék fel. Argyelán György, Kétegyhá- za akkori polgármestere másként emlékszik, mint munkatársunknak mondta, csak az utóbbi években jelölték ki erre a célra az említett területet. Akárhogy is volt, jelenleg átlósan szemben az ódon Al- másy-kastéllyal egy csúf szemét- és építésitörmelék-lerakat rondítja a tájat. A helybeliek szerint már mintegy másfél esztendeje nemcsak a törmelék, hanem a szemét is ide kerül. A megoldás pedig nem körvonalazódik.