Békés Megyei Hírlap, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-20 / 142. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. JÚNIUS 20., KEDD RMHMMRMHMMMNMMMMMHNMMMMMHWMMMMMMMHHMMK Végeztek az épületekkel körös volán Gyulán fejeződnek be a buszpályaudvari fejlesztések Gyulán is marad jelenlegi helyén a buszpályaudvar, melynek korszerűsítése az új épülettel, benne a klimatizált váróteremmel fejeződik be. VONALBAN... Bizonyíték mindig kell Olvasónk szeretné igénybe venni a kárpótlást édesapja után, de nem tudja bizonyítani, a férfi hogyan hunyt el. Kárpótlásra azok az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak, illetve hozzátartozóik jogosultak, akik 1939— 1989 között a magyar hatóság politikai önkénye miatt életüket vesztették, vagy deportálás, kényszermunka ideje alatt haltak meg, illetve akik a második világháború alatt faji, vallási, politikai okból munkaszolgálatot voltak kénytelenek teljesíteni. Többen a telefonálóhoz hasonló gonddal küzdenek, valamilyen bizonyíték azonban mindenképpen kell. Ez lehet a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárának igazolása vagy a bírósági holttá nyilvánítási végzés is. Elfogadják a bajtárs jegyző előtt tett tanúvallomását, ha elmondja, hogy X. együtt volt a hadifogságban Z.-vel, ő visz- szajött, de Z. soha nem érkezett vissza. Vagy hogy X. részt is vett társa temetésén, illetve látta, hogy a társát elhurcolják. Hivatkozás lehet egy levelezőlap is, amelyet a hadifogságból írtak. Még legalább százezer ember halálának dokumentációja hiányzik, pedig a szovjet levéltárak részben megnyíltak. A kárpótláshoz szükséges nyomtatvány letölthető a www.karpotlas.hu oldalról vagy kérhető a Központi Igazságügyi Hivataltól (1116 Budapest, Hauszmann Alajos u. 1-3.), valamint a megyei igazságügyi hivataltól. Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 4. KÉRDÉSEKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉSZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT. A Körös Volán Zrt. lebontatta Gyulán a régi autóbusz-pályaudvari épületét. Korszerű létesítmény várja majd az utazókat. A volán az utóbbi években több mint százmilliót költött buszpályaudvaraira. Szőke Margit A gyulai buszpályaudvaron az 1980-as évek közepén húzták fel a Körös Volán két épületét. A pályaudvar felújítása négy éve kezdődött. Első ütemben az ön- kormányzattal közösen a Körös Volán felújíttatta a pályaudvari utakat, járdákat, kiépítették az új utastájékoztató-rendszert a peronokon - tájékoztatott Szarvas Péter, a részvénytársaság vezérigazgatója. A második ütemben a pályaudvar keleti szárnyán lévő épületet bontották le és építettek újat saját beruházásban. Ezt 2003-ban adták át, a pénztár és a tájékoztató iroda található itt. Idén, a cég üzleti tervének elfogadásakor döntöttek a régi, nyugati szárnyon lévő elavult épület lebontásáról és új építéséről. A leendő létesítmény funkciója nem változik, ám klimatizált lesz, az utazókat korszerű váróterem, mosdó fogadja, és a szolgálati helyiségek is megfelelnek majd a kor követelményeinek. A beruházást saját erőből valósítják meg, több mint 40 millió forintba kerül, és október közepe a befejezés határideje. Az új épület színében, látványában hasonló lesz, mint a 2003-ban átadott. A Körös Volán épületei megyeszerte sárgás színűek, követve járműveik hagyományos okkersárga színét. Az évtized elején szó volt arÉvente 10-15 új járművet vásárol közbeszerzési eljárás útján a Volán. Törekvésük, hogy a járműpark országos összehasonlításban kedvező, fiatal, 9 éves átlagkorát megtartsák. Az utóbbi években főként MAN típusú járműveket vettél, hogy jó helyen van-e Gyulán, a belvárosban az autóbuszpályaudvar. A szűkös területet emeletes házak veszik körül. A ■ Fejlesztést a jövőben az utastájékoztatásban és -kiszolgálásban tervez a Körös Volán. forgalomszervezés miatt viszont megfelelő ez a terület, hiszen a helyi és a helyközi járatok kapcsolódási pontja. Jobb megoldás nem lévén, maradnak. A megyében lévő pályaudvaraik működését hosszú távon is jelenlegi helyükön gondolják, hiszen az utasok, a forgalomtek, idén Mercedesek is érkeznek. Utóbbi autóbuszok Csabán közlekednek majd. A német buszok szerte hazánkban jó tapasztalatokkal futnak. Egy autóbusz közel 40 millió forintba kerül, ha csuklós, akkor majd 60 millió az ára. szervezés miatt optimális helyen vannak valamennyi városban. A Körös Volán nagy felújítási szakaszon van túl. Az orosházi, szarvasi, békéscsabai és békési pályaudvaraikat rendbe rakták kívül-belül az elmúlt három évben. További nagy épület-felújításokat nem terveznek, a mostani gyulai beruházással együtt az utóbbi években több mint százmillió forintot költöttek épület-korszerűsítésekre. Fejlesztésről a megye- székhelyi autóbusz-pályaudvar esetében van szó, a békéscsabai önkormányzattal szakmai egyeztetés folyik arról, hogy ezt pályázati pénzekkel miként lehetne elősegíteni. A Körös Volán kétszázhúsz autóbuszának kora 8 év alatti 8—15 éves 15 évnél idősebb Békés. JUBILEUM. Békésen ötven évvel ezelőtt indították útjára a bölcsődei szolgáltatásokat. Az évforduló alkalmából a Jantyik utcai bölcsődében tartottak megemlékezést, amit az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet szervezett. Elek. FORRADALOM. Százezer forintot nyert Elek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Az eredetileg megpályázott összeg háromszáz- ezer forint volt. Gádoros, parkrendezés. A község központjában lévő dr. Hidasi Lászlóról elnevezett park felújításáról döntött a napokban a testület. A költségek arányos megoszlása érdekében három ütemben kívánják a munkákat elvégezni. Az első ütem részeként a régi járda egy részét felszedték, helyére látványos és tartós térburkolat került. Geszt. NYÁRI TÁBOR. A Szabó Csaba nevével fémjelzett Leg a Láb Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nyári tánctábort rendez a geszti iskolások részére. A határ menti zsáktelepülésen három csoportban legkevesebb negyven gyermek táncol. Gyilta. ELISMERÉS. A környezet- védelmi világnap alkalmából dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elismerő oklevelet adományozott Burg- hardt Miklősnénak, a gyulai székhelyű Körös-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség gazdasági igazgatóhelyettesének. A kitüntetett több mint másfél évtizede végez gazdasági vezetői munkát. Körösnagyharsány. képeslap. A Körösnagyharsányért Egyesület immáron második, a település nevezetességeit bemutató képeslapját készíttette el. Pünkösd alkalmából a helyi református templomban mutatták be a község műemlékvédelmi oltalom alatt álló templomáról megjelent képeslapot. Köröstarcsa. elsősök. Két első osztály indul szeptemberben a köröstarcsai általános iskolában. A második tanulói csoport indításával felmerülő pluszköltségeket az intézmény saját költségvetéséből biztosítja. Mercedes buszok is érkeznek a megyeszékhelyre Tengelytörő utak helyett új burkolat beruházás Kétszázmillió forintot szánnak aszfaltozásra Békéscsabán Békéscsabán 207 millió forintból javítják több utca burkolatát. Több mint 3800 méteren aszfaltoznak július végéig. Fekete G. Kata A megyeszékhelyen nem túl jó az utak állapota. Most, másfél hónap alatt olyan részeken is építkeznek, ahol eddig földút volt. Ilyen például a belvárosban lévő Batthyány utca, ahol már végeztek is a szakemberek. A felújítást részben pályázaton nyert pénzből, részben pedig az önkormányzat költségvetéséből fedezik. A Dél-alföldi Regionális Tanácstól (DARFT) nyert összegből készül el a Kórház utca, a Szerdahelyi út Kazinczy és Szabolcs utca közötti szakasza, a Kazinczy utca az Illésházi és a Szarvasi út között, valamint a Kazin- czy-lakótelep belső útjai. Felújítják az Illésházi utcát, a Szabadság teret, a Peter Jelemniczki utcát és a Penza-lakótelep belső útját is. Az erre szánt 160 millió forintból 80 milliót a város, 80 milliót a DARFT fedezett. A Mokry utca is elkészül 25 millióból, bár erre nem nyertek pályázaton pénzt - tájékoztatott Bőd Péter, az önkormányzat sajtóreferense. A Szegfű, a Pozsonyi, a Batsányi, az Endrész, a Kazinczy utcákon vagy azok egy-egy szakaszán végzett munkálatokat teljes egészében az önkormányzat finanszírozza. Ebből a 23,5 millió forintból 4400 négyzet- méteren autózhatunk majd kátyúk nélkül. Az önkormányzat tavaly kezdett a nagyszabású feladatba. Akkor többek között az Andrássy út, az Illésházi utca, a Kazinczy utca kapott új aszfalt- réteget 200 millió forintból. A Dél-Alföld több mint háromszáz települése közül Békéscsaba nyerte a legtöbb pénzt a DARFT-tól erre a célra. A város idén is a legjobb pályázók között szerepelt. Több utat rendbe raknak Csabán. (Felvételünk Illusztráció.) Ezerkétszáz kilogramm fémhulladékot gyűjtöttek Ezerkétszáz kilogramm vashulladékot gyűjtöttek össze a napokban a háztartásokból a Szarvasi Városszépítő és Környezetvédő Egyesület hulladék- gyűjtő akciójának keretében. Dr. Váradiné dr. Kinzly Ágnes, az egyesület elnöke elmondta, hogy minden évben egy alkalommal szerveznek hasonló akciót a Székely Mihály Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanulóinak bevonásával. Idén huszonkét diák járta a város utcáit, s minden lakásból elhozták a kidobásra ítélt, felesleges háztartási gépeket és egyéb fémhulladékokat. Az akciót hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalkozók is segítették járműveikkel. Az egyesület elnöke szerint az immár harmadik alkalommal megszervezett gyűjtés segíti a fiatalok környezetvédő szemléletre történő nevelését, ugyanakkor az ingatlantulajdonosok számára is kitűnő lehetőség, hogy gond nélkül megszabaduljanak feleslegessé vált holmijaiktól. Dr. Váradiné dr. Kinzly Ágnes aláhúzta: a jövőben szívesen kiterjesztenék akcióikat a háztartásokban keletkező kemény műanyagokra (edények), illetve egyéb veszélyes hulladékokra is. Ez egyelőre azért nem lehetséges, mert nem találtak megfelelő helyet e hulladékfajták átvételére. ■ L. J. FEKETE G. KATA ROVATA