Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-04 / 103. szám

2006. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Diákpolgármester nyílt levele tanulótársaihoz, a szavazókhoz Kedves Békési Diákok! A Békés Megyei Hírlap nyilvánosságát kihasználva szeretném megköszönni nektek, hogy a diákpolgár- mester-választáson rám sza­vaztatok. Köszönöm iskolám diákjainak, hogy mellet­tem álltak, és a kam­panycsapa- tom tagjai­nak a segít­ségét, hiszen nélkülük nem tudtam volna nyerni a vá­lasztáson. ígérem, minden erőm­mel azon leszek, hogy ami­ket ígértem a kampány so­rán, teljesíteni tudjam. Ter­veim közé tartozik a kerék­pártúrák szervezése ki­csiknek és nagyobbaknak, mert tudom, hogy mennyi­re szeretnek a diákok bi­■ Az ifjúsági eseménye­ken kívül szeretném a tinidiszkót is meg­valósítani. ciklizni. Szeretnék egész­ségügyi napokat, sportren­dezvényeket, mesedélutá­nokat rendezni. Fontosnak tartom a kulturális progra­mokat, színházi előadáso­kat, valamint szeretném el­érni azt is, hogy a diákok megszeressék az olvasást. Nagyon jó érzés, hogy örö­met tudtunk szerezni a kis­iskolásoknak a kampány­műsorunkkal. Ez ad erőt a folytatáshoz, a most elkez­dődő munkához. ■ Veres Nikoletta (11/f), megválasztott városi diákpolgármester, a SÉTA-program résztvevője Az oldalt a SÉTA II. média- program keretében a békési Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak írásaiból összeállí­totta Bede Zsóka. Médiapeda­gógus: Szegfű Katalin. A diákok írásai elérhetők még az interneten a www.bmhirlap.hu/seta, vagy a www.beol.hu/seta címen. SÉTA Búcsúznak a békési sétások sajtó Megmutathattuk tehetségünket, íráskészségünket, olvastunk A SÉTA-program békési résztvevői. Balról jobbra: Murányi Alexandra, Petneházi Bettina, Rucska Beáta, Zsombok Tünde, Rózsik Rita, Juhász Csil­la, Veres Nikoletta, Rádei Márton, Turbucz Ibolya, Váczl Edit. A képről hiányzik Hídvégi Ágnes és Gregor Alexandra. Eltelt az a két hónap, amelynek során minden csütörtökön szembetalál­tuk magunkat jegyzete­inkkel, interjúinkkal, ri­portjainkkal a Békés Me­gyei Hírlap SÉTA-oldalán. Iskolánk tizenkét sajtó- és tanu- lásprogramos diákja ez idő alatt megmutathatta tehetsé­gét, íráskészségét és közelebb kerülhetett az olvasáshoz. Tény, hogy a televízió és az egyre gyorsabb ütemben fejlő­dő internet fokozatosan kezdi átvenni az újságok, könyvek helyét, így az olvasás háttérbe szorul. Ez a program szeretné a fiatalokat arra buzdítani, hogy a passzív szórakozás (televízió­zás) helyett, vagy minimum mellett vegyenek kezükbe egy- egy napilapot is. Felmérések szerint az írott sajtót olvasók száma egyre csökken, elsősor­ban azért, mert az emberek nem szeretnek olvasni. A mi hétköznapjainkat hogyan változtatta meg ez a pár hét? Közvetlen közelünkben (az osztályban) a program minden­kit megmozgatott, érdeklődve vették kezükbe nemcsak azokat a lapokat, amikbe társaik írtak, hanem a többiből is információ­kat gyűjthettek, szélesítették lá­tókörüket. Mi, a cikkszerző sétá­sok lehetőséget kaptunk arra, hogy általunk az egész megye újságolvasói betekintést nyerje­nek iskolánk életébe. A cikkek szerzőit is érték meg­lepetések. Rucska Beáta például élete első olvasói levelét kapta a fiú és lány barátságról írt jegyze­tére. Váczi Edit, aki a Megye agya versenyzője volt, egy csapásra is­mert lett a szerencséjéről. Megtiszteltetés volt szá­munkra, hogy ellátogatott hoz­zánk a Békés Megyei Hírlaptól Csath Róza, és érdekes előadást tartott az internetes újságírás­ról. Emellett a véleményét is el­mondta fiatal cikkszerzőink írá­sairól, és még egyszer köszön­jük a pozitív, bíztató szavakat, hiszen leendő rádiósokként, új­ságírókként sokat számít egy hozzáértő ember álláspontja. ■ Petneházi Bettina ^ • (11/f) Nyomdalátogatás A tavaszi szünetet megelőzve a napilap közbenjárásával esti túrám indultunk Kecskemétre, a Szilády Nyomába, ahol me­gyénk napilapját is nyomtat­ják. Mivel ezt az újságot már hajnalban a postaládákba dobják és a tmfikokhoz viszik, ezért gyors munkával este ki­lenctíz óm körül kezdik nyom­tatni, majd a megyébe szállít­ják. Míg bejártuk a nyomda legfontosabb munkaegységeit, addig a gépek a másnapi la­pot ontották. így kaptunk kéz­hez már szerda este egy csütör­töki Békés megyeit, és olvastuk el (persze elsőnek) a SÉTA- oldalt. Úgy gondolom, megérte, hogy a dolgok mögé láthas­sunk Mindenféle értelemben. Csath Róza szívesen elemezte a diákok írásait, körbe is vették az újságírót a könyvtárban. Modernizálódás minden áron kényelmünkért, vagy magunkért? Még csak pár éve, hogy elhagy­tuk a 20. századot, ami a mo­dernizálódás, a fejlődés száza­da volt. Míg Afrika sok helyén teknőben vagy vízparton kéz­zel mosnak, addig az euró­paiak és a „modern em­berek” csak berakják a mosógépbe a ruhákat és már szinte semmi gondjuk sincs vele. Az okos emberek műholda­kat repítettek fel az égbe, ami megint csak az ember ké­nyelmét szolgálja, és persze a városok is modernizálódnak. Gyula és Békéscsaba között megépítették az autóutat, hogy az elfoglalt ember öt ■ Ma már természetes az extramini-szoknya, hisz minél több lát­szik, annál jobb. perccel lerövidíthesse az útját, mert az idő pénz. A községek­ben is utakat építenek, mert nem minden ember jár térdig érő csizmában, ha elered az eső és sár van, és ez amúgy is modern és kényelmes. Egy évszázada megbotrán­koztató volt, ha egy nő bokája kivillant. És ne feledkezzünk meg a legfontosabbról, a mo­biltelefonról. Az emberek el­érhetik egymást, kommuni­kálhatnak, ami megint csak komoly dolog, hiszen nagyon elfoglaltak vagyunk. Persze afrikaiak milliói­nak ez nincs, nem ennyire modernek. Amikor elkezdődött a má­sodik világháború, az akkori modern emberek harca, „sa­ját véreink” gyilkolása, akkor bezzeg senki sem látta a harcmezőkön egy szál ágyék­kötőben jó öreg afrikai bará­tainkat harcolni. Ők ott ma­radtak kis falvaikban egyet­értésben, míg mi feltaláltuk az atombombát, és elkezd­tünk modernizálódni. ■ Rucska Beáta (H/f) Lesz iskolarádiónk! Régi kívánságunk, hogy ná­lunk is legyen iskolarádió. Rö­videsen, május 24-én ez a vá­gyunk teljesülni fog. Akkorra fejeződik be a rendszer szük­séges műszaki átalakítása, a stúdió kiépítése és indul az is­kolakomplexum Hőzső utcai főépületében az iskolarádió, a Recsegő Fecsegő. Úgy tervezzük, hogy min­den szünetben zenés műso­rokkal, emellett az első óra előtt és nagyszünetben komo­lyabb szöveges összeállítással jelentkezünk. Beszámolunk a naphoz kötődő évfordulókról és érdekességekről, a közép­pontban pedig mindig az isko­lával kapcsolatos tudnivalók lesznek. Úgy gondoljuk, hogy a kívánságműsor, amely he­tente háromszor jelentkezik majd, sokak kedvenc műsorá­vá válhat. Amennyiben a tech­nika lehetővé teszi, élő, vala­mint előre felvett interjúkat is készítünk. Az iskolarádiósok elsősorban a film- és médiaszakos gimna­zisták közül kerülnek majd ki. Mi már na­gyon várjuk! ■ A SÉTA-program békési résztvevői Filmkérdések ajándékba Tisztelt Olvasóink! Reméljük, hogy sokan és örömmel olvas­ták a békési Farkas Gyula Mező- gazdasági, Ipari Szakképző Is­kola és Gimnázium diákjainak írásait az elmúlt hetek során, itt a lap hasábjain és az interneten is. Most szeretnénk önöket meg­örvendeztetni egy kvízsorral, amellyel a magyar és nemzetkö­zi filmes ismereteiket ellenőriz­hetik. A helyes megfejtéseket postai lapon küldjék május 12- éig iskolánkba (5630 Békés, Hőzső utca 39.). A helyes meg­fejtők között kisorsoljuk a Nép­újság Kft. ajándékait: egy utazó­táskát, pólósapkát és tollkészle- tet. A nyertesek nevét május 18- ai oldalunkon közöljük. i. Ki a zeneszerzője a Volt egy­szer egy Vadnyugat című westernnek? 2. Kinek a regényéből készült A bárányok hallgatnak cí­mű film, melyet 1991-ben Oscar-díjjal jutalmaztak? 3. Ki a főszereplője az Amélie csodálatos élete című fran­cia fűmnek? 4. Melyik'az a fontos történel­mi esemény, melynek a Ryan közlegény megmenté­se című film emléket állít? 5. Szabó István melyik filmjé­nek a főszereplője Ralph Fiennes? 6. Ki az operatőre az Állítsá­tok meg Terézanyut című magyar filmnek? 7. Melyik japán városban ját­szódik az Elveszett jelentés című film? ■ A kérdéseket összeállították: a 11/f osztály film- és médiatagozatos tanulói SÉTA-program, sajtó és tanulás, Észre sem veszed, beléd száll a tudás. Jön a hír, hogy mehetünk, írha­tunk, Véleményeket most mi mondha­tunk. írhatunk mindenről, mi eszünk­be jut, Bea egy cikkel máris előrefut: Lány és fiú barátság lehetséges lehet? Olvasói levélben jön rá a felelet. Editke egy filmet véleményez, Közben a „Megye agyában” ver­senyez. Ibolya interjút készít bőven, Ezért volt Lajossal madárlesen. Jön március 15., nemzeti ünne­pünk, Beszédet mond diákpolgármes­terünk. Niki kap az alkalmon, megírja, Gyorsan a szer­kesztőségbe jut­tatja. Megvan a dobo­gós hely Editke! Betti őt sikerei­ről kérdezte. Farkas Gyula-napok zajlanak Békésen, Ági megírja mi történt ezen a hé­ten. Jött a hír, hogy mehetünk, Éjszakai nyomdalátogatást tehe­tünk. Tartalmas nyolc hét telt tova tanárnőnk, Kata nagy segítség „vala”. A versben a rím nem mindig stimmel, írtunk az újságba örömmel, szívvel. ■ Turbucz Ibolya (H/f)

Next

/
Thumbnails
Contents