Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-23 / 119. szám
MEGYEI KORKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. MÁJUS 23., KEDD jgg ^«8888^88888883S3aa& ^g ££££££ >W- Sff88ffi^WMtlWÍI VONALBAN... FEKETE G. KATA ROVATA Egy diploma még ingyenes Olvasónk felháborítónak tartja, hogy utólag megtéríttetik a diplomát. Ráadásul azt is most tudta meg, hogy a második képzés mégis ingyenes. Az, hogy utólag meg kellene fizetni a diplomát, olvasónkat nem érinti. Az asszony ugyanis nyolc éve végzett egy szegedi főiskolán, vagyis arról szó sincs, hogy neki fizetni kell majd 2007-től. A második diploma pedig akkor ingyenes - a szó mostani értelme szerint -, ha valaki költségtérítéses képzés- ! ben szerezte első oklevelét és másodszorra államilag finanszírozott képzésben tanul. Erről sokan azért nem tudtak, mert a decemberben megjelent felvételi tájékoztató még az 1993-as felsőoktatási törvényre hivatkozik. E szerint csak az jelentkezhet államilag finanszírozott képzésre, akinek még nincs diplomája. A most már életben lévő rendelet szerint mindjárt két oklevelet szerezhet, aki az .elsőért fizetett. Az oktatási tárca magyar universitas programjának honlapján (www.mup.hu) olvasható tájékoztató szerint mindenkinek 12 féléven át támogatja tanulmányait az állam: ezalatt el lehet végezni egy hatnyolc szemeszteres bachelor és egy négy fél éves master- képzést is. A tanulmányaikat befejezett hallgatóknak akkor kellene utólag fizetniük, ha jövedelmük elér egy bizonyos szintet, például a minimálbér negyvenszeresét egy évben. Az utólagos tandíj a jövedelem négy-hat százaléka lenne. KÉRDÉSEIKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉSZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT Hónapos késés a földeken belvíz A hozamra is rányomja bélyegét az időjárás Dobozon Zsákban a vetőmag egy része a Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet raktárában — mutatja Bálint István növénytermesztési főágazat-vezető. Felvették a küzdelmet a rágcsálókkal szemben A hét végéig 300 hektár napraforgót és kukoricát nem tudott elvetni a dobozi Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet. Az időjárás megyeszerte vetési szándékmódosításokat eredményezett. Both Imre Ez utóbbi információt Szabó István, a Békés Megyei FVM- hivatal vezetője közölte. Elmondta, hogy Békésben a csapadékos tavaszi időjárás következtében 5 ezer hektárt még jelenleg is belvíz borít, vagy emiatt átnedvesedett a föld. Emellett a kedvezőtlen időjárás következtében megyeszerte 8 ezer hektár őszi vetés - elsősorban búza és árpa - pusztult ki. A szakember úgy látja, ezzel együtt nincs komolyabb vész. Igaz, hogy kedvezőbb időjárás mellett több borsót, árpát, napraforgót vetettek volna a gazdálkodók, így azonban a kukorica vetésterülete nőtt. — Nem tátott szájjal, hanem egyfolytában ugrásra készen vártuk a jó időt, hogy mikor mehetünk rá a földekre, s mégsem sikerült befejeznünk a vetést - mondta elöljáróban az 1412 hektár bérleményen gazdálkodó dobozi Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Balázs Mátyás. Szavaiból kitűnik: őszi árpát és búzát 125, illetve 483 hektáron vetettek, de egy- harmadát kivégezte a belvíz. A maradék területen a víznyomás miatt levegőtlen a talaj, s ez a hozamra is rányomja bélyegét.- A kilátások szerint legfel— Ahol nem a belvízzel, ott a rágcsálókkal kell felvennünk a küzdelmet. A fiam Gerendás térségében gazdálkodik, s ott 12,5 hektár kelő kukoricában 37 hörcsögöt fogott a csapdával. Harminc hektár napraforgóban ugyanott 62 hörcsög sétált kelepcébe - említette Balázs Mátyás. Az európai mezei hörcsög Délkelet-, Nyugat-, és Közép- Európától Ázsiáig tulajdonképpen mindenütt előfordul. jebb 25 mázsa termés várható az őszi kalászosoknál. Ideális esetben viszont még a dobozi földeken sem vágyálom a 40- 45 mázsa - támasztja alá számokkal, hozzátéve, a baj újabb társsal jár. Pillanatnyilag azért drukkolnak, ősszel nehogy csak takarmánybúza besorolású gabonát csépeljenek.- A rendszerváltás óta foglalkozom mezőgazdasággal, de ilyen még nem volt. Május dereka elmúlt, s tíz hektár napraforgó-vetőmagom még a zsákban van. Másik 23 hektárt tegnap sikerült belopni a földbe - részletezi a csaknem 70 hektáron gazdálkodó Komáromi Lajos dobozi mezőgazdasági vállalkozó. - Valójában ezen a tíz hektáron kukoricát szerettem volna termelni, de az karácsonyra se érett volna be, így a napraforgó mellett döntöttünk - igazolja vissza Szabó István tájékoztatását. Mint mondja, éppen egy hónapos késésben van a mezőgazdaság, hiszen máskor ilyenkor már gyomirtóztak, most pedig még a sorja sem látszik a kukoricának. — Egész tábla nem állt víz alatt, de szinte mindegyikben volt vízfolt - tájékoztatott a térségbeli állapotokról Buka Lajos sarkadi körzetvezető, falugazdász. Kiemelte: szikes, mélyfekvésű, belvízhajlamos területről lévén szó, sajnos ez nem meglepő. A sarkadi kistérséget nem sújtotta úgy az időjárás, mint a megye északi részét. Buka Lajos olyan tengerit is említ, amelyik háromhetes és hat levélben van. Úgy fogalmazott: bízik benne, hogy Sarkad térségében május végéig minden vetőmag a földbe kerül. Kábeltévén nézhetik Különlegességekkel várják a f útbaIl-világbajnokságot az északiakat Orosházán A kábeltelevíziós hálózatot a Bácskábel Kft. építi ki Nagy- bánhegyesen. A telepítés megtörtént, az ingyenes lakossági bekötések vannak hátra. Az igénylők három csomag közül választhatnak és 34 csatornát nézhetnek. Kialakítják a helyi csatornát és internet csatlakozásra is lehetőség nyílik. A stúdiót és a fejállomást a művelődési házban helyezték el. Összesen 260-300 rákötés várható, de a műsorszórás ismeretében ennek duplájára számítanak. A futball-világbajnoksá- got már a helyi kábelen nézhetik a nagybánhegesiek. ■ H. M. Az idősekkel közösen és a helyi gasztronómiai értékekre építve terveznek programsorozatot az orosházi művelődési ház dolgozói. Egy nyert pályázatuknak köszönhetően finn, dán és észt vendégek érkeznek a városba. A soknemzetiségű orosházi kistérség gasztronómiai különlegességeit szeretnék felvonultatni, különösen orosházi, csorvási és tótkomlósi specialitásokat. Összegyűjtik a történelmi sorsfordulókat megélt idősek emlékezéseit, II. világ- háborús történeteiket, fotóikat, melyekből kötet megjelentetését tervezik. ■ Cs. I. is Békés. LÉPÉSELŐNY. Lépéselőny címmel tartottak felnőttképzést népszerűsítő rendezvényt a közelmúltban Békésen, a helyi sport- csarnok előtt. Az érdeklődők a szakemberek segítségével tájékozódhattak a helyben elérhető képzési lehetőségekről. Békéscsaba, kortárs. Kortárs művészeti konferenciát tartottak pénteken Békéscsabán, a Jankay Galériában. A tanácskozáson mintegy hatvan amatőr és profi művész vett részt a dél-alföldi régió három megyéjéből. Az előadásokon többek között a számítógépes grafikákról esett szó. Bucsa. NYERTEK. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésére 4,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Óvoda, a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program pályázatán. A támogatást a kertészszigeti tagintézménnyel együtt eszközfejlesztésre és a pedagógusok továbbképzésére fordítják. Csárdaszállás. CSAPADÉK. A közelmúltban kiválasztották a csárdaszállási belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer felújításának kivitelezőjét. A terület átadása után hamarosan elkezdődhetnek majd a munkálatok, amelyek előreláthatólag ebben az esztendőben befejeződnek. Csorvás. SZOLGÁLAT. A gyermekjóléti szolgálat a többcélú kistérségi társulás egyik közös feladata. A célra biztosított ösz- szegből a települések is részesültek. Mint megtudtuk, a csorvási szolgálat számítógépet kapott monitorral, nyomtatóval, valamint egy kerékpárhoz jutott. Elek. AJÁNLATTÉTEL. Eleken a helyi képviselő-testület közelmúltbeli rendkívüli ülésén két pályázat ajánlattételi felhívásáról is döntött. Határozatuk alapján a Dr. Mester György Általános Iskola zárdaépületének meghívásos, tíz utca felújításának pedig egyszerűsített hirdet- ményes felhívása lesz. Gádoros, gondoskodás. A gádorosi gondozási központ idősek otthonában 33 lakóról gondoskodnak és 25 idős embert tartanak nyilván a várólistán. Az idősek klubjába huszonheten járnak, a házi segítségnyújtást 76 rászoruló veszi igénybe. A csárdát ábrázoló festmény ismét Kondorosra került Valószínűleg a békéscsabai Veres Gusztáv készítette az 1900-as évek elején azt az olajfestményt a kondorosi csárdáról, mely valaha a község tanácselnöki irodáját díszítette. A kép sorsáról nem tudtak semmit. Néhány hete levél érkezett a polgármesterhez Budapestről. A feladó, Boskovits Istvánná arról értesítette, hogy Kondorosnak kíván ajándékozni két festményt. Édesanyja, Dauda Sándorné Liker Lenke a kondorosi csárda államosítás előtti utolsó tulajdonosa haláláig őrizte a képeket. Egyikük az említett csárdakép, a másik a községi tavat ábrázolja. A képeket a polgár- mesteri hivatal tanácstermében helyezték el. ■ L. ]. KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MÓL Rt. 2006. május 24-én 8.00 árától 16.00 óráig BÉLMEGYER, BUCSA, DÉVAVÁNYA, ECSEGFALVA, KERTÉSZSZIGET, KÖRÖSLA0ÁNY ÉS VÉSZTŐ településeket érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a zavartalan visszakapcsolás érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek! A M0L Rt. és a DÉGÁZ Rt. munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zavartalan gázellátást mielőbb helyreállítsák. Türelmüket és megértésüket köszönjükI Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság Drága Anyukánkat és Apukánkat j szeretettel köszöntjük j 25. házassági évfordulójuk l ] alkalmából. Lányotok Gabcsi, fiatok Imi. jukánkat $ HIRDETÉS UKj JAM zületésnapja alkalmából ÉS JÓÍ EGÉSZSÉGET KÍVÁN FELESÉGE, í KÉT FIA, MENYEI I ÉS UNOKÁI. I