Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-20 / 117. szám
2006. MÁJUS 20., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 19 Bravúros győzelem: NB I kézilabda A csabai csapat bizonyította, érett az első osztályra Rózsa (17) és Szőke (11) között tör be Szekeres Klára, a békéscsabaiak fiatal tehetséges átlövője. Mintha csak hallgatott volna lapunk tegnapi sugallatára, amikor azt írtuk: a szakvezetés és a szűkötök gólokat vártak tőle a nagyon fontos kiesési rangadón a régi rivális Spartacus ellen. Az OFC javítana a hét végén a kiesőjelölt karcagiak ellen A labdarúgó NB II-ben vasárnap 18 órakor az Orosháza FC, a Mátrai-stadionban, a kiesés ellen küzdő Karcag csapatát fogadja. Belvon Attila, az orosháziak vezetőedzője így vélekedik: — A Karcag ellen nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a rutinos szakvezető, Sándor István egy szervezett csapatot alakított ki a tavaszi idényre. Játékosaink letörtek voltak az Erzsébeti SMTK elleni utolsó pillanatokban elvesztett találkozó után, amelyen nyolcvan százalékban birtokolták a labdát és tizennyolc nagy helyzetet puskáztak el. A labdarúgók fogadkoznak, hogy kijavítják a csorbát, és hazai pályán megszerzik a három pontot. Az orosháziaknál nem szerepelhet a kisebb sérüléssel bajlódó Lupsa. A tervezett csapat: Tóth Z. vagy Szabó P. - Balogh M. vagy Szabó N., Csiszár, Molnár, Gyagya - Szeverényi vagy Lovas, Závoda, Kerepeczki, Ábel - Balázs vagy Jakab, Koncz. A kispadon a kimaradók, valamint Pardi, Búza, Gellér foglalnak helyet A labdarúgó NB III Alföld- csoportjában e héten a Szarvasi FC lesz szabadnapos. A másik három Békés megyei együttes idegenben próbál szerencsét: Cegléd-Gyulai Termál FC, szombat, 17.00 óra, jv.: Galambos. A gyulaiak tervezett kezdő csapata: Steigerwald - Tereny, Brasove- anu, Marczis - Cseke, Tamási, Kádár, Oláh, Ótott - Kis-Szabó, Tóth R. A fürdővárosiaknál nem játszhat sérülés miatt Karda, Kasik, Kertész és Szelei, míg Cser betegség miatt hiányzik. Dabas-Békéscsaba 1912 Előre SE, vasárnap 17.00 óra, jv.: Fülöp Z. Békéscsaba: Such — Valentényi, Brlázs, Czipó Z., Juhász Gy. - Okos, Czira, Juhász P, Süli - Dobi, Lengyel. A lila-fehéreknél nincs eltiltott és nincs sérült sem, mindenki edz, bár Kocsis a derekát fájlalja, de ő is futótréningeken vesz részt. Hódmezővásárhely-Kövi- te+Sarkadkeresztúr, vasárnap 17.00 óra, jv.: Witmann. Sarkadkeresztúr: Farkas - Erdei, Tolnai, Benyovszki, Nagy Z. - Ancsin, Deák, Kovács Gy., Csúz - Petruzsán, Zsoldos. A keresztúriaknál Démusz legutóbbi kiállítása után két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Három sárga lap miatt Molnár és Bányai P. nem szerepelhet. BÉKÉSCSABAI ENK—KŐBÁNYAI SPARTACUS 25-20 (11-9) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, rájátszás a 9—11. helyért, Békéscsaba, 800 néző. V.: Herczeg, Südi. Békéscsaba: VERESS - Valyuch 1, SZEKERES 8 (1), FORCZEK 4, Hajdú 1, ZSUZSA 6 (2), Vincze 2. Cs.: MÉSZÁROS (kapus), Jancarová 1 (1), Tóth K. 2, Brecska, Kelemen. Edző: Rapatyi Tamás. Bp. Spartacus: LENGYEL - Nagy A. 3, Szamosi A. 4, BORKOWSKA 4, Viglási, Szamosi L, Balogh 1. Cs.: Székely (kapus), KÉVÉS 7 (4), Szőke, Rózsa, Lánczos 1. Edző: Laurencz László. Csaba Tv. Május 22., hétfő, 20.15: Sporthírek, benne képes tudósítások: Békéscsaba-Arad szupermaraton; Békéscsabai ENK-Bp. Spartacus NB I-es női kézilabda-mérkőzés; Békéscsa- ba-Kaposvár OB I B-s vízilabda-mérkőzés; Békés megyei díjugrató-bajnokság; további megyei hírek. (Ismétlés: május 24., szerda, 22.15 és május 25., csütörtök, 22.20). Május 21., vasárKiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4. Az eredmény alakulása: 4. perc: 4-0, 8. p.: 5-1,13. p.: 8-2, 19. p.: 8-4, 28. p.: 11-8, 35. p.: 14-11, 44. p.: 15-15,46. p.: 18- 15, 51. p.: 19-17, 55. p.: 22-18. Lendületesen kezdtek a hazaiak, Veress kapus bravúrosan védett, támadásban pedig sorra lőtték a gólokat a lila-fehérek. A 10. percben egy ütközés után Jancarová lent maradt a parketten, ölben vitték le a pályáról. Negyed óra után a fővárosiak nyitottá tették védekezésüket, ami nem ízlett a hazaiaknak. Nem véletlen, hogy nyolc percig nap, 16.40: Békéscsaba ENK- Bp. Spartacus NB I-es női kézilabda-mérkőzés. Május 23., kedd, 21.20: Békéscsaba-Ka- posvár OB I B-s vízilabda-mérkőzés. Május 25., csütörtök, 17.05: Békés-Hargita KC NB I- es férfi kézilabda-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Május 22., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Május 21., vasárnap, 21.00: Sporthírek. nem tudott gólt lőni a Békéscsaba. A félidő hajrájában elsősorban a csereként beállt Kévés góljaival fokozatosan jött fel a Spartacus. Fordulás után felváltva estek a gólok. A 41. percben Jancarová visszaállt, de két perc múlva újra megsérült. A vendégek a félidő közepén kiegyenlítettek, de a lila-fehérek nem ijedtek meg és három perc alatt Szekeres vezérletével újra háromgólos előnyt szereztek. A csereként beállt Mészáros kapus is remekül védett, a fiatal Forczek pedig ügyesen irányított, így a csabaiak tartották A Békéscsabai Utánpótlás-nevelő Futball Club - amelynek jelenleg is több mint négyszáz igazolt játékosa van - az utánpótlás biztosítása érdekében további tehetségeket keres minden korcsoportjába. Várják a békéscsabai, de az egész megye területéről a labdarúgást kedvelő fiatalokat a focitoborzóra. Az 1992-1997 között születettek május 27-én, szombaton 8.30két-háromgólos előnyüket. A hajrában a fővárosiak már feladták, Szekeres pedig bizonyította, hogy miért is tartják az egyik legtehetségesebb honi kézilabdázónak. A lefújás után pedig megkezdődött a fieszta, hiszen jövőre is NB I-es lesz a csabai csapat. Két évvel ezelőtt a Mester csarnokban a Spartacus döntetlent ért el az Előre ellen és akkor ők ünnepelhették a bent maradást. Rapatyi Tamás: - Örülünk, hiszen nagy álmunkat sikerült megvalósítani. Ezek a fiatal lányok hittek abban, hogy képesek erre. ■ V. L. 11 óra között jelentkezhetnek a békéscsabai, Kórház utcai műfüves pályán, az 1988-1991 között születettek pedig május 28- án 8.30-11 óra között jelentkezhetnek ugyanott. A vidékiek számára - kiválasztás esetén - iskolai és kollégiumi elhelyezést biztosítanak. További információ Szokolay Sándor edzőtől kapható a (20) 4972-442-es telefonszámon. A győzelem bent maradást érhet a békésieknek a szombati derbin A férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásának utolsó fordulójában a 9-12. helyért szombaton 18 órakor Békésen az Erste- Békési FKC csapata a már kiesett, sereghajtó Hargita KC együttesét fogadja. Ha a hazaiak nyernek, meghosszabbítják élvonalbeli tagságukat. Szőke István, a békési gárda vezetőedzője így vélekedik az esélyekről: — A legutóbbi bravúros csömöri győzelemmel a saját kezünkbe vettük a sorsunk irányítását. A fiúkon látom az elszántságot, ugyanolyan komolyan készülnek a szombati mérkőzésre, mint a korábbiakra. Jól kell védekeznünk a Hargita ellen, támadásban pedig gyorsan és pontosan kell befejeznünk akcióinkat. Sérültünk nincs, a teljes keret a rendelkezésemre áll a szombati találkozón. A klub vezetése kéri a szurkolókat, hogy mmt a korábbi mérkőzéseken, ezúttal is álljanak a csapat mellé és akkor nem maradhat el a siker. ■ V. L. Recskó hozta a becsületpontot a Postás ellen POSTÁS-MATÁV SE-OROSHÁZA HUNGAROTEL ASE 10:1 Női extra ligás asztalitenisz mérkőzés a döntőbe jutásért, Budapest. Schöpp, Zhang-Recskó, Viski 3:0, Éllő, Kertai-Juhász, Tóth K. 3:0, Schöppj-Viski 3:0, Zhang-Tóth K. 3:0, Éllő-Juhász 3:2, Kertai-Recskó 0:3, Schöpp- Tóth K. 3:0, Zhang-Juhász 3:0, Éllő-Recskó 3:1, Kertai-Viski 3:2, Schöpp-Juhász 3:2. A párosok után a két kínai játékost szerepeltető fővárosiak vezettek 2:0-ra. A folytatásban a hazaiak 5:0-ra elhúztak. Az orosháziaknál nagy élményt jelentett a 14 éves Tóth Katának, hogy két kínai versenyző ellen is játszhatott. A vendégek becsületpontját Recskó szerezte, aki megérdemelten győzött 3:0- ra Kertai ellen. A találkozót az esélyesebb fővárosiak a papírformának megfelelően biztosan nyerték. Az orosháziak vasárnap 11 órakor a bronzéremért az Eötvös téri sportcsarnokban a BSE csapatát fogadják. A hét vége sportja a Békés megyei médiában Labdarúgó-toborzó a Békéscsabai UFC-nél HIRDEXtS raab karcher Rmi az otthont illeti... Területen piacvezető, multinacionális építőanyag-kereskedelmi vállalat keres békéscsabai telephelyére rátermett és motivált munkatársat TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörbe Ú] kollégánk feladata a vállalatunk által forgalmazott termékek, szolgáltatások értékesítése, vevőkapcsolatok ápolása és kialakítása, piackutatási, szervezési és koordinációs feladatok ellátása. Elvárásaink: • legalább középfokú végzettség • építőipari kapcsolatok, anyagismeret • felhasználói szintű számítógépes ismeretek • kitűnő kommunikációs készség • ügyfélközpontú szemlélet • csapatmunka és együttműködés. Amennyiben felkeltettük érdeklődését és tagja szeretne lenni csapatunknak, küldje el fényképes önéletrajzát a következő elérhetőségek valamelyikére 2006. május 31-ig: Raab Karcher Tiizép Zrt, Szolnok, Piroskai u. 8. 5002 Pf. 75. Tóbiás Olivér területi vezető. E-mail: tobias.olivpr@rktuzep.hu Telekgerendási Alközpont, Telekgerendás 5675, Külterület 482. GYAKORNOKI áhást hirdet agrárkereskedelmi-logisztikai-üzemeltetési területre az alábbiak szerint. Feltétel: ____________________________________________ m f elsőfokú agrár vagy műszaki végzettség * számítógépes ismeretek m B kategóriás vezetői engedély. Előnyt jelent:_____________________________________ • hasonló szervezetnél eltöltött idő m mezőgazdaság területén szerzett tapasztalat. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Önéletrajzokat és a végzettséget igazoló bizonyítvány fénymásolatát a KITE Rt. Telekgerendás 5675, Külterület 482. címre kérjük 2006. június 9-ig. | Érdeklődni lehet: Krankovics Sándor, (30) 619-6851. f raab karcher Rmi az otthont illeti... ÉVES NYEREMÉNYAKCIÓ Az akció keretében bármely termék vásárlása esetén Öné lehet több műszaki cikk egyike, és a játék során részt vesz a fődíj, egy Renault Clio Ili. személygépkocsi sorsolásán. A játék alapfeltételei:- min. bruttó 20 000 Ft értékű vásárlás- készpénzfizetés. A nyereményakció 2006. decemer 15-éig érvényes. Érdeklődjön és vásároljon telepünkön, vegyen részt Ön is játékunkban. Cím: 5600 Békéscsaba, Berényi út 140. Tel.: (66) 530-370. Nyitva tartás: h.-p. 7.30-17.00, szó. 8.00-13.00.