Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-11 / 109. szám

2006. MÁJUS 11., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA A Balkán az Európai Unióban eu-bővítés Románia, az ellentmondások országa, rövidesen az unió tagja lehet Ha csupán a brüsszeli ille­tékesek véleményére ha­gyatkozunk, azt gondolhat­nánk, Románia felkészült arra, hogy csatlakozzék az Európai Unióhoz. Lukács János, Kolozsvár Európa az utolsó gótikus temp­lomnál ér véget. Bár az erdélyi körökben népszerű kijelentés el­sősorban művelődéstörténeti ala­pon határozza meg az öreg kon­tinenst, számos kulturális és mentalitásbeli szempontot is tükröz. Románia furcsasága, hogy egyszerre van jelen benne a magyar és szász hagyományok­ra épülő erdélyi polgári világ és a már-már középkori feudális vi­szonyokat tükröző Balkán. így az élet szinte valamennyi területén e két szélsőséggel - és a köztük levő átmenetekkel - lehet talál­kozni. A fontosabb nemzetközi országutak esetében például az utóbbi években látványos fejlő­dést lehetett tapasztalni: az ártánd-borsi magyar határtól egészen a tengerpartig kifogásta­lan aszfaltréteg került az utakra, és számos megyei szakaszon is gondot fordítanak a karbantar­tásra. Ennél jóval rosszabb a helyzet a városi utakon, amelyek nem az országos igazgatósághoz, hanem a szűkös költségvetésű helyi önkormányzatokhoz tartoz­nak, legendásan rossz a helyzet. Az infrastruktúra terén szin­Románia messze van még az uniós feji Születéskor várható élettartam (év) Férfiak Európai Unió Romania Szászezer lakosra jutó orvosok száma Németország Románia SítSs­Egy tőre jutó CDP az Eü-átlaghoz képest (százalék) Európai Unió Románia FORRÁS: EUROS ( AI Románia az ellentmondások országa, míg a városok eszeveszett sebességgel fejlődnek, a falvakban középkori állapotok uralkodnak tén jelentős eltérések mutatkoz­nak. Míg a nagyvárosokban, így Kolozsváron természetesnek tű­nik a csatornázás, az állandó víz­szolgáltatás, télen a folyamatos fűtés, addig vidéken sok helyütt mindez csak álom. Egyes éldu- gottabb falvakban még áramszol­gáltatás sincs, Zilahon állandó problémát jelent az ivóvíz bizto­sítása, míg Nagyváradon a föld­gázvezeték hiánya okoz bosszú­ságot. Dél-Romániában még ennél is rosszabb a helyzet: a két évvel ezelőtti választásokkor például az egyik Dőlj megyei jelölt azzal kampányok, hogy végre állandó hidegvíz-szolgáltatást szeretne biztosítani a megyeközpont Kra- jovának. A korrupció is elsősor­ban a déli és keleti megyékben általános, Bukarestben néhány évvel ezelőtt még a magyar nagy- követség autóinak sem akartak addig megkülönböztető jelzéssel ellátott rendszámot adni, amíg néhány üveg Tokajival fel nem keresték a rendőrséget. A tömegközlekedés csak a nagyvárosokban nyereséges, így például Kolozsváron vagy Buka­restben új és kényelmes autó­buszok szállítják az utasokat, de a székelyföldi városokban alig is­merik a városi járatok fogalmát. lj0rr--v rf jfójj) "o, I 1 ■ n c Csak üres fenyegetés az ENSZ-BT határozata „Az Egyesült Államok nem volt képes keresztülvinni akaratát az ENSZ Biztonsági Tanácsában” - így summázzák az amerikai la­pok címoldalai a magyar idő sze­rint szerda virradó­ra hozott döntést. Condoleezza Rice külügyminiszter­nek ugyanis még arra sem sikerült rávennie Oroszországot és Kí­nát, hogy olyan határozatot fo­gadjanak el, amelyben elítélik Irán atomprogramját. Ehelyett válaszút elé állították Teheránt, mérlegelje, milyen előnyökkel jár, ha felhagy urándúsítási kí­sérleteivel, illetve továbbra is szembeszegülne a nemzetközi közösséggel. A külpolitikai fiaskó éles hangnemváltást ho­zott az eddig a teljes atomprogram leállí­tását, az urándúsí­tás befejezését har­cosan követelő Egye­sült Államok berkeiben. Condo­leezza Rice külügyminiszter teg­nap arra emlékeztetett, hogy Amerika mindig is támogatta a békés célú iráni atomprogramot. ■ F.K. ■ Washington enyhébb hangnemet ütött meg. Negyedszerre sikerült az elnökválasztás Nem kis politikai viharok köze­pette a negyedik fordulóban sike­rült megválasztani az olasz köz- társasági elnököt. A tisztet a távo­zó Carlo Azeglio Ciampi után a nyolcvanadik életévében járó Giorgio Napolitano, korábbi bel­ügyminiszter töltheti be. A balkö­zép választási koalíciót vezető Romano Prodi kompromisszu­mos jelöltként állította az idős po­litikust, remélve, hogy személyé­vel sikerül „minden olasznak megfelelő embert az elnöki szék­be ültetni”. A kísérlet fényesen si­került, Napolitano a negyedik for­dulóban szükséges 505 szavazat helyett 543 szavazatot nyert el, ami azt jelenti, hogy néhányan a jobboldali tömbből is a volt kom­munistára szavaztak, Silvio Ber­lusconi volt kormányfő kifejezett utasítása ellenére. A jobboldali képviselők többsége azonban az előzetes felszólításnak megfele­lően üres cédulát adott le. A választást minden korábbi­nál nagyobb érdeklődés övezte, ugyanis a távozó elnök nem hir­dette ki, hogy melyik jelölt ala­kíthat kormányt, Silvio Berlus­coni vagy Romano Prodi. Carlo Azeglio, Ciampi elnök azzal in­dokolta halasztását, hogy a dön­tést már utódjára szeretné bíz­ni, aki az elkövetkező hét évben tölti be a köztársasági elnöki' posztot. ■ F. K. 38 milliárd forintnyi Békés megyei fejlesztés uniós pénzből 64 ROP-projekt a Dél-Alföldi Régióban Május 9-én rendezték Békéscsabán az Eu­rópa Napot. A rendezvény különösen aktu­ális, hiszen hazánk nemrég ünnepelte uni­ós csatlakozásának második évfordulóját. A tagság révén Magyarország jogosulttá vált a fejlesztési támogatások igénybevéte­lére, így a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) ke­retében megközelítőleg 510 milliárd forint­nyi uniós összeget fordíthatunk fejlesztési célokra, hogy javuljon az életminőség. A Terv további 178 milliárd forint közösségi forrást nyit meg a beruházásoknak opera­tív programokon keresztül, így az egyéb ki­egészítő összegekkel együtt összesen 1.350 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg. A támogatásokhoz pályázat révén lehet hozzájutni. A helyi befektetésekhez, fejlesz­tésekhez az EU Strukturális Alapok pénzügyi forrásai biztosítanak anyagi fedezetet. Békés megye előkelő helyen áll a pályá­zók között. Eddig 553 békési pályázó összesen 38 milliárd forintot nyert a Nem­zeti Fejlesztési Terv Operatív Programjainak pályázatain. REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM A regionális fejlődést szolgáló Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) célja a kiegyensúlyozott területi fejlődés előmozdí­tása. Segítségével a különböző társadalmi­gazdasági adottságú térségek eltérő, sajá­tos fejlődési pályáikon, de egymással össz­hangban fejlődnek, miközben mérséklőd­nek a területi különbségek, és az ország szervesen bekapcsolódik az európai tér- szerkezetbe. A ROP a 2004-2006-os időszakban 107 milli­árd forintos keretből valósít meg ország­szerte több mint ötszáz regionális fejlesztési projektet. A Dél-Alföldi Régió, amelyhez Bé­kés megye is tartozik, a ROP egyik legaktí­vabban pályázó régiója, ahol jelenleg 64 ROP által támogatott fejlesztés valósul meg 14,7 milliárd forintos támogatással: 16 turisz­tikai, 16 útfejlesztési, 3 városrehabilitációs, 18 képzési és 11 foglalkoztatási projekt, A legsikeresebbek ezek közül a Békés Me­gyei Munkaügyi Központ "PAKTUM START’ pályázata valamint a "Körösök lágy ölén" ökoturisztikai fejlesztés. (X) Magyarország célba ér / 7 ■SUTOM Általános sztrájk Görögországban egynapos általános sztráj­kot hirdetett Görögország­ban a legnagyobb szakszer­vezeti tömörülés és a közal­kalmazottak szakszervezete, nagyobb munkabért követel­ve. Bezártak az iskolák, a közhivatalok, fennakadások voltak a tömegközlekedés­ben és a légiforgalomban. Nukleáris baleset egy amerikai erőműben legalább száz dolgozót ért sugárfertőzés a minnesotai Red Wings erőműben teg­nap történt nukleáris bal­esetben. Egy generátort javí­tottak, amikor radioaktív gőz került a levegőbe. A kör­nyezetbe nem jutott a nuk­leáris szennyezésből, szemé­lyi sérülés nem történt. A miniszterelnök cége elleni per júniusban Kaposváron júniusban kez­dődik annak a polgári pernek a tárgyalása, amelyet a Leg­főbb Ügyészség kezdeménye­zett a Gyurcsány Ferenc tu­lajdonában lévő Altus Rt. és a Humán-Jövő 2000 KhL ellen a két társaság közötti szerző­dés érvénytelenségének meg­állapítását kérve. A per tár­gya a korábban állami tulaj­donban, a MeH kezelésében lévő fővárosi, Szalay utca 4. alatti ingatlan bemutatóterme. Perük a miniszterelnök cégét Kuncze Gábor marad az SZDSZ frakcióvezetője A LIBERÁLIS PÁRT parlamenti képviselőcsoportja újra Kun­cze Gábort választotta frak­cióvezetővé. A frakcióvezető­helyettes Pető Iván lett. Par­lamenti jegyzőnek Béki Gab­riellát és Kis Zoltánt jelölik. A lettek közzéteszik a besúgók névsorát LETTORSZÁGBAN fél év múlva nyilvánosságra hozzák annak á 4500 személynek a névsorát, akik az orosz titkosszolgálat, a KGB be­súgói voltak. 45 új határátkelő nyílik Szlovákia felé turistaátkelési pontok nyíl­nak Magyarország és Szlová­kia közt várhatóan még jú­niusban - jelentette be Lam- perth Mónika belügyminisz­ter, miután Szlovákiával két­oldalú megállapodást írt alá. A gyalogosan, kerékpárral, csónakkal, síléccel vagy akár lóháton kiránduló uniós pol­gárok ezentúl 45 új, „zöld” határátkelőn léphetnek Szlo­vákiába érvényes okmánnyal. @ további hírek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents