Békés Megyei Hírlap, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-11 / 109. szám
2006. MÁJUS 11, CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 belvíz A helyreállításhoz központi támogatásra lenne szükség A körösladányi Egeres! Mátyás elmondta, Kossuth utcai házának hátsó fala egy áprilisi estén több méter hosszan kidőlt a belvíz miatt. ...BATTONYÁIG Köröstarcsa. közbeszerzés. Megjelent a köröstarcsai népi kulturális ökocentrum megvalósítására kiírt pályázat a közbeszerzési értesítőben. A beruházás a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Körösök lágy ölén projektje részeként valósul majd. Lökösháza. átütemezték. Módosítani kellett Lökösházán azt a testületi határozatot, mely az egészségház támogatási szerződéséről szólt. Az átütemezésre azért volt szükség, mert a megpályázott támogatást nem egy, hanem három évre kapták meg a lökösiek. Mezőberény. logopédus. A Mezőberény—Bélmegyer Kistérségi Általános Iskolában szeptembertől logopédus szakembert alkalmaznak majd — döntött a mezőberényi képviselő-testület. Arról, hogy pszichológust foglalkoztatnak-e, a 2007. évi költségvetés tárgyalásakor határoznak majd. Orosháza, természetbarátok. A Vörösmarty iskola már a nyolcvanas években bekapcsolódott a madarak, fák napja mozgalomba. Minden évben testvérintézményeket, óvodákat vonzanak látványos programjaikkal. Idén is volt kaktusz- és kisállat-kiállítás, városi, körzeti rajz- és természet- ismereti verseny. Elbírálták a népszerű, évente meghirdetett édes-mézes rajzpályázatot is. Szarvas. HADITORNA. Gránátdobásban és fekvőtámaszban egyaránt összemérték tudásukat a 7—8. osztályos diákok azon a haditornán, melyet a napokban rendeztek Szarvason. A tornát, melyen 19 csapat versengett, negyedik alkalommal szervezte mega Magyar Tartalékosok Szövetségének szarvasi szervezete. Újkígyós, másoló. Az eredeti, 2 millió 80 ezres ajánlatnál jóval olcsóbban, 1 millió 100 ezer forintért vesz fénymásolót az újkígyósi polgármesteri hivatal. Az elavult, régi berendezést így egy nem színes, de 35 lap/per- ces teljesítményre képes gép váltja föl. Zsadány. ADOMÁNYBA, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete tavaly 227 zsadányi rászorulót támogatott 1 millió 511 ezer forint értékben - tudatta lapunkkal Dudás Árpád polgármester. Nem lehet tudni, kapnak-e kártalanítást azok a sárrétiek, akiknek házait a belvíz rongálta meg. Magyari Barna Körösladányban, a Kossuth utca 51. szám alatt Egeresi Mátyásék házának hátsó fala úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna az épületet.- Az egyik áprilisi estén nagyon megijedtünk, amikor hatalmas robajjal több méter hosszan kidőlt a fal - mondta a nyugdíjas háztulajdonos. Tanulni soha nem késő címmel nyert HEFOP-pályázatot a Békés megyei művelődési központ a mezőkovácsházi és medgyes- egyházi művelődési házzal, valamint a Békéscsabai Regionális Képző Központtal. Az uniós támogatásból megvalósuló projektben 14 közművelődési szak- Körösladányban 220 lakóház rongálódott meg, az ezekben keletkezett károk értéke több tízmillió forint. Nyolc épületet alá kellett dűcolni. Egy ház életveSzeghalmon 3 millió forintot fordítottak belvízvédekezésre, az önkormányzati ingatlanokban pedig 29 millió forint kár keletkezett. Beomlott az Árpád utcai fő gyűjtőcsatorna partfala, és megrongálódott két belvízátemelő szivattyú. Ezek a károk további 18 miiembert mentornak képeznek , ki, illetve hatvan, 45 éven felüli, illetve fiatal munkavállaló szakmai ismeretének növelését tűzték ki célul. A három közművelődési intézményben felnőttoktató tanácsadó szolgálatot alakítanak ki és kísérleti képzéseket indítanak. ■ F. G. K. szélyessé vált, így kiköltöztettük a lakókat. Egy másik ház hátsó fala kidőlt, de ott a többi helyiség lakható - mondta dr. Pelcsinszki Boleszláv polgármester. lió forintot jelentenek a Sárrét fővárosának. Vésztőn 49 magánházban és egy önkormányzati ingatlanban okozott kárt a belvíz. Öt helyen megtámasztással átmenetileg sikerült megoldani a problémát. Védekezésre 3,6 millió forintot fordítottak. A felnőttképzés népszerűsítése a dél-alföldi és a dél-dunántúli településeken a célja a Lépéselőny programnak, melynek Békés megyében a Csabai Civilek Irodája a felelőse. Miután már többfelé járt, ma délelőtt Orosházára, délután pedig Tótkomlósra érkezik a program kaLadányban 4 millió forintot fordított védekezésre az önkormányzat. A védekezés költségeire a megyei vis maior keret terhére pályázott a település. Füzesgyarmaton 39 lakóházban okozott kárt a belvíz. Anyagban, kézi és gépi erőben mérve 6 millió forintot fordított védekezésre a város. Ezt a pénzt szintén a megyei vis maior keretből szeretné megkapni az önkormányzat. Dévaványán összesen 8 millió 50 ezer forintot költöttek védekezésre. Ebből 350 ezer forint saját erő, a többit vis maior támogatásból akarják megkapni. mionja. Pénteken Medgyesegy- házán és Kondoroson, szombaton pedig Okányban és Kétegy- házán találkozhatnak az érdeklődők a szakemberekkel, akik személyre szabott tájékoztatást adnak a képzési lehetőségekről, az egész életen át tartó tanulás fontosságáról. ■ P. R. Mit érzékeltek a belvízből? MOLNÁR JÓZSEF, 30 ÉVES, KÖRÖSLADÁNYI LAKOS: — Sajnos minket sem került el a belvíz. Nálunk a házfalak szinte szivacsként szívták magukba a vizet, így felnedvesedtek egészen a villanykapcsolóig. A sok nedvesség miatt olyan dohos szag van bent, hogy alig győzünk szellőztetni. Örülök, hogy jó idő van, hiszen így szinte állandóan nyitva vannak az ablakok, hogy a friss levegő bejöhessen. EGERESI MÁTYÁSNÉ, 70 ÉVES, KÖRÖSLADÁNYI NYUGDÍJAS:- Pincénkben még most is áll a víz. Ami viszont ennél is nagyobb baj: egyik szobánk, alsó konyhánk, valamint a pincelejáró és a kamra hátsó fala kidőlt. Évek óta rendszeresen fizetjük a biztosítást, s most kiderült, hogy belvízre nem ad kártalanítást a biztosító. Szerintünk ez nem helyes, de nincs mit tenni, nekünk kell megcsináltatni. NAGY JÁNOS, 12 ÉVES, KÖRÖSLADÁNYI DIÁK: — Udvarunk egyes részein, kertünkben pedig szinte mindenütt heteken keresztül állt az összegyűlt belvíz, de szerencsére házunkban, melléképületeinkben nem tett kárt. Szomszédunknak viszont megrongálódott a baromfiólja. Azt is tudom, hogy itt, Körösladányban sok családnak okozott komoly gondot a belvíz. Az ő problémáikat jó lenne mielőbb megoldani. ■ M. B. A negyvenöt éven felüli munkavállalókat segítik Békés megyében a héten a Lépéselőny program Vésztőn átmenetileg megoldották a problémát Óriási választék és hihetetlen árak! Május 16-ától 18-áig nagyszabású függönyvásárt tartanak Békéscsabán A Metaker Plus Kft. május 16- ától 18-áig - 9-től 18 óráig - függönyvásárt tart a békéscsabai sportcsarnok „A” bejáratánál. A szőnyegek és lakástextíliák forgalmazásával foglalkozó cég ügyvezetője, Kárpáti lózsef szerint nem egyszerű vásárról van szó, hanem minden idők nagy lehetőségéről.- Az áprilisi békéscsabai szőnyegvásárunkon sokan felrótták, hogy elköltöztünk a megye- székhelyről, s többen érdeklődtek a lakástextíliáink iránt is, amit az akkori vásárra nem vittünk ki - fejtegette a mostani ak- =“ció történetét a cég vezetője.- Mivel a medgyesi diszkontáruházunk Gardénia márkabolt is, a vásár ötletével megkerestük partnerünket. Nem csak örömmel fogadták a hírt, de olyan megállapodást kötöttünk, aminek a vásárlóink láthatják a legnagyobb hasznát. Ha tehetném, minden háziasszony figyelmét személyesen hívnám fel, ne szalassza el ezt remek alkalmat! Ugyanis most hihetetlenül kedvező áron kínáljuk a Gardénia termékeit. Kész- és dekor- függönyök, méteráru, karnisok, ágytakarók rendkívül nagy választékban! Ráadásul a méterre vásárolt függönyöket a helyszínen térítésmentesen megvarrjuk. Mivel a tavaszi szőnyegvásárunkat igen nagy érdeklődés övezte, ezúttal is viszünk gyapjú-, közép- és összekötő szőnyegeket. Jöjjenek, várunk mindenkit, aki szeretné átöltöztetni otthonát, most megéri! ▲ Metaker Plus Kft., Lakástextil Diszkontáruház cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 15. TEL./FAX: (68) 442-515; MOBIL: (20) 464-4964. nyitva tartás: hétfő-péntek 8-17; szombat 8-12. A Gardénia évtizedek óta a magyar lakáskultúra meghatározó márkája. Sorban állnak a pénzért, de senki sem fizet nekik Több barneváli dolgozónál a lét- fenntartás került veszélybe azzal, hogy járandóságukat az ígéretek ellenére nem kapták meg. Vandra Zoltánná elmondta: túlórákkal együtt is 50-58 ezer forintot kapott kézhez az elmúlt három hónapban, és ebből nem tudott félretenni. Főként, hogy özvegy, albérletben él, és egyedül neveli gyermekét. Ugyanilyen cipőben jár Vígh Albertné is, aki kiemelte: a Barnevál számfejti számára a családi pótlékot, de ezt sem utalták. Vandráné hozzátette: levelet kapott az adóhatóságtól, melyben az áll, hogy a baromfi-feldolgozó nem fizette be a pénzt a magánnyugdíjpénztárba. Holott az ő munkabéréből ezt levonták. A két asszony segélyért folyamadott az önkormányzathoz, ahol azt mondták nekik, legfeljebb ötezer forint átmeneti segélyt igényelhetnek. Közben a cégvezetés levélben közölte velük, hogy nem tudják a bérüket kifizetni. Az asszo- nyok tartanak attól is, hogy Mezőkovácsházára vezénylik őket. Mivel erre gyermekük miatt nemet kellene mondaniuk, az utcára kerülnek, és később sem jutnak járandóságaikhoz. Dr. Zoltán Péter, a Barnevál szóvivője elmondta, a felszámolás bejelentése után a cégvezetés ilyen jellegű rendelkezési joga megszűnt. ■ Ny. L.