Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-21 / 93. szám
2006. ÁPRILIS 21., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 19 SPORT Kettőből kettőt nyertek kézilabda Remekeltek a gyomaendrődiek a megyebajnokságban Húszmillió forinttal csökkent a támogatás Tóth Márton, az Magyar Labdarúgó Szövetség Békés megyei instruktora a héten megbeszélést tartott a Bozsik- program öt megyei alközpontvezetőjével. A tanácskozáson elhangzott, az eddigi 22 millió helyett az idén 1,7 millió forint jut a program megvalósítására a megyében. Arra kérte az instruktor az edzőket, hogy a programban szereplő 1800 gyerek érdekében társadalmi munkában segítsék annak megvalósítását. Április 28-30. és május 5-7. között megrendezik a kiskörze- tekben a mérkőzéseket. Megszorítani sem tudták Gyomaendrőd férfi kézilabdacsapatát a Békés megyei bajnokság legutóbbi fordulójában, akik a Kondorost tíz góllal múlták felül, míg Nagyszénáson a helyieket hattal. Gajdács A hölgyeknél a legszorosabb csatát Mezőberényben láthatta a publikum, ahol a házigazdák a békéscsabai főiskolások ellen kis híján elszórakozták az első félidőben összegyűjtött hatgólos előnyüket. Eredmények. Férfi. Felnőtt: Gyomaendrőd-Kondoros 29- 19(13-11). Ld.: Icsa 11, ill. Kasnyik V., Kasnyik T. 4-4. Nagy- szénás-Gyomaendrőd 25-31 (8-17). Ld.: Szebeni Z. 7, ill. Kelemen 10. Szeghalom-Mezőhe- gyes 22-30 (7-16). Ld.: Kovács 6, ill. Lovász 9. Szarvas-Körös- tarcsa 31-27 (17-12). Ld.: Székács 6, ill. Balázs 7. Ifjúsági: Gyomaendrőd-Kondoros 21- 19 (12-12). Ld.: Farkas 7, ill. Kondorosi, Hegedűs 5-5. Nagyszénás-Gyomaendrőd 33-14 (18—6). Ld.: Koncseg 13, Szőts 10, ill. Farkas 5. Szegha- lom-Mezőhegyes 32-16 (14— 9). Ld.: Pákozdi 15, ill. Balázs, Bállá 5-5. Kondoros—Csorvás 25-18 (9-6). Ld.: Maczik, Hegedűs, Kondorosi 5-5, ill. Szabó 8. Szarvas-Köröstarcsa 16-24 (9-14). Ld.: Jurák, Bagyin, Lestyán 3-3, ill. Nosza 9. Női. Felnőtt Gerla-Gyomaendrőd 32-20 (18-11). Ld.: Medvegy 10, ill. Bácsi 8. Szarvas-Békésszentandrás 19-16 (9-8). Ld.: Csery 5, ill. Szucsán 5. Kétsoprony-Gádo- ros 35-15 (18-10). Ld.: Lauri- nyecz G., Túri, Laurinyecz K. 6-6, ill. Ács 7. Békés-Doboz 31- 17 (14-7). Ld.: Garas 7, ill. Dézsi 7. Mezőberény-Békés- csabai Főiskola 23-20 (14-8). Ld.: Kiss Zs. 10, Szabó, Sajben, Mosonyi 4-4. Kondoros- Füzesgyarmat 24-18 (9-5). Ld.: Laszkács, Kicska 8-8, ill. Tóth 11. mtmms Nem jutott tovább a magyar junior válogatott Görögországban rendezték a - junior férfi ; kézilabda . Európa-baj- m noki selejtezőt. A viadalon a magyar juniorválogatottban szerepelt csikós Lajos, az Orosházi FKSE beállósa. A magyar együttes 27-23-ra legyőzte Izraelt, majd 30-21-re kikapott az első helyezett Spanyolországtól és 29-28-ra Görögországtól, így csoportjában a harmadik lett. Csikós Lajos a három találkozón összesen kilencven percet játszott, egy gólt szerzett. Terepkerékpáros-verseny Pósteleken A Pedáldöngölők Hegyi Kerékpáros Egyesület április 23-án, vasárnap 11 órától szezonnyitó terepkerékpáros-versenyt rendez Pósteleken. A verseny távja: felnőttek számára hét kör, 42 km, 19 évesek számára négy kör, 24 km, 17 évesek számára két kör, 12 kilométer. Információ kérhető: Blahut Szabolcstól a (30) 543—0276-os mobilszámon. Nagyváradi sikerek a Húsvét-kupán Békésen rendezte meg a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség a Húsvét- kupa amatőr nyílt asztalitenisz-versenyt. A viadalra Romániából is érkeztek sportolók, ezzel nemzetközivé vált a rendezvény. Az aranyérmeket a nagyváradi versenyzők szerezték meg. Győztesek. Férfi és női egyéni: Sipos Renáta. Férfi páros: Horváth Tibor, Popucze Rémusz. Vegyes páros: Sipos Renáta, Popucze Rémusz. PÉNTEK FUTSAL Értelmi fogyatékosok Európa-kupája, helyosztók. Békéscsaba, sportcsarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. NB H Nagykőrös—Mezőberény, férfi, 18.00. TEREMFOCI. Petőfi-kupa, Szarvas, Petőfi utca, 17.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Extra Liga. Orosháza Hungarotel ASE I— Soltvadkert, női, Orosháza, Eötvös téri csarnok, 11.00. Celldö- mölk I.-Békési TE L, férfi, 10.00. NB I B. Békési TE- Orosháza Hungarotel ASE II., női, Békés, sportcsarnok, 11.00. NB n. Békési TE II.— Gyulai AK, férfi, Békés, sport- csarnok, 11.00. Komlós Kupa, Tótkomlós, 9.00. FEKVENYOMÁS. Női és férfi fejpőtt magyar bajnokság, Szeghalom, sportcsarnok, 10.00. KÉZILABDA. NB I. Győr- Békés, férfi, Győr, 18.00. NB I B. Gyula-Csömör, női, Gyula, tornacsarnok, 18.00. Kiskő- rös-Orosháza, férfi, Kiskőrös, 18.00. NB II. Kiskunmajsa- Gyula, férfi, 18.00. Újkígyós— Domaszék, női, 18.00. Kecske- mét-Nagyszénás-Orosháza, női, 17.00. Martfű-Szeghalom, női, 17.00. Megyei bajnokság. Köröstarcsa-Nagyszénás, férfi, 16.00. Gyomaendrőd-Mezőhegyes, férfi, 17.00. Gádoros- Békés, női, 16.00. Szarvas— Kétsoprony, női, 10.00. Gyoma- endrőd-Békésszentandrás, női, 13.30. Füzesgyarmat-Ger- la, női, 17.00. KOSÁRLABDA. NBH Békéscsaba—Békés, férfi, Békéscsaba, Szabó Pál téri iskola, 18.00. Szentes-Gyula, férfi, 18.00. Mezőberény-Kiskunfélegyhá- za, női, Mezőberény, Molnár Miklós Sportcsarnok, 10.30. Mezőberény-Miskolc, női, Mezőberény, Molnár Miklós Sportcsarnok, 15.30. LABDARÚGÁS. NB H. Keleti csoport Kazincbarcika-Oros- háza FC, 17.00, Berettyón (Veizer, Orosz Krisztina). NB m. Alföld-csoport. Cegléd- Szarvas, 17.00, Holczimmer. Túrkeve-Gyula, 17.00, Filus. Lancast megyei I. osztály. Er- zsébethely-OMTK, 11.00, Czir- buly. Kondoros-Méhkerék, 17.00, Rácz A. Szabadkígyós- Gyomaendrődi FC, 17.00, Hegedűs. Békésszentandrás-Batto- nya, 17.00, Viczián. Dé-vavá- nya-Mezőhegyes, 17.00, Brusznyiczki. Mezőkovácshá- za-Mezőberény, 17.00, jv.: Csongrád megyéből. Gyoma- endrődi VSE-Békés, gyomai pálya, 17.00, Benyovszki J. Szeghalom—Tótkomlós, 17.00, SPORTMŰSOR Bálint. BékésNet megyei n. osztály. Kamut-Füzesgyar- mat, 17.00, Flinta. Kunágota- Csabacsüd, 17.00, György. Gá- doros-Csorvás, 17.00, Csatári. Csanádapáca-Okány, 17.00, Boldoczki. Telekgerendás—Doboz, 17.00, Laurovics. Med- gyesegyháza-Sarkad, 17.00, Domokos. Tarhos-Nagyszénás, 17.00, Sáfián. BékésNet megyei III. osztály. Északi csoport. Csárdaszállás-Gerendás, 17.00, Cs. Győri. Kardos-Ör- ménykút-Mezőberény II., 17.00, Fehér. Gerla-Kétsop- rony, 17.00, Barna. Zsadány- Szarvasi LSZK, 17.00, Ács. Kö- tegyán-Gyula II., Dajka. LOVASSPORT. Békés megyei távlovas és távhajtó verseny, Szabadkígyós, kastélypark, 9.00. SAKK. 1. Berény Grand Prix első forduló, Mezőberény, Orlai iskola, 9.00. SPORTLÖVÉSZET. Jubileumi koronglövő verseny, Köröstar- csa, 9.00. Minősítő verseny, Békéscsaba, 4-es Honvéd utcai lőtér 8.00. VÍZILABDA. OB I B. Kapos- vár-TVSK Békéscsaba, Kaposvár, 11.30. Nagykanizsa-TVSK Békéscsaba, Nagykanizsa, 16.00, OB n. Baja: PSE Termál-TVSK Békéscsaba II., 13.00. Sugovica VE Baja—TVSK Békéscsaba II., 16.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Extra Liga. Békési TE I.-SZAK-MÁV Vasútőr L, férfi, Békés, sportcsarnok, 11.00. ATLÉTIKA 27. Tavaszi Nemzetközi Sportgála, 20 kilométeres felnőtt országos gyaloglóbajnokság, fiatalkorúak hosz- szú távú országos gyaloglóbajnoksága, utcai futóverseny. Rajt Békéscsaba, Csaba Center, 9.00. FUTSAL NB L Női rájátszás az 5-8. helyért, Szentes, 10.00. A párosítás: Tolna-Gyulai Amazonok, Salgótarján-Gyu- la, Gyula—Szentes. KERÉKPÁR. Szezonnyitó terepkerékpáros verseny, Békéscsaba, Póstelek, 11.00. KÉZILABDA NB EL Szentes- Békéscsaba, férfi, 15.30. Sar- kadkeresztúr-Medgyesegyhá- za, női, 16.00. Megyei bajnokság. Szeghalom-Kondoros, férfi, 17.00. Doboz-Mezőberény, női, 14.00. Békéscsabai Főiskola-Kondoros, női, 18.00. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. Bora Bajnokok Ligája, Békéscsaba, Tréning Center, 9.00. LABDARÚGÁS. NB ÜL Alföld-csoport. Tápiógyörgye— Békéscsaba 1912 Előre SE, 17.00, Galambos. Szolnok RSE-Sarkadkeresztúr, 17.00, Tóth I. Lancast megyei I. osztály. Magyarbánhegyes- Vésztő, 17.00, Frey. BékésNet megyei n. osztály. Bcs. MÁV- Körösladány, Békéscsaba, Csá- nyi utca, 15.00, Simon. BékésNet megyei ül. osztály. Déli csoport Nagybánhegyes-Ka- szaper, 17.00, Kurucz. Békés- sámson-Újkígyós, Tótkomlós, 17.00, Benyovszki Z. Kétegyhá- za-Kevermes, 17.00, Csonka. Lökösháza—Elek, 17.00, Németh. LADACROSS. Bajnokság, első forduló, Sebők-kupa, Nagyszénás, Komó-major, 9.00. LOVASSPORT. Díjugrató minősítő verseny, Mezőberény, versenypálya, 9.00. MOTOKROSSZ. Köztársaság Kupa országos verseny, Gyomaendrőd, Eurocross ring, Kondorosi út, az 5-ös kilométerkőnél). Edzések: 10 órától, verseny 13 órától. SAKK. NB n-es csapatbajnokság, Tóth László-csoport A párosítás: OMTK-Tákisz SE, Békés-Gyula-Dévaványa SE. Mind 10.00 óra. HÉTFŐ FUTSAL NB II. Csaba FC AS- PMFC, rájátszás, férfi, Békéscsaba, sportcsarnok,' 19.45. FÉRFIAS JÁTÉKOK KÉSZLETRŐL AZONNAL! SHIFTjo 4x4 NISSAN NAVARA MOCSKOSÁN IS SZERETEM • 2.5 literes, 174 lóerős, 403 Nm nyomatéké dízelmotor, a legerősebb pick-up a piacon • a kategória legnagyobb csomagterével a King Cab változatoknál • négykerék-meghajtás • vontatható tömeg 3t • C-Channei rakományrögzítő rendszer* • kétzónás klíma* A kategória legerősebb motorával A legendásan erős motorokkal felszerelt és kiváló úttartással rendelkező Nissan 4x4 terepjárók terepen és szélsőséges időjárási körülmények között is kiemelkedő megbízhatóságot garantálnak. Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8,5-12.31/100 km. Kombinált C05-kibocsátás: 226-295g/km VALTS_ _4x4-re 4X4-ES AUTÓKBÓL A LEGSZÉLESEBB VÁLASZTÉKOT A NISSAN KÍNÁLJA! - A RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN! WWW.NISSAN.HU Körös-Q 1 Kft. Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Telefon: (66) 528-060. Fax: (66) 528-062. Debrecenben mutatkozott be a labdarúgó első ligában A huszonhét éves békéscsabai játékvezető, SZABÓ SÁNDOR az elmúlt héten mutat- ___ kozott be a labdarúgó NB 1-ben a Debrecen- REAC találkozón, amelyet a Duna TV élőben közvetített. A fiatal sportemberrel beszélgettünk eddigi pályájáról. — Hogyan ismerkedett meg a játékvezetéssel?- Nálunk családi hagyomány a játékvezetés, nagyapám, Andó Tamás és édesapám is labdarúgó-játékvezető volt. Jómagam 1995 márciusában tettem vizsgát, és még ebben az évben augusztusban egy megyei III. osztályú ifjúsági találkozón Gyulán debütáltam. Az évek során szépen haladtam előre a ranglétrán, az NB II-ben 2002-ben mutatkoztam be. — Hogyan került fel az NB I- es keretbe? — Márciusban a Puskás-stadionban felmérés volt futásból, s ekkor szóltak, hogy négy társammal együtt felkerültem az élvonalba. — Hogyan sikerült a bemutatkozás Debrecenben? — Addig izgultam, amíg felsorakoztak a csapatok Debrecenben, de a kezdő sípszó után már megnyugodtam. Két régi Békés megyei társam, Szpisják Zsolt és Tóth Péter volt az asszisztensem, akik mindenben segítettek. A sport szaklaptól nyolcast kaptam, és elégedett volt az ellenőr, Huták Antal is. — Mik a további tervei? — Szeretnék stabil NB I-es játékvezetővé válni, s azután néhány év múlva jó lenne kijutni a nemzetközi porondra. ■ V. L.