Békés Megyei Hírlap, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-18 / 90. szám
2006. ÁPRILIS 18., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KÉK TÜKÖR Tragédiával végződött a fiatalok autózása Opel A tűzoltók emelték ki a tóból Egyedülállók veszélyben statisztika Kirabolják, átverik az idős embereket Pénteken este Vésztőn folyamatosan esett az eső. A közutak nedvessé, csúszóssá váltak. Magyari Barna A fiatalok Vésztő-Mágorig problémamentesen eljutottak. Ott fordultak meg, hogy visszafelé vegyék az irányt. A Vésztő tábla előtt mintegy 500 méterrel az egyik kanyarban az Opel Vectra letért az útpatkára. Ott a kocsi megcsúszott, előbb két fának csapódott, majd a halastó információs táblája fölött repülve a tóba esett. Az autó eleje belefúródott a tó aljába. A vezetőnek és a mellette ülő utasnak esélye sem volt a menekülésre. A hátul, az ajtók mellett utazó két fiatalnak sikerült kimenekülnie a gépjárműből, sőt súlyosan sérült társukat is partra vonszolták. A sérülteket a mentő a gyulai kórházba szállította, de a gondos ápolás ellenére — szombaton délután - a baleset súlyos sérültje is elhunyt. Az Opel Vectrát a tűzoltók emelték ki a tóból, s a baleset áldozatait is ők vették ki a totálkárosra tört járműből. A vésztőiek sokszor hallottak már több fiatal halálával végződött hazai közlekedési balesetről. Azt viszont nem gondolták, hogy az efféle szörnyű eset egyszer a helyi fiatalok közül is áldozatot szed. Az elhunytak családtagjai, szerettei pedig a mély gyászban egymás lelkét ápolják, s nem értik, hogy miért éppen velük történt meg ez a borzalmas tragédia. Első számú célpontjai a bűnözőknek a hatvan évnél idősebbek: mindennapos, hogy az elkövetők rendőr, postás vagy más hivatalos szerv nevében jutnak be a lakásokba. Vég Márton Egy nemrég nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentés adatai szerint az elmúlt évben több mint 224 ezer ember vált különböző típusú bűncselekmények áldozatává Magyarországon. Bár első hallásra elég riasztónak tűnik ez a szám, van pozitív olvasata is a bűnügyi statisztikának: 11 ezerrel kevesebben szerepelnek a bűncselekmények sértetti oldalán mint 2004-ben. Nem változott viszont az áldozatok nemek szerinti megoszlása, hiszen továbbra is 63 százalékban férfiak, és 37 százalékban nők voltak a bűncse- lekinények szenvedő alanyai. Áldozati oldalról kiemelt figyelmet érdemelnek a nők, a gyerekek, az idősek, a fogyatékkal élők, a hajléktalanok és a hazánkba látogató külföldiek, akik a bűncselekmények elkövetése szempontjából veszélyeztetett csoportok közé tartoznak. A nők ellen elkövetett több mint 83 ezer bűncselekmény gyakori színtere a család. A bűNem ritka, hogy éppen a sértettek mutatják meg, hová rejtették pénzüket nözők előszeretettel használják ki a gyengébbik nem védtelensé■ Nőtt a fiatalok elleni lopások száma: a gyermekek egyre nagyobb értékekkel járnak. gét, így a nők gyakran válnak lopás, rablás áldozatává. Örvendetes csökkenés tapasztalható (18 ezerről 14 ezerre) a kiskorúak ellen elkövetett bűn- cselekmények számában. Ennek egyik fő oka, hogy a tiltott pornográf felvételekkel kapcsolatos visszaélések esetében ezelőtt csak kevés alkalommal sikerült felgöngyölíteni a bűnözői hálózatokat. Valamivel nőtt azonban a fiatalok kárára elkövetett lopások előfordulása, ami annak is köszönhető, hogy a gyerekek a mindennapok során egyre nagyobb érékeket tartanak maguknál. Továbbra is első számú célpontjai a bűnözőknek a 60 évnél idősebb emberek. Egyaránt nőtt az ellenük elkövetett rablások, csalások, emberölések, erőszakos közösülések száma. Az idősek közül is kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak az egyedülállók, akik gyakran teljesen kiszolgáltatottak, főleg, ha a bűnözők még valamilyen trükkel el is terelik a figyelmüket. Szinte mindennapos történet, hogy az elkövetők postásnak, rendőrnek, önkormányzati dolgozónak kiadva magukat jutnak be a lakásba, ahol gyakran a gyanútlan áldozat mutatja meg a pénz tárolási helyét, amelyet az ismeretlenek távozása után üresen találnak. A hazánkba látogató külföldieket is szeretik „megrövidíteni” bűnöző honfitársaink, tavaly több mint nyolcezren tértek haza szomorú élménnyel gazdagabban. 133^ Karambol Csorvásnál Tegnap reggel 6 óra után Csorvás határában, Békéscsaba felé haladva két személygépkocsi ütközött egymásnak. A Mercedes- ben ülők közül egy ember súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett. A másik gépjárműben senki sem sérült meg. (a) Gyalogost gázolt Elütött egy autós egy gyalogost vasárnap késő este Békéscsaba külterületén, a 4643-as számú úton. A Skoda vezetője Mezőbe- rény felé tartott, amikor a 7-es kilométerszelvényben nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő, az út szélén kivilágítatlan kerékpárját toló férfinek, aki könnyű sérülést szenvedett. (a) Súlyosan sérült a biciklis Súlyos sérülést szenvedett az a biciklis, akit szombaton 17 óra körül ütött el egy autós Békéscsabán az Orosházi úton. A Seat Cordobát vezető férfi a Temető sor irányából a Gyár utca felé' tartott, amikor elütötte a kerékpársávon kerekező férfit. A biciklis - aki az elsődleges vizsgálat szerint ittas volt - elesett és 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett, (a) Elcsapta az oszlopot Villanyoszlopnak ütközött egy motoros szombaton néhány perccel déli 12 óra előtt Orosházán. A nagy- szénási férfi a Szőlő körúton hajtott Yamaha típusú motorjával. Valószínűleg nem az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladt, egy balra ívelő kanyarban fékezni is próbált, de nem sikerült úton tartania a motort. Lehajtott az útpadkára, majd egy villanyoszlopnak ütközött. A motor vezetője súlyosan megsérült, a motorban körülbelül 1 000 000 Ft anyagi kár keletkezett. (a) Félmilliós kár az autóban Senki sem sérült meg abban a balesetben, amely szombaton este fél 6 körül történt Orosháza belterületén, a Gyopárosi utcán. Egy gádorosi férfi autójával a Barátság utca felől a Szentetornyai út irányába tartott, amikor a vasúti átjáróban nekiütközött a fénysorompónak." A baleset valószínűleg a sofőr ittassága miatt történt. A BMW-ben 500 000, míg a vasúti átjáró biztosító berendezésben 100 000 Ft kár keletkezett, (a) Tűzhelyen felejtették Mintegy százezer forintos kárt okozott a tulajdonosnak egy tűzhelyen felejtett étel Békéscsabán. Az őrizetlenül hagyott eleség szombaton kapott lángra a Pásztor utcában, majd a konyhaszekrényre átterjedve okozott nagyobb problémát, (a) Három éve hárman haltak meg Legutóbb 2003 őszén történt hasonlóan tragikus közlekedési baleset a Körös-Sárréten. Akkor Bucsa és Kertész- sziget között egy szintén 5 személyes Volkswagen Golfban kilenc diszkóból hazafelé tartó kertészszigeti fiatal utazott. Ott is az esős, csúszós úton pördült meg a gépkocsi. Akkor hárman életű- ■ két vesztették, többen pedig maradandó sérüléseket szenvedtek. Figyelem, áramszünet! Értesítjük a t. Fogyasztóinkat, hogy hálózatépítési munkálatok miatt az alább felsorolt időpontokban, ill. transzformátor-körzetben, utcákban szünetelni fog az áramszolgáltatás BÉKÉSCSABA területén. 2006. április 20-á 8.00 órától 11,00 óráig; április 25-én 8.00 órától 11.00 óráig: 2006. április 27-én 8.00 órától 11.00 óráig az alább felsorolt utcákban: Temesvári utca 10 sz.-28. sz., 9. sz.-25. sz. között, Vásárhelyi P. utca teljes hossza. 2006. április 26-án 8.00 órától 15.00 óráig: Lugosi utca, Cserepes utca, Tó utca teljes hossza, valamint a Povázsai utca 6. sz.-20. sz. között, 5. sz. -19/1. sz. között lévő fogyasztóinknál. 2006. április 24-én 8.00 órától 11.00 óráig: Batsányi utca 2. sz.-4. sz., 11 sz-15. sz. között, Egység utca 34. sz.-66/l. sz., 35. sz,~63. sz. között lévő fogyasztóinknál. 2006. április 24-én 8.00 órától 14,00 óráig: Egység utca 2. sz.-32. sz. között, 1. sz-33. sz. között lévő fogyasztóinknál. 2006, április 28-án 8.00 órától 13.00 óráig: Fiumei utca 20. sz.-78. sz. között lévő fogyasztóinknál, valamint érinti a Herkules utca teljes hosszát. 2006. április 28-án 8.00 órától 13.00 óráig. 2006. május 3-án 8.00 órától 15 óráié: Hajnóczy utca teljes hossza, Gyár utca 1. sz.-27. sz. között lévő fogyasztóinknál. 2006. máius 2-án 8.00 órától 14.00 óráig: Fiumei utca 80. sz.-106. sz. között, Kerek tanya 956. sz. és 951. sz. között, Kereki út 1. sz.-5. sz. között lévő fogyasztóinknál, továbbá érinti a Kerek tanya 961. sz. fogyasztónkat. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni! MEGKÖZELÍTÉSÜK ÉS MEGÉRINTÉSÜK ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! Békéscsaba, 2006. 04. 13. Démász NyRt. Békéscsabai üzemeltetés-vezetőség *Í/V17Í7* ° REJTVÉNY FELSZÁMOL FÉLIG KEVÉLYI ZUBOGVA ROTYOG KUTYÁS FIZETI IDŐS BÁCSI LESÚJTÓ DISPUTÁCIÓ FEJÉRE l ▼ Y BÁRIUM ► —Y SZICÍLIAI VÁROS ÉLŐ, ANGOLUL ► ATYA BRAZIL VÁROS VAN, NÉMETÜL l NYÚJTÓ ► ▼ NÉPI JÁTÉK LÓCSEMEGE ► ▼ ... MARSI ► MOSZAT CSÁVÁBAN VANI MÁLLÓ l ROMÁN FÉRFINÉV ► ▼ AZ OGAM EREDETE Y AZ A TÁVOLABBI BABITS MIHÁLY VERSE ► Y Y r MEDDIG ► KIVARR ÓGÖRÖG PIACTÉR ► DUPLÁN: VÁROSNÉV ► MEGFEJTÉS: TOHIYVOVW > <K, \i pi-esajof;: ajárJáil, ^eremé^e £ Július 31-én az idei versenyzők között kisorsolunk egy utazást, 100 000 Ft értékben. £ Minden havi győztes (szavazás dönt) 4 Megkapja a modellkönyvét (album magadról, új fotózással) \ 110 000 Ft értékben. 4 Értékes, márkás parfümökre szóló vásárlási Utalványt nyer. 4 Nagy terjedelemben, több fotóval bemutatjuk a Beol.hu-n és a Békés Megyei Hírlapban. j Q A legszebb mosoly tulajdonosa bekerül ^ a Be(ol)mosolygóba, ezzel Grátisz-ajándékcsomagot nyer. BCLHJ A IJI KéS MEGYÉI ONT INI Bcs., Bartók B. út 7. <éP C.yyy ILL.VTÄ/4.U Bcs., Andrássy út 18. Bcs., Andrássy út 4. fllÍCtCI«6QS fotóstúdió"") •^SAß1* upnw.nn, <l»llHl> Gyula, Városház u. 18. SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) UTAK. Szeretném az illetékesek fi- Jf gyeimét felhívni a Pf /> 1 Mester utcában lé- “ .« vő katasztrofális ■R útviszonyokra. \ Mikor várható ; változás? T. * Nem értem ezt a sok elégedetlen embert. Ugyanis a Tv2 szavazásaiból világosan kiderült, hogy egyre jobban élünk. Dübörög a gazdaság, a kátyúkat betömik, alig van munkanélküli. SZENVEDÉLY. Para. Azért a gyenge dumám megkarcolt, mivel reagáltál. Minden nőt rád uszítanék, aki magára vette. Ja, és az érvem? Look at Yourself. Itt a vége, fuss el véle. Töf SZÁMLA. Tisztelt Tappe-számlát hordó hölgy! Ha nem lenne túl nagy kérés, akkor a számlát legyen kedves időben kihozni, ne a fizetési határidő után. Nem ez volt az első eset. Ha pedig nem menne egyéb elfoglaltsága miatt, ne vállalja el. Biztosan lenne, aki szívesen elvállalná, és esetleg ezért a munkahelyét járó pénzre is nagyobb szüksége volna, mint Önnek. Egy lakos BABA-MAMA. Szeretettel várunk minden érdeklődő anyukát és kismamát a szoptatós baba-mama klubba április 18-án, kedden tíz órától. Téma: Miért jó szoptatni? A hordozókendő használata, előnyei. Helyszín: Kinizsi utca 11., KIE-klub. HÍD. A gyulai rendőröket miért nem zavarja a belvárosban a hidakon várakozó sok autó?! KÁTYÚ. Mikor javítják ki a kátyúkat a Lepény Pál-Mednyánszky-Szív utcában? A belvárosban a csodaszép sétálóutcára merőlegesen életveszélyes a közlekedés kerékpárral. JÁTÉK. Tisztelt szemorvosok vagy valaki hozzáértő! A Hírlapban olvastam, hogy a viliódzó videojátékkal gyógyul a gyermekek gyengébbik szeme. Ez valóban igaz? (Nem minden orvos és látszerész osztja a véleményt, de hátha válaszol egy szakember is. - A szerk.) ROCKFESZTIVÁL. Arra nem gondoltak a rockfesztivál szervezői, hogy a rock hívei között vannak hívő keresztények, akiknek a nagypéntek nem a (tangos szórakozás napja?! Sáli György HORGÁSZ. A ‘80-as években három havi fizetésünkből létrehoztuk a horgászegyesületet. Egészségügyi okok miatt hat évet kihagytam, most miért kell 60 ezer forintot fizetnem? Üres a hűtő? Jaka SAJT. Köszönjük a húsvéti trappista sajtot! Igazán étvágygerjesztő volt felfedezni, hogy mit rejt a csomagolás! ISMERKEDÉS. 170/29/65, barna tüsi hajú, szürke szemű vidéki fiú vidéki, molett lányt keres komoly, tartós kapcsolatra! Egy gyermek nem akadály! T.: 30/227-0828 * 47 éves, jó magas, ápolt, jó megjelenésű, független, károsszenve- dély-mentes, izmos, rendezett anyagiakkal, megbízható, telt vagy, molett hölggyel megismerkednék. T.: 30/469- 7456 * Középkorú, magas nő keres gáláns urat. Csak sms! T.: 70/257-4069 * A világon a legnehezebb dolog a párválasztás és kínszenvedés, mire megtaláljuk egymást, mivel a szélhámosok nem ismernek határokat. Én feladom elegem van. Jó keresgélést mindenkinek!