Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-29 / 74. szám

2006. MÁRCIUS 29 , SZERDA PANORÁMA mmmmmmmmmmmmmmsmsm 7 Tornádó csapott le Hamburgra. A vihar hétfő este tört a városra, helyi idő szerint este hét óra körül. A következményei katasztrofálisak voltak: legalább háromszázezer ember maradt villany nélkül egész éjszaka, hetvenezer háztartásban nem volt ivóvíz. A szél egy építkezésen több toronydarut döntött le. A baleset következtében két darukezelő, akik a rendőrség szerint a darukabinokban tartózkodtak, a helyszínen életüket vesztették, többen megsérültek. Harc Sáron örökségéért Izrael Minden idők legfontosabb választása a zsidó államban Elmebaja miatt kiengedték az áttért afgánt „Súlyos elmeállapota” miatt az afgán hatóságok kedd hajnalban szabadon engedték a halálra ítélt Abdul Rahmant. Az afgán férfi egyetlen bűne az volt, hogy elhagyta hitét. Rahman ugyanis kilenc éven keresztül élt és dol­gozott Németországban, koráb­ban Pakisztánban keresztény hitre tért. Hazája törvényei sze­rint ezért halálbüntetés jár, mi­vel a jelenlegi afgán vezetés is betartja a Sarijját, az iszlám tör­vénykönyvet. Abdul Rahman életéért olyan jelentős személyiségek szólaltak fel, mint XVI. Benedek pápa vagy Angela Merkel, aki személyesen kérte Hamid Karzai afgán elnö­köt, hogy gyakoroljon kegyelmet. A bíróság végül elítélte a kike­resztelkedett afgánt, ugyanakkor kérték elmeállapotának vizsgá­latát is. Ennek alapján a férfit be- számíthatatlannak minősítették. Olaszország felajánlotta, hogy befogadja a vallása miatt meg­hurcolt afgánt. ■ F. K. Klicsko a ringben jobban teljesített, mint a választáson Vitalij Klicsko volt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok ket­tős vereséget könyvelhetett el az ukrán választásokon, miután sem a parlamenti, sem a helyha­tósági választásokon nem sze­repelt valami fényesen. Klicsko pártja nem tudta elérni a szük­séges 3 százalékos küszöböt, így nem tudott bejutni a törvényho­zásba, a radába. A bokszoló szá­míthatott is erre, mert indult a helyhatósági választásokon is, ahol Kijev polgármesteri címére pályázott. Itt sem sikerült sikert aratnia. „Fontos, hogy az ember nyer­ni és veszíteni is tudjon” - kom­mentálta a mostani eredménye­ket a WBC volt bajnoka, aki, meglehet, visszatér eredeti mes­terségéhez. Korábban ugyanis cégének ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ha nem választják meg főpolgármester­nek, úgy kész folytatni bokszo- lói pályafutását. Vitalij Klicsko több éve politizál hazájában, a 2004-es elnökválasztásokon tel­jes mellszélességével kiállt Vik­tor Juscsenko ellenzéki jelölt mellett. ■ F. K. Népszavazás Izrael jövő­jéről - így minősítették a pártok a tegnap zajlott parlamenti választásokat a zsidó államban. Farkas Károly Tegnap este tíz órakor zárultak az urnák Izraelben, ahol minden előrejelzés Ehud Óimért - és Ariel Sáron - pártjának, a Kadi- mának győzelmét jósolta. A Li­kud vesztésre álló vezetője, Ben­jamin Netanjahu megállapította: népszavazást tartanak az ország­ban többek között a megszállt Ciszjordánia sorsáról és az or­szág határainak kijelöléséről. Ehud Óimért ideiglenes kor­mányfő, a január 4-ei agyvérzése óta kómában lévő Ariel Sáron utódja hirdette meg Ciszjordánia egyoldalú „leválasztását”. Közöl­te: azt folytatja, amit Sáron a Gá­zai övezettel elkezdett. A kitelepí­tés három kolóniatömböt nem érint, ezeket a zsidó állam magá­hoz csatolja. Óimért megfogadta, hogy 2010-ig rögzíti a határokat. Az Amir Perec vezette balolda­li Munkapárt alapvetően támo­gatta a programot, és kész a ko­alícióra a Kadima győzelme ese­tén, s hasonló a helyzet a palesz­tinokkal tárgyalásokat szorgal­mazó, szintén baloldali Merec párttal. A fő ellenlábas Benjamin Netanjahu harmadik befutónak ígérkező jobboldali Likudja. A Likud azzal vádolja ellenfeleit, hogy az egyoldalú kivonulással veszélybe sodorják Izrael álla­mot. Netanjahu azonban nem tu­dott megfelelő alternatívát kínál­ni a béke megteremtésére. „Ez a szavazás a legfontosabb orszá­gunk történelmében” - jelentet­te ki Mose Kacav államfő. A jelek szerint azonban süket fülekre ta­lált felszólítása: kedd délig az öt­millió szavazásra jogosult izrae­li polgár csak mintegy 23 száza­léka járult az urnák elé. Az elő­rejelzések 66 százalékos részvé­telt jósolnak, ami messze a leg­alacsonyabb lenne az ország tör­ténelmében. A választásokat rendkívüli biz­tonsági intézkedések közepette rendezték meg. Az ország hatá­rait lezárták, a fenyegetett nagy­városokban, különösen Jeruzsá­lemben, állandóak voltak a kato­nai őrjáratok. A szavazókörök biztosításában 25 ezer rendőr és katona vett részt. A terroszerve- zetek zonban így is lecsaptak, Iz­rael déli részén rakéta csapódott be a déli órákban, amely kilövé­sét az Iszlám Dzsihád vállalta magára. A merényletben senki sem sérült meg. KÜLFOL A Fehér Ház volt a terroristák célpontja ZACARIAS MOUSSAOUI az Egyesült Államokban zajló perében beismerte, hogy 2001. szeptember 11-én neki kellett volna eltérítenie és a Fehér Házba vezetnie egy repülőgépet. A marokkói származású terrorista első alkalommal vallotta be, tu­dott arról, hogy az al-Kaida merényletet tervez a WTC ikertornyok ellen. A 2001. augusztusi letartóztatása után azonban szándékosan nem mondott semmit az FBI-nak, hogy ne zavarja meg az előkészületeket. Ellenőrzött vértől lett AIDS-es két beteg DIMITRISZ AVREMOPOULOSZ görög egészségügyi minisz­ter kedden bejelentette, hogy országa 25-30 millió eurós költséggel azonnal áttér egy modernebb vérellenőrzési rendszerre, amit egyébként az Európai Unió tagállamai­nak többségében már évek óta használnak. Mindezt azután mondta, hogy bebizo­nyosodott: két beteg is AIDS- es lett egy HIV-pozitív donor­tól kapott, ellenőrzött vértől. Oroszország tagadja a Pentagon vádjait Szergej Ivanov mindent tagad szergej Ivanov orosz védel­mi miniszter ostobaságnak minősítette az amerikai vé­delmi minisztérium vádjait, miszerint az orosz titkos- szolgálat katonai informáci­ókkal segítette volna Szad- dám Huszeint a 2003-as má­sodik iraki háború alatt. Iva­nov szerint a Pentagon csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy a helyzet Irak­ban három évvel a háború után semmt sem javult. @ további hírek: WWW. REGGEL. HU Bizalmat kapott a Hamasz-kormány CSAKNEM KÉTHARMADOS több­séggel, 70 igen szavazattal 36 ellenében kapott bkalmat a Hamasz radikális palesztin szervezet által jelölt kormány a Palesztin Hatóság ramallahi parlamentjében. Az új kabinet a mai napon már le is teszi a hivatali esküt. A kormány élén Ismail Hanije áll majd, akinek az izraeli hatóságok megtiltot­ták, hogy a zsidó állam terüle­tére lépjen, ezért eddig egyszer sem tudott megjelenni Ramal- lahban. A miniszterelnök hét­főn békeajánlatot tett Izrael­nek, a határokkal kapcsolatos viták tárgyalásos rendezését szorgalmazta. Nehéz feladattal néz szembe a Hamasz terror­szervezet kormánya, a Palesz­tin Hatóságban az elmúlt hó­napokban gazdasági válság alakult ki, miután Izrael befa­gyasztotta a palesztinoknak já­ró vámilletékek átutalását. Megbénult Párizs a sztrájk miatt Franciaország Általános munkabeszüntetésbe kezdtek a szakszervezetek Elő közvetítésben vallott az iraki Fekete Angyal Tegnap reggel kezdetét vette az általános sztrájk Párizsban és Franciaország nagy részén. A pá­rizsi repülőtereken egyórás késé­sekkel tudnak csak közlekedni a járatok, mivel a légiirányítók és a tűzoltók is csatlakoztak a sztrájk­hoz, ezért több kifutópályát le kel­lett zárni. Az állami vasúttársa­ság TGV szupervonatainak két­harmada nem közlekedett teg­nap, reggel pedig a regionális és helyi érdekű járatoknak is csak a felét tudták elindítani. A főváros és több vidéki város tömegközle­kedésben is komoly fennakadá­sok voltak: Párizsban csak min­den második metró járt. Bor­deaux és Marseille városokban közlekedési káosz alakult ki a délelőtti órákban. A tegnapi na­pon 130 városban szerveztek tö­megmegmozdulásokat is, a tün­tetésen hivatalos adatok szerint összesen 2-3 millióan vettek részt. A tiltakozások a foglalkoz­tatási törvény nemrég elfogadott módosítása miatt robbantak ki, amely lehetővé teszi, hogy a 26 év alatti munkavállalókat alkalma­zásuk első két évében indok nél­kül bocsáthassák el. Az utóbbi nyolcvan év legna­gyobb közszolgálati sztrájkja kezdődött Nagy-Britanniában is kedden a nyugdíjjogosultság tervezett szigorítása miatt. Mint t egy 1,5 millió közalkalmazott | vett részt a munkabeszüntetés- £ ben. ■ F. K. Tízezrek tiltakoznak Franciaországban a törvénymódosítás ellen Élő közvetítésben adta a moszuli kurd televízió a Fekete Angyal­nak is nevezett dr. Luai Omar Taje vallomását. A korábban a moszuli kórházban dolgozó or­vos elismerte, hogy legalább 35 esetben gyilkolta meg bete­geit, főként iraki ka­tonákat. „Gyűlölöm az amerikaiakat és azt, amit az országgal tettek, és azokat is, akik segítették őket” - mondta az orvos. A sebész közöl­te, hogy az al-Kaidával kapcso­latban álló Anszar al-Szunna ter­rorszervezet bérelte fel. Áldoza­taival változatos módon végzett, a halálos injekció még a leghu­mánusabb eszköze volt. Felvágta a már forradásban lévő sebeket, leállította a lélegeztetőgépeket, arra is volt példa, hogy elvágta az intenzív osztály energiaellátását biztosító vezetékeket. Közben forrpont- ra jutottak az indu­latok Bagdadban is, ahol a város kor­mányzója kijelentet­te: mindaddig meg­szakítják az együttműködést az amerikaiakkal, amíg a vizsgálat nem tisztáz egy mecset elleni tá­madást. Korábban ugyanis azzal vádolták meg az amerikai csapa­tokat, hogy behatoltak egy me­csetbe, és 30 hívőt lemészárol­tak. Az amerikai hadsereg tagad­ta a vádakat. ■ F. K. ■ Harmincöt sebesült katonát ölt meg az orvos.

Next

/
Thumbnails
Contents