Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-29 / 74. szám
3 2006. MÁRCIUS 29., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP MBKBSKKSSSBSSSSM Hü Perre menő ellenfelek választás A törvényt hívják segítségül igazukhoz a jelöltek Dr. Varga István ügyvéd a gyulai adatbázisügyről tegnap tartott sajtótájékoztatón elmondta: hazug és álszemérmes nyilatkozatok láttak napvilágot. Szőke Margit A gyulai sajtótájékoztatón dr. Varga István kifejtette, február 28-áig ahhoz a bizonyos számítógéphez bárki hozzáférhetett a gyulai polgármesteri hivatalban. Az adatok jogosulatlan birtoklása és politikai célú felhasználása miatt büntetőfeljelentést tesznek - jelentette be. A Tóth Imre országgyű- lési képviselőre vonatkozó állítások jó hírnevét és személyiségi jogait sértik ezért Tóth Sándor alpolgármester, az MSZP helyi elnöke és Lebenszky Attila gyulai kistérségi hivatalvezető ellen több millió forintos kártérítési pert indít. Dr. Szelezsán Róbert gyulai fideszes önkormányzati képviselő elmondta, míg Gyulán levették, Eleken felvenni nem voltak hajlandók a képviselők Tóth Imre tájékoztatóját a napirendre. Tóth Imre hozzáfűzte: egy hete nyilvános választási kampányvitára hívta dr. Perjési Klárát, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjét. Dr. Perjési Klára elmondta, Tóth Sándor: — Nem állítottam, hogy Tóth Imre és a köreihez tartozók ellen büntetőeljárás indult, hanem hogy szerepük feltárása is szóba jöhet A főkapitányság jelenleg is nyomoz a jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt^^^ Tóth Imre: — Gyulán és Eleken távoztak az ülésről a polgári oldal képviselői. Az utóbbi városban határozatképtelenné vált a testület, ami sah nálatos, de jelzi, hogy a magyar demokratikus erők nélkül nincs kormányzás. Sem országosan, sem helyben. ■1 Gyula után ma Sarkadon mutatkoznak be az ország- gyűlési képviselőjelöltek, majd a gyulai főiskolán. — Úgy érzem, ez elégséges, másrészt nem akarom kizárni a bemutatkozásunkból, programunkból a többi jelöltet sem — összegezte ugyancsak tegnapi sajtótájékoztatóján. Sajtótájékoztatót tartott Gyulán az MSZP helyi elnöke, Tóth Sándor alpolgármester és Szabó Jenő alpolgármester is. Szabó Jenő elmondta, Tóth Imre február 20-án a március 27-ei ülés időpontját kérte. Tóth Sándor hozzátette: civil szervezetek is kérték, a tájékoztatót az országgyűlési képviselő mandátuma lejárta, április 23-a után tartsa meg. Kijelentette a listaügyről: törvényes eljáráson vett részt, a listához se előtte, se utána nem volt köze. Áll mindenféle feljelentés és vizsgálat elé. Nem ő idézte elő ezt a helyzetet. Rágalmazásért a bíróságon Dr. Perjési Klára rendelkezésére bocsátottak valakik egy kazettát, ami a vasárnapi rendezvényen készült a várnál. Ezen rajta áll, mit mondott ott Gyula országgyűlési képviselője, továbbá eg}' kiadvány számai együttesen kimerítik azokat a paragrafusokat, melyek alapján rágalmazásért magánindítványt teszek a bíróságon - közölte a polgármester. Hetvenmilliárd a „Szemünk fényé”-re nyertek Gyomaendrődi cég végezheti a fűtés- és világításkorszerűsítést A központosított közbeszerzési eljárás eredményeként a gyomaendrődi Sebők & Sebők Kft. lett az egyik nyertese a „Szemünk fénye” programnak. A program keretében a gyomaendrődi cég végezheti el az ország tizennyolc megyéjében (Borsod-Abaúj-Zemplén kivételével) a világításkorszerűsítést az önkormányzati (illetve alapítványi) iskolákban és más intézményekben. A fűtéskorszerűsítés terén szintén jelentős sikert könyvelhet el a kft., hiszen Kelet-Magyarországon és Budapesten a cég nyerte el (alvállalkozók bevonásával) ezt a munkát is. — Annak, hogy a közbeszerzési eljárásban nyertesek lettünk, komoly előzményei voltak - fogalmazott sebők Sándor, a kft. igazgatója. — Már 1999-ben kidolgoztunk egy projektet a hazai önkormányzati intézmények világításának korszerűsítésére. Az elmúlt években folyamatosan végeztük is ezt a munkát, eddig mintegy háromezer intézményben. A minisztérium adatai szerint az önkormányzati intézmények száma meghaladja a 40 ezret. Ez azt jelenti, hogy a „Szemünk fénye” program keretében akár 70 milliárd forint értékű is lehet a beruházás, persze csak akkor, ha a fenntartók élnek is a lehetőséggel. A Sebők & Sebők Kft. szakemberei a közeljövőben minden ön- kormányzatot tájékoztatnak a programról. Sebők Sándor elmondta, a kivitelezés során igyekeznek majd minél több gyomaendrődi, illetve Békés megyei cégnek, alvállalkozónak munkát adni. — A törvény szerint a tantermekben a fényerősségnek el kell érnie a 400 luxot, ma azonban ez a legtöbb helyen csak 150-200 lux körül van. A világítás korszerűsítésével nemcsak ez a gond orvosolható, hanem jelentős megtakarítás is elérhető - fogalmazott Sebők Sándor. ■ Lipták Judit JEGYZET Kártyáznánk, de mi van, ha mögöttünk sorok kígyóznak? CSETE ILONA dagadó pénztárcámban pakliba rendeztem a kártyáimat. Bár mástól dagadna hó végén az én erszényem! Kártyák sokaságát őrzöm a rekeszekben, hol itt, hol ott paliznak be pontgyűjtésre. Kapok plasztik lapocskát, ha a közértben fizetek, de bebiztosíthatom magam az illtaszerek szaküzleteiben is. bankkártyám is van, amiről, ha leemelem a havi fixet, betevőre is futja (jaj, de sokadika van ma!). Állítólag sorstársaim, a kártyákkal rendelkezők harmada nem tudja ma, Magyarországon, hogy ezzel a kis csodával ingyenes a fizetés. A lakosságnak csak 48 százaléka rendelkezik legalább egy bankkártyával, annak ellenére, hogy hazánkban egyre népszerűbb ez a fizetési mód. érzékelem is: számos helyen fennakadást okoz, ha egy modern háziasszony tömött kosarának a tartalmát bankkártyával szeretné finanszírozni. Annyi megvető pillantás övezi a sort feltartót, hogy ilyenkor elgondolkodhatnának a fejlesztők, miként lehetne a leolvasást gyorsítani. A kártyahasználatot illetően olvastam egy felmérést, e szerint a kelet-közép- európai régióban a magyarok vesznek ki legritkábban - havonta átlagosan 2 alkalommal - bankautomatából készpénzt. Az okokról nem szólt a fáma, például arról, hogy a nincsből nem lehet többet leemelni. Magyarországon továbbra is leginkább a hipermarketekben, a benzinkutaknál, illetve kisebb szupermarketekben használják a kártyát. Szerintem azért, mert ott tuti az elfogadó- hely. Külföldön még tétovábbak vagyunk, alig vesszük kézbe a kis plasztik lapocskánkat. A moldvai csángók iskolájáért Jótékonysági estet rendeznek Békéscsabán pénteken az ifjúsági házban. A házigazdák a rendezvény bevételét a moldvai csángók magyar iskolájának építésére fordítják. Az eseményre táncegyüttesek, énekesek, zenészek és színészek ajánlották fel előadásukat, hogy ezzel is támogassák a célt. Az oktatási intézmény felépülése érdekében a következő számlaszámon anyagi támogatást is elhelyezhetnek a felajánlók: K&H Bank 10402609- 26051185-00000000. ■ A vágni való kövérárut Mezőkovácsházára vitték A békéscsabai Barneválnál az áramkikapcsolás veszélye már napok óta benne volt a levegőben, ezért a héten levágásra szánt víziszárnyasokat elszállították a Carnex- csoport mezőkovácsházi vá- góhídjára. Tegnap a Démász megszüntette az áramellátást, emiatt a csirkefeldolgozás is leállt a megyeszékhelyi üzemben. Dr. Zoltán Péter, a Carnex szóvivője elmondta: nem tudni még, hogy hol dolgozzák fel a vágásra érett 300 ezer csirkét, ennek az állománynak a zöme kint van a termelőknél. A dolgozókat elküldték szabadságra, és tárgyalásokat kezdeményeztek a szolgáltatókkal - állítólag nem csak a Démásznak tartoznak nagy pénzzel -, hogy a termelés újraindításának milyen esélyei vannak. Zoltán Péter hangsúlyozta: a madár- influenza-pánik miatt bajba jutott feldolgozóknak ígért állami támogatásokból egy fillér sem érkezett. A szóvivő cáfolta azon értesülésünket, hogy a liba- és kacsavágás azért sem indulhat újra a Barneválnál, mert nincs elegendő alapanyag. ■ Ny. L. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kétegyháza. árusok, (a) Kétegy- házán a közelmúltban a helyi képviselő-testület döntése értelmében megváltoztak a közterület foglalási díjak. Aki a piac területén élelmiszert árul, 154 forintot kell fizetnie négyzetméterenként. Kondoros, gyermekvédelem, (j) A törvénymódosításokhoz igazodva, a kondorosi önkormányzat is módosította a gyermekvédelemre vonatkozó helyi rendeletét. A korábbi rendszeres gyermekvédelmi támogatás helyébe lépő gyermek- védelmi kedvezmény megállapítására a továbbiakban a jegyző jogosult. Mezőberény. közbeszerzés, (h) Mint ismert, Mezőberény egyike azon településeknek, amelyek érintettek a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Körösök lágy ölén című, nyertes pályázatában. A program keretén belül a Medvefe- jes-tó környéke és a liget átalakítása, fejlesztése történik meg a településen. A mezőberényi képviselő-testület rendkívüli ülésén döntött a közbeszerzési eljárás feltételeiről. Sarkad. MEGBÍZTÁK, (b) A sarkadi képviselők a központi orvosi rendelő műszerezettségének fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzésével — 2 millió 479 ezer 318 forint ajánlati ár ellenében — a kapuvári székhelyű Lama-Med Kft.-t bízták meg. Szarvas. JÁTSZÓTÉR, (j) Játszóteret szeretne kialakítani a Székely Mihály téren a szarvasi önkormányzat. A hárommillió forintos tervezett költség felére pályáznak a Mobilitás Egyesületnél, a fennmaradó részt az önkormányzat hitelből biztosítaná. Tarhos. felhalmozás, (h) Bár igen kötöttek a helyi költségvetés lehetőségei, a tarhosi képviselő- testület mégis 7 millió 884 ezer forintot tervezett felhalmozási, felújítási célokra 2006-ban. Tótkomlós. BÁLOZTAK. (cs) A helyi szlovák önkormányzat, a Szlovák Regionális Kulturális Központ, a Komlósi Szlovákok Szervezete az immár hagyományos szlovák bált szervezte meg a közelmúltban. Az ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Körtánccsoportja a pilisi farsangolóval örvendeztette meg a résztvevőket. Újkígyós. KIÁLLÍTÁS, (a) Újkígyóson a helyi képviselő-testület által elfogadott közterület-használati díjak értelmében kiállítás esetén 180 forintot kell az adott területet igénybe vevőnek havonta egy négyzetméterre kifizetnie. Végegyháza, hüllők, (i) a végegyházi általános iskolások a közelmúltban hüllőkiállításra látogattak el Mezőhegyesre. A vonattal történő utazás sokaknak újdonság volt, mivel az új vasúti kocsikat nemrég állította üzembe a MÁV. A kiállítóé sokféle látnivalót kínált. A gyerekek láthattak kaméleont, kígyót, teknőst, krokodilt, kosorrú nyuszit, hörcsögöt, egeret, csótányt. Az érdekességeken túl játékra és a művelődési központ megismerésére is maradt egy kis idő. Norvég alapra pályáznak turizmus Két kiállításon jártak A Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében nyújt be pályázatot a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás március 31-éig. Erről tegnap Szeghalmon döntöttek a társulás tagtelepüléseinek polgármesterei. A kistérség kilenc települése összesen 137 millió 811 ezer forint támogatást szeretne elnyerni. A pénzből 2007. január 1. és 2010. december 31. között a települések iskoláinál, óvodáinál fejlesztenék a különböző eszközöket. A Sárréten jelenleg Dévavá- nya és Vésztő látja el a pedagógiai szakszolgálati feladatokat. Az idei működést szintén tegnap tárgyalták a településvezetők. Pap Tibor, Dévavá- nya polgármestere megjegyezte: a hároméves szerződés lejárta után célszerű volna a szakszolgálatot egy település koordinálásával végezni. Ez költségkímélőbb lenne. Tőkésné Gáli Mónika, A Körös-sárréti Tourinform-iroda vezetője a térségnek a Brugge-i kiállításon, valamint az Utazás 2006 kiállításon való részvételét ismertette. A gazdag video- és fényképanyagot érdeklődéssel tekintették meg a polgármesterek. ■ Magyari Barna