Békés Megyei Hírlap, 2006. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-11 / 60. szám
15 2006. MÁRCIUS 11., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Vízválasztó lehet a meccs kézilabda Ma a Hargita KC csapata érkezik Békésre A férfi kézilabda NB I- ben szombaton 18 órakor Békésen alsóházi rangadót rendeznek. A tabella tizenegyedik helyezettje, az ötpontos Erste-Békési FKC a mögötte tanyázó, sereghajtó, eddig három pontot gyűjtött Hargita KC csapatát fogadja. Verasztó Lajos Nagy Tamástól (9) azt várják, Jól fogja össze a csapatot és gólokkal is járuljon hozzá a győzelemhez Az esélyekről Szőke István, a házigazdák vezetőedzője így vélekedik: - Az ősszel a vendégek egyetlen győzelmüket ellenünk aratták, amikor drámai csatában 33-32-re nyertek. Célunk a visszavágás, ennek jegyében készült egész héten a csapat. Annyit tudunk a szombati ellenfélről, hogy az elmúlt hetekben távozott a Hargitától a korábbi gólkirály kubai Savon, valamint a gólerős Hímer. Hazai pályán győzni akarunk, hogy csütörtö- 5 kön minél jobb előjelekkel utaz-1 hassunk másik nagy riváli-1 sunkhoz, a Csömörhöz, amely | megelőzött bennünket a tabel- S Ián. A vendégeknél az orosz irányítóra, Golovinra, valamint a szélső Wiesztre kell elsősorban figyelnünk. Nálunk Kocsis felépült hosszabb sérüléséből, így szombaton már számíthatok a fiatal beállósra, miként a Debrecenben piros lappal kizárt Milicsevicsre is, aki kedden szigorú dorgálást kapott a szövetség fegyelmi bizottságától. A találkozót a Hargitai, Markó játékvezetői páros dirigálja. Kiss Gergely az OMTK sportolója lett birkózás Pekingben legyen kiért izgulni az orosháziaknak Kiss Tamás orosházi bir- kózó öccséért, Kiss Gergelyért összefogott a szülőváros. Csete Ilona Csizmadia Sándor ötletgazda addig agitált, érvelt az orosházi vállalkozók körében, míg meg nem nyert néhány sportszerető támogatót. Őket hívta meg az Orosfarm irodaházába egy baráti beszélgetésre, s nem felejtett el szólni dr. Hegedűs Csabának sem. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke egy serleggel érkezett. — Ezennel megalapítom a szponzorok vándordíját, 100 ezer forintot utalok az orosházi birkózás javára! Azt kérem az orosháziaktól, hogy a kupa elnyerésének a feltételeit fogalmazzák meg. Fetser János polgármester is biztosította a jelenlévőket a sportág és kiss Gergely támogatásáról, hiszen a város szurkolni szeretne a tehetséges fiatalnak a pekingi olimpián. A polgármester bejelentette, hogy Kiss Gergő idei versenyeztetésére 400 ezer forintot biztosítanak, másik 100 ezer forint egy alapítvány segítségével jut el a 22 éves fiatalemberhez, ám újabb félmillió forintra is számíthat a közeli jövőben támogatók közreműködésével. Érdeklődésünkre az ötletgazda elmondta, azt szerette volna elérni, ha Kiss Gergő nem Csepel-OMTK, hanem kizárólag orosházi színekben öregbítené a jövőben szülővárosának a hírnevét. A birkózó egy év alatt számos hazai és nemzetközi versenyen szőnyegre lép, nem mindegy, mi hangzik el a neve mellett. Kiss Gergely a hétvégén egy lengyelországi szabadfogású versenyen lett harmadik, de már készül a tavaszi, moszkvai Európa-bajnokságra. Az orosházi találkozó után is az OMTK edzőtermébe igyekezett. mTwrmxm Három mérkőzés biztosan elmarad Számítani lehet arra is, hogy a Lan- cast Békés megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság mai fordulójából néhány mérkőzést későbbre halasztanak. szpisják Zsolt, a megyei szövetség főtitkára elmondta, hogy a Mezőbe- rény—Gyomaendrődi FC, a Szeghalom-Battonya és a Mezőkovácsháza-Vésztő találkozók biztosan elmaradnak. Amennyiben szombat délutánig nem hull újabb csapadék, lesz játék Orosházán, Gyomaendrődön, Kondoroson, Szabadkígyóson és Békésen is. Az Erzsébet- hely-Mezőhegyes összecsapást a Kórház utcai műfüves pályán rendezik meg. A találkozók mindenhol 14.30 órakor kezdődnek. Kórházban volt a sarkadkeresztúri elnök Pénteken jelentkezett telefonon lapunknál Balogh Andor, a Kövite+Sarkadkeresz- túr NB III-as labdarúgócsapatának elnöke, aki elmondta: kéthetes gyógykezelés után tegnap jött ki a kórházból, így nem tudott résztvenni az NB III-as csapatok számára tartott békéscsabai évadnyitó értekezleten. Az elnök még hozzátette: Sarkadkeresztú- ron nincsenek fizetett alkalmazottak a klubnál, így más sem tudta helyettesíteni a rendezvényen. Sport a Békés megyei médiában Csaba Tv. Március 13., hétfő, 20.15: Sporthírek, benne képes tudósítások: Vodafone Magyar Kupa aerobikver- seny összefoglaló; Békéscsabai Atlétikai Club gyalogló- verseny beharangozó; valamint a sportolók elvándorlása; további megyei hírek. (Ismétlés: március 14., kedd, 22.10 és március 16., csütörtök, 21.20). Március 16., csütörtök, 21.30: Erste-Békési FKC—Hargita KC NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Március 13., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Március 12., vasárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 17.50 és másnap 7.05, valamint 9.05: Hosszabbítás. A dokik elvitték a kupát teremfoci Nagy nevek a tornán Évek óta nagy sikert arat Gyomaendrődön a Farsang Kupa öregfiúk teremlabdarúgó-torna. A harmadszor megtartott esemény sok nézőt vonzott. Nem csoda, hiszen olyan nevek léptek pályára, mint az egyik legfoglalkoztatottabb színész, Rudolf Péter, a most futó teleregényből ismert Nemcsák Károly, vagy az Olimpikonok együttesében a szöuli olimpia egyéni öttusa bajnoka, Martinék János. Jó volt újra a pályán látni az egykori NB I-es gólkirály Melis Bélát, de a Szarvasról ismert, most az orvosválogatottban szerephez jutó, s ott kiválóan védő Szakács Jánost is. A Farsang Kupa amúgy a magyar orvosválogatott tulajdonába került. Végeredmény: 1. Magyar orvosvá- logatott, 2. Békéscsabai Előre, 3. Gyo- maendrőd, 4. Szarvas, 5. Színészválogatott, 6. Olimpikonok. Különdíjasok. Legjobb kapus: Szakács János (Magyar orvosválogatott). Gólkirály: Bora Imre (Békéscsabai Előre) 6 találattal. Támogatók: Hőterm, Bora Kft., Németh Kft., Sikér Kft., Garbel Trade Kft., Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, Mammut Tec Kft, Termorex kft., Szaci Kft., Róza Kft, Thermix Kft, Híd-Knap Kft., Siet Kft, Cuti Kft., Cuprun Bt., Caprio Bt., Watt GMK, Jutka Virágbolt Rostélyos Húsbolt, Gyomapress, Jenei Bélint, Lóvéi Róbert, Ugor Emese, Szerető Béla, Csatári Imre, Nedro Vazul, Tóth László, Hornok Tibor, Körösi Halászati Szövetkezet. Többet, jobbat várnak tavasszal Nagyszénáson labdarúgás Elsődleges céljuk: az idei bajnokság végére elkerülni a kieső helyről Tavaly ilyenkor még a labdarúgó megyei első osztályban kergették a bőrgolyót a nagyszénási futballisták. Gajdács Pál Az egykor még az NB Ill-ban is megfordult együttes, tizenöt ponttal a tizenharmadik, a helyzet a kiesés szempontjából korántsem megnyugtató. „A negyedik-tizedik hely környékét pályáztuk meg, ha a tavaszról előrehozott két találkozó eredményét nem számítjuk, tizedikként zártunk volna - mondta Horváth Zsolt, a Nagyszénás játékos edzője. — A nyár folyamán csupán egy, de annál értékesebb játékos intett búcsút a csapatnak. Boros Bálint hiányát bizony nagyon megérez- tük. Simon László révén egy igazolást könyveltünk el, aki az Orosháza FC-ből érkezett viszsza. Szezon közben sajnos egykét fiatal is lemorzsolódott. Mindezeket a változásokat is figyelembe véve is reálisnak tar-^ tottam volna a húsz-huszonegy pont megszerzését. A nyári felkészülésünk nem sikerült igazán jól, a fiúk menet közben rá- zódtak bele. A másik: azt sokaknak tudomásul kellett venni, hogy a pontokat itt az alacsonyabb osztályban sem adják ingyen. A rajtunk sem úgy sikerült, ahogy vártuk.” Horváth Zsolt egy ötös szériát említ, amikorra csapata már lényegesen összeszedettebbé és végre eredményesebbé vált. Javult a játékosok munkához való hozzáállása. „E téren Popon Rolanddal lehetek elégedett, aki másfél éves kihagyással kezdte újra a játékot. A sok kapott gól ellenére Pólyák Pál kapussal is elégedett voltam.” A nagyszénási gárda január 21-étől készül, hetente négy edzéssel. A változásokról a következőket tudtuk meg: „A védő Takács Nándor újrakezdte a játékot, a középpályás Csapó Róbert Gádorosról érkezett. Bekapcsolódott a munkába a saját nevelésű támadó középpályás Kiss Zoltán is. Leigazoltuk a kapus István Norbertét is. Ozgyin Szabolcs ugyanakkor Gádorosra tette át a székhelyét. Szeretném, ha a fiúk az ősszel muta- tottakhoz képest mentálisan is jobban állnának hozzá a mérkőzésekhez. Ha így lesz elkerülhetjük a kiesést” - mondta a játékos edző. A góllövőlista Hatfaludi hat, Horváth Zsolt, Popon, Szilágyi négy-négy, Uhlár három, Simon, Szekeres két-két, Torda, Burján egy-egy találatot jegyez. A szomszédvárak rangadója, a Nagyszénás (világos mezben)—Gádoros összecsapás 1—1-et hozott Kiss László hathét éremre számít Kiss László szövetségi kapitány elégedett az úszóválogatott bala- tonfűzfó'i edzőtáborozásával. — Csak a legszebbeket és a legjobbakat tudom mondani róluk - mondta tapasztalatait Kiss László. - Nagyon fegyelmezetten és nagyon keményen dolgozott az egész társaság. A spanyolországi edzőtábor a mostani összetartással megtoldva hovatovább azt jelenti, hogy a fiatalok körbeúszták Magyarországot, elvégre napi tizenöt-húsz kilométer volt a fejadag az elmúlt hetekben. Természetesen ez a rendkívül komoly munka a nyári, margitszigeti Európa-bajnokság jegyében zajlik, ugyanakkor bizonyos, hogy a két hét múlva esedékes országos bajnokságon is látszani fog, mennyire jól dolgoztak a válogatott tagjai. A július végi-augusztus eleji Eb-vel kapcsolatban Kiss László elmondta: minimum hat-hét éremre tartja esélyesnek ezt a csapatot.