Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-28 / 50. szám

10 KEK TŰKOR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 28., KEDD ' ’MMMHHB' —p—— BALESETEK, BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN Autót törtek fel Gyulán Feltörtek egy Lada gépkocsit vasárnapra virradóan Gyu­lán. Az autó a Mágocsi utcá­ban állt. Az elkövető a kocsi egyik ablakát betörte és ki­vette az utastérben hagyott fekete irattárcát. Ebben az iratok mellett 20 ezer forint volt (ö) Ellopták a vezetőülést Gyulán egy cég telephelyén feltörtek egy teherautót. A tettes február 20-a és 24-e között járhatott a cég udva­rán. A járműből a tolvaj el­vitte a vezetőülést, mintegy 200 liter gázolajat, egy me­netíró készüléket és két hangfalat. Az eltűnt tárgyak értéke mintegy 370 ezer fo­rint. (ö) Színesfémgyűjtők akcióztak Sarkadi szőlőskertgazdák lu­gasaikat tették tönkre isme­retlenek a közelmúltban. A tolvajok az alumínium drót­sodronyra „utaztak”, de cse­lekményükkel nagy kárt okoztak a szőlőtőkékben is. A lopással okozott kár 52 ezer forint. A Sarkadi Rend­őrkapitányság bűnügyi osz­tálya lopás, illetve rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt kezdeménye­zett eljárást, (b) Ellopták a táskát Táskát loptak ki egy autóból pénteken este Tótkomlóson. A Peugeot a Huba utcában állt, amikor valaki betörte egyik üvegét, és az első ülés­ről kivette az ott felejtett váll­táskát, benne pénztárcával és mobiltelefonnal. A lopás és a rongálás miatt összesen 90 ezer forint kár érte a tu­lajdonost. (y) Az utas sérült meg Békéscsaba és Békés között a 47-es főúton személygépko­csi csúszott meg és borult árokba tegnap reggel. A bal­esetben az autó utasa nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett, (c) Kanyarban borult fel Felborult egy autó a Gyoma- endrőd és Mezőtúr közötti úton vasárnap délután. A Re­nault vezetője Gyomaendrőd felől Mezőtúr irányába tartott, amikor egy kanyarban felbo­rult. Az autó jobb első utasa, egy salgótarjáni nő könnyű sérülést szenvedett, (c) REJTVÉNY CERUZA, RÉGIESEN JOBBRA, TINÓ! RÓMAI 2000-ES MUTATÓ­SABB EREDETI ENERGIA DRÁGA ELŐTAG: OLAJ VÉRCSA­TORNÁJA fc Y JQl SZÁNTÓ­FÖLD ► ▼ ▼ LOGIKAI , HÉZAG ROMÁN ► ▼ CATO ÜGYE! ► EGY, ANGOLUL FÉM­HUZAL ITT BELÜL ► ▼ ZAVAROS ÚJBOR KÖZÉPEN LEÉR! KELETI FÉRFINÉV ► ▼ BÁRÓ, RÖVIDEN ► DÍSZES NEMÉS­FEMSULY L ▼ SARJA­DÉK ► ▼ NEK PÁRJA TÖLT A KANNÁBÓL VAJDA JÁNOS VERSE ► ▼ ▼ NÁTRIUM BORSODI VÁROS ► ANGOL FÉRFINÉV ► ▼ ALKONY UTÁNI L APRÓ PÓKFÉLE ► MEGFEJTÉS: JMOlflHOX é lmmm\ íMipÉÉW Válasszon akciós hiteleink közül: > 0% kezdő bef izetés! >6 hónapig nincs havi részlet! > 1 évig fele a havi részlet! > 10% kezdővel 100 hónapig Casco-mentesen! 1 A felsorolt kedvezmények nem össze vonhatók Akciónk a készlet erejéig érvényes. THM 5.5-10.2H CHF tUpd S.Z-i.9 1/100 km CO-, luboc.itá. 148-170 grtun Ankers Kft Békéscsaba, Szarvasi űt 13. Tel.i (66) 446-752,453-770. Orosháza, Arany lu. 2/«. Tel.! (68) 411-233. A sofőr elismerte: hibázott buszbaleset A szerencsétlenség egyik utasa életveszélyben van Az emeleten utazók leha­saltak, amikor meglátták, hogy a vaskapunak csa­pódhat az a busz, amely szombaton járt szerencsét­lenül a Ferihegyi gyorsfor­galmi úton. A sofőr bízott benne, hogy a jármű átfér a korlátozó tábla alatt. Nagy Eszter Dóra „Elismerte bűnösségét a szomba­ti autóbusz-baleset sofőrje” - mondta lapunknak Bálint Gab­riella. A Budapesti Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője kifejtet­te: a 49 éves P. S. a rendőröknek bevallotta azt, hogy látta a magas­ságkorlátozó táblát, de abban bí­zott, hogy a jármű átfér az aluljá­ró alatt. Ezzel egyébként nem is volt gond, a tragédiát az okozta, hogy az aluljáró mögött, a szem­bejövő forgalom számára felállí­tott magasságkorlátozó vaskapu­nak rohant a busz. így a jármű te­tejét gyakorlatilag leborotválta a vasszerkezet. A balesetben egy ember a helyszínen, egy pedig a kórházban halt meg, valamint egy utas maradandó fogyatékosságot szenvedett. A rendőrség tájékozta­tása szerint egy sérült még min­dig életveszélyben van. A sofőr el­len halálos tömegszerencsétlen­séget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás. A jogszabály­ok szerint ezért akár nyolc évre is rács mögé kerülhet. A figyelmez­tetést egyébként az utasok is lát­ták, sokan közülük lefeküdtek a busz emeletén, hogy így ússzák meg a balesetet. Bálint Gabriella szerint évente a fővárosban 30-40 olyan eset van, amikor egy sofőr figyelmen kívül hagyja a magasságkorláto­zó táblát, és emiatt balesetet szen­ved. Ezekben az esetekben közúti baleset okozása miatt indítanak büntetőeljárást ellenük. Ha bal­eset nem történik, csak a vezető a tiltás ellenére áthalad az útsza­kaszon, akkor csak szabálysérté­si eljárás indul a vétkes ellen. „A Kresz nem írja elő a magas­ságkorlátozó kapuk létesítését, csak a táblákat” - mondta la­punknak Ullrich András, a Fővá­rosi Közterület-fenntartó Rt osz­tályvezetője. Hozzátette: a baleset miatt javasolja, hogy keressenek a helyzet megoldására mást, pél­dául helyezzenek ki fénytáblákat, hogy még inkább felhívják a fi­gyelmet a korlátozásra. SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 SZEMÉT. Nem árta­na, ha Lökösházán a közmunkások leg­alább hetente egy­szer szemetet szed­nének, mert gusz­tustalanok a köz- l területek! I MACKÓ. Keresem azt a sárga, orr nél­küli szőrmemackót, amit a február 18- ai hét végén tettek ki a kuka mellé a Lencsésin. Visszavásárolnám! Nagyon fontos! Ha tudsz róla valamit, légy szí- ves, írj vagy hívj: 20/376-6889. KÖSZÖNET. Köszönöm a szombaton teljesítő polgárőrök munkáját. És szé­gyen, hogy sokan nem becsülik meg őket! Egy lakos * Szeretném megkö­szönni az egyik békéscsabai könyves­boltban dolgozó fiatalember segítsé­gét és rugalmasságát. Egy tanárnő pedagógus-igazolvánnyal, 02. 25. NŐNAP. Skorpió! Ha jobban megnéz­néd a naptárat, látnád, hogy van férfi­nap. Május 19. „Ivó” napja, [bagyoka] * Nőnap. Kedves Skorpió! A férfinap létezik, május 19., Ivó napja! Egy nő, aki ünnepli a férfinapot! LAPTOP. Ha fejlődéspárti vagy, nem ellenzed a képviselői laptopot. Az ön- kormányzati munka segítésére adták, a memória csak szakmai anyagot tar­talmaz, semmi játék és egyéb nincs benne. Nekem a bizottsági infókezen jönnek, sokszor 200 oldal, akár he­tente többször. A pályázaton elnyert elektronikus önkormányzati beruhá­zást nehéz lenne e nélkül bevezetni. Eu pénzből van, a laptop a városnak egyetlen fillérbe nem került. Apropó: csak használatra van adva, továbbra is a város tulajdona. Bárcsak minden önkormányzatnak lenne. F.G. KÖZVILÁGÍTÁS. Már hat éve várunk Csabán, a Lencsési út 132. szám előt­ti kandeláber javítására, már kétszer megnézték, de tovább nem jutottak. Kóbor fiatalok tanyája az egész lép­csőház, kosz és csikkhegyek, a sötét- ségben meg lehet bújni! __________ GY ULA. Gyulán a felújítás fél évig tart, a te hülyeséged sajnos tovább. Itt lakó AUTÓ. Jó lenne, ha a DCY-6.. forgalmi rendszámú kocsidat hazavinnéd. Oda, ahol te laksz, mert útban van! OSZTÁLYTÁRS. Keresem Nagy Enikő Évát. A Madáchba jártunk. Egy osz­tálytársad TETOVÁLÁS. Tudja valaki, hogy szemöldöktetoválást Battonya környé­kén ki vállal? Mennyiért? Koszi! T.: 70/206-6029 ______________________ KÍ NAI. Kedves MÁK! Nem lenne szükség a magyar áruk állami támo­gatására, ha te és a hozzád hasonló kínai cuccokat vásárlók hajlandók lennének normális minőségű termé­kekért többet kiadni. Pont nektek kel­lene észrevenni azt, amiről írtál! Te már jó úton haladsz, ha egy ilyen ön­kritikáról tanúskodó sms-t küldtél. Balga FŰRÉSZPOR. Füstöléshez három zsák fűrészport keresnék. Érte me- gyek! T.: 20/579-1083. _____________ ÁL LAT. Egy öt hónapos és egy tíz hó­napos kiskutya szerető gazdit keres. T.: 70/579-3363. ___________________ UT AK. Az ingyen használható, rossz közutak felújításával is foglalkozni kellene. Enay-----------3------------------------,11.TJiji' IDEGEN. Mi a csoda az az „építőipari bumm” (pénteki címlap)?! Ha már muszáj idegen szavakat használni (nehogy már a sok idős olvasó is meg­értse), akkor a boom inkább búm, mint bumm, nem? (A helyesírási szó­tár szerint nem. A kifejezés különben nem idegen szó, beépült a magyar nyelvbe az idegen szavak lexikona sze­rint. - A szerk.) ISMERKEDÉS. 43 éves, csinos, fiata­los nő bizalmon alapuló párkapcsola­tot keres Orosháza és környékéről. T.: 70/580-7788, délutántól! * 51 éves, orosházi, kissé molett, helyes nő 180 centiméternél magasabb intelligens férfit keres komoly kapcsolatra. T.: 30/272-6361. * 160/Ó5/43 éves, bé­késcsabai, független nő vagyok. Kor­ban hozzám illő, nem dohányzó társat keresek komoly kapcsolatra. T.: 30/397-0268 * 171/60/30 éves, békés­csabai lány vagyok. Keresek korban hozzam illő, magas, intelligens férfit komoly kapcsolat céljából. T.: 30/461- 2339._____________________________ DIÁKBÖRZE. Szükségem lenne NickelBack-zenékre. Ha tudsz segíte­ni, írj: l^pa,0Qp^fr^pníi9Í(4ju. T.: 30/576-7454. i­/OrM ' ‘ U, . . |cjj Ankers Tesztvezetéi • Suzuki ‘MEGÉRKEZETT! I ANKERS KFT.SS? vw VS /WV Ö''v>' suzukí sx4 Terepezéskor és városban sem kell aggódnunk közlekedéskor A Magyar Suzuki Rt. évekkel ezelőtt meghirde­tett nagyszabású megúju­lási programja az európai igényeknek és ízlésnek megfelelő autók fejleszté­sét tűzte ki célul. Ennek egyik megvalósulásaként február végén érkezett meg a magyarországi au­tószalonokba - a békés­csabai Suzuki Ankers Kft.-hez is — új modell­jük, az SX4. A jármű egyetlen autós kategó­riába sem sorolható, mivel a tervezők célja az volt, hogy va­lamennyi osztályból a legjobb összetevőket ötvözzék. így az SX4-en egyaránt felismerhetők a sportos Swift stílusjegyei és a Grand Vitara legjobb tulajdon­ságai. A gépkocsit elsősorban városi használatra építették, azzal a kitétellel, hogy az eset­legesen adódó terepezéskor sem kell aggódnunk érte. A készítők két alaptípust, az inkább személyautós Urban Line-t (városi modell), és a te- repjárós kiegészítőket magán viselő Outdoor Line-t (termé­szetjáró modell) alkották meg a felhasználók, vezetők számára. Az autó egyik rendkívüli elő­nye méretéhez képest tágas belső tere, ami alkalmassá teszi egy nagy család kényelmes szállítására. A csomagtér egy nagy és egy közepes bőröndöt is képes elnyelni, ezenfelül az utastérben számos kisebb A Suzuki SX4 a szabadidőjárművek dinamizmusát elegyíti a hagyományos személyautók eleganciájával. A nyílt hétvégén, szombaton és vasárnap 9-től 16 óráig kipróbálhatják ezt a típust a szalonban. tárolórekesz és pohártartó teszi még komfortosabbá az esetle­ges hosszú utazásokat. Az SX4 alapmotorja a Swift- ből átvett 1,5 literes, 100 ló­erős WT erőforrás. Ezenfelül választható még a széles kíná­latból az 1,6 literes, szintén WT változó szelepvezérléses, 107 lóerős hajtómű, a dízel szerelmeseinek pedig egy iga­zi csúcsmotorral kedveskedett a vállalat. Az 1,9 literes, 120 lóerős 280 Nm forgatónyoma- tékú, részecskeszűrővel fel­szerelt erőforrás ugyanis egyedülálló teljesítményre ké­pes. Az SX4 az egyetlen, piacon lévő jármű, amelyet dízelmo­torral, hatsebességes kézivál­tóval és négykerékmeghaj- tással szerelve is megrendelhe­tő. A dízelmotorhoz kifejlesztett hatsebességes kéziváltó nem csupán az ötsebességes válto­zat bővített verziója: úgy kalib­rálták, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a motor teljesítményé­ből. A Suzuki tervezői természe­tesen az egyik legfontosabb szempontra, a biztonságra is ügyeltek. A jármű karosszériá­ja eleget tesz a négycsillagos Euro NCAP követelményeknek. Az EBD (elektronikus fékerő- elosztó) és az ABS (blokkolás- gátló) pedig valamennyi modell szériatartozéka. Bizonyos típu­sokhoz az elektronikus stabili- zátor program (ESP) is megvá­sárolható. Az alapmodell ára nagyon kedvező, már 2 millió 698 ezer forintért hozzá lehet jutni egy vadonatúj SX4-eshez. A Ankers Kft. Autószalon és szerviz BÉKÉSCSABA, OROSHÁZA Tel: (66) 446-752, 453-770 (68) 411-233 NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 8-17 szombaton 9-12.30 bekescsaba@ankers.hu oroshaza@ankers.hu A legjobb összetevőket ötvözi az autó

Next

/
Thumbnails
Contents